A Biblia szerint a már meglévő vezetők feladata, hogy új munkatársakat és lelki vezetőket neveljenek a gyülekezetben: „Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek” (2Tim 2:1-2). Itt négy generációt láthatunk a gyülekezet vezetésében és tanításában: 1. Pál, 2. Timóteus, 3. „megbízható emberek”, 4. akik „másokat” tanítanak. Bár számos teológián és bibliaiskolában folyik lelkipásztor-képzés, a meglévő vezetők mégsem adhatják ki teljesen a kezükből az új vezetői- és munkatársi generáció képzésének kiváltságát.

Az alábbi szempontok segíthetnek abban, hogy a saját gyülekezetünkben kialakítsuk a saját stratégiánkat arra nézve, hogyan vonjunk be másokat a munkatársi körbe, és hogyan bízzunk rájuk egyre több felelősséget. És abban is segíthetnek, hogy egy napon, amikor ideje lesz „nyugdíjba vonulnunk”, hogyan adjuk át a stafétát olyan „megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek”.

1. Adjunk nekik lehetőséget

A gyülekezetben ott vannak a potenciális vezetők! Egy ideig türelmesen várnak arra, hogy felfedezzék őket. Azonban ha ez nem történik meg, akkor távoznak, és keresnek olyan helyet, ahol szolgálhatnak. Ajándékot kaptak Istentől a szolgálatra és elhívást a munkára. Ezért nem tudnak egy helyben ülni.

A vezetők időnként abba a hibába esnek, hogy mindent ők maguk akarnak megcsinálni. Talán attól félnek, hogy feleslegessé válnak, vagy veszítenek a tekintélyükből, ha másokat is bevonnak a munkába. Ez a rossz hozzáállás vezetett ahhoz, hogy sok gyülekezetből távoztak a tehetséges, tettre kész fiatal szolgálók, és missziós szervezeteknél vagy egyéb keresztény közösségekben kerestek helyet, hogy szolgálhassanak. Később pedig a gyülekezet szomorkodhat, hogy nincsenek olyan megbízható szolgák, akik a munkát tovább tudnák folytatni.

Mit kellene tennünk? Kiengedni a kezünkből bizonyos dolgokat. Miért? Két okból: 1. Sokkal könnyebb lesz a saját szolgálatunk, ha nem mindent nekünk magunknak kell megcsinálni. 2. Ha szolgálati lehetőséget adunk azoknak az elhívással rendelkező embereknek, akiket felfedeztünk a gyülekezetünkben, nem kell attól félnünk, hogy munkalehetőség hiányában távozni fognak. Elfoglalják magukat Isten munkájában, és a helyi gyülekezetük épülésén fognak munkálkodni.

Ha lelkipásztor vagy, merj kiadni bizonyos dolgokat a kezedből. Ha lehetőség van rá a gyülekezetedben, vond be a férfiakat és nőket a nekik megfelelő szolgálatokba. Gondolj arra, hogy neked is milyen jól esett, amikor kezdő szolgálóként lehetőséget kaptál, hogy a tapasztalt „vén rókák” mellett dolgozhass.

Ha pedig olyan személy vagy, aki tudod, hogy több van benned annál, mint hogy tétlenül üldögélj, keresd a tanulás és a szolgálat lehetőségét. Beszélj a gyülekezeted vezetőjével, vezetőivel. Kérdezd őket, tanulj tőlük, kérd őket, hogy adjanak lehetőséget a szolgálatban való fejlődésre.

2. Osszuk meg velük a tapasztalatainkat

Amit vezetőként megtanultunk, ne tekintsük úgy, mint valami titkos tudást, melyet meg kellene tartanunk magunknak. Osszuk azt meg másokkal is, hogy könnyebb legyen a munkájuk. A városunkban a különféle gyülekezetek vezetői rendszeresen összejönnek, és megbeszélik a tapasztalataikat, készek tanulni egymástól, és imádkoznak együtt, egymásért. Ugyanez működhetne a gyülekezetekben is. Osszuk meg a tapasztalatainkat azokkal, akiket magunk mellé veszünk, és igyekszünk bevonni a szolgálatba.

3. Engedjük, hogy hibázzanak

Senki sem tökéletes. Bizonyos dolgokat csak a saját hibánkból tanulunk meg. Korábban több esetben is figyelmeztettek a testvérek bizonyos veszélyekre a szolgálatban, de csak legyintettem. A vezetőm megengedte, hogy bizonyos hibákat elkövessek, és tanuljak belőle. Az elkövetett hibák hatékonyabb tanítómestereim voltak, mint a meghallgatott igehirdetések, a kapott jó tanácsok vagy az elolvasott könyvek. Mivel mi sem vagyunk hibátlan szolgálók, ne várjuk ezt el azoktól sem, akik csak most kezdik. Ne ültessük le őket az első hiba után, hanem gondoljunk saját magunkra, és azokra a banális dolgokra, melyeket elkövettünk. Legyünk hálásak azért, hogy velünk akkor türelmes volt a gyülekezet, a vezetők és Isten. Legyünk ugyanilyen türelmesek másokkal szemben mi is.

4. Legyünk mi magunk is nyitottak a változásra

Ami nincs kőbe vésve – vagy ha úgy jobban tetszik: leírva a Bibliában –, az változhat. Ha a fiatalabb generáció tagjait bevonjuk magunk mellett a munkába, ők más szemmel nézhetik majd a gyülekezetet, mint mi. Lehet nekik a miénktől eltérő látása. Ne vessük el rögtön, és ne gondoljuk azt, hogy csak az lehet a jó, ahogy mi elképzeljük a dolgokat. Legyünk nyitottak arra, hogy tanuljunk tőlük.

5. Emeljük magasra az elvárásokat

Ez nem mond ellent annak, hogy hagyjuk őket hibázni. Akkor hibáznak az emberek, ha elég magasak az elvárások ahhoz, hogy ne rutinból és könnyedén végezzék el a rájuk bízott feladatokat. A gyülekezet vezetése, tanítása, pásztorlása nagy kiváltság és embert próbáló feladat. Nem elég hobbiból gyakorolni, az egész életünket arra kell feltenni, hogy szolgálunk és mások javát keressük. Az új vezetőkkel és munkatársakkal kapcsolatban is ez legyen az elvárásunk. Ajánljunk nekik olyan könyveket, melyek jobb kereszténnyé, jobb vezetővé, jobb lelki munkássá tehetik őket. Utána pedig kérdezzük meg, hogy mit tanultak, miben változott a látásuk a hatásukra. Mondjuk el nekik biblikus elvárásainkat, és ösztönözzük őket arra, hogy igyekezzenek megfelelni – nem nekünk, hanem a Szentírásnak.

6. Bátorítsuk őket

A kezdeti lépések nehezek lehetnek. Kaphatnak negatív visszajelzéseket a gyülekezettől. De mi bátorítsuk őket, mert szükségük van az elismerésre, a dicséretre is. Ebből látják, hogy a munkájuk nem hiába való. Ne fukarkodjunk az elismeréssel és a köszönettel, ha valami jót veszünk észre ezekben a testvérekben. Figyeljük meg, milyen jó hatással lesz ez rájuk, és hogyan ad nekik szárnyakat Isten munkájában.

7. Adjunk építő visszajelzéseket

Nem csak dicséretekre és bátorításra, hanem építő jellegű kritikára is szükségük van a munkatársaknak a fejlődéshez. Az „építő kritika” sok gyülekezetben egy lelki értelemben vett pofon szinonimája lett. Hallottunk már ilyet: „Testvér, nem szeretnélek megbántani, csak építő jelleggel elmondani, hogy amit csináltál, az…”? És következik egy hosszú monológ arról, hogy mennyire rosszak vagyunk, és mennyire kevés az, amit tenni tudunk. Ez nem építő jellegű kritika, hanem leszólás. Amikor valakit tényleg építeni szeretnénk, akkor kritikánkat így építsük fel:

• Dicséret, bátorítás
• Kritika
• Tanács
• Dicséret, bátorítás

Nem elég azt elmondani, hogy mi nem volt jó. Abban is segítenünk kell a másiknak, hogyan fejlődhet azon a területen. Tudatosan figyeljünk arra, hogyan osztjuk meg visszajelzéseinket a szolgáló testvérekkel. Ne csak annyit mondjunk, hogy a szolgálata jó volt, de… Hanem a kritika megfogalmazása után igyekezzünk gyakorlati tanácsokat adni, melyek segíthetik őt a fejlődésben.

A gyülekezet vezetése és szolgálata nemes feladat, mely időnként meghaladja az erőnket. Hálás vagyok azért, mert megértettem, nem kell egyedül vagy csak a presbiterekkel együtt végeznem a munkám. Adjon nekünk Isten látó szemeket, hogy észre vegyük a potenciális munkatársakat, akik minden vasárnap ott ülnek a székeken vagy a padokban, és várják, hogy felfedezzük őket. Lássuk meg őket minél hamarabb, és vonjuk be magunk mellett a szolgálatba őket, mielőtt új helyet keresnek, ahol értékelik őket.

A szerző az Infaustus blog írója, a miskolci Keresztény Gyülekezet pásztora.

Hogyan tehetnék többet? Ez a gondolat foglalkoztat egy ideje. Olyan sok vágy van a szívemben és ötlet a fejemben. A valóság azonban az, hogy a legtöbb ötlet, álom sohasem valósul meg. A gyülekezetben hány és hány olyan látás,ötlet alakult ki, jelent meg, amiből nem lett semmi? A kérdés az, hogyan lehet változtatni? Hogyan lehet az Istentől kapott látásból valóság?

A sikeres látásmegvalósítás képlete:

sikeres látás megvalósítás = látás + vezetés + szervezés (és cselekvés) + közösség

1, Látás

Ez ma igen sokszor használt fogalom, sokan sok mindent értenek alatta. Most jelentse csak azt, amit Istentől kaptam (cél, ötlet, terv, feladat stb.).

2,Vezetés

A vezetés először önmagunk vezetését jelenti. Éppen ezért tisztában kell lennünk, hogy az egyik legnagyobb akadályt személyes gyengeségeink jelentik. Először ezeket kell legyőznünk. Ha ezen túl vagyunk akkor egy olyan jutalmazási rendszert kell kidolgoznunk amely erősíti a motivációt. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a „boldogság lehet fizetőeszköz” és jó ha tudjuk, hogy az elismerés is rendkívül hatásos.

3, Szervezés (és cselekvés)

Az az igazság, hogy túlságosan kevés súlyt fektetünk a megvalósításra. Pedig a teendőinket menedzselni kell, a projektjeinket alkotó elemeire bontani, a feladatainkat rangsorolni, delagálni ahhoz, hogy a látás valóra váljon. El kell mondani, hogy ez munka, mégpedig izzadságos munka, ahol elhatározásra és fegyelemre van szükség!

4, Közösség

Rá kell jönnünk, hogy ritka a magányos siker. A legtöbbször ahhoz, hogy valamit sikerre vigyünk csapatra, közösségre van szükségünk. A közösségben olyan erő van, amely képes a határokat kitágítani. Fontos megjegyezni, hogy a transzparencia az egyik legjobb módszer, hogy fokozzuk a közösségben rejlő erőt.

(A gyülekezetvezetés bloghoz új szerző csatlakozott Bacsó Benjámin személyében, aki debreceni baptista pásztor. Ezentúl az ő irásait is is olvashatjátok. A szerk.)

Andy Stanley: A jó vezető bátor arra, hogy maradjon, amikor minden amellett szólna, hogy menjen, és menjen, amikor minden amellett szólna, hogy maradjon.

Sok vezető, pásztor lelép egy gyülekezetből, amikor összeomlani látszanak éppen a dolgok. Nehéz kitartani és maradni, ha nagy nehézségekkel kerülünk szembe, vagy valamilyen súlyos személyes konfliktus történt. Ha pedig nagyon jól mennek a dolgok, és kényelmesen működtethető minden, nehéz elindulni, vállalva Isten elhívásának a bizonytalanságát. A jó vezető nem a nehézségek elől menekül, és nem akar beülni a kényelmesbe.

Isten tudja, neked most melyik szól, de légy bátor!

Eddigi szolgálatom során sokféle módon beosztottam már az időmet az igehirdetésre való felkészülés tekintetében. Eleinte több héttel, vagy akár egy hónappal előre is megszülettek már a jegyzeteim, így a vasárnapi igehirdetés előtt (jobb esetben szombaton) csak annyi dolgom akadt, hogy átolvassam, és felfrissítsem a témát az emlékezetemben.

Bob Hostelter, a Falling in Love With God (Beleszeretni Istenbe) című könyv szerzője egy cikkében azt ajánlja, hogy a prédikátor legalább két héttel a prédikáció elmondása előtt írja meg a vázlatát. Több szempontot is elmond, ami miatt szerinte érdemes ilyen hamar véglegesíteni a jegyzetünket:

A vázlat elkészülte, és a téma kikristályosodása után van lehetősége a dicsőítés-vezetőnek arra, hogy az aznapi dalokat a témához igazítsa. Az önkénteseknek, akik elkészítik a prezentációt és a kiosztandó jegyzeteket, egy-két napnál hosszabb időre lehet szüksége ahhoz, hogy feladatát elvégezze. Alapvetően igazat adok Hostelternek, amikor olyan szempontokat is figyelembe vesz, mint a váratlan események (pl. egy temetés), amelyek gátolhatnak abban, hogy a felkészülésre időt szakítsunk.

Azonban saját tapasztalatom szerint hatásosabb, ha ilyen korán nem vésem kőbe a prédikációk vázlatát és tartalmát. Megfigyeltem már, hogy a prédikáció tényleges elmondása előtt olyan hatások szoktak érni, melyek formálják az adott igeszakasszal kapcsolatos meglátásaimat, valamint azt, amit szeretnék kidomborítani a textusból. Mik lehetnek ezek a hatások?

1. Az előzetes olvasmányélményeim formálják a gondolkodásomat. Gyakran találok olyan idézeteket, melyek jól illusztrálják a témát. Ha ilyenre bukkanok, igyekszem rugalmas lenni, hogy bele tudjam foglalni a prédikációmba.

2. A személyes életemben, házasságomban, a szolgálatomban, a munkahelyemen gyakran történnek olyan események, amelyek szintén érdemesek rá, hogy az adott textussal kapcsolatban megemlítsem őket. Ezen persze nem lepődök meg, hisz tudom: az igeszakasz, melyet hirdetni készülök, megpróbál és megvizsgál engem is, hatással van az életemre és a kapcsolataimra. Nekem pedig nyitottnak kell lennem, hogy meglássam, ahogyan az igehirdetés elmondása előtt Isten élővé teszi a saját életemben a textust, hogy hitelesen tudjak róla beszélni. Néhány hónappal ezelőtt a szenvedésről kellett beszélnem, és a felkészülés időszaka alatt Isten megmutatta, hogyan állok valójában a témához. Így elérte, hogy ne csak lexikális tudás legyen az, amit átadok a gyülekezetnek, hanem egy személyes példa is, melyen magam is átmentem. Hogy őszinte legyek, azokból a prédikációkból épülök magam is a legtöbbet, melyet olyan igehirdetőktől hallok, akik élete alátámasztja a hirdetett üzenetet.

Hogyan érdemes felkészülni egy prédikációra?

Én a fejezetről fejezetre történő igehirdetést alkalmazom, és jelenleg épp az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvet tanítom. Számomra ezért adott, hogy melyik szakasz következik. Ha valaki más módszerrel szokott kiválasztani egy szakaszt, akkor minden azzal kezdődik, hogy megtaláljuk, „kiimádkozzuk”, kiválasszuk a textusunkat, mely az egész igehirdetés alappillére, központja és magva.

Ezt követi az olvasás: több fordításból, többször egymás után, nap nap után újra olvasva, figyelembe véve a szövegkörnyezetét. Ez az Ige befogadásának szakasza, amikor megfigyeljük, tanulmányozzuk a textust, és igyekszünk megtalálni a belső összefüggéseit. Ilyenkor már szoktam jegyzeteket készíteni, melyeket később a végleges vázlatomba belefoglalok.

Véleményem szerint a felkészülés legfontosabb szakasza az, melyre a Mt 7:24-27 és a Jak 1:22-25 utal – ez nem más, mint a megértett igazságok alkalmazása a saját életünkben. Jó időt hagyni magunknak arra, hogy a hétköznapi életünkben gyakorlattá váljon mindaz, amit a Szentírásból nyertünk. Sokkal hitelesebben és gyakorlatiasabban tudjuk majd üzenetünket átadni, ha a textus nem csak értelmünk, hanem az életünk szűrőjén is keresztülmegy.

Mintegy kétezer évvel ezelőtt Péter elmondott egyetlen igehirdetést Pünkösdkor, és megtért háromezer ember. Ma elmondunk háromezer igehirdetést, és örülünk, ha egy valaki megtér. A probléma sok esetben az, hogy az igehirdetők olyasmiről beszélnek, amit maguk nem éltek még meg a gyakorlatban. Ha hatékony igehirdető szeretnél lenni, akkor olvasd el és tanulmányozd a textust, utána pedig mielőtt bármit is kőbe vésnél, kinyomtatnál, prezentációban rögzítenél, kezdd el megélni, átültetni a gyakorlatba, és figyelni, ahogyan Isten megeleveníti a saját életedben az adott textust. Figyeld meg, hogy az ilyen felkészüléssel mennyire másként fogadja majd a gyülekezet a szolgálatodat.

A szerző, az infaustus blog írója, a Miskolci Keresztény Gyülekezet pásztora

Ha szívesen megosztanád a tapasztalataidat arról, te hogyan készülsz az igehirdetésre, jó lenne olvasni a kommentek között! Szerintem te is tudnál hasznos tanácsokat, ötleteket adni! (A szerk)

A TCMI Teológia professzora vezetés és prédikálás tárgyakban, az indianapolisi The Creek gyülekezet vezető pásztora, dr. Gary Johnson volt a vendégünk Kaposváron a nyár folyamán.Ő az, akinek gyülekezetében két évvel ezelőtt személyesen is járhattunk, melyről e blogon is beszámoltam.

A szeminárium témái

Az évek során belebotlok emberekbe, akik mindig hatalmas izgalommal vetik magukat a Biblia tanulmányozásába, azonban sokkal kevésbé lelkesíti őket a testvéreivel való kapcsolata. Ezek olyan emberek akik nagy magabiztossággal lapozgatják a Bibliájukat, viszont a cselekedeteik terén híján vannak. Nem akarnak folyamatosan visszatérni az Isten beszédeinek alapelemeinek tanításához, hiszen ők Szentírási húsevők, ilyen falatok után kutatnak.

Egyszer egy gyülekezeti tag arról panaszkodott mennyire unja már, hogy a tanulmányozó vezérfonal kérdései mindig olyan alapvetőek és a "keresők" szintjén vannak megfogalmazva. Ezek után a Zsidókhoz írt levélből idézte a 13-14. verseket: "Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére". Mondtam neki, hogy ez az igevers nem erről szól.

A zsidókhoz írt levelet zsidókeresztyéneknek írták, akik azt fontolgatták, hogy a keresztyénséggel felhagyva visszatérnek a Judaizmushoz. Az "Isten beszédeinek alapelemei" és a "tej" az Ószövetségre utalnak. A "kemény eledel" pedig az Újszövetségre és a Krisztusban való életre utal.

Befejezésül annyit mondott, élvezte a társalgást. Mélyen szántó volt. Ooh testvérem...

Legtöbben bibliatudósok egyet értünk abban, hogy a bálvány az bármi, amihez Isten helyett fordulunk. A zavar akkor áll be, amikor a bálvány Isten igéjének tanulmányozása lesz ahelyett, hogy egy valós Istenhez fordulás történne. Ez kissé szőrszálhasogatásnak tűnhet. Talán amiről szó van az a bibliaismeretünkre vonatkozó büszkeségünk. Emlékeznünk kell arra, hogy "az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít" (I Kor 8:1). Szóval akkor honnan tudhatod, hogy a Szentírás tanulmányozása bálványimádássá vált számodra?

1. A bibliatanulmány vezérfonala jobban érdekel, mint az emberek, akik a csoportodban vannak

A kiscsoport a bibliatanulmány köré épült közösség. Ha valamely irányba eltévelyednél, akkor talán nagyobb szükséged van a közösségre, mint a Biblia tanulmányozására. De ha huzamosan mellőzöd a Biblia tanulmányozását, az is probléma.

Amennyiben jobban foglalkoztat a tanulmányban való előrehaladás, mint maga a csoport, akkor elvétheted a célt. Bizonyára képes vagy memorizálni az Efézus 4:32-t, de meg is éled? Ha a kiscsoportos közösségi alkalomról bosszankodva jössz el, mert valaki túl hosszan beszélt élete egy nehéz időszakáról, ami miatt nem tudtatok haladni a témában, akkor talán túl magasra pozícionálod a Biblia tanulmányozásának jelentőségét.

2. Nem tudod tolerálni a "könnyű" kérdéseket.

A legtöbb bibliatanulmány egy olyan nyitó kérdéssel indul, amelyet mindenki meg tud válaszolni. Ezt követik a feltáró jellegű kérdések, amelyek megválaszolhatóak közvetlenül a Szentírási szakaszokból. A tanulmány későbbi szakaszában jönnek az értelmező és az alkalmazásról szól kérdések. Ha azon kapod magad, hogy irritálnak a "jégtörő" kérdések és untatnak a feltáró kérdések, akkor elképzelhető, hogy nem a megfelelő dologra koncentrálsz. Ha az, amit el akarsz mondani Isten igéjéről fontosabbá válik, mint az, amiről Isten igéje valójában szól, akkor a tanulmányból bálványt készítettél.

Mindig elcsodálkozom azon, hogy számos "érett" keresztyén mennyire kiakad olyan kérdésektől, amelyekre jól tudja a választ. Nincs türelmük segíteni az új hívőket a Szentírást megérteni. Figyelmük a saját intellektuális kivácsiságukra összpontosul. Az alkalomnak az ő érdeklődésüket kell kiszolgálni. Az én kérdésem az, hogy valójában mennyire is érettek?

3. Úgy érzed az imakérések és a személyes beszámolók elpocsékolják a Biblia tanulmányozásának értékes perceit

Ha a biblia-tanulmányozást szereted, de az emberek nem érdekelnek, eltévesztetted a célt. A Szentírás ismeretének mélyíteni kellene Isten és az emberek felé irányuló szeretetünket. Ha inkább elemezgetnél görög igéket, minthogy rendíthetetlenül kitartasz a veled egy csoportban levőkért imádságban, akkor keress egy hermeneutikai továbbképzést, ahol saját örömödre elemezgethetsz.

Azt értsd meg kérlek, hogy semmiképpen nem bátorítanék egy közösségi csoportot sem, hogy elhanyagolják a Biblia tanulmányozását. Azonban ha a Biblia tanulmányozása nem növeli az egymás iránti könyörületet, akkor ott valami baj van, hiszen a kegyelem nélküli tudás a törvényeskedéshez vezet.

4. Fejből tudsz szakaszokat idézni, amelyeknek soha nem szándékoztál engedelmeskedni

Francis Chan tette fel ezt a kérdést: "Ha megkérem a gyermekeimet, hogy takarítsák ki a szobájukat és ők szó szerint megjegyzik a kérésemet, az elég lenne? Mindannyiunknak be kel ismerni, hogy sokkal könnyebb megtanulni az igeverseket, mint megcselekedni. Mégis a Biblia azt mondja, hogy a hitünk a cselekedetek nélkül halott.

Az egyházban túl messze mentünk a hit ismerettel való helyettesítésében. Gyakran mentegetjük cselekedeteink hiányát azzal, hogy ismeretben még nem vagyunk kellőképpen felkészültek. "Még nem tehetek bizonyságot a szomszédomnak, mivel még nem tudok mindenre megfelelően válaszolni." De hát ismerjük Jézust is. Hát nem ő a válasz? Nem az apologetikai vitáink fogják az embereket Isten királyságának megnyerni. Az üdvösség kegyelemből van hit által (Efézus 2:8-9), nem igaz?

Ha abbahagynánk a Biblia tanulmányozását addig, amíg meg nem tudjuk élni azokat a parancsokat, amiket már ismerünk, vajon a kezünkbe vennénk még a Bibliánkat valaha? Ugyanakkor mindannyiunknak szüksége van a Szentírás bátorítására. Azonban, ahogy Howard Kendricks mondta: "A legtöbb keresztyén műveltsége máris túlhaladta az engedelmességét".

5. A biblia-tanulmányozás a való élettől meneküléssé vált

Szeretem Isten igéjét.Talán jobban szeretem, mint az embereket. Elvégre inkább cselekszem azt, amit Isten igéje mond, mint amit az emberek mondanak. Mégis, van egy határvonal, amit át lehet lépni Isten igéjének szeretetében -  lehetséges azt jobban szeretni, mint magát Istent? Meg tudjuk tanulni a parancsolatait, mégsem engedelmeskedni azoknak. Fejből sorolhatjuk a Szentírás rejtett igazságait, azonban megtesszük azt a bizonyos mérföldet, hogy segítsünk másoknak?

Igen, Isten igéjéhez kell fordulnunk vigasztalásért. De még fontosabb, hogy Istenhez kell fordulnunk. Örömünket kell lelni abban, hogy másoknak segítünk felfedezni Isten igéjének igazságát. A Szentírás mélyebb jelentése cselekvésre kell, hogy késztessen - nem titkos, rejtett jelentés - az igazságok alkalmazására és megélésére a mindennapi életben. Az Isten igéje aktív, nem pedig passzív. A dícséretünk Istent illeti, nem pedig az Ő igéjét.

(Fordította: Hégely Sándor)

John Maxwell széles körben elismert író és előadó vezetés témában, mind keresztény, mind üzleti körökben. Nagyszerű hír, hogy ez év november 9-én, szombaton hazánkba látogat, és délelőtt keresztény vezetőknek, délután általánosabb, üzleti megközelítésben fog előadni a témában.

Az alábbi képre kattintva minden szükséges információt megkaphatsz az eseményről: