Timothy Keller egy interjúban beszélt a témáról, amiről egy rövid összefoglalást osztanánk meg, de egészében is érdemes megnézni.

1) Tapasztalat

Ahelyett, hogy Isten Igéjét néznénk, mint normát és iránymutatást, az emberek hajlamosak a saját tapasztalataikat, érzéseiket, intuiciójukat, benyomásaikat elsődleges helyre tenni. Ez része az amerikai (ford. de általában véve is nyugati) individualizmusnak. Az érzelmek persze nagyon jók lehetnek, de amikor ezt fontosabbá teszed mint Isten Igéjét, akkor bálvánnyá válik.

2) Doktrínák, tantételek

Ez sokakat meglephet, miért is mondom, de úgy látom vannak emberek, akik tantételekből csinálnak bálványokat. Vannak az Egyháznak olyan részei, ahol azt mondják, ha rendben vannak a tantételek, amelyekben hiszel, akkor Istennek máris kedves vagy. Azt mondják, ha rendben van a tanítás amiben hiszel, akkor máris a megoldás része vagy, nem a problémához tartozol: nem vagy tévtanító, mint mindenki más. Van egyfajta büszkeség és pedánsság abban, hogy a megfelelő tantételekben hiszek, ami számomra már úgy tűnik, majdnem Jézus Krisztus megváltó kegyelmének a helyére kerülhet egyesek számára.

3) Fogyasztói szemléletmód

A gyülekezettől ahelyett, hogy azt várná, hogyan szolgálhatná a körülötte élő lakóközösséget, inkább azt várja, hogy adja meg neki megfelelő szolgáltatásokat. Vannak érzelmi, kapcsolati, társadalmi szükségleteik és azért járnak gyülekezetbe, mert úgy gondolják, az egy jó hely a társasági élet megélésére. A gyülekezethez sokkal inkább úgy állnak, mint egy bevásárlóközponthoz, mintsem egy családhoz, aminek a számára odaadjuk magunkat. A fogyasztói szemléletmód bálvánnyá válik, az érzett szükségleteim bálvánnyá válnak. Fontosabbak, mint, hogy részei vagyunk egy közösségnek.

Timothy Keller nézőpontja szerint, még ha ezek a bálványok nem is érintik mind ugyanolyan mértékben mindegyik gyülekezet életét, kétségtelenül ott vannak, és kárunkra vannak.

A bálványokat, nem lehet csakúgy elvenni valakitől, valamire ki kell cserélni. Keller Bálványaink című könyvében jól kifejti, ha a bálványokat nem az evangéiumra cseréljük, más bálványok fognak felnőni helyettük.

Eredeti cikk

Christian A. Schwarz szerint, az egészséges gyülekezetek egyik jellemzője, hogy a "teljeskörű kiscsoportok" jellemzik. A napokban azon gondolkodtam, hogy milyenek ezek a csoportok. Íme néhány jellemző, a lista nem teljes:

1, Őszinte légkör

A bizalom kialkuását segíti és a kapcsolatok elmélyítését, ha a csoport tagjai őszintén tudnak beszélni egymásnak a kihívásaikról és a győzelmeikről is. Nem kell félniük önmaguknak lenni. Van egyfajta szerződés a tagok között, hogy ami elhangzik az ott is marad. Ehhez azonban mindenkinek el kell határoznia, hogy "semmi sem akadályozhat meg abban, hogy elfogadjalak olyannak, amilyen vagy". Ez az első lépés. 

2, Nyitottság

Meggyőződésem, hogy ha a vezető közvetlenséget, nyitottságot, sőt elfogadást tanúsít, akkor a csoport követni fogja a példáját. A csoport tagjai részéről el kell dönteni, hogy itt "én én leszek" és nem szerepet játszom. Ugyanakkor a csoport minél összetartóbb, annál nehezebb nyitottnak maradnia az új emberek felé. Azonban, az is igaz, hogy minél összetartóbb, annál jobban szolgálja a tagjai érdekeit. 

3, Érzékenység

Egy jó csoport jellemzője, hogy a résztvevői felé empátiával viszonyul. Nem lehet embereket arra kényszeríteni, hogy az érzéseikről, gondolataikról rögtön nyíltan beszéljenek. Mindenkinek más az az idő, amely után fel tud oldódni. Ezt sokféleképpen lehet segíteni. Erre a csoportvezetőnek kell érzékenynek lennie. 

Te mivel egészítenéd ki?

Az elmúlt időszakban több előadást, szemináriumot tartottam. Ahogy a gyülekezetben szolgáló, dolgozó emberekkel beszélgettem fogalmazódott meg bennem, hogy leírom a három legfontosabb kérdést, amit a vezetéssel kapcsolatban feltehetnek nekünk, de előtte mi kell, hogy feltegyük magunknak.

3, Mit?

Ezzel szoktuk kezdeni. ezért megyünk el egy-egy konferenciára, tréningre. Szeretnénk módszereket megtanulni, aztán szeretnénk ezeket gyorsan alkalmazni. Mit kell csinálnom, hogy működjön? 

2, Hogyan?

Értem, hogy van egy eszköz, módszer, amit használni lehet, de akkor mondja meg valaki hogyan kell ezt tenni. Általában ez a második kérdésünk. 

1, Miért? 

Ezt a kérdést sokszor már fel sem tesszük. Simon Sinek, pont azt ajánlja, hogy ezzel a kérdéssel kezdjünk! Miért csináljuk?

Beszélgetve, hallgatva, tanítva és kérdezve egyre világosabb, hogy a bajok nem a módszerek terén vannak, hanem a belső motivációk mentén. Túl kevesen kérdeznek rá a miértre? Amikor pedig a gyülekezetben rákérdez valaki, nem tudunk motiváló választ adni. Pedig nincs annál inspirálóbb, amikor valaki "kiteszi a szívét" és megosztja az indítékait. 

Szándékosan írtam fel és számoztam ebben a sorrendben kérdéseket. Őszintén kérdezd meg ebben a sorrendben: Miért? Hogyan? Mit? 

Ha szeretnéd motiválni a körülötted élőket, kell, hogy értsék a motivációnkat, a belső meggyőződésünket. Szokták mondani, hogy: "Magunkat a szándékaink, másokat a tetteik alapján ítélünk meg." Ha ez igaz, vezetőként folyamatosan kell kommunikálni, hogy mit miért csinálunk. Ehhez azonban mindig az első kérdésnek kell lennie: Miért? Ha tudom az indítékot, látom a célt, akkor a kivitelezést és a módszert ahhoz tudom szabni.

Amikor egy gyülekezet növekszik, akkor ott rendszerint azt látom, hogy az evangélizációs fókusz rendben van. A napokban újraolvastam Getz: A gyülekezetépítés alapelvei c. könyvét. Az elveket kifejezetten érdemes itt is feleleveníteni.Ha már olvastad, akkor azért, ha még nem, akkor azért érdemes a kezünkbe venni! Ami számomra fontos, most 4 pontban ide írom! 

1, Teremtsük meg az evangélizálás alapját! 

Kicsit elcsépeltnek tűnik a fenti mondat, de Getz a fókusznak a helyes beállítására figyelmeztet bennünket. "A hívők minden egyes helyi közösségének feladata, hogy át- meg áthassa környezetét szeretettel, és hogy nyilvánvaló legyen benne az EGYSÉG (kiemelés Tőlem), ami megteremti a szóbeli bizonyságtétel alapját." A missziós parancs világosan megfogalmazza a gyülekezet evangélizációra irányuló célját. Hatékonyan azonban az a gyülekezet tudja megosztani a hitét és elérni az embereket, ahová belépve az ember szeretetet, egységet és barátságos légkört tapasztal. (Szeretetparancs)

2,A testületi evangelizálás

A személyes evangelizációhoz, hozzá tartozik a közös vagy testületi evangelizáció is. "Az Újszövetségben azt látjuk, hogy az egyéni bizonyságtételhez Krisztus teste, az élettől lüktető gyülekezet adta meg a keretet." Ez a mondat nagyon szíven ütött. Néhány gyülekezetben csak némelyek szívügye az evangélium továbbadása. A többség csendes szemlélő, pedig egymás szeretetéhez (Jn. 13,34) az is hozzátartozna, hogy ebben is támogatjuk egymást.

3, Szeretetteljes evangelizálás

Az evangéliumot úgy tudjuk hatékonyan hirdetni, ha bemutatjuk a közösségen belüli szeretetet és egységet. A szeretettekjes és kegyelmi légkör megtartó erejéről keveset kell írni, mert beszélni könyebb róla, mint megélni! 

4, A felnőttek és a családok elérése

Mi az elsődleges célja az evangelizációnak? A felnőttek elérése. Ők azok, akik tudnak hozni egy intelligens, tudatos döntést Krisztus mellett. Ha ők döntenek, akkor a családjuk is elérhető az evangelium számára. Dr Peters idézet: "Ha gyülekezetet akarunk alapítani, a döntő kérdés nem az, hogy hány embert "érdekel a dolog", hanem hogy hány család képezheti alapját! A családokból létrejött gyülekezet képes arra, hogy virágzó gyülekezet legyen."

Mostanság sokat foglalkoztat, hogyan lehet többet kihozni egy napból. Nem olyan régen költöztünk és a megszokott napirend felborult. Ez eleinte nehezen érintett, úgy éreztem, hogy kifolyik a kezeim közül az idő és a nap végén nem volt meg az az érzés, hogy ez bizony eredményes volt. Kicsit később lehetőséget láttam ebben a helyzetben, hogy új szokásokat vegyek fel és ma divatos fogalommal produktívabb legyen a napom. Nekem a reggeleimen kellett többet változtatnom! Ehhez kapcsolódóan osztok meg pár gondolatot! 

1, 7 perc reggeli mozgás

Hallgatam egy előadást, amely arról szólt, hogy reggel ideálisan 7 perc mozgásra van szükségünk. Ezt a trendet igyekeznek meglovagolni azok az applikációk, amelyeket pontosan erre lehet használni (pl.7 minute workout) . Engem a reggeli mozgás ébreszt fel igazán! 

2, Reggeli csendesség

Először úgy gyakoroltam, hogy felkelés után rögtön ezzel kezdtem. Közben "ébredeztem", így nem volt túl hatékony, ráadásul sokszor el is terelődött a figyelmem. Mára igykeszem ezt a mozgás után, ébren megtenni. Meggyőződésem, hogy szükségünk van arra, hogy üzenettel kezdjük a napot! 

3, Egészséges reggeli

Nekünk a családban a reggeli a napi fő étkezés. (Egyébként is sokan mondják, hogy a nap legfontosabb étkezése.) Ekkor tud a család együtt lenni. Utána napközben mindenki megy a saját útjain tovább. Nekünk ez vált be. Ezen a területen, ami az egészséges táplákozást illetei még van mit fejlődni! Nagyon hasznos tanács volt, amit ezzel kapcsolatban a Daniel Plan-ban találtunk! 

4, A nap 3 legfontosabb célkitűzése

Általában betervezem a teendőimet és csinálok egy to-do list-et. Sokszor mégis úgy érzem nem hatékony, hogy csak feladatot oldok meg. Igyekszem meghatározni a nap 3 legfontosabb feladatát és a többit ehhez igazítani. 

5, Naptárhasználat

A technika fejlődésével lehetővé vált, hogy a programjainkat ne csak mi rögzítsük, hanem megosszuk másokkal is. Mi feleségemmel együtt és munkatársaimmal is megosztjuk a naptárunkat. Jó ha látják, mikor miben vagyunk benne. Az utóbbi időben igyekszem a nagyobb célokat, kissebb lépésekre lebontva a naptárban rögzíteni. ez sokat segít! Több alkalmazást kipróbáltunk és végül is a google calendar maradt! 

6, Ebéd utáni gyors feltöltődés

Törekszem arra, hogy ebéd után 15 percet fordjtsak arra, hogy kicsit kilépek a teendők, feladatok,megbeszélések és egyéb feladatok soárból és végiggondolom újra a napom. Be kell vallani, nem mindig sikerül, de nagyon szeretem, amikor ezt sikerül megtenni, mert valóban feltölt! 

Carey Nieuwhof cikkének fordítása az Agapé Pünkösdi gyülekezet portálján jelent meg, és olyan fontos problémákat feszeget, amelyek nagyon egybevágnak a Gyülekezetvezetés blog által már többször felvetett növekedési akadályok kérdésével. Éppen ezért ajánljuk ezt a cikket minden pásztornak, gyülekezeti vezetőnek olvasásra: Olvasd el a teljes cikket

Az eredeti cikknél nem lehet kommentelni, de itt szívesen olvasnánk ezeket is!

Biztosan ismered már ezt a történetet:
- Lehangoltnak tűnsz, mi aggaszt, barátom?
- A jövőm!
- És mitől látszik a jövőd annyira reménytelennek?
- A múltam miatt! - érkezik a válasz.

Az utóbbi időben foglalkoztat, hogy a múltunkat hogyan értelmezzük. Mi az amit meg kell és mi az amit nem kell megtartani belőle? Hogyan lehet egyáltalán ezeket a dolgokat kiválogatni? Kinek a feladata meghatározni, hogyan tekintsünk a múltra? 

Wessely Anna írja, hogy: "a hagyatékból tehát szelekció eredményeként jön létre az, amit belőle birtokba veszünk és örökségnek nevezünk."

A gyülekezetben az emlékezet nagyon szelektív és nagyon sokféleképpen tekinthetünk az örökségre. Azt vettem észre, hogy a jelenlegi szituáció nagyon meghatározza, sőt nagyon leegyszerűsíti, hogyan tekintünk a múltunkra, az örökségünkre és ennek folytán a jövőnkre. Egyesek dicső múltról beszélnek és jobb napokat, tehetségesebb lelkészeket emlegetnek. Mások a sérelmeiken keresztül látják a múltat és határozzák meg a jövőt. A múltból a gyülekezetben sokan inkább csak a nyomást érzik éppen ezért lázadnak ellene vagy nem törődnek vele. 

Nehéz helyzetben hajlamosak vagyunk éppen a múlt miatt, reménytelennek látni a jövőt. Ha pedig reménytelenek vagyunk, akkor nagyon hamar fellép az energiahiány! Nem lesz erőnk a jövőért dolgozni. Vezetőként pedig a remény hiánya közömbössé tesz. Ha pedig egy vezető közömbös, akkor mi mást várhat a gyülekezetétől? 

Az az irány, amely remélem egyre jellemzőbb ma, - hogy vállaljuk a hibáinkat, tanulunk belőlük és tovább lépünk,- azt hordozza magában, hogy van jövőnk! Amennyiben tudunk és akarunk szembenézni a hibáinkkal tudunk tanulni belőlük. A feldolgozott, tapasztalattá formált események pedig, igen is "reményteljes jövőt" adhatnak. 

A kiértékelt, helyén kezelt múlt pedig nem nyomást, hanem példát és erőforrást jelenthet! A kérdés csak az, hogy tekintünk rá és mit látunk belőle?! Vezetőként pedig egy-egy gyülekezet életében ebben a szelekcióban fontos szerepünk van. Arról ugyanis már írtam, hogy a vezető egyik legfontosabb feladata, hogy jól határozza meg a valóságot.