Az utóbbi időben népszerű témának számít a kiégésről beszélni. Beszélünk, beszélünk róla, de keveset teszünk ellene. Mit tehetünk egyáltalán?
Ha nyáron lesz egy kis időd feltétlenül javaslom elolvasni és egy kicsit elgondolkodni, hol tartasz.
Lesznek részek a könyvben, amellyel nem fogsz egyet érteni, de körültekintően olvasd el, és ami jó, azt építsd be. A tesztek kifejezetten segíthetnek végiggondolni a kérdést, és a megoldás útjára lépni.
Mit mondanak az emberek a lelkészükről? Mit gondolnak mivel tölti az idejét? Milyen kép él a lelkészről a gyülekezeti tag fejében? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Ez a blog a gyülekezet vezetéséről szól és azért íródik, hogy a vezetőket segítse. Így 2014-ben úgy gondoltuk indítunk egy felmérést az olvasóink között arról, hogyan gondolkodnak a lelkészekről. Nagy meglepetésünkre 260 válasz érkezett. Mivel a kérdések online voltak elérhetők, így nem meglepő, hogy a válaszolók 90% 15-39 év közötti. A nemek arányát tekintve a kitöltők 62% nő, míg 38% férfi. A kérdésekre az egész országból érkeztek válaszok, több felekezetből. Itt is köszönjük az őszinte válaszokat! Reméljük, hogy ez a kis felmérés és az eredmény ismertetése segíteni fog a lelkészi, gyülekezetvezetői munkában.
A lenti diagram jól mutatja a válaszok alakulását, amely nem mutat egyértelmű képet. Azonban inkább fontos volt a kitöltőknek, hogy a lelkész ilyen módon is megjelenjen. (Az 1-es az abszolút nem fontos, míg az 5-ös az nagyon fontosat jelentette.)
Árnyalja a képet, a következő kérdésre adott válasz.
Az, hogy a lelkész elérhető legyen online is, jóval egyértelműbb képet mutat. A válaszadók 54% fontosnak és nagyon fontosnak érzi, hogy online is fel tudja venni a kapcsolatot a lelkésszel. Ez a lelkészek munkaidejében és munkamódszereiben mindenképpen segítség lehet, tekintve, hogy a kapcsolattartás is egyszerűbbé válhat. Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy az online kapcsolat nem tudja pótolni a személyes kapcsolatot, ellenben remekül kiegészítheti azt.
Szomorú tapasztalat, nem csak Magyarországon, hogy a gyülekezetek jelentős része fogyóban van. Pásztorok, presbiterek, vezetők gondolkodnak: mit lehetne tenni?
Nem régen olvastam egy elgondolkodtató cikket a témában. 3 dolgot ír le a szerző Rob Hurtgen arról, hogy mit jelent revitalizálni a gyülekezetet. Az első dolog, a gyülekezet analízise vagyis szembenézni a realitásokkal. Ennek hasznos eszköze lehet egy SWOT analízis. Érdemes kvantitatív, számszerű adatokat is feltérképezni felekezettől függően (pl. Istentiszteleti látogatottság, konfirmálók száma, bemerítkezők száma stb.). Ezt évente egyszer-kétszer meg is szoktuk talán nézni, a beszámolók miatt. A kvalitatív, minőségi mutatókra viszont nem biztos, hogy elég hangsúlyt fektetünk (pl. hogy érzi magát a gyülekezetben, mikor volt utoljára "Isten élménye" stb.). Ezek összevetése pedig egy sokkal pontosabb képet adhatna. Segítségünkre lehetne egy pontosabb iránykijelölésben.
A másik dolog, amelyet érdemes szem előtt tartani, hogy a megújuláshoz, megújult, feltöltődött vezetőkre van szükség. Nem könnyű egy gyülekezetben vezetőnek lenni, de ez a társadalom más területeire is igaz. A személyes megújulásra most nyáron kifejezetten jó lehetőség adódik.
A harmadik dolog, amelyet érdemes szem előtt tartani és az erőt, a lelkesedést beosztani, hogy a gyülekezet megújítása hosszú folyamat. Inkább a maratonra hasonlít, mint a sprintre. Biztosan sokan vannak, akik szeretnének változást, de sokkal kevesebben hajlandóak tenni is érte. Fontos kérdés, hogy kész vagyok e kitartó lenni és a változást végig vinni? Sokan csalódottan ülnek a gyülekezet soraiban, mert ígértek már változást, volt amihez hozzá is kezdtek, de csak nagyon kevesen voltak elég kitartóak, hogy azt végig is vigyék.
Ken Blanchard és Mark Miller 5 nagyon fontos alapelvet fogalmaz meg "A titok" című könyvben. Ez az öt alapelv a gyülekezetben nagyon megszívlelendő:
1, Látni a jövőt - Arról szól, hogy mi a látása a vezetőnek a csapat jövőjéről. A vonzó cél, másokat is inspirál. Ennek a kialakítása és a kommunikálása viszont a vezető feladata.
2, Bevonni és fejleszteni másokat - "Nem elég ha csak a kezüket foglaljuk le- be kell vonni a fejüket és a szívüket is."
3, Szüntelenül újítani - A vezetőnek az is a feladata, hogy beleplántálja az emberekbe a folyamatos fejlődés iránti vágyat. Örök tanulság, amit nem lehet elégszer ismételni: "Ha abbahagyjuk a tanulást, abbahagyjuk a vezetést."
4, Értékelni az eredményeket és a kapcsolatokat - Talán a legjobban egy John Maxwell idézet jeleníti meg: "az emberek, addig nem nyújtják a kezüket, amíg nem látják a szívünket."
5, Megtestesíteni az értékeket - A vezetők egyik dolga, hogy megfogalmazzák, példázzák és érvényre juttassák az alapvető értékeket.
A napokban jött szembe a fenti kép a facebookon. Biztosan viccesnek szánták a készítői, hiszen mégis csak emberségesebb és szebb így közölni: ez itt bizony az a parkoló, amit a lelkésznek tartunk fent. Hiszen mégiscsak ő a főnök, nem? Vajon jó ez így? Eszembe jutott kedvenc professzorom a TCMI teológiáról, akinél pár éve személyesen is járhattunk. Sok mindent leírtam akkor az élményeinkből, de egy momentum erről a képről jutott most eszembe.
Akkor kb 4000 látogatója volt a vasárnapi istentiszteleteknek, ennek megfelelő nagy parkoló terült el a gyülekezeti ház mellett. Mégis akárhányszor mentünk vele együtt a házhoz, mindig máshol parkoltunk. Nem volt fenntartott parkolója. Mint ahogy egyetlen más munkatársnak sem. Azonban mégis csak voltak fenntartott parkolók. Ugyanis azt kérték mindenkitől - a gyülekezeti tagoktól is -, az istentiszteletek előtt parkoljanak minél messzebb, és az épülethez legközelebb álló helyeket tartsák fent a vendégek számára.
Csak annyi a kérdésem, melyik áll közelebb ahhoz, amiről Jézus Krisztus beszélt: "Aki első akar lenni közületek, legyen mindenki szolgája?" Te hogy szolgálsz? Te hol parkolsz?
" A nagyon precíz, óvatos emberektől óvakodok, amikor vezetőt kell kiválasztani. Tíz probléma közül képtelen lesz kiválasztani a leglényegesebbet, pedig lehet, hogy ha azt az egyet megoldaná, az összes többi már nem volna érdekes. A precíz az nekiáll, és feldolgozza szép lassan mind a tízet. Másrészt a precíz emberben nincs meg az a vezetői tulajdonság, amivel lázba, tűzbe tudna hozni másokat. A precíz ember kiváló hivatalnok, jó könyvelő, de a gazdasági életben vagy bármilyen munkahelyen, első számú vezetőnek tökéletesen alkalmatlan." D. Sándor
Azon gondolkodom igaz ez az idézet a gyülekezetben vezetőkre? Milyen személyiség való vezetőnek?
Ismerem a Bibliában található helyeket. Olvastam már könyveket, hogy erre a kérdésre választ kapjak és kaptam is. A fenti idézet mégis egy olyan, a Bibliában is benne lévő igazságra hívja fel a figyelmet, mint az összkép és a lényeg meglátása. Nem kizárólag ez lehet a válasz, de szerintem egy fontos válasz lehet. Akkor le is írom: Olyan ember való vezetőnek, aki képes látni az összképet és a lényeges összefüggéseket.
Mit gondolsz? Segíts, kérlek a gondolkodásban!