Sokszor panaszkodunk - joggal - a gyülekezeti szöcskékre (vagy inkább sáskák? :)), akik gyülekezetről gyülekezetre járnak és fogyasztanak, elégedetlenek, a legnagyobb kritikusok, és maguk után felperzselt földet hagynak. De mi a helyzet azzal, ha a pásztor vált gyülekezetet? Gary Johnsontól tanultam, hogy igazán mélyreható változásokat 5 év után tud egy új vezető elindítani egy gyülekezetben, mert ennyi időre van szükség, hogy felépüljön a kellő bizalom. Erről szól a következő cikk. (szerk.)
Foglalkozol a gondolattal, hogy másik gyülekezetbe menj? Mielőtt a gondolat cselekedetet szül, figyelmedbe ajánlom, hogy milyen előnyökkel jár, ha nem váltasz gyülekezetet.
Tizenöt évvel ezelőtt férficsoportunk először látogatott el Kolorádóba az „Ígéret megtartói” (Promise Keepers, a szerk.) elnevezésű rendezvényre. A záró alkalmon a lelkészeket kihívták a színpadhoz, ahol nagy tapsot kaptak. Ahogy visszaértem a helyemre, a gyülekezetembeli férfiak körém gyűltek. Imádkoztak, mely közben elmondták, Krisztust akarják követni, kifejezték elkötelezettségüket családom, és mellettem, mint lelkészük mellett. Mivel Isten úgy indított, hogy mindezt viszonozzam, a következő vasárnap kis gyülekezetünk elé álltam, és ezt az ígéretet tettem: addig nem megyek máshova az Intermountain baptista gyülekezetből, amíg ők vagy Isten félreérthetetlenül nem közlik velem, hogy menjek. Az elkövetkező években a rendezvényen velem együtt részvevő férfiak nagy része kitartott ígérete mellett. Isten kegyelméből megadta, hogy már huszonöt éve vagyok ugyanabban a gyülekezetben. Nem volt mindig könnyű. Párszor már a határán voltam annak, hogy meggyőzzem maga, hogy ideje távozni.
Sok oka lehet a gyülekezetváltásnak: az a tudat, hogy Isten hív, konfliktus felmerülése, amatőr vezetők miatti elégedetlenség, úgy érezzük, hogy olyan a gyülekezet mint az állóvíz, nagyobb gyülekezetbe vágyunk, „jelentősebb” szolgálatot szeretnénk irányítani. Bármi is motiváljon, az elmúlt két évtizedben megtanultam, hogy sok érv van amellett is, hogy maradjunk. Az jár a fejünkben, hogy ideje lenne változtatni? Mielőtt lépnél, kérlek, gondold át, hogy milyen sok haszna van annak, ha maradsz!
1. Először is a gyülekezetünkkel maradás jól példázza a keresztényi elkötelezettséget
Gyakorlatilag a mai társadalom nem, vagy csak alig becsüli az elkötelezettséget. Könnyű elválni. Vér szerinti apának és édesapának lenni gyakran két különböző dolog. Általános az esküvő nélküli együttélés. A főnökök alig éreznek felelősséget munkavállalóik jólétéért. Legtöbb munkavállaló nem tartja érdemesnek, hogy kitartson munkáltatója mellett. Sajnos az elkötelezettség társadalmi megbecsülésének hiánya már egyházainkat is megfertőzte. Mi, lelkészek elborzadunk a fogyasztás-központúságtól, „mit kaphatok itt?” felfogás miatt sokan egyik gyülekezetből a másikhoz csapódnak, keresve az „igazi dicsőítést”, jobb ifit, vagy ahol „jól lehet lakni” (bármit jelentsen is ez). De egy olyan korban, amikor a lelkészek magunk is átlagosan 5-8 évente gyülekezetet váltanak, lehet, hogy ők is ugyanettől a problémától szenvednek? Hol lássanak a hívők arra példát, hogy milyen a hosszú távú elkötelezettség, ha nem lelkészük életében?
Hiszem, hogy a lelkész elhívása arra, hogy krisztusi elkötelezettséget bemutassa, Jézus, a jó pásztor által adott példában gyökerezik. A Jn. 10:11-13-ban Jézus azt mondja: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem a tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.”
Jézus, a jó pásztor tanúbizonyságot tesz az elkötelezettségről. Van úgy, hogy az elkötelezettség azt jelenti, hogy személyes életünket – például álmainkat, becsvágyainkat vagy céljainkat – a juhok (gyülekezetünk tagjai) érdekében háttérbe szorítjuk. Ezzel szemben, akik béres lelkülettel szolgálnak gyorsan lelépnek egy másik gyülekezetbe, amikor nehézzé válik minden vagy „jobb ajánlat” jön. Nem azt akarom mondani, hogy Isten sosem vezet lelkészeket másik gyülekezetbe. Igenis vezet. De ettől függetlenül, ha sokat változtattunk már, sosem kötelezve el magunkat egyetlen gyülekezet mellett, akkor hogyan tudhatjuk mi magunk vagy a gyülekezetünk tagjai megtapasztalni, hogy milyen áldásokat rejteget a hosszú távú elkötelezettség?
2. A második haszna, ha nem váltunk gyülekezetet, különösen veszekedés esetén, a lelki növekedés
Jakab 1:2-4-ben ez áll: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül”.
Könnyű az állhatatosságról prédikálni, de sokkal nehezebb gyakorlatban megélni, amikor a gyülekezetben rosszra fordulnak a dolgok. De ettől függetlenül Jakab azt mondja, hogy az embert próbáló körülmények – többek között a gyülekezetben megtapasztalt nehézségek – közepette az állhatatosság gyümölcse a lelki érettség. Tehát mi történik akkor, ha rutinszerűen úgy reagálunk a gyülekezeti nézeteltérésekre, hogy lelépünk? Nem fosztjuk meg magunkat és gyülekezetünket a lelki növekedés lehetőségétől?
A Kol. 3:13-ban, Pál úgy szól a helyi gyülekezet vezetőihez: „viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is”. Lelkészként a helyi közösség tagjai vagyunk, amelyet szolgálunk. Mi is e parancs hatálya alá tartozunk. Amikor igazságtalanság ér bennünket, „viseljétek el egymást” nem azt jelenti, hogy elkezdjük az önéletrajzunkat küldözgetni. Csak a gyülekezet melletti kitartással és a konfliktus rendezésével tanulunk meg kitartani, és megbocsátani, ahogy az Úr is megbocsátott nekünk Krisztusban. Akármilyen fájdalmas is ez a folyamat, megalkuvás megfoszt bennünket a növekedés lehetőségétől.
3. A hosszú pályafutás segít a lelkésznek, hogy hatásosabban tudja hirdetni az igét
Haddon Robinson így írt: „Hosszú szolgálatnak az egyik előnye egyértelműen az, hogy a lelkész megítélése és a valóság közelebb áll egymáshoz. A régóta szolgáló lelkészt inkább a viselkedéséről, mint az általa egy adott alkalommal keltett benyomás alapján ítélik meg. Inkább ilyeneket mondanak róla, hogy „a lelkész nem csak prédikálja a szeretet, hanem tényleg szeretet van benne. Segített nekünk, amikor segítségre szorultunk, amikor a családban baj történt”. A mások iránt tanúsított gondoskodás, szeretet többet ér, mint sok, tökéletes prédikáció. Az egy gyülekezettel eltöltött huzamosabb idő elősegíti, hogy Krisztus bennünk végzett munkája az igehirdetés üzenetét nyomatékosabbá tegye.
4. A személyesebb segítségnyújtás lehetősége
Mások irányában személyesen szinten kizárólag „meghívásos alapon” nyílhat meg a szolgálat lehetősége. A hívők is alig hajlandóak mélyebb lelki gondjaikról beszélni – legyen ez a lelki terror, zaklatás, agresszió, kihasználás okozta mély sebek, pornográfiával folytatott küzdelem, homoszexuális késztetés, széteső házasság vagy saját hitükkel szembeni kételyek – kivéve, ha úgy gondolják, hogy ezt nyugodtan, kockázatmentesen megtehetik. A nyugalom érzéséhez bizalom szükséges. A bizalom pedig csak idővel alakul ki. Ezért az egy gyülekezetben eltöltött hosszú szolgálat szinte mindig nagyobb lehetőséget enged arra, hogy másoknak személyesebben, személyre szabottabban tudjunk segíteni.
5. Megláthatjuk, hogyan formál Isten családokat a generációk során
Amikor Salt Lake Citybe költöztünk, hogy megalapítsuk az Intermountain baptista gyülekezetet, Isten elhívta az ingatlanügynököt és családját. Olyan jó látni, hogy a legidősebb fia, felesége és két gyerekük Jézust követik és szolgálják a gyülekezetben. Az öccse a hadseregben szolgál, és azt fontolgatja, hogy főállásban lelki munkát vállaljon. Van úgy, hogy felhív, hogy bátorítson, és személyesen megköszönje lelkipásztori munkámat.
A gyülekezet másik oldalán egy fiatal házaspár ül. A nő egy összetört családi háttérből jön, még fiatal tiniként lett hívő. Most ő és férje a gyerekeiket az Úr útmutatása szerint nevelik. Az egyik legnagyobb áldás számomra látni, ahogy Isten családokat generációk során formál. Ha nem maradtam volna az Intermountain gyülekezetben, sosem láthattam volna, ahogy hívők gyerekei nevelik hitre saját gyerekeiket. Ezt az örömöt nem cserélném el egy „nagyobb” vagy „jobb” gyülekezetre.
6. Megtanuljuk, elkerülni a semmibe vevő hozzáállást. Ha maradunk, több lehet a reménységünk a számadáskor
A Zsidók 13:17-ben a hívők utasítást kapnak, hogy „bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak”. Ha felelősséggel tartozunk azok lelki állapotáért, akiket pásztorolunk, akkor az ő öröklétüket a saját kívánságaink vagy „karriercéljaink” elé kell helyeznünk. Mikor felmerül bennünk a költözés gondolata, mérjük fel, hogy milyen hatással lesz távozásunk a jelenlegi gyülekezetünkre. Kérdezzük meg magunktól, az általunk vezetett nyáj számára végeredményben előnyös vagy káros lesz-e távozásunk.
Ismét hangsúlyoznám, hogy ez nem azt jelenti, hogy sosem távozhatunk egy gyülekezetből egy másik kedvéért, hanem azt jelenti, hogy ezt ne hamarkodjuk el. Mivel felelősségünk van Isten népének lelki jólétéért, azért a sok ima és motivációink őszinte megvizsgálása előfeltétele a gyülekezetváltásnak. Ha Isten népének kárt okozunk egy meggondolatlan vagy önző váltással, számon fogja tőlünk ezt kérni. Amikor a maradásról vagy távozásról gondolkodunk, az örökkévalóságot tartsuk szem előtt.
Sok oka lehet a gyülekezetváltásnak. Vannak dicséretreméltó és nem helyeslendő okok is. Mielőtt lépnénk, mindenképpen ne csak a távozásunk, hanem maradásunk előnyeit is vegyük észre.
A cikk angolul a Sermon Central oldalon olvasható.
