Carey Nieuwhof cikkének fordítása az Agapé Pünkösdi gyülekezet portálján jelent meg, és olyan fontos problémákat feszeget, amelyek nagyon egybevágnak a Gyülekezetvezetés blog által már többször felvetett növekedési akadályok kérdésével. Éppen ezért ajánljuk ezt a cikket minden pásztornak, gyülekezeti vezetőnek olvasásra: Olvasd el a teljes cikket

Az eredeti cikknél nem lehet kommentelni, de itt szívesen olvasnánk ezeket is!

Biztosan ismered már ezt a történetet:
- Lehangoltnak tűnsz, mi aggaszt, barátom?
- A jövőm!
- És mitől látszik a jövőd annyira reménytelennek?
- A múltam miatt! - érkezik a válasz.

Az utóbbi időben foglalkoztat, hogy a múltunkat hogyan értelmezzük. Mi az amit meg kell és mi az amit nem kell megtartani belőle? Hogyan lehet egyáltalán ezeket a dolgokat kiválogatni? Kinek a feladata meghatározni, hogyan tekintsünk a múltra? 

Wessely Anna írja, hogy: "a hagyatékból tehát szelekció eredményeként jön létre az, amit belőle birtokba veszünk és örökségnek nevezünk."

A gyülekezetben az emlékezet nagyon szelektív és nagyon sokféleképpen tekinthetünk az örökségre. Azt vettem észre, hogy a jelenlegi szituáció nagyon meghatározza, sőt nagyon leegyszerűsíti, hogyan tekintünk a múltunkra, az örökségünkre és ennek folytán a jövőnkre. Egyesek dicső múltról beszélnek és jobb napokat, tehetségesebb lelkészeket emlegetnek. Mások a sérelmeiken keresztül látják a múltat és határozzák meg a jövőt. A múltból a gyülekezetben sokan inkább csak a nyomást érzik éppen ezért lázadnak ellene vagy nem törődnek vele. 

Nehéz helyzetben hajlamosak vagyunk éppen a múlt miatt, reménytelennek látni a jövőt. Ha pedig reménytelenek vagyunk, akkor nagyon hamar fellép az energiahiány! Nem lesz erőnk a jövőért dolgozni. Vezetőként pedig a remény hiánya közömbössé tesz. Ha pedig egy vezető közömbös, akkor mi mást várhat a gyülekezetétől? 

Az az irány, amely remélem egyre jellemzőbb ma, - hogy vállaljuk a hibáinkat, tanulunk belőlük és tovább lépünk,- azt hordozza magában, hogy van jövőnk! Amennyiben tudunk és akarunk szembenézni a hibáinkkal tudunk tanulni belőlük. A feldolgozott, tapasztalattá formált események pedig, igen is "reményteljes jövőt" adhatnak. 

A kiértékelt, helyén kezelt múlt pedig nem nyomást, hanem példát és erőforrást jelenthet! A kérdés csak az, hogy tekintünk rá és mit látunk belőle?! Vezetőként pedig egy-egy gyülekezet életében ebben a szelekcióban fontos szerepünk van. Arról ugyanis már írtam, hogy a vezető egyik legfontosabb feladata, hogy jól határozza meg a valóságot.

Egyre több gyülekezet szembesül ezzel a kérdéssel: Hogyan lehet az önkénteseinket motiválni? Vagy kicsit másképpen így hangzik: Hogyan lehet a szolgálókat motiválni?

A legtöbb közösség kezdi felismerni, hogy egy gyülekezet igazi értéke nem az épület, az intézmény, hanem a benne dolgozó, szolgáló emberek, akik egy náluk sokkal nagyobb dologban vesznek részt!

Néhány évvel ezelőtt, egy több millió forintos költségvetéssel rendelkező, több napos rendezvény lebonyolításának a vezetését vállaltam. Akik részt vettek a munkában, mindannyian önkéntesek voltak. Mindenki nagyon izgatott volt, már hónapokkal előtte beindult a szervezés, készülődés. Aztán ahogy egyre jobban közeledtünk, egyre nagyobb lett a feszültség, az izgalom. Ami igazán értékes és tanulságos volt, az nem is csak az ami a rendezvényen történt, hanem ami utána volt. Mindenki azt kérdezte: "Mikor lesz a következő?" Miért kérdezték ezt? Mert a szervezés és a rendezvény alatt élték át ezek az önkéntesek a leginkább, hogy fontos amit tesznek és ezt mások is észreveszik. Nem tudtunk a munkájukért fizetni, de sokkal több volt, amit ott kaptak a résztvevőktől! 

Biztos vannak neked is olyan emlékeid, amikor nem anyagi jellegű volt az elismerés amit kaptál, de sokkal többet ért annál! 

Itt van néhány ötlet, amire hasznos lehet odafigyelni egy gyülekezetben vezetőként: 

• Megbecsülés: mivel az ember társas lény, fontos számára, hogy egy közösség megbecsült, szeretett tagja legyen. A kérdés az: Vezetőként hogyan segíthetsz ezt kifejezni és elfogadni? 

• Képzés: Erről már írtam a személyes megújulás kapcsán. Vezetőként azonban, mi abban a helyzetben vagyunk, hogy azoknak akik a gyülekezetben szolgálnak mi magunk ajánlhatunk képzéseket. Egy-egy ilyen konferencia, tréning stb. meg tudja újítani a motivációt.

• Azonosulás: nagyon fontos motivációs erő lehet, ha a szolgáló fontosnak, nélkülözhetetlennek érzi magát az adott feladatban. Ezt csak tovább erősíti, ha az értékekkel és célokkal azonosul, sajátjának érzi azokat, aminek érdekében tőle telhetően teljesíti feladatait, elvégzi munkáját és értelmet lát ebben a munkavégzésben.Ezért lenne fontos, hogy időnként tegyük fel és válaszoljuk meg a: Miért? kérdéseket is. 

• Elismerés: ide tartozik a dicséret, a nagyobb feladattal való megbízás is. Vigyázni kell az ösztönzés ezen formájával, mert elveszthetik motivációs jellegüket és hitelüket, ha túl gyakran alkalmazzák vagy nem hangzanak őszintén. 

• "Önmegvalósítás": Ez nagyon furán hangzik itt ebben a felsorolásban! A valóság azonban az, hogy a legtöbb önkéntes, szolgáló nem csak értelmes munkát szeretne végezni, hanem olyat, amiben a képességeit, kapott ajándékait, szerzett szakértelmét jól tudja használni Isten dicsőségére és a közösség javára. Ezt bizony nem tudom másképpen írni.

• Sikerélmény: itt a vezető feladata, hogy elérhető célokat, teljesíthető feladatokat állítsunk fel. Az akadályok, és nehézségek leküzdéséhez segítségként adjunk megfelelő információkat és személyes támogatást. Nagyon sokan azért fáradnak el, mert nincsen eredmény, ami a visszajelzés miatt rendkívül fontos lenne, pedig ha van sikerélmény, akkor mindenki szívesebben vesz részt legközelebb is egy feladatban. 

Azt hiszem sok pásztort, gyülekezeti vezetőt foglalkoztat komolyan a fenti kérdés, hiszen nagyon fontos területről van szó, ahol nagyon nem mindegy merre indulnak el fiataljaink, illetve olyan hívő testvéreink, akik válás után találtak Jézus Krisztusra, vagy megözvegyültek és szeretnének maguknak hívő társat. Ezért örültünk az Eliézer keresztyén társkereső oldal elindulásának. Az egyik alapítót Murányiné Füredi Adélt kérdeztük kezdeményezésükről.

Mi indított el benneteket ebbe az irányba?

Inkább Ki! Foglalkoztatott a kérdés, mint minden szolgáló keresztényt, vajon mi lesz az, amit nekem kell tennem? Mit vár el tőlem Isten? Miben járhatok az Ő kedvére? Nem telt el hosszú idő, megtérésem után nem sokkal rájöttem Isten elhívott engem is egy szolgálatra.  Sok ember él a környezetemben és még távolabb is, akik hívő, szerető, gondoskodó, megbízható társra vágynak, olyanra, akit Isten neki szánt. Lépten - nyomon olyan testvérek jöttek elém problémáikkal, meséltek, megosztották velem bánatukat, milyen rossz társ nélkül élni. Nem tudtam elmenni csukott szemmel, füllel mellettük. Isten azt akarta, halljam meg! Kell, szükséges ennek a sok testvérnek szerető, gondoskodó társ, akit Ő rendel mellé.

Kérdésként már csak a hogyan maradt. Hogyan adhatnék én tanácsot, hiszen sem tapasztalatom, sem tanulmányaim nincsenek ezen a téren? És ekkor megértettem. Valami kell. Valami különleges és mégis egyszerű. Valami egészen más, egy olyan oldal, ahová biztonsággal feltehetik magukat a testvérek.   Sok az özvegy, egyedülálló ember, aki megtért keresztény és nem talál társra a közvetlen környezetében. Imádkoztam, böjtöltem és kértem Istent mutassa meg ezt akarja –e tőlem?  Igen. Figyeljek fel, adjak hangot, foglalkozzak vele, hogy mennyi ember van gyülekezeteinkben, körülöttünk, közöttünk egyedül. Vár türelemmel, hogy megtért, hívő keresztény társat ad mellé Isten!

Ha csak egy férfi és egy nő lel társa egymásban, Isten gyönyörködni fog bennük. Az Ő közbenjárásával, már megérte! A hármas kötél nem szakad el egyhamar! Erős, nagyon erős! Az út, amin járok, a Szolgálat, amiben Testvéreimmel dolgozunk, átformál, tanít.  Így más emberré válhatunk, olyanná amilyennek Ő szeretne látni. Szívesen látogatok Gyülekezeteket, beszélek az elhívásomról, népszerűsítem a Szolgálatunkat!

Kik hoztátok létre?

A Kecskeméti Baptista gyülekezet által üzemeltetett Magvető Alapítvány keretein belül létrehoztunk az Eliézer Szolgálatot. Szolgálatunk tagjai a Kecskeméti Baptista Gyülekezet tagjai.

Ennek keretében jött létre ez a felekezetek közötti társkereső oldal az eliezer.hu . Ez a társkereső oldal olyan megtért, gyülekezetbe járó élő hittel rendelkező testvéreket vár, akik komoly kapcsolatra vágynak, keresik azt a társat,  akit Isten nekik szánt.

Miben tér el, a többi társkereső oldaltól? Hiszen már nagyon sok hasonló szolgáltatás van.

Az oldal sajátja, hogy lelkipásztori védőhálóval ellátott. Minden társkereső a gyülekezetében lelkipásztorával, gyülekezet vezetőjével, vagy elöljárójával igazoltatni tudja, komoly szándékát, adatainak valódiságát, valamint azt, hogy Őt társkeresésre elöljárója alkalmasnak tartja. Ez a védőháló nagy segítséget és biztonságérzetet nyújt a regisztrált testvéreknek, akik korábban nem bíztak, nem mertek, vagy esetleg már csalódtak internetes társkeresésben. 

A regisztráltak a későbbiek során, igény szerint részt vehetnek közös programokon, alkalmakon, amiket az Eliézer Szolgálat keretein belül, védett környezetben, tölthetnek. Tervezünk konferenciákat, előadásokat hívő keresztyén, szakirányú képesítéssel rendelkező testvérek előadásában, valamint kirándulásokat szeretnénk szervezni, hogy az oldal résztvevői személyesen is találkozhassanak egymással, keresztyén közösséget alkossanak, építsenek egymással. Isten terve ezzel a szolgálattal, hogy keresztyén egyének családokban tudjanak kiteljesedni. Kérjük Isten áldását erre a szolgálatra.

Kérünk benneteket, hogy ajánljátok az érintett tagjaitoknak ezt a hiánypótló szolgálatot!

Dietrich Bonhoeffer, a XX. század egyik jelentős teológusa, a tegeli börtön magánzárkájában írta ezt a verset, ahová a Hitler elleni összeesküvés szervezésében való részvételért került. Bonhoeffert később ki is végezték.

Ki vagyok én?

Gyakran mondják:
cellámból úgy lépek elő,
derűsen, nyugodtan, keményen,
mint várából a földesúr.
Ki vagyok én? Gyakran mondják:
őreimmel úgy beszélek,
szabadon, tisztán, kedvesen,
mintha parancsnokuk volnék.

Legutóbb arról írtam, hogyan szeretem a feladatokat megosztani. Főleg azzal foglalkoztam, hogy megvalósítás indításában komoly szerepet vállalok. Az első szakaszban a csapatom számára öt konkrét dolgot biztosítok (összkép, célkitűzések, iránymutatás, kisegítő erőforrások és felelősség), hogy felkészítsem őket a sikeres megvalósításra. Aztán a következő 80% során a kezükbe adom a stafétabotot. Ha még nem olvastad volna, olvasd el a bejegyzést, hogy lásd, a megvalósítás folyamán mi előzi meg ezt a fázist.

Ahogy legutóbb említettem, sok vezető gyakorolja a 10-80-10 folyamat első felét. De ahhoz, hogy minden flottul menjen, és a megvalósítás színvonalas legyen, a vezetőnek a vége felé újból hozzá kell járulnia a megvalósításhoz.

A megvalósítás végéhez közeledve az alábbiakat biztosítom:

1. Tapasztalat

Vezetőként valószínűleg sok tapasztalatot gyűjtöttem össze hasonló tervmegvalósítások irányításában vagy helyzetek kezelésében. Ezen a ponton szoktam megosztani tapasztalataimat úgy, hogy meghallgatom a csapatom beszámolóját arról, amit elvégeztek, milyen problémákkal szembesültek, és arra milyen megoldásokat találtak. Gyakran megtörténik, hogy olyan helyzetről számolnak be, amibe már magam is belekerültem, amit magam is átéltem. Abból eredően, ahogy korábban a helyzettel sikeresen vagy kevésbe sikeresen megbirkóztam, van egy olyan mélyebb tapasztalatom, amit megoszthatok, hogy a csapat a saját problémáját jobban meg tudja oldani.

2. Kérdések

Miközben hallgatom a csapatom beszámolóit a megvalósításról, kérdések fogalmazódnak meg bennem. Ilyenkor a részvevő szemszögéből szoktam a kérdéseket feltenni úgy, hogy a kérdés rávilágítson a megvalósításban meghúzódó hiányosságokra. Például „Mit tennél, ha mégis így lenne?” Ezáltal a megvalósítás biztosabbá válik, mert arra kényszeríti a csapatot, hogy ötleteikben előforduló döccenőket és a sérülékenységet kiküszöböljék.

3. Ötletek

Úgy is mondhatnám, hogy ekkor keretbe foglaljuk a megvalósítást. Ahogy végigmegyünk az előrehaladás folyamatán, segítek a rossz ötleteket helyrepofozni, egyben rengeteg jó ötletet hallva. Amire most szükség van, egy tuti ötlet. Van úgy, hogy már eleve eszembe jut valami ütős, de van úgy, hogy a sok jó ötletből bukik elő valami nagyszerű. Máskor meg a segítségüket kérem valami frappáns gondolathoz, amit együtt ötlünk ki a végén. Ez nagyon inspiráló, mert rengeteg új gondolat jön ilyenkor elő. Lehet, hogy a saját ötletünk csak hozzájárul a kerethez, sőt ekkor már egy új keretre van szükség. A megvalósítás első 10%-a alatt sok feltételezésünk volt. Most, az utolsó 10% során, amikor már a munkát ténylegesen elvégeztük, sokat tudunk. Teljesen más arra építeni, amit gondolunk, mint arra, amit már tudunk.

4. Nevemet adom

Ebben a szakaszban élre állok, és a nevemet adom a megvalósításhoz, teljesen azonosulok velük. A saját vezetői hitelességemet és szakértelmemet biztosítom a megvalósításhoz. Megtettem mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy a megvalósítás kiválóan végbemenjen, és egyben azzal is támogatom a csapatom áldozatos munkáját, hogy a nevemet adom ahhoz, amit végeztek.  Ez nem csak hogy jót sugároz kifele, hanem támogatja és bátorítja a csapatom tagjait, mert tudják, hogy őszintén megbízok bennük.

5. Vezetői megérzés

Utoljára megkérdezem, hogy ki az, aki a projekt következtében jól beletanult abba, hogyan kell irányítani. Mindig van valaki, aki vállalja a felelősséget és mozgatja a szálakat. Ki vallhatja ezt a feladatmegvalósítást a magáénak? Volt valaki, aki vette a fáradságot, és kezébe vette az irányítást, még úgy is, hogy hivatalosan nem volt vezető?  Ha vezetőként jó stratégák vagyunk, akkor az ilyen megosztott feladatkörökön alapuló megvalósítást használhatjuk arra, hogy új vezetőkre találjunk vagy hagyjuk az új vezetőket kifejlődni.

A feladatmegosztás a vezetők számára kulcskérdés. Mindannyian tisztában vagyunk vele, mennyire szükséges; különben csak a teendők között roskadozunk. De hogy igazán sikerrel járjon a feladatok megosztása, induláskor időt kell szánnunk arra, hogy felkészítsük a csapatunkat a sikeres megvalósításra. Ugyanilyen fontos, hogy a projekt vége fele is szánjunk időt arra, hogy a csapatunk munkáját kicsiszoljuk a lehető legjobb végeredmény érdekében. Ez a 10-80-10 elv.

Az eredeti angol cikk itt olvasható