A lelki gondozóm egy döbbenetes statisztikára hívta fel figyelmemet, a főállású lelki munkával foglalkozók 90%-a nem erről a pályáról megy nyugdíjba. Vagy pályát váltanak vagy valamiféle erkölcsi botlás miatt távozniuk kell.
Jézus nem erre hívott el bennünket, és nem ezt akarja az életünkben. Mégis sok gyülekezeti vezető küszködik e területen. Rendszerint csak belül, mert ha lelki haldoklásunkról őszintén vallanánk, akkor mások szemében gyenge jelleműnek látszanánk.
Tíz jel, amely arról árulkodik, hogy közel a kiégés, kifáradás
- Kezdünk másokat lenézni, megvetni, és ahelyett, hogy azonosulni tudnánk velük, erősen apad bennünk az együttérzés.
- Egyre gyakrabban jut eszünkbe, hogy mást kellene a szolgálat helyett csinálni. Nem az tölti be leginkább a szívünket, hogy Istent tiszteljük, és az embertársainknak segítsünk, hanem legfőbb vágyunk, hogy megszabaduljunk mindattól a feszültségtől, ami naponta bennünk gyűl.
- Már nem is emlékszünk, hogy mikor volt utoljára, amikor a családunk és barátaink körében élveztük a velük eltöltött időt, társaságukat. Az öröm – bár beszédtémánk – mégsem napi élményünk.
- Az otthoniakkal felületes a kapcsolat. Ha otthon vagyunk, nem kívánunk házastársunk, gyermekeink dolgaival foglalkozni, nem tud örömet jelenteni, ha velük vagyunk. Több időt töltünk az interneten, mint családunkkal. Állandóan gyötör a kialvatlanság.
- Mindig azt mondjuk magunknak, meg családunknak is: „most ennyire sok minden van, de hamarosan nyugisabb lesz”. Azonban az igazság az, hogy évek óta ezt ismételgetjük!
- Folyamatosan az foglalkoztat, hogy ki mit mond rólunk, egyetlen negatív megjegyzés is teljesen ki tud borítani bennünket, teljes reménytelenségbe taszít.
- Jellemzően inkább a könnyebb lehetőséget választjuk, mint jól döntünk, mert a jó döntéshez túl sok fáradság kell.
- Tulajdonképpen lelkünkben nincs remény, sőt kétségek töltik be életünket. Többször gondolunk már a halálra, sőt öngyilkosság is megfordult a fejünkben.
- Ok nélkül gyötör a depresszió, aggodalom. Pánikszerűen ránk tör az idegesség, aminek igazán oka sincs.
- Egyre inkább elhúzódunk a családunktól és barátainktól.
Igen, az én életem!
Hogyan sikerült ezt a listát összeállítanom? Igen egyszerűen. Visszamentem időben 2007 januárjáig, és összeszedtem, hogy akkor mi jellemezte leginkább az életemet. Igen, az én életemet! Életemnek abban a szakaszában nagyon rám tört a depressziót és az aggodalom. Talán a legtalálóbban úgy jellemezhetném, hogy életemnek „sötét” szakaszán mentem át.
Isten arra hívott el bennünket, hogy sok-sok dolgot megtegyünk érte, de arra nem, hogy kiégjünk, elveszítsük hitelünket vagy „eltűnjünk a süllyesztőben”.
Aztán félretéve a büszkeséget, segítséget kértem, csodálatos feleségem, nagyszerű barátaim támogatását, és egy kiváló lelki tanácsadót is felkerestem. Isten végtelen kegyelméből idén januárban sikerült kikerülnöm a sötétségből. Természetesen még mindig kell küzdenem ellene – gyakrabban, mint szeretném – de szinte el sem tudom mondani, milyen hihetetlen az a szabadság és öröm, ami hosszú évek óta januártól újból az enyém is.
Isten arra hívott el bennünket, hogy sok-sok dolgot megtegyünk érte, és nem arra, hogy kiégjünk, elveszítsük hitelünket vagy „eltűnjünk a süllyesztőben”. Azt szeretném, ha mindannyiunkra igaz lenne, amiről Pál is bizonyságot tett a 2. Tim. 4:7-ben, hogy mindenki jól fejezze be.
