A Biblia szerint a már meglévő vezetők feladata, hogy új munkatársakat és lelki vezetőket neveljenek a gyülekezetben: „Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek” (2Tim 2:1-2). Itt négy generációt láthatunk a gyülekezet vezetésében és tanításában: 1. Pál, 2. Timóteus, 3. „megbízható emberek”, 4. akik „másokat” tanítanak. Bár számos teológián és bibliaiskolában folyik lelkipásztor-képzés, a meglévő vezetők mégsem adhatják ki teljesen a kezükből az új vezetői- és munkatársi generáció képzésének kiváltságát.

Az alábbi szempontok segíthetnek abban, hogy a saját gyülekezetünkben kialakítsuk a saját stratégiánkat arra nézve, hogyan vonjunk be másokat a munkatársi körbe, és hogyan bízzunk rájuk egyre több felelősséget. És abban is segíthetnek, hogy egy napon, amikor ideje lesz „nyugdíjba vonulnunk”, hogyan adjuk át a stafétát olyan „megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek”.

1. Adjunk nekik lehetőséget

A gyülekezetben ott vannak a potenciális vezetők! Egy ideig türelmesen várnak arra, hogy felfedezzék őket. Azonban ha ez nem történik meg, akkor távoznak, és keresnek olyan helyet, ahol szolgálhatnak. Ajándékot kaptak Istentől a szolgálatra és elhívást a munkára. Ezért nem tudnak egy helyben ülni.

A vezetők időnként abba a hibába esnek, hogy mindent ők maguk akarnak megcsinálni. Talán attól félnek, hogy feleslegessé válnak, vagy veszítenek a tekintélyükből, ha másokat is bevonnak a munkába. Ez a rossz hozzáállás vezetett ahhoz, hogy sok gyülekezetből távoztak a tehetséges, tettre kész fiatal szolgálók, és missziós szervezeteknél vagy egyéb keresztény közösségekben kerestek helyet, hogy szolgálhassanak. Később pedig a gyülekezet szomorkodhat, hogy nincsenek olyan megbízható szolgák, akik a munkát tovább tudnák folytatni.

Mit kellene tennünk? Kiengedni a kezünkből bizonyos dolgokat. Miért? Két okból: 1. Sokkal könnyebb lesz a saját szolgálatunk, ha nem mindent nekünk magunknak kell megcsinálni. 2. Ha szolgálati lehetőséget adunk azoknak az elhívással rendelkező embereknek, akiket felfedeztünk a gyülekezetünkben, nem kell attól félnünk, hogy munkalehetőség hiányában távozni fognak. Elfoglalják magukat Isten munkájában, és a helyi gyülekezetük épülésén fognak munkálkodni.

Ha lelkipásztor vagy, merj kiadni bizonyos dolgokat a kezedből. Ha lehetőség van rá a gyülekezetedben, vond be a férfiakat és nőket a nekik megfelelő szolgálatokba. Gondolj arra, hogy neked is milyen jól esett, amikor kezdő szolgálóként lehetőséget kaptál, hogy a tapasztalt „vén rókák” mellett dolgozhass.

Ha pedig olyan személy vagy, aki tudod, hogy több van benned annál, mint hogy tétlenül üldögélj, keresd a tanulás és a szolgálat lehetőségét. Beszélj a gyülekezeted vezetőjével, vezetőivel. Kérdezd őket, tanulj tőlük, kérd őket, hogy adjanak lehetőséget a szolgálatban való fejlődésre.

2. Osszuk meg velük a tapasztalatainkat

Amit vezetőként megtanultunk, ne tekintsük úgy, mint valami titkos tudást, melyet meg kellene tartanunk magunknak. Osszuk azt meg másokkal is, hogy könnyebb legyen a munkájuk. A városunkban a különféle gyülekezetek vezetői rendszeresen összejönnek, és megbeszélik a tapasztalataikat, készek tanulni egymástól, és imádkoznak együtt, egymásért. Ugyanez működhetne a gyülekezetekben is. Osszuk meg a tapasztalatainkat azokkal, akiket magunk mellé veszünk, és igyekszünk bevonni a szolgálatba.

3. Engedjük, hogy hibázzanak

Senki sem tökéletes. Bizonyos dolgokat csak a saját hibánkból tanulunk meg. Korábban több esetben is figyelmeztettek a testvérek bizonyos veszélyekre a szolgálatban, de csak legyintettem. A vezetőm megengedte, hogy bizonyos hibákat elkövessek, és tanuljak belőle. Az elkövetett hibák hatékonyabb tanítómestereim voltak, mint a meghallgatott igehirdetések, a kapott jó tanácsok vagy az elolvasott könyvek. Mivel mi sem vagyunk hibátlan szolgálók, ne várjuk ezt el azoktól sem, akik csak most kezdik. Ne ültessük le őket az első hiba után, hanem gondoljunk saját magunkra, és azokra a banális dolgokra, melyeket elkövettünk. Legyünk hálásak azért, hogy velünk akkor türelmes volt a gyülekezet, a vezetők és Isten. Legyünk ugyanilyen türelmesek másokkal szemben mi is.

4. Legyünk mi magunk is nyitottak a változásra

Ami nincs kőbe vésve – vagy ha úgy jobban tetszik: leírva a Bibliában –, az változhat. Ha a fiatalabb generáció tagjait bevonjuk magunk mellett a munkába, ők más szemmel nézhetik majd a gyülekezetet, mint mi. Lehet nekik a miénktől eltérő látása. Ne vessük el rögtön, és ne gondoljuk azt, hogy csak az lehet a jó, ahogy mi elképzeljük a dolgokat. Legyünk nyitottak arra, hogy tanuljunk tőlük.

5. Emeljük magasra az elvárásokat

Ez nem mond ellent annak, hogy hagyjuk őket hibázni. Akkor hibáznak az emberek, ha elég magasak az elvárások ahhoz, hogy ne rutinból és könnyedén végezzék el a rájuk bízott feladatokat. A gyülekezet vezetése, tanítása, pásztorlása nagy kiváltság és embert próbáló feladat. Nem elég hobbiból gyakorolni, az egész életünket arra kell feltenni, hogy szolgálunk és mások javát keressük. Az új vezetőkkel és munkatársakkal kapcsolatban is ez legyen az elvárásunk. Ajánljunk nekik olyan könyveket, melyek jobb kereszténnyé, jobb vezetővé, jobb lelki munkássá tehetik őket. Utána pedig kérdezzük meg, hogy mit tanultak, miben változott a látásuk a hatásukra. Mondjuk el nekik biblikus elvárásainkat, és ösztönözzük őket arra, hogy igyekezzenek megfelelni – nem nekünk, hanem a Szentírásnak.

6. Bátorítsuk őket

A kezdeti lépések nehezek lehetnek. Kaphatnak negatív visszajelzéseket a gyülekezettől. De mi bátorítsuk őket, mert szükségük van az elismerésre, a dicséretre is. Ebből látják, hogy a munkájuk nem hiába való. Ne fukarkodjunk az elismeréssel és a köszönettel, ha valami jót veszünk észre ezekben a testvérekben. Figyeljük meg, milyen jó hatással lesz ez rájuk, és hogyan ad nekik szárnyakat Isten munkájában.

7. Adjunk építő visszajelzéseket

Nem csak dicséretekre és bátorításra, hanem építő jellegű kritikára is szükségük van a munkatársaknak a fejlődéshez. Az „építő kritika” sok gyülekezetben egy lelki értelemben vett pofon szinonimája lett. Hallottunk már ilyet: „Testvér, nem szeretnélek megbántani, csak építő jelleggel elmondani, hogy amit csináltál, az…”? És következik egy hosszú monológ arról, hogy mennyire rosszak vagyunk, és mennyire kevés az, amit tenni tudunk. Ez nem építő jellegű kritika, hanem leszólás. Amikor valakit tényleg építeni szeretnénk, akkor kritikánkat így építsük fel:

• Dicséret, bátorítás
• Kritika
• Tanács
• Dicséret, bátorítás

Nem elég azt elmondani, hogy mi nem volt jó. Abban is segítenünk kell a másiknak, hogyan fejlődhet azon a területen. Tudatosan figyeljünk arra, hogyan osztjuk meg visszajelzéseinket a szolgáló testvérekkel. Ne csak annyit mondjunk, hogy a szolgálata jó volt, de… Hanem a kritika megfogalmazása után igyekezzünk gyakorlati tanácsokat adni, melyek segíthetik őt a fejlődésben.

A gyülekezet vezetése és szolgálata nemes feladat, mely időnként meghaladja az erőnket. Hálás vagyok azért, mert megértettem, nem kell egyedül vagy csak a presbiterekkel együtt végeznem a munkám. Adjon nekünk Isten látó szemeket, hogy észre vegyük a potenciális munkatársakat, akik minden vasárnap ott ülnek a székeken vagy a padokban, és várják, hogy felfedezzük őket. Lássuk meg őket minél hamarabb, és vonjuk be magunk mellett a szolgálatba őket, mielőtt új helyet keresnek, ahol értékelik őket.

A szerző az Infaustus blog írója, a miskolci Keresztény Gyülekezet pásztora.