Személyes vallomás Rick Warrentől

Ahelyett, hogy rejtegetnénk vagy tagadnánk a gyengeségeinket, meg kell tanulnunk felismerni őket. Ha ez megtörtént, akkor ezután meg kell tudnunk osztani ezeket másokkal, végül pedig meg kell tanulnunk hálát is adni értük.

Van egy fogyatékosságom, amivel egész életemben folyamatosan küszködtem. Ez egy velem született agyi rendellenesség, ami a nyilvános beszédet gyötrelmesen nehézzé teszi számomra. Gyakran rettenetesen fáj a fejem, hőhullámaim vannak vagy irracionális félelem fog el, amikor nyilvánosan kell beszélnem. Ez egy genetikai probléma, és nem használt rá semmilyen gyógyszer. Ha az orvosok meg tudnák gyógyítani ezt a betegséget, már évekkel ezelőtt megtették volna.

Természetesen ez tüske volt a pásztori szolgálatomban egész életem folyamán. Minden pásztor és prédikátor tudja, hogy az adrenalin a legjobb barátod. Ha nincs adrenalin, unalmas vagy. Hétvégenként hat istentiszteleten prédikáltam éveken keresztül, amihez szükségem volt az adrenalinra ahhoz, hogy egyáltalán végig tudjam csinálni. Mégis az adrenalin – ahelyett, hogy segítene nekem – inkább teljesen elviselhetetlenné tesz. Az a dolog, ami a legtöbb pásztornak segít, az én testemnek sokkal inkább méreg.

Néha megkérdeznek emberek, hogy amikor a Saddleback gyülekezetben prédikálok, büszke vagyok-e arra, hogy olyan sok embernek beszélhetek. Őszintén szólva, ez a legutolsó dolog, ami eszembe jut. Inkább az van bennem: „Istenem, segíts most még egyszer át ezen”. Ha nem lennék meggyőződve arról, hogy Isten hívott el prédikálni, és ő ajándékozott és áldott meg erre, akkor már régen valamilyen könnyebb útját válaszottam volna a megélhetésnek.

Már több mint 30 éve vagyok a szolgálatban. Minden lehetséges módját megpróbáltam, hogy megoldjam ezt a problémámat. Imádkoztam érte. Végül már napokon keresztül böjtöltem ezért. Elmentem a legjobb orvosokhoz és lelkigondozókhoz, elolvastam a legjobb könyveket. Mégis, Isten ennek ellenére úgy döntött, hogy nem gyógyít meg ebből a rendellenességből, habár továbbra is imádságban kitartóan fogom kérni erre.
Mi a tanulság?

Isten gyenge embereket használ.

Miért teszi ezt? Pál azt mondja a 2. Korintusiakhoz írott levelében: „Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2 Kor 4:5-7)

Isten cserépedényeket használ, – gyenge embereket, mint mi – hogy a dicsőség az övé legyen. Isten engem használt a Saddleback Gyülekezet felépítésére, de az erő tőle van. Gyönyörködöm abban a tényben, hogy Isten valaki olyat választott ki arra, hogy több mint 20000 embernek beszéljen egy átlagos hétvégén, akinek a gyengesége pontosan a nyilvános beszéd. Isten ilyen.

Ha a fogyatékosságomról írt őszinte szavaim hatására abbahagyod a kifogások keresését, akkor elértem a célomat. Az egyik életigém a 2 Krónika 16:9 „Mert az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.”

Isten keresi azokat az embereket, akiket használhat

Régebben azt hittem, hogy Istennek kedvencei vannak. Úgy gondoltam, hogy Isten letekint az embekre, és azt mondja: „Használni foglak téged, és még téged is. És hát a többieknek pedig sok sikert”. De a Biblia azt mondja, hogy Isten keresi azokat az embereket, akiket használhat. És ha használható leszel, akkor használni fog.

Úgy hiszem, hogy Isten azért használta az én szolgálatomat, mert azt mondtam neki, hogy megteszem azt, ami a legfájdalmasabb a számomra. Azért, hogy így a legtöbb dicsőséget hozhassam a Neki.

Válaszok a kifogásainkra

Azt mondod: „Isten nem tud engem így használni”. Egyáltalán nincs igazad. Mi a kifogásod, miért nem adsz oda 100 százalékot Jézus Krisztusnak? Mindannyian visszatartunk dolgokat. Én is, Te is. Visszatartjuk a gyengeségeinket, mert nem akarjuk, hogy valaki meglássa azokat. Elrejtjük, vagy éppen letagadjuk őket, ahelyett, hogy engednénk, hogy Isten dicsőüljön meg bennük, és használja ezeket a hibáinkat. Bedugjuk egy szekrénybe, és úgy teszünk, mintha nem is léteznének.

Talán azt mondod: „Rick, nem tudod, hogy nekem milyen a hátterem”. Isten használni akarja a hátteredet. Vagy így sóhajtasz fel: „Óriási fájdalom van az életemben.” Isten használni akarja azt a fájdalmat. Esetleg így mentegetőzöl: „Rick, én félek”. Isten használni akarja ezt a félelmedet.

Hosszútávon megmaradó szolgálat

Melyek azok a szolgálatok, munkák, amelyek hosszú távon megmaradnak? Azok, amelyeket valódi, autentikus, őszinte vezetők vezetnek. Olyanok, akik nem képmutatók, és nem rejtegetik a gyengeségeiket, hanem készek mások elé tárni azokat.

Sok pásztorral találkoztam, akik nagyon szerették deklarálni a magas fokú spiritualitásukat, de kevés olyat ismerek, akik megosztották másokkal az emberi gyengeségeiket. Mi el akarjuk rejteni ezeket. Ez a rejtegetés azonban nem csak neked, hanem a gyülekezetednek is a kárára van. Valójában úgy gondolom: az emberi gyengeségünk az egyik legnagyobb erősségünk lehet a szolgálatban.

Értsd meg: Isten a legnagyobb ajándékait egyszerű cserépedényekbe tette, hogy az övé legyen a dicsőség.

Rick Warren

3. Hasonlattal és metaforával.  Ha a szolgálatunk vagy a gyülekezet látását akarjuk megosztani, akkor ezt valami általánosan ismert kép segítségével érdemes kifejezni. Hányszor mondta Jézus az Újszövetségben: az Istennek országa olyan mint ....... , amit egy hasonlat, példabeszéd vagy metafora követett.

Ronald Reagent nagyon jó kapcsolattartónak tartották, bár előadásmódjában tényleg semmi különös nem volt, viszont rendkívül eredeti képekben fejezte ki magát, főleg bonyolult témákban. Például amikor a költségvetési hiányról beszélt, volt egy jó köteg pénz az asztalán, és így szólt: "egy milliárd dollárnyi pénzköteg az Empire State Building tetejéig ér". Ezt az illusztrációt az első költségvetési beszédében használta. A hétköznapi emberek nyelvén fejezte ki magát, kézzelfoghatóan, emészthető módon.

A saddlebacki stratégia a baseball sportban használt alappontok hasonlatán nyugszik, amit a gyülekezethez frissen csatlakozott tagoknak tanítunk.

4.  Szimbólumokkal.  A szimbólumok nem annyira az értelemhez, hanem az érzelmekhez szólnak. Ilyen jellegű kifejezéseknek, ábráknak és dolgoknak nagy jelentőségük van. A szimbólumhasználat a "Time to Build" kampányunk kedvelt eleme.

5.  Személyes kapcsolat által.  Beszéljünk személyesen a kulcsemberekkel, akik szolgálatunknak hitelt adnak. Beszélgessünk el velük négyszemközt, megosztva velük látásunkat. Adjuk tudtukra a látásunkat reggeli, ebéd vagy vacsora közben vagy használjunk ki erre más adandó alkalmat. Ők lesznek legfontosabb támogatóink. Az emberek általában bizalmatlanok azzal, amiről nincs alapos tudásuk.

Szerző: Háló Gyula, lelkipásztor

Melyek a leglényegesebb prioritások?

A hívő ember, valamint a gyülekezet két tragikus hibát szokott elkövetni. Az egyik, amikor az ügyek, a programok, a tisztségek, az eljárások, a módok fontosab-bakká válnak az embernél. Amikor a „tizedet beadják" „irgalmatlanul". A gyülekezet életében semmi sem lehet fontosabb a látható dolgok szintjén a másik embernél. Megdöbbentő, mikor vezetők is képesek átgázolni emberi lelkeken, figyelmen kívül hagyva őket. A másik kritikus baklövés, amikor a gyülekezet fenntartását fonto-sabbnak gondoljuk a missziónál. Azt hisszük, hogy amíg magunkról nem tudunk kellően gondoskodni, addig hiába is végeznénk missziót. Földhözragadt gondolkodás. A Bibliából egyértelmű, hogy a keresztyénséget a misszió tartja fönn. A missziót ezért nem tehetjük soha a második helyre. Ha mégis megtesszük, akkor megnézhetjük magunkat.

A hozzáértés elhanyagolható?

A gyülekezeti dilettantizmus divatja, ha megcsapja a közeledőt, különösen is távol tarthatja a továbbiakban. Könnyen azt hisszük, a magunk dolgában profik vagyunk. Csakhogy a látogatóinknak van összehasonlítási alapjuk. Mert számukra az igehirdetés előadás, a közös éneklés a baráti kör nótázásának adekvátja, a lelkigondozás mentálhigiénés szaktanácsadás, az énekkar hangverseny, a bizonyságtétel beszámoló... Bárcsak elérnék az előbbiek az utóbbiak színvonalát, mert akkor jobban itt maradnának a kereső lelkek! Vagy hátat fordítunk a liturgikus alkalmaknak, vagy képezzük magunkat, mert különben a kínálatunk eladhatatlan lesz.

Érdekli az embereket a vallás, a hit?

Sok hívő szerint nem, amely vélemény nyilván nem igaz. Két okból is. Egyrészt felmérések mutatják, hogy Magyarország nagyobbik fele vallásosnak (kvázi hívőnek) tartja magát. Másrészt a Biblia azt állítja, hogy az ember Istennel való viszonylatban teremtett lény. Ez azt jelenti, hogy tudatosan, vagy még nem tudatosodva minden tevékenységével és alapvetően egész lényével Istent keresi az ember. Még ha ateista is. Sokan nem értik Istent, mert még nem találkoztak vele, vagy nem ismerték föl a találkozáskor. S továbbra is csak elképzeléseik és feltevéseik vannak. Ezeknek viszont ellene mondanak bizonyos tapasztalataik. Ebben a zavarukban nem Istent akarják elutasítani, hanem bizonyos állításokat. Ha ezt nem értjük, azt hisszük, érdektelenek az emberek. Pedig csak mi nem akarunk gondolkodni.

Mikor eredményes a misszió?

Biztos ítélet nehezen hozható. Mégis van valami, ami kivezethet a homályos viszonyítások és az áleredmények produkálásának zűrzavarából. Az eredményes misszió otthagyja lenyomatát kora társadalmában, megváltoztatja települése és kultúrája arculatát. Szellemi gazdagodást hoz. Olykor ellenállásba ütközik, de hatása elől akkor sem lehet maradéktalanul kitérni. Vajon akarják-e a gyülekezetek településük arculatát megváltoztatni? Akarnak-e mélyreható változások előmozdítói lenni, mint a reformátorok. Vagy megelégszenek lassú tag-gyűjtögető tevékenységükkel. Lelkük rajta, ha nem hagynak nyomot maguk után.

A misszió teherszerű szemlélete ellen

A hívőket a misszió képes éltetni, erősíteni, céllal és értelemmel felruházni. Bizonyára több erőfeszítést igényel, mint a semmittevés, de ez utóbbitól nem sokat lehet fejlődni. Szakítani kell azzal a gondolattal, hogy a misz-szió elsősorban teher. Hogy erős hitűekké váljunk, ahhoz mások hitre jutásában is erőfeszítéséket kell tennünk. Az ember olyan lény, aki nem képes csak önmagáért élni. Ha elfelejti ezt az igazságot, sorvadni és degenerálódni kezd.

Itt a cikk vége.

írta: Rick Warren

Sok lelkésznek és szolgálatvezetőnek magával ragadó, Istentől ihletett látása van arra, hogy Isten mit akar szervezetükön keresztül elvégezni. De valamilyen okból látásunk senkit nem mozgósít. Sajnos ez ilyen lelkészek és szolgálatvezetők sosem tanulták meg azt, hogyan is fejezzék ki látásukat a gyülekezet számára.

Az, hogy hogyan tudjunk látásunkat előadni, szolgálatunk sikerében döntő szerepet játszik. Az alábbi öt javaslat segíthet bennünket látásunk közreadásában.

1.  Személyes példával.  Jézus kiválóan bemutatta ezt. Fel kell vállalnunk sebezhető oldalainkat is. Hagynunk kell, hogy mások lássanak bennünket. Másoknak is látniuk kell elkötelezettségünket, és úgy kell ránk tekinteniük mint példaképük. Tulajdonképpen személyesen kell megélnünk a missziónkat. A szolgálatunkon keresztül propagált értékeknek jelen kell lenniük az életünkben.

Lee Iacocca jó példa ennek igazságára. Ő személyesítette meg a Chrysler küldetését. A Chrysler egészen addig haldoklott addig, amíg Lee Iacocca neki nem indult, és el nem kezdett hirdetéseiben szerepelni. Erre egyszerre az emberek azt gondolták: „Lee Iacocca egy elkötelezett, becsületes ember, aki tudja mit akar. Én is úgy döntöttem, hogy Chryslert veszek”. Alapjában véve ő volt a fordulat megtestesítője. Vagy egy másik jó példa az a férfi, aki egy borotvareklámban azt mondja: „annyira jó, hogy a céget is megvettem”. Erre általában azt gondolják az emberek: „Ha ez az alak ennyire hitt benne, akkor tényleg kell, hogy legyen valami ebben a borotvában”.

2.  Jelmondattal.  Érdemes kitalálni szolgálatunkra vonatkozó jelmondatokat, jelszavakat. Minden nagy vezető ismeri a jó jelmondatban rejlő erőt.  Aki hallotta, nem felejti el Martin Luther King Jr. „Van egy álmom” beszédét. Abban a beszédben szól olyan fehér és fekete kis gyermekekről, akik egy olyan világban játszanak együtt, amelyben a személyes jellem fontosabb, mint a bőrük színe. A beszédben újból és újból felbukkan a „van egy álmom” jelmondat, és emiatt üzenete jól bevésődik.

A jelmondat erejét nem szabad lekicsinyelni. A beszédek könnyen elhalványodnak emlékezetünkben, és ez a sorsa a prédikációknak is. De egy-egy jelmondat jól megragad a fejünkben. A lelkészeknek és szolgálatvezetőknek kell, hogy legyenek olyan kifejezések a tarsolyukban, amelyek pár szóban találóan összefoglalják céljaikat, hogy mások ezt jól el tudják raktározni.

Franklin D. Roosevelt alapvetően az országot serkentette fel a nagy gazdasági világválság okozta levertségből arra, hogy higgyenek a növekedésben, amikor így bátorított: „nincs mitől félni, csak magától a félelemtől”, Kennedy azt mondta, hogy „Ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted az ország, hanem azt, hogy te mit tudsz érte tenni.”

Ezek megragadnak az emlékezetben, ezek a rövid, emberi és egyszerű mondások. A beszédeikre senki sem fog emlékezni, de ezek a szavaik örökre velünk maradnak. Az egyik legnagyobb hiba szolgálat közben, ha agyonmagyarázunk valamit, pontosabban az elérni kívánt célt, és csak folyik belőlünk a szó.

Itt Saddlebackben több tucat jelmondatunk van: „Minden tag szolgáló is”. Ez egy olyan négy szavas mondat, amely kifejezi, hogy hiszünk az egyszerű tagok szolgálatában. „Istennél többet nem tudunk adni.” Ezek hatásos jelmondatok. Ugyanez mondható el Saddleback missziós nyilatkozatáról: "Nagy elkötelezettség a Nagy Parancsolat és a Nagy Misszióparancs mellett nagyszerű gyülekezetet eredményez.”

Mi Saddlebackban öt célra összpontosítunk, mégpedig arra, hogy Isten üzenetét továbbadjuk, más hívőkkel közösségben legyünk, Isten szeretetét bemutassuk, Isten gyermekeit tanítsuk, és az Ő jelenlétét ünnepeljük. Ez az öt mondat teljességgel be is mutatja, hogy Saddlebackban miért vagyunk. Mikor valaki azzal fordul hozzánk, hogy "miért van a ti gyülekezetetek?", akkor elég ezt az öt rövid mondatot elismételnem.

(folytatjuk)

Szerző: Háló Gyula, lelkipásztor

Mi legyen a hagyományokkal?

A hagyománnyal, a gyülekezeti szokásokkal csak az a gond, hogy egyszer csak azt veszi észre a gyülekezet (már akik észreveszik), hogy helyettesíti az igazi lelkiséget, olykor Istent magát is. Épp ezt vetette Jézus is a farizeusok szemére. Lehet, hogy valamikor ezek éltető szokások voltak. De nem azok alakították ki, akik az utóbbi években vagy akár évtizedekben kapcsolódtak a gyülekezethez, akár születéssel, akár megtéréssel, akár odaköltözéssel. Ők csupán átvették mások szokásait. Nekik ez nem éltető tett, csupán alkalmazkodásból gyakorolják, mert szeretnek bennünket. Bölcsek azok a vezetők, akik a hagyományokat meg merik mindig újítani, és fel merik velük kapcsolatban tenni a kérdést: Ezeket miért csináljuk, és miért így? Mi hasznunk van belőle? A többi hagyományőrző bizonyára nem bölcs. Akkor mi?

Csak rugalmas szerkezet ad szabad embereket

Nyilvánvaló, hogy merev gyülekezeti szerkezet, struktúra csak abban az esetben ideális, ha a cél lelki ügynökök vagy robotok képzése. Mivel kévésünknek vannak ilyen jellegű ambíciói, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a közösség szerkezetét rugalmassá, flexibilissé tegyük. Természetesen akik mint vezetők a pozícióhoz és a hatalomhoz, vagy mint tagok, belső bizonytalanságukból eredően a stabilitáshoz ragaszkodnak, mindent megtesznek, hogy semmi se változzon. Álláspontjukat a szokásokon kívül a Bibliából vett példákkal és idézetekkel is védik. A hívő itt sokszor tehetetlen, de még így is maradhat szabad.

Hogy értelmezzük a vezetést?

Elvileg a Szentlélek vezeti a gyülekezetet. Gyakorlatilag is. Más kérdés, hogy vezetőként nem szívesen adjuk ki az irányítás jogát a kezünkből senkinek, még ha az maga az Úr Isten is. Sokszor csak bibliai elvekkel és konszenzussal próbálkozunk. Rosszabb esetben a hatalmat, az uralkodást, a parancsolgatást gyakoroljuk. Nyilvánvaló, hogy alkalmatlanok azok a vezetők gyülekezeti feladataikra (természetesen máshol is), akik nem érzékenyek arra, hogy bárkiben észrevegyék a lelki rezdüléseket, indulásokat. Csak azt nem értem, akkor mire fel választottuk őket, ha a legfontosabbra, a Lélek jelenlétének, szándékának felismerésére nem is törekszenek, így hiába vélik, hogy ők a Lélek.

Mi kell az ideális gyülekezethez?

Nem fantasztikus, különlegesen kiképzett, rendkívüli mértékben jó képességű és kimagasló erkölcsű tagok kellenek hozzá. Hanem olyan hívők, akikben van kellő bátorság ahhoz, hogy nyitottak legyenek életük újraértelmezésére. Akik véleményüket ki merik tenni a kontrollnak és megvizsgálásnak. Akik bátrak ahhoz, hogy életüket részleteiben is nyíltan éljék. És akik bátrak ahhoz is, hogy mások kiválóságával, de problémáival is szembesülni merjenek, nem elütve a dolgot egy-két kegyes szlogennel, bibliaverssel.

Mi a gyülekezet?

Bizonyára azért faragjuk folyton megérthető közösséggé, mert nem vagyunk képesek elfogadni, hogy olyan tényező is szerves része, amely megérthetetlen és kiszámíthatatlan. Ez maga a Szentlélek. A megragadhatóság kedvéért különféle oldalait hangsúlyozzuk és sajnos be is betonozzuk. Egyesek mint szervezetet építik, mások mint csoportközösséget, megint mások mint templomi kultuszt gyakorló népet. Vannak, akik mint kontraszttársadalomról beszélnek, bizonyos bibliai elvek alkalmazására gondolva. Csak hát Isten országa nem befogható. O akar befogadni minket. Nem csoda, hogy hamar föltették a kérdést az emberek a korai keresztyénség kapcsán: Mi akar ez lenni? Nem fért bele a
szervezetről, a csoportról, a kultuszról, a kultúráról alkotott elképzelésükbe. A missziót zülleszti az, aki szent korlátokat épít Isten országának.

(Folyatjuk...)

Rick Warren: Breaking through the attendance barrier

Azonosságukat a múlt alapján határozzák meg

Nem szükségszerű, hogy gondolkozzanak a jövőn. Sokan közülük a lehető legkésőbb változtatnak, fent akarják tartani az erőegyensúlyt. Gyakran a legutolsóként alkalmazkodnak a lakókörnyezetük szociális, életmódbeli változásaihoz. Ez nem az Úrnak való odaszánásukat kérdőjelezi meg, egyszerűen az ilyen méretű csoport szociális tendenciáiról beszél.

Hajlamosak magukat tekinteni a végcélnak

60-80 fős gyülekezetekben, a test nem egy cél érdekében létezik. Önmagáért van. Nincs szükségük a Misszióparancsra, és nincs szükségük új emberekre. “Jövök és itt vagyok. Ha te jössz, te is itt vagy” Nem igazán számít, hogy jönnek-e még mások is a gyülekezetbe.

Hajlamosak létesítmény központúak lenni

Az azonosságukat nem az odajáró emberekben, hanem a gyülekezeti épületben látják. Nagyon erős a tulajdon érzete az épületnek, és a termeknek. Csak próbálj megváltoztatni egy termet, és meglátod, hogy mi fog történni! Az emberek szeretnének mindent a kontrolljuk alatt tartani, ami abban az épületben folyik, ami az övék.

Általában erősek és öngyógyítóak (ford. rugalmasak – visszaállnak az eredeti állapotukba)

Szinte lehetetlen „meggyilkolni” egy kis gyülekezetet. Tolerálhatnak egy erkölcstelen pásztort, aki elmenekül a gyülekezetből, túl fognak élni szakadásokat, túllépnek a pénzügyi krízishelyzeteken is. Még az épület is leéghet, az sem fogja megölni a gyülekezetet. Éppen ezért is van olyan sok kis gyülekezet – hihetetlenül erősek és öngyógyítóak. Nem lehet csak úgy elsöpörni őket.

Hajlamosak ellenállni a változásoknak

A természetüknél fogva az ilyen gyülekezetek nehezen növekszenek. Ha bemész egy gyülekezetbe, aminek 60-80 tagja van, fel kell ismernek, hogy az emberek - akik már egy jó ideje együtt vannak, és bizonyos módon gyakorolnak dolgokat  - sok esetben harcolni fognak azokkal a változásokkal szemben, amelyeket úgy érzed, hogy meg kell tenned. Megérzik, hogy az élet olyan formája, amit ismernek, megfog szűnni, és a gyülekezet, amit olyan jól ismernek, megfog változni. Szóval ellen fognak állnak a változásoknak, amiket hozni szeretnél.

Mielőtt felismertem ezt a szociológiai tényt, sokat tűnődtem, hogy miért hullámzik gyülekezetek létszáma ezen a határon. Felszaporodnak 200-ig (ford. Magyarországon ez a határ inkább 80-100 fő körül van), aztán visszaesnek, elérik a 300-at, és aztán megint csökkenés következik.  Ez az ilyen méretű csoportok rugalmasságát (az előbb meghatározott értelemben) mutatja. Követik a pásztort egy darabig, és eljutnak egy bizonyos méretig, talán 200 főig is, de aztán 3-4 év után, kiteszik a pásztort, és újra lecsökken a létszám arra a szintre, amit úgy megszoktak. 

Újra mondom, hogy ez nem mond semmit az Istennek való odaszánásuk fokáról, egyszerűen a szociológiai tendenciái az ilyen méretű csoportoknak. Ösztönösen tudják, hogy  ha megengedik, hogy a gyülekezet úgy nőjjön, ahogy a pásztor akarja, akkor minden amit olyan jól ismernek ki fog halni. A pásztor jön: „Megfogunk változtatni dolgokat a növekedés érdekében! a gyülekezet pedig azt gondolja: "Csak a holttestemen keresztül! Ha új emberek kerülnek ide még elveszítem a helyemet!" 

A tény az, hogy meglevő 60-80 tagú gyülekezetek nem tudnak önmagukban növekedni. Természetes módon, nem fog ez megtörténni. Új egységeket, csoportokat, osztályokat, sejteket, istentiszteleteket, és új lehetőségeket kell létrehoznod, hogy új emberek jöhessenek be. 

A fő oka annak, hogy a kis gyülekezetek vitatkoznak azzal, hogy kezdjenek el egy 2. alkalmat is vasárnap (amerikában a legtöbb gyülekezetben csak délelőtt van istentisztelet), maga az, hogy egy másik alkalmat akarsz kezdeni. Azt mondják: „Mi fog történni, ha két alkalom lesz? Többé már nem fogok mindenkit ismerni!” És pontosan ezért fontos egy másik alkalmat kezdeni, hogy új egységeket hozz létre, hogy megengedd a növekedést.

Szerző: Háló Gyula, lelkipásztor

Ki megfelelő a misszióra?

Tanfolyamok, előadások, könyvek, de még a teológiai oktatás sem fog önmagában senkiből sem misszióra alkalmas egyént faragni. Nekünk kell elhatározni, hogy Jézus Krisztus missziója számára alkalmasakká akarunk válni. Kell a tudás, nagyon is. De ugyanúgy kell a hitbeli stabilitás, a meggyőződés kiharcolt bizonyossága, készség az emberekkel való kommunikációra, beállítódás és érzékenység a másik emberre. Általában a jó személyiségre és az alapos tudásra törekvés együtt szokott járni. Hosszú tanulás közben vagyunk mindannyian.

Merünk nyitottan gondolkodni?

A hívőség, mint a bumeráng, legkésőbb néhány éven belül (legtöbbünknél csak hónapok kérdése) visszarepül, és ha ugyanott talál bennünket, fejbe vág és kiüt az életből, s rákényszerít, hogy szűk, biztonságos keretek között tengessük a lelki életet. Ennek egy ellenszere van: tanulni olyan embereket, akiket nem szeretnénk tanulni; megismerni olyan rétegeket, akiket nem szeretnénk megismerni; érdeklődni olyanok véleménye iránt, akiknek a véleménye nem érdekel bennünket. Ne álljunk saját változásunk útjába!

Ki lesz holnap hívő?

Reméljük, hogy a maiak holnap is azok lesznek? És rajtuk kívül? Be kell vallanunk, hogy nem tudjuk. Nem tudjuk, hogy holnapig Isten kiben mit végez el. Melyik fiatalból, öregből, nőből, férfiből, tanultból, tanulatlanból, kiegyensúlyozottból, kiegyensúlyozatlanból, más vallásúból, ateistából, diszkrétből, durvából farag hol-
napra hívőt. Úgy gondolkodj, hogy holnap bárki, akivel ma ösz-szefutottál, beszélgettél; akire nem néztél rá; akiről véleményt mondtál, holnap hívőként melletted ülhet a gyülekezetben! Mint lehetséges testvéreidre, úgy nézz mindenkire!

Szerepelsz vagy hiszel?

„Ami nincs hitből, az bűn!" -elve alapján bátran állítható, hogy a hitéletben és a gyülekezetben nem lehet végleges szerepre találni. Ha mégis, az egyetlenegy: neked annak kell lenned, aki vagy, aki a neved is! Ezt kell megtölte-ned tartalommal: a saját meggyőződéseddel! Sokan úgy vélik, hogy van meggyőződésük. De ez nem igaz. Keveseknek van. Többnyire szüleik, baráti körük, gyülekezetük, lelkészük, mozgalmuk véleményét szajkózzák, s annak szerepét játsszák. Ez bűn, még ha jól is mutat és igen hívőies az egész. A saját hitért vért izzadva kell megküzdeni. De csak így válhatunk emberekké szereplők helyett.

Akarjál nagyban gondolkodni!

Vannak, akik azt hiszik, elég a saját kis világuk dolgairól gondolkodni. Szerintük nagyképűség, s így ellentmond a keresztyén alázatnak, ha az ember a személyes lehetőségeinek körén túl is tervez, gondolkodik, megoldásokat keres. De vajon nem épp így ment a világ mindig is előre? És a misszió is? Hogy saját missziómunkánkat pontosan és egyre világosabban lássuk, ahhoz szembesülnünk kell a kérdéssel: Hogy juthatna az egész falu, város, ország, világ hitre? Mire lenne ehhez szüksége az embereknek? Az apostoloknak az egész világban kellett gondolkodni, pedig egyik sem jutott el mindenhova. Csak ha egyre jobban látjuk a nagy összefüggéseket, akkor érthetjük jól a saját dolgunkat.

Mi az igazi szabadság?

A lényegét könnyű megfogalmazni, bár el is érni (pontosabban fogalmazva: elfogadni) kevésbé könnyű. Megtartásáról nem is beszélve. A szabadság az, amikor rájövünk, hogy lényegileg senki mástól nem függünk, csak Istentől. Természetesen ez azzal is jár, hogy alapvetően más sem függ tőlünk. Ezt az oldalát nehezebb megemésztenünk. Sok hívőnek nem is sikerül. így aztán szabadságának hiányáról az árulkodik, hogy az elvárások és követelmények rendszeréhez ragaszkodik, azt másoktól is elvárva. Az emberek véleménye, nagyrabecsülése, elismerése élteti. Rab. Isten ebből is ki akar szabadítani.

(Folytatjuk...)