Szerző: Háló Gyula, lelkipásztor

Melyek a leglényegesebb prioritások?

A hívő ember, valamint a gyülekezet két tragikus hibát szokott elkövetni. Az egyik, amikor az ügyek, a programok, a tisztségek, az eljárások, a módok fontosab-bakká válnak az embernél. Amikor a „tizedet beadják" „irgalmatlanul". A gyülekezet életében semmi sem lehet fontosabb a látható dolgok szintjén a másik embernél. Megdöbbentő, mikor vezetők is képesek átgázolni emberi lelkeken, figyelmen kívül hagyva őket. A másik kritikus baklövés, amikor a gyülekezet fenntartását fonto-sabbnak gondoljuk a missziónál. Azt hisszük, hogy amíg magunkról nem tudunk kellően gondoskodni, addig hiába is végeznénk missziót. Földhözragadt gondolkodás. A Bibliából egyértelmű, hogy a keresztyénséget a misszió tartja fönn. A missziót ezért nem tehetjük soha a második helyre. Ha mégis megtesszük, akkor megnézhetjük magunkat.

A hozzáértés elhanyagolható?

A gyülekezeti dilettantizmus divatja, ha megcsapja a közeledőt, különösen is távol tarthatja a továbbiakban. Könnyen azt hisszük, a magunk dolgában profik vagyunk. Csakhogy a látogatóinknak van összehasonlítási alapjuk. Mert számukra az igehirdetés előadás, a közös éneklés a baráti kör nótázásának adekvátja, a lelkigondozás mentálhigiénés szaktanácsadás, az énekkar hangverseny, a bizonyságtétel beszámoló... Bárcsak elérnék az előbbiek az utóbbiak színvonalát, mert akkor jobban itt maradnának a kereső lelkek! Vagy hátat fordítunk a liturgikus alkalmaknak, vagy képezzük magunkat, mert különben a kínálatunk eladhatatlan lesz.

Érdekli az embereket a vallás, a hit?

Sok hívő szerint nem, amely vélemény nyilván nem igaz. Két okból is. Egyrészt felmérések mutatják, hogy Magyarország nagyobbik fele vallásosnak (kvázi hívőnek) tartja magát. Másrészt a Biblia azt állítja, hogy az ember Istennel való viszonylatban teremtett lény. Ez azt jelenti, hogy tudatosan, vagy még nem tudatosodva minden tevékenységével és alapvetően egész lényével Istent keresi az ember. Még ha ateista is. Sokan nem értik Istent, mert még nem találkoztak vele, vagy nem ismerték föl a találkozáskor. S továbbra is csak elképzeléseik és feltevéseik vannak. Ezeknek viszont ellene mondanak bizonyos tapasztalataik. Ebben a zavarukban nem Istent akarják elutasítani, hanem bizonyos állításokat. Ha ezt nem értjük, azt hisszük, érdektelenek az emberek. Pedig csak mi nem akarunk gondolkodni.

Mikor eredményes a misszió?

Biztos ítélet nehezen hozható. Mégis van valami, ami kivezethet a homályos viszonyítások és az áleredmények produkálásának zűrzavarából. Az eredményes misszió otthagyja lenyomatát kora társadalmában, megváltoztatja települése és kultúrája arculatát. Szellemi gazdagodást hoz. Olykor ellenállásba ütközik, de hatása elől akkor sem lehet maradéktalanul kitérni. Vajon akarják-e a gyülekezetek településük arculatát megváltoztatni? Akarnak-e mélyreható változások előmozdítói lenni, mint a reformátorok. Vagy megelégszenek lassú tag-gyűjtögető tevékenységükkel. Lelkük rajta, ha nem hagynak nyomot maguk után.

A misszió teherszerű szemlélete ellen

A hívőket a misszió képes éltetni, erősíteni, céllal és értelemmel felruházni. Bizonyára több erőfeszítést igényel, mint a semmittevés, de ez utóbbitól nem sokat lehet fejlődni. Szakítani kell azzal a gondolattal, hogy a misz-szió elsősorban teher. Hogy erős hitűekké váljunk, ahhoz mások hitre jutásában is erőfeszítéséket kell tennünk. Az ember olyan lény, aki nem képes csak önmagáért élni. Ha elfelejti ezt az igazságot, sorvadni és degenerálódni kezd.

Itt a cikk vége.