Bár a gyülekezetvezetésnek nem előfeltétele a hébertudás, a biblitanulmányozásában biztosan hasznos. Ehhez ajánlanék két nagyon jó anyagot. Sajnos mindegyikhez kell némi angoltudás is.
Az Texas államban lévő egyetem készített oktatóanyagot, ami ingyenesen elérhető: Héber oktatócsomag
A másik pedig a BlueLetterBible honlap, ahol kommentárokkal, többféle angol, görög és héberfordításban is elérhető a Biblia.
Ha ismertek más jó anyagokat, kérem ajánljatok bátran!
Az ima sok mindent elárul elmondójáról. Például egy önző ima önző lelket sejtet. Aztán biztos volt olyan is, mikor úgy tűnt, ima helyett kívánságlistát hallottunk. Igen, ez is jó lenne, meg az is. Vannak olyan „elkápráztató” szép imák is, amit belül mégis arrogánsnak és fennhéjazónak érzünk.
A vezetők számára jó példa Nehémiás könyvének első fejezetében szereplő ima. Mit is tett Nehémiás? Amikor fülébe jutott Jeruzsálem balsorsának híre, négy hónapig imádkozott. Az első fejezetben foglalt ima nem csak egy pillanat hevében elmormolt ima volt. Ezért, ha igazán szeretnénk az imádkozásban fejlődni, érdemes magát Nehémiás könyvét, sőt még inkább ezt az imát mélyebben tanulmányozni.
Nehémiás könyvében négy titkot fedezhetünk fel arról, hogy Isten miért hallgat meg imát.
Annak tudatában imádkozzunk, hogy Isten meghallgat bennünket. „Nagyon várom, hogy Önmagad miatt válaszolj imámra. Hűséges, szerető, csodálatos Isten vagy! Istenem számodra az én problémám egyszerű.
Nehémiás ilyesvalamivel jött Isten elé: Istenem, szeretném, hogy ha Jeruzsálemben cselekednél valamit! Pontosabban az ötödik versben azt olvashatjuk: „Ó Uram, mennynek Istene, te nagy és félelmes Isten! Te hűségesen megtartod a szövetségedet azokkal, akik téged szeretnek, és parancsolataidat megtartják”. Nehémiás három dolgot állapított meg Istenről:
Nehémiás mindenekelőtt elismeri, kicsoda Isten. Ez tulajdonképpen dicséret, elismerni Isten isten voltát és nagyságát. Rögtön indulásnál a megfelelő nézőpontra helyezkedik. Ha szeretnénk, hogy Isten meghallgassa az imánkat, imádkozzunk így: „Istenem azt szeretném, hogy Önmagad miatt válaszolnál. Annyi dolgot, ígéretet adtál. Hű, szerető, kegyelmes Isten vagy!” Mindezt a Bibliából tudjuk. Tehát imáinkban kéréseinket Isten isteni voltára építsük.
Nehémiás azt követően, hogy imádságát Isten páratlanságának dicséretével, megvallotta bűneit. Így fejezi ezt ki: „vétkeztünk ellened”. Figyeljünk fel arra, hogy hányszor szólal meg egyes szám első és többes szám első személyben. „Vallást teszek Izrael fiainak vétkeiről. Vétkeztem és is és atyám háza népe is. Nagy gonoszságot követtünk el ellened, mert nem tartottuk meg parancsolataidat ...”Az ám, de nem Nehémiás hibájának következtében kerültek a zsidók fogságba! Még nem is élt ő ezen hetven évvel korábbi esemény időpontjában. Nehémiás feltételezhetőleg a fogság idején született. De önmagát is részesnek tekinti a nemzet bűnében. Fogalmazásából egyértelmű, önmagát is hibásnak tartja. 
Nehémiás tulajdonképpen nemcsak a maga, hanem a nemzet nevében is bűnt vall. Ugye milyen furcsa ez a mi füleinknek? Ma Amerikában nincs bennünk egy szemernyi közösségi tudat sem. Mindenki az önmaga életét éli. Arra tanítanak bennünket, hogy a magunk bűnét valljuk meg. Mikor vallottad meg legutóbb a nemzet bűneit? Netalán a családod, gyülekezeted vagy barátaid bűneit? A társadalom arra tanít bennünket, hogy csak magunkért vagyunk felelősek. Pedig ez nincs így! A testvérünk őrizője vagyunk. Mindegyikünk részes a körülöttünk zajló eseményekben, nem vonhatjuk azok alól ki magunkat.
A vezetők vállalják, a gyávák viszont másra kenik a felelősséget. Ha vezetők akarunk lenni, vállaljuk mások hibáit is, viszont osszuk meg a dicséretet. A gyávák mindig csak másokat hibáztatnak, és vádaskodnak. Kifogyhatatlanul sorolják a kifogásokat, hogy miért nem mentek a dolgok. Mindig más a hibás. A vezetők nem hátrálnak meg az elől, hogy önmagunk hibájával szembenézzenek.
Nehémiás így fogalmaz Istenhez intézett imájában: „Emlékezz vissza arra az ígéretre, amelyet kijelentettél szolgádnak, Mózesnek”. El tudjuk egy kicsit is képzelni, hogy Istent múltbeli kijelentéseire vagy ígéreteire emlékeztetjük. Isten te Mózesen keresztül figyelmeztettél minket hűtlenségünkre, hogy elveszíthetjük Izrael földjét. De azt is ígérted, hogy ha megbánjuk bűneinket, visszaadod földünket. A Bibliában sok helyen olvashatunk arról, hogy Isten emberei Istent kimondott, megígért akaratára emlékeztetik. Ezt látjuk Dávidnál, Mózesnél, sőt az összes prófétánál. „Isten, emlékezz ígéretedre ...” Aztán ezt el is mondják.
Emlékeztetni kell egyáltalán Istent? Nem.
Megfeledkezik ígéreteiről Isten? Nem.
De akkor miért emlékeztessük őt mégis?
Mert ezáltal tartjuk magunkban elevenen Isten ígéretét. Istennek örömöt okoz, ha ígéreteire emlékeztetjük.
A gyerekek elfelejtik, amit nekik megígérünk? Soha.
Ezért vigyáznunk is kell, hogy mit ígérünk. A Biblia tökéletlen apának ábrázol bennünket, és ha mi tökéletlen apák tudjuk, hogy teljesítenünk kell gyermekeink felé tett ígéreteinket, mennyivel inkább ne akarná a tökéletes mennyei Atya Igéjében tett ígéreteit megtartani.
Ha konkrét választ szeretnénk, fogalmazzunk meg konkrét kéréseket. Ha általános kéréseink vannak, honnan tudjuk, hogy meghallgattattak-e?
Nehémiás nem átalkodott sikerért imádkozni. Sőt bátran imádkozott. Kérted már, hogy „Isten add, hogy sikerüljenek a dolgaim!” Ha nem, miért? Mi van, ha ezt nem kéred? Elbuksz? Nem helytelen sikerért imádkozni, ha amit teszünk végső soron Isten dicsőségét szolgálja. Imádkozzunk bátor szívvel! Kérjük Istent, adjon dicsőségéért sikert az életünkben! Ezt tette Nehémiás is. Ez egy hathatós ima. Adj sikert! Ha nem tudjuk kérni, hogy tevékenységünk sikerrel menjen, akkor inkább foglalkozzunk mással! Isten nem akarja, hogy csak az időnket vesztegessük.
írta: Rick Warren
A Biblia egyértelműen tanít erről. A bűnt megelőző csata mindig gondolatainkban kezdődik. Kivétel nélkül. Ha gondolatainkban elvesztjük a csatát, akkor igaziból is. A Jakab 1:14-15-ben ez áll: „mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig halált nemz”.
Pár más olyan vers, amely arról szól, hogy őrizzük meg gondolatainkat:
Más szóval ne „fantáziáljunk”. Gondolatot vetünk, tettet aratunk.
A Mt 5:28-ban Jézus ezt mondja: „Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében”. Tudományos kutatások kimutatták, hogy az agyunk számára mindegy, ha egy gondolat megfogan az agyunkban vagy ha a gondolat valóságban is megtörténik velünk. Ugyanazzal a mentális hatással jár. Az idegrendszer szempontjából nem jelent semmilyen különbséget.
Pál arra figyelmeztet bennünket, hogy „vegyétek fel az üdvösség sisakját is” (Ef 6:17). Ez védi meg az agyunkat. Vagyis azt mondja, hogy vigyázzunk azzal, mire gondolunk, mire nézünk. Jób is kifejezi ezt „szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsek a szüzekre” (Jb. 31:1). Dávid ezt írja: „nem vetem tekintetem haszontalan dolgokra” (Zsolt 101:3).
Róma 16:19: „De akarom, ha bölcsek legyetek a jóban, és ártatlanok a rosszban”. Ez a kulcsvers. Mondják néha azt, hogy tudnunk kell, mit gondol erről a másik oldal. Bolondság! Ez nincs így! Ugyanúgy van, ahogy az amerikai pénzügyminisztérium tanítja azt, hogyan kell a hamispénzt felismerni. Nem hamis pénzt adnak a tanulók elébe, hanem valódi bankjegyeket nézetnek és vizsgáltatnak velük. Így, amikor hamisítvány bukkan fel, rögtön ki tudják szúrni.
Üljünk le és nézzük Jimmy Swaggart vallomását. Drámai a történet, valószínűleg a legdrámaibb prédikáció, amit valaha hallottunk. Láthatjuk, hogyan rombolt szét a bűn egy gyülekezetet.
Mit tegyünk? Minimalizáljuk a bűn gyönyörét, és maximalizáljuk a következményeit. A Zsid 11:25 megemlíti a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét. Efelől nincs is kétség. A bűn jólesik. Senki sem követne el bűnt, ha nem esne jól. Nem is kísértene, ha nem járna együtt valami kellemessel. Isten is elismeri, hogy a bűnben gyönyörűség rejlik, de csak ideig-óráig. A derűre jön a ború.
Hogyan üt vissza a bűn? A Jk 1:15-ben ezt olvassuk: „Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz”. Jó ötletnek bizonyulhat a következményeket összeszedni, és gyakran magunknak felolvasni. A Leadership magazinban Randy Alcorn felsorolja az erkölcsi kicsapongás következményeit. Így fogalmaz: „amikor úgy érzem, hogy úrrá akar rajtam lenni egy szexuális kísértés, sokat segít, ha végiggondolom, hogy a tettemnek milyen következményei lennének: megszomorítom Istent, aki megváltott; sárba taposom szent nevét; egy napon Jézusnak, az igaz barátomnak a szemébe kell néznem, és számot kell adnom tettemről; azon személyek lábnyomát követem, akiknek erkölcstelensége szolgálatukat hiteltelenné tette, és megborzongtam tetteiktől; elveszítem feleségem tiszteletét, és bizalmát; lányaimat megbántom; önbecsülésemet elvesztem, gyermekeim előtt nem leszek példa és nem hiteles; szégyent hozok családomra; olyam emlékeim lesznek, amely megrontja a feleségemmel töltött bensőséges pillanatokat; elvesztegetem a több éves missziós kiképzést; aláásom közösség más hívői által tanúsított hűséges példát, és az általuk végzett kemény munkát és még sok más mindent”.
Mivel annyira romboló tud lenni az erkölcsi félrelépés, emiatt védjük magunkat nagyon elővigyázatosan. Az Efézusi levél arra figyelmeztet bennünket, hogy bármiféle tisztátalanság még szóba se kerüljön közöttetek. A Mt 26:41-ben Jézus ezt mondja: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen”. Érdekes, nem azt mondja, hogy virrasszatok és imádkozzatok, és nem estek bűnbe, hanem azt, hogy virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.
Azt mondja, hogy ne is keveredjünk olyan helyzetbe, ahol kísértésbe jövünk. Itt nem az a kérdés, hogy megállunk vagy nem, hanem az, hogy ha nem akarjuk, hogy a méhek megcsípjenek, akkor nem menjünk a közelükbe.
Soha ne sodródjunk olyan helyzetbe, ahol kísértés ér bennünket. Az 1. Pét 5:8-ban ez áll: „legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el”. Járjunk el elővigyázatosan!
A fentiek fényében hadd figyelmeztesselek, hogy a legtöbb szexuális kísértés a szolgálatban azoktól az emberektől jön, akiket őszintén kedvelsz. Azoktól az emberektől, akiket szeretsz, akik sokat jelentenek neked. Nem egy vastagon kimeszelt külvárosi örömlánytól, hanem az általunk igazán kedvelt emberektől.
A lényeg a Jakab 1:12-ben olvasható: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek”.
Amikor a mennybe kerülök, én is szeretném a koronák egyikét. Én is szeretném, ha az Úr szemébe tudnék nézni, és azt mondani: „Uram, tudod, hogy a szolgálatom évei alatt mindvégig tisztán megtartottam maga, és a tisztátalanságnak még csak a csírája sem volt jelent az életemben”.
Tisztesség a vezetés alapja. Csak akkor tudunk embereket vezetni, ha bíznak bennünk. Ha elveszítjük bizalmunkat, akkor kudarcra vagyunk ítélve. Ezért van az, hogy a vezetés jogát ki kell érdemelni, méghozzá úgy, hogy megbízhatónak bizonyulunk. Véleményem szerint a legrombolóbb bűn, amit egy vezető elkövethet, visszaélni az általunk vezetett emberek bizalmával.
Mivel a Sátán állandóan támad, pár bibliai módszert szeretnék megosztani, hogyan tudjuk erkölcsi tisztességünket a szolgálat során megőrizni. A 2. Kor 1:12-ben Pál így fogalmaz: „mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy az Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel jártunk a világban, kiváltképpen közöttetek.” Azért áll ez a vers közel a szívemhez, mert Pál tulajdonképpen azt fejezi ki, hogy „tiszta lelkiismerettel szolgáltam. Senki nem mutogathat rám ujjal. Tiszta lelkiismeretünk tanúsítja, hogy tisztességesen viselkedtünk”. A vezetőknek ez az ismertetőjele.
A Titusz 1:6-ban az áll, hogy a vezetők legyenek feddhetetlenek. Ez a vers is a tisztességről szól, amely a vezetők legfontosabb jellemzője. Az Ef. 5:3 arra figyelmeztet bennünket, hogy „paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó.”
Szolgálóként hogyan őrizhetjük meg a tisztességünket? Javasolni tudok e célból egy-két dolgot.
Ne ámítsuk magunkat! Halljuk néha, hogy „velem ez nem történhet meg”. Ez marhaság! Soha ne tévesszük szem elől, hogy mindannyian milyen esendőek vagyunk! Ez ellen a legjobb védekezés az alázatos hozzáállás, ami azt fejezi ki, hogy „én is emberből vagyok”. Vigyáznunk kell, figyelmeztet erre az 1. Kor 10:12 is: „aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” Senki sem sebezhetetlen, egyikünk sem immunis a kísértéssel szemben. A Példabeszédek 16:18-ban ezt olvashatjuk: „az összeomlást a bűn előzi meg, a bukást pedig a felfuvalkodottság”. Azon a reggelen, amikor nyugtázom magamban, hogy én ezen a problémán túljutottam, az a reggel, amikor kísérthetővé váltunk.
Olyan ez, mint az az ember, aki olyan szilárdan hiszi, hogy sosem fogják kirabolni, hogy ezért aztán nem zárja kulcsra az ajtaját, ablakait nem csukja be, és pénzét mindenfele előhagyja. Kit fognak kirabolni? Éppen azt, aki ennek az ellenkezőjéről meg van győződve. Jeremiás 17:9-ben ez áll: „csalárd a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?” Vagyis mindenkiben ott rejlik a büszkeség.
A szívem csalárd. Ez Isten véleménye az én, sőt a te szívedről is. Nem tudjuk előre megmondani, hogy a megfelelő körülmények és eseménysorozat hatására mit tennénk. Legyen bennünk egy szent félelem, nehogy azt gondoljuk, hogy bizonyos területeken már nem fog rajtunk a kísértés.
Minden nap tudatosítsuk magunkban, hogy milyen fokú elkötelezettség van bennünk. A Példabeszédek 4:20-ban az áll, hogy „minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki minden élet”. Mindenekelőtt való kötelességünk arról gondoskodni, hogy minden nap Isten útján járjunk.
Tapasztalom szerint bármilyen kísértésben folyamatosan emlékeztetnem kell magam arra, hogy Isten mindenható és mindenhol jelen van. Isten látja életem minden részletét és mindig velem van. Az ördög azt suttogja a fülünkbe: „soha senki nem fogja tudni”, és ez a gondolat ott rejtőzik minden kísértésben. Ha Isten mindig velem van és lát mindent, akkor ez kell, hogy sarkalljon arra, hogy magamat jelenlétére emlékeztessem. Az 1. Kor 9:27-ben Pál így fogalmaz: „hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre”.
Ez a vers félelmet kelt bennem, nehogy, amikor másoknak prédikálok, magam közben alkalmatlanná váljak, és nem üssem meg a kívánt szintet. A vezető tisztessége kulcsfontosságú.
Az erkölcsi tisztességhez a kulcs a boldog családi élet. Ha házasok vagyunk, fontos arról gondoskodni, hogy házasságunk előre menjen. Mint a régi mondás: „a szomszéd fűje nem zöldebb, az én füvem sem zöldebb. A fű ott zöld, ahol öntözik”. Tehát figyeljünk oda arra, hogy a házasságunkat ápoljuk.
Az Énekek Énekében (1:6) olvashatjuk azt, hogy „a szőlőnek őrizőjévé tettek engem, [de] a magam szőlőjét nem őriztem”. Ezen múlik. A szolgálatban fennáll annak a veszélye, hogy annyi időt fordítunk mások házasságának rendbetételére, hogy a magunkét elhanyagoljuk. Én magam a saját családomban ezért keményen dolgozom. Kay és én együtt olvasunk könyveket, és hallgatunk kazettákat. Együtt veszünk részt tanfolyamokon. Ha házasok vagyunk és szolgálunk, fontos, hogy ne külön, hanem közös életet éljünk.
A Sátán szeret a felgyülemlett érzelmekkel eljátszani. Beszélgettem már olyan emberekkel, akik nem tudták érzelmeiket egészségesen kifejezni vagy energiáikat egészségesen levezetni. Kiégettségük miatt sokszor igen elterjedt köztük az erkölcstelen viselkedés. A Róma 12:21-ben ezt mondja a Biblia: „ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval!” Ez a helyettesítés elve. A kiegyensúlyozott életvitel érdekében fejezzük ki, vezessük le érzelmeinket és energiáinkat.
(folytatjuk)
Ahelyett, hogy rejtegetnénk vagy tagadnánk a gyengeségeinket, meg kell tanulnunk felismerni őket. Ha ez megtörtént, akkor ezután meg kell tudnunk osztani ezeket másokkal, végül pedig meg kell tanulnunk hálát is adni értük.
Van egy fogyatékosságom, amivel egész életemben folyamatosan küszködtem. Ez egy velem született agyi rendellenesség, ami a nyilvános beszédet gyötrelmesen nehézzé teszi számomra. Gyakran rettenetesen fáj a fejem, hőhullámaim vannak vagy irracionális félelem fog el, amikor nyilvánosan kell beszélnem. Ez egy genetikai probléma, és nem használt rá semmilyen gyógyszer. Ha az orvosok meg tudnák gyógyítani ezt a betegséget, már évekkel ezelőtt megtették volna.
Természetesen ez tüske volt a pásztori szolgálatomban egész életem folyamán. Minden pásztor és prédikátor tudja, hogy az adrenalin a legjobb barátod. Ha nincs adrenalin, unalmas vagy. Hétvégenként hat istentiszteleten prédikáltam éveken keresztül, amihez szükségem volt az adrenalinra ahhoz, hogy egyáltalán végig tudjam csinálni. Mégis az adrenalin – ahelyett, hogy segítene nekem – inkább teljesen elviselhetetlenné tesz. Az a dolog, ami a legtöbb pásztornak segít, az én testemnek sokkal inkább méreg.
Néha megkérdeznek emberek, hogy amikor a Saddleback gyülekezetben prédikálok, büszke vagyok-e arra, hogy olyan sok embernek beszélhetek. Őszintén szólva, ez a legutolsó dolog, ami eszembe jut. Inkább az van bennem: „Istenem, segíts most még egyszer át ezen”. Ha nem lennék meggyőződve arról, hogy Isten hívott el prédikálni, és ő ajándékozott és áldott meg erre, akkor már régen valamilyen könnyebb útját válaszottam volna a megélhetésnek.
Már több mint 30 éve vagyok a szolgálatban. Minden lehetséges módját megpróbáltam, hogy megoldjam ezt a problémámat. Imádkoztam érte. Végül már napokon keresztül böjtöltem ezért. Elmentem a legjobb orvosokhoz és lelkigondozókhoz, elolvastam a legjobb könyveket. Mégis, Isten ennek ellenére úgy döntött, hogy nem gyógyít meg ebből a rendellenességből, habár továbbra is imádságban kitartóan fogom kérni erre.
Mi a tanulság?
Miért teszi ezt? Pál azt mondja a 2. Korintusiakhoz írott levelében: „Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2 Kor 4:5-7)
Isten cserépedényeket használ, – gyenge embereket, mint mi – hogy a dicsőség az övé legyen. Isten engem használt a Saddleback Gyülekezet felépítésére, de az erő tőle van. Gyönyörködöm abban a tényben, hogy Isten valaki olyat választott ki arra, hogy több mint 20000 embernek beszéljen egy átlagos hétvégén, akinek a gyengesége pontosan a nyilvános beszéd. Isten ilyen.
Ha a fogyatékosságomról írt őszinte szavaim hatására abbahagyod a kifogások keresését, akkor elértem a célomat. Az egyik életigém a 2 Krónika 16:9 „Mert az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.”
Régebben azt hittem, hogy Istennek kedvencei vannak. Úgy gondoltam, hogy Isten letekint az embekre, és azt mondja: „Használni foglak téged, és még téged is. És hát a többieknek pedig sok sikert”. De a Biblia azt mondja, hogy Isten keresi azokat az embereket, akiket használhat. És ha használható leszel, akkor használni fog.
Úgy hiszem, hogy Isten azért használta az én szolgálatomat, mert azt mondtam neki, hogy megteszem azt, ami a legfájdalmasabb a számomra. Azért, hogy így a legtöbb dicsőséget hozhassam a Neki.
Azt mondod: „Isten nem tud engem így használni”. Egyáltalán nincs igazad. Mi a kifogásod, miért nem adsz oda 100 százalékot Jézus Krisztusnak? Mindannyian visszatartunk dolgokat. Én is, Te is. Visszatartjuk a gyengeségeinket, mert nem akarjuk, hogy valaki meglássa azokat. Elrejtjük, vagy éppen letagadjuk őket, ahelyett, hogy engednénk, hogy Isten dicsőüljön meg bennük, és használja ezeket a hibáinkat. Bedugjuk egy szekrénybe, és úgy teszünk, mintha nem is léteznének.
Talán azt mondod: „Rick, nem tudod, hogy nekem milyen a hátterem”. Isten használni akarja a hátteredet. Vagy így sóhajtasz fel: „Óriási fájdalom van az életemben.” Isten használni akarja azt a fájdalmat. Esetleg így mentegetőzöl: „Rick, én félek”. Isten használni akarja ezt a félelmedet.
Melyek azok a szolgálatok, munkák, amelyek hosszú távon megmaradnak? Azok, amelyeket valódi, autentikus, őszinte vezetők vezetnek. Olyanok, akik nem képmutatók, és nem rejtegetik a gyengeségeiket, hanem készek mások elé tárni azokat.
Sok pásztorral találkoztam, akik nagyon szerették deklarálni a magas fokú spiritualitásukat, de kevés olyat ismerek, akik megosztották másokkal az emberi gyengeségeiket. Mi el akarjuk rejteni ezeket. Ez a rejtegetés azonban nem csak neked, hanem a gyülekezetednek is a kárára van. Valójában úgy gondolom: az emberi gyengeségünk az egyik legnagyobb erősségünk lehet a szolgálatban.
Értsd meg: Isten a legnagyobb ajándékait egyszerű cserépedényekbe tette, hogy az övé legyen a dicsőség.
3. Hasonlattal és metaforával. Ha a szolgálatunk vagy a gyülekezet látását akarjuk megosztani, akkor ezt valami általánosan ismert kép segítségével érdemes kifejezni. Hányszor mondta Jézus az Újszövetségben: az Istennek országa olyan mint ....... , amit egy hasonlat, példabeszéd vagy metafora követett.
Ronald Reagent nagyon jó kapcsolattartónak tartották, bár előadásmódjában tényleg semmi különös nem volt, viszont rendkívül eredeti képekben fejezte ki magát, főleg bonyolult témákban. Például amikor a költségvetési hiányról beszélt, volt egy jó köteg pénz az asztalán, és így szólt: "egy milliárd dollárnyi pénzköteg az Empire State Building tetejéig ér". Ezt az illusztrációt az első költségvetési beszédében használta. A hétköznapi emberek nyelvén fejezte ki magát, kézzelfoghatóan, emészthető módon.
A saddlebacki stratégia a baseball sportban használt alappontok hasonlatán nyugszik, amit a gyülekezethez frissen csatlakozott tagoknak tanítunk.
4. Szimbólumokkal. A szimbólumok nem annyira az értelemhez, hanem az érzelmekhez szólnak. Ilyen jellegű kifejezéseknek, ábráknak és dolgoknak nagy jelentőségük van. A szimbólumhasználat a "Time to Build" kampányunk kedvelt eleme.
5. Személyes kapcsolat által. Beszéljünk személyesen a kulcsemberekkel, akik szolgálatunknak hitelt adnak. Beszélgessünk el velük négyszemközt, megosztva velük látásunkat. Adjuk tudtukra a látásunkat reggeli, ebéd vagy vacsora közben vagy használjunk ki erre más adandó alkalmat. Ők lesznek legfontosabb támogatóink. Az emberek általában bizalmatlanok azzal, amiről nincs alapos tudásuk.
Szerző: Háló Gyula, lelkipásztor
A hívő ember, valamint a gyülekezet két tragikus hibát szokott elkövetni. Az egyik, amikor az ügyek, a programok, a tisztségek, az eljárások, a módok fontosab-bakká válnak az embernél. Amikor a „tizedet beadják" „irgalmatlanul". A gyülekezet életében semmi sem lehet fontosabb a látható dolgok szintjén a másik embernél. Megdöbbentő, mikor vezetők is képesek átgázolni emberi lelkeken, figyelmen kívül hagyva őket. A másik kritikus baklövés, amikor a gyülekezet fenntartását fonto-sabbnak gondoljuk a missziónál. Azt hisszük, hogy amíg magunkról nem tudunk kellően gondoskodni, addig hiába is végeznénk missziót. Földhözragadt gondolkodás. A Bibliából egyértelmű, hogy a keresztyénséget a misszió tartja fönn. A missziót ezért nem tehetjük soha a második helyre. Ha mégis megtesszük, akkor megnézhetjük magunkat.
A gyülekezeti dilettantizmus divatja, ha megcsapja a közeledőt, különösen is távol tarthatja a továbbiakban. Könnyen azt hisszük, a magunk dolgában profik vagyunk. Csakhogy a látogatóinknak van összehasonlítási alapjuk. Mert számukra az igehirdetés előadás, a közös éneklés a baráti kör nótázásának adekvátja, a lelkigondozás mentálhigiénés szaktanácsadás, az énekkar hangverseny, a bizonyságtétel beszámoló... Bárcsak elérnék az előbbiek az utóbbiak színvonalát, mert akkor jobban itt maradnának a kereső lelkek! Vagy hátat fordítunk a liturgikus alkalmaknak, vagy képezzük magunkat, mert különben a kínálatunk eladhatatlan lesz.
Sok hívő szerint nem, amely vélemény nyilván nem igaz. Két okból is. Egyrészt felmérések mutatják, hogy Magyarország nagyobbik fele vallásosnak (kvázi hívőnek) tartja magát. Másrészt a Biblia azt állítja, hogy az ember Istennel való viszonylatban teremtett lény. Ez azt jelenti, hogy tudatosan, vagy még nem tudatosodva minden tevékenységével és alapvetően egész lényével Istent keresi az ember. Még ha ateista is. Sokan nem értik Istent, mert még nem találkoztak vele, vagy nem ismerték föl a találkozáskor. S továbbra is csak elképzeléseik és feltevéseik vannak. Ezeknek viszont ellene mondanak bizonyos tapasztalataik. Ebben a zavarukban nem Istent akarják elutasítani, hanem bizonyos állításokat. Ha ezt nem értjük, azt hisszük, érdektelenek az emberek. Pedig csak mi nem akarunk gondolkodni.
Biztos ítélet nehezen hozható. Mégis van valami, ami kivezethet a homályos viszonyítások és az áleredmények produkálásának zűrzavarából. Az eredményes misszió otthagyja lenyomatát kora társadalmában, megváltoztatja települése és kultúrája arculatát. Szellemi gazdagodást hoz. Olykor ellenállásba ütközik, de hatása elől akkor sem lehet maradéktalanul kitérni. Vajon akarják-e a gyülekezetek településük arculatát megváltoztatni? Akarnak-e mélyreható változások előmozdítói lenni, mint a reformátorok. Vagy megelégszenek lassú tag-gyűjtögető tevékenységükkel. Lelkük rajta, ha nem hagynak nyomot maguk után.
A hívőket a misszió képes éltetni, erősíteni, céllal és értelemmel felruházni. Bizonyára több erőfeszítést igényel, mint a semmittevés, de ez utóbbitól nem sokat lehet fejlődni. Szakítani kell azzal a gondolattal, hogy a misz-szió elsősorban teher. Hogy erős hitűekké váljunk, ahhoz mások hitre jutásában is erőfeszítéséket kell tennünk. Az ember olyan lény, aki nem képes csak önmagáért élni. Ha elfelejti ezt az igazságot, sorvadni és degenerálódni kezd.
Itt a cikk vége.