Szerző: Háló Gyula, lelkipásztor

Mi legyen a hagyományokkal?

A hagyománnyal, a gyülekezeti szokásokkal csak az a gond, hogy egyszer csak azt veszi észre a gyülekezet (már akik észreveszik), hogy helyettesíti az igazi lelkiséget, olykor Istent magát is. Épp ezt vetette Jézus is a farizeusok szemére. Lehet, hogy valamikor ezek éltető szokások voltak. De nem azok alakították ki, akik az utóbbi években vagy akár évtizedekben kapcsolódtak a gyülekezethez, akár születéssel, akár megtéréssel, akár odaköltözéssel. Ők csupán átvették mások szokásait. Nekik ez nem éltető tett, csupán alkalmazkodásból gyakorolják, mert szeretnek bennünket. Bölcsek azok a vezetők, akik a hagyományokat meg merik mindig újítani, és fel merik velük kapcsolatban tenni a kérdést: Ezeket miért csináljuk, és miért így? Mi hasznunk van belőle? A többi hagyományőrző bizonyára nem bölcs. Akkor mi?

Csak rugalmas szerkezet ad szabad embereket

Nyilvánvaló, hogy merev gyülekezeti szerkezet, struktúra csak abban az esetben ideális, ha a cél lelki ügynökök vagy robotok képzése. Mivel kévésünknek vannak ilyen jellegű ambíciói, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a közösség szerkezetét rugalmassá, flexibilissé tegyük. Természetesen akik mint vezetők a pozícióhoz és a hatalomhoz, vagy mint tagok, belső bizonytalanságukból eredően a stabilitáshoz ragaszkodnak, mindent megtesznek, hogy semmi se változzon. Álláspontjukat a szokásokon kívül a Bibliából vett példákkal és idézetekkel is védik. A hívő itt sokszor tehetetlen, de még így is maradhat szabad.

Hogy értelmezzük a vezetést?

Elvileg a Szentlélek vezeti a gyülekezetet. Gyakorlatilag is. Más kérdés, hogy vezetőként nem szívesen adjuk ki az irányítás jogát a kezünkből senkinek, még ha az maga az Úr Isten is. Sokszor csak bibliai elvekkel és konszenzussal próbálkozunk. Rosszabb esetben a hatalmat, az uralkodást, a parancsolgatást gyakoroljuk. Nyilvánvaló, hogy alkalmatlanok azok a vezetők gyülekezeti feladataikra (természetesen máshol is), akik nem érzékenyek arra, hogy bárkiben észrevegyék a lelki rezdüléseket, indulásokat. Csak azt nem értem, akkor mire fel választottuk őket, ha a legfontosabbra, a Lélek jelenlétének, szándékának felismerésére nem is törekszenek, így hiába vélik, hogy ők a Lélek.

Mi kell az ideális gyülekezethez?

Nem fantasztikus, különlegesen kiképzett, rendkívüli mértékben jó képességű és kimagasló erkölcsű tagok kellenek hozzá. Hanem olyan hívők, akikben van kellő bátorság ahhoz, hogy nyitottak legyenek életük újraértelmezésére. Akik véleményüket ki merik tenni a kontrollnak és megvizsgálásnak. Akik bátrak ahhoz, hogy életüket részleteiben is nyíltan éljék. És akik bátrak ahhoz is, hogy mások kiválóságával, de problémáival is szembesülni merjenek, nem elütve a dolgot egy-két kegyes szlogennel, bibliaverssel.

Mi a gyülekezet?

Bizonyára azért faragjuk folyton megérthető közösséggé, mert nem vagyunk képesek elfogadni, hogy olyan tényező is szerves része, amely megérthetetlen és kiszámíthatatlan. Ez maga a Szentlélek. A megragadhatóság kedvéért különféle oldalait hangsúlyozzuk és sajnos be is betonozzuk. Egyesek mint szervezetet építik, mások mint csoportközösséget, megint mások mint templomi kultuszt gyakorló népet. Vannak, akik mint kontraszttársadalomról beszélnek, bizonyos bibliai elvek alkalmazására gondolva. Csak hát Isten országa nem befogható. O akar befogadni minket. Nem csoda, hogy hamar föltették a kérdést az emberek a korai keresztyénség kapcsán: Mi akar ez lenni? Nem fért bele a
szervezetről, a csoportról, a kultuszról, a kultúráról alkotott elképzelésükbe. A missziót zülleszti az, aki szent korlátokat épít Isten országának.

(Folyatjuk...)