írta: Mark Gungor (2011. január. 27.) fordította: Jóföldi Barna

Olyan kultúrában élünk, ami minimalizálja a férfiszerepet, alulértékeli az apák fontosságát és általánosságában hajlamos tagadni a férfi nemet, mint szükséges dolgot. A 60-as, 70-es években kezdődött női feminista mozgalomtól kezdve, folytatva az olyan gondolatokig, hogy a nőnek nincs is igazán szüksége a férfira, hiszen szinte mindent meg tudnak tenni a családban, amit az apa tesz, a férfiszerep már idejétmúlt. Sajnos néhányan elmennek addig, hogy a mesterséges megtermékenyítés tudományára hivatkozva azt is mondják, hogy a nőnek egyáltalán nincs szüksége a férfira, csak a spermájára.

De tényleg csak mint sperma donor hasznos a férfi, vagy mégis van valami, amit a feminista kiáltványok kihagynak? Valójában tanulmányok bizonyítják, hogy ez a gondolkodás hibás, és kihagynak egy igazán fontos dolgot. Összefoglalva azt állítják, hogy éppen a férfi az, aki túlnyomó többségében meghatározza a gyerekek morális és lelki, szellemi fejlődését. Három különböző tanulmány is erre a következtetésre jutott. Az egyiket a svájci állam, a másikat a Baptista Sajtó (Baptist Press) és a harmadikat a MSNBC (amerikai hírműsor szolgáltató) készíttette. Különböző források – állami, vallási és liberális média – mégis ugyanarra az eredményre jutottak. Mindhárom támogatja az apák gyerekekre gyakorolt hatásának  fontosságát – ez megrázó lehet azoknak, akik a „nincs szükség a férfiakra” klubba tartoznak!

Az apák és a gyermekek hite

Először is egy 2000-ben publikált svájci tanulmány kimutatta, hogy „az apa vallási gyakorlata az, ami a leginkább meghatározza egy gyermek jövőbeni gyülekezet látogatását”. Nézzük meg a számokat:

Anya és az apa rendszeresen jár gyülekezetbe:

• 33%-ban a gyerekeik rendszeresen gyülekezetbe fognak járni
• 25%-ban a gyerekeik egyáltalán nem fognak gyülekezetbe járni

Az anya rendszeresen jár gyülekezetbe. Az apa egyáltalán nem jár:

• 2%-ban a gyerekeik rendszeresen gyülekezetbe fognak járni
• 60%-ban a gyerekeik egyáltalán nem fognak gyülekezetbe járni

Az apa rendszeresen jár gyülekezetbe. Az anya egyáltalán nem jár:

• 44%-ban a gyerekeik rendszeresen gyülekezetbe fognak járni
• 34%-ban a gyerekeik egyáltalán nem fognak gyülekezetbe járni

Míg sokan azt hiszik, hogy a nő az „elsődleges szülő”, és a férfi nem is annyira jelentős, addig ezek a számok pont az ellentettjét bizonyítják. Össze se lehet hasonlítani a hatásukat – 2 a 44%-hoz! Igenis a férfiak, az ő hatásuk és gyülekezetbe járásuk számít a gyerekek szellemi fejlődésében, valamint jó indikátor arra nézve, hogy a családok mennyire tudják átadni hitüket a következő generációnak. Meglepő, hogy ha mindkét szülő jár gyülekezetbe a szám 10%-al kisebb! Én úgy gondolom, hogy azért, mert oly sok nő kritizálja a férjét ezen a területen, ezzel aláásva a férj tekintélyét és hatását a gyerekekre.

Ezek a számok eléggé lehangolók lehetnek az egyedülálló anyák számára, akik nagyon rosszul érezhetik magukat. Nem akarok elítélni senkit, és igazán együtt érzek azokkal a hölgyekkel, akik egyedül küzdenek, hogy a legjobbat tegyék a gyerekükkel. Természetesen segítségre van szükségetek másoktól, főleg a férfi szerepben, és Isten kegyelmét sosem lehet alábecsülni. De nem szabad becsapnunk magunkat! A gyermekek egyedül való nevelése a nem a legjobb eset. E hibás gondolkodás miatt, miszerint a férfi jelentéktelen, sok nő könnyen lemond a házasságáról és arról a fontos szerepről, amit a férj tud betölteni a gyerekeik életében. Sok nő állítja azt, hogy legalább olyan jó, vagy akár jobb szülők tudnak lenni férfiak nélkül, de ezek a számok ezt nem támasztják alá – sőt pont az ellenkezőjét mutatják.

Kiket akarunk elérni?

Akkor nézzük a számokat a Baptista Sajtó által közölt tanulmányból:

• Ha egy családban az anya lesz először keresztény, akkor 17% az esély arra, hogy az egész család követni fogja.
• Ha egy családban az apa lesz először keresztény, akkor 93% az esély arra, hogy az egész család követni fogja.

Sajnos annak ellenére, hogy ezek a tanulmányok megmutatják a férfiak értékét a hit családban való továbbadásában; a legtöbb gyülekezet nem foglalkozik ezzel a lehetőséggel. Nem törődnek a férfiakkal; nem tudják felhasználni a férfiakban levő szellemi potenciált. Amíg a gyülekezetek és a lelkészek nem tudják ezt a szellemi potenciált megcsapolni, ami a férfiakban van, addig az Egyház csak egy része tud lenni annak, aminek lennie kéne.

Tudom, hogy ez politikailag nem túl korrekt. De ha megnézzük a legtöbb amerikai keresztény gyülekezet felépítését, 60% vagy több a nő és 40% vagy kevesebb a férfi. Sajnos, a 40% többsége olyan férfi, akit a feleség úgy kell hogy elvonszoljon vasárnaponként a gyülekezetbe. Az Egyház annyira elnőiesedett, hogy az egyáltalán nem valós vagy jelentős sok férfinak. (További információért lásd David Murrow: Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni? című könyve.)

Semelyik másik vallásban nem látszik ez csak a nyugati kereszténységben. Nem lehet tetten érni az iszlámban, judaizmusban vagy buddhizmusban – ez kizárólag a mi problémánk, hogy a férfiak visszahúzódnak vagy elzárkóznak attól, hogy bármilyen jelentős dologban részt vegyenek. A keresztény egyháznak jobb munkát kell végeznie a közösségekben, hogy a férfiakat bevonják, és az apákat elérjék. Ha így lesz, a családok learatják az istenfélő férfiak hatásának gyümölcsét, ami cserébe nagy erőt fog adni az egyháznak, gyülekezeteknek mindenütt.

Gyerekek apák nélkül

Végül nézzük meg az MSNBC tanulmányát, hogy az apák mennyire befolyásolják a gyerekek morális döntéseit. A tanulmány szerint: „azok a tinédzserek, akik apja jobban be van vonva az életükbe, kevésbé lépnek rizikós szexuális tevékenységbe, mint például a védekezés nélküli közösülés.” A férfi nem csak egy apró mellékes dolog, ahogy sokszor mondják. Az apáknak nagyszerű és nagyon fontos szerepük van a gyerekek életében és jövőjében – igazából a morális fejlődésben kétszeresen is.

Tehát amikor a nők úgy döntenek, hogy terhesek lesznek vagy örökbe fogadnak egy gyereket, hogy egyedül felneveljék, amikor egy anya úgy dönt, hogy a gyerekeik apja nélkülözhető, elválik a férfitól és csak minimális lehetőséget ad neki a gyerekkel való kapcsolatra, akkor egy nagyon lényeges és kulcsfontosságú dolog fölött elsiklanak az erős, magabiztos és istenfélő fiak és lányok nevelésében.

Amikor férfiak úgy döntenek, hogy elhagyják a gyerekeiket, akár házasságon kívülieket, elválnak vagy lemondanak róluk, vagy akár „jelen vannak, de mégis hiányoznak” apák a házban, akkor kihagyják a legnagyszerűbb lehetőséget, ami adatott nekik: az esélyt, hogy befolyásoló tényezők legyenek a következő generáció formálódásában.

Még nem látjuk a társadalom szétesését, ami olyan keveset gondol a férfi szerep értékéről, mint apákról. Ahogy a kultúránk egyre jobban leértékeli a férfiakat, egyre kevesebb férfi fog úgy dönteni, hogy aktív szerepet vállaljon a gyerekei életében, s a társadalmi betegségek tovább fognak növekedni. Egy nemrégi tanulmány a Pew Research Center által egy újabb ijesztő statisztikára hívja fel a figyelmet: 2008-ban az újszülöttek 41 százaléka házasságon kívül született (1960-ban ez 5% volt)

Ha tisztán akarjuk látni milyenek lesznek az apa nélküli gyerekek, nézzük csak meg a börtönrendszert. A bebörtönözöttek túlnyomó többsége erős apai befolyás nélkül nőtt fel, ami a morális és szellemi életét pozitívan befolyásolhatta volna. Az apa nélkül felnövő gyerekeknek több iskolai és magatartásbeli problémája van, magasabb az öngyilkossági hajlamuk, fokozottan a drogok, valamint a fiatalkori bűnözés veszélyének vannak kitéve, és a listát folytathatnánk sokáig. A hiányzó apák nagy űrt hagynak maguk után, akár válás, elhanyagolás vagy elfoglaltság miatt nincsenek jelen a családban – és mindezt a társadalmunk szenvedi meg.

Amint ezek a statisztikák is mutatják, itt az idő, hogy véget vessünk a „fiúk – mindegy, hogy veletek vagy nélkületek, hisz úgysem vagytok fontosak és szükségesek” gondolkodásmódnak, ami jelen van itt Amerikában. A férfiak igenis számítanak. Az apák nagyon fontosak és ezt minden apának és anyának, politikusnak, tanárnak és tanítónak, és főleg a lelkészeknek komolyan kell venniük.

Bár magam is a 30 percnél hosszabb, alapos tanításokat gyakorlom, mégis érdemes elgondolkozni az alábbi cikk által felvetett gondolatokon. A szerkesztő.

Írta: David Murrow (fordította: Tormáné Hosszú Ivett)

Utazásaim közben általában az támasztja a legnagyobb vitát, amikor azt mondom, hogy többre becsülök egy rövid és egyszerű prédikációt, egy hosszúnál. A Legyen férfias témájú a vasárnap c. terv gyűjteményemben (Go for the Guys Sunday Action Plan) azt a prédikációt ajánlom, ami egy témára épül, egy tanulságot bont ki és nem több tíz percnél.

Az emberek értetlenkedve állnak mondanivalóm előtt. Gyakran kapok ilyen és ezekhez hasonló megjegyzéseket:

• David, alábecsülöd a férfiak intelligenciáját.
• A rövid prédikációk lebutítják az evangéliumot.
• Több tanításra van szükségünk, nem kevesebbre, hiszen amúgy is gyengén állunk Bibliaismeretben.
• Nem rövidebb, hanem velősebb tanításra van szükségünk.
• A lelkipásztorom olyan érdekes előadó, nem bánnám, ha hosszabban prédikálna.
• Pál apostol gyakran órákig prédikált és milyen sokan megtértek!
• A férfiaknak is meg kell tanulniuk figyelni.

Nézzük át ezeket egyenként.

David, alábecsülöd a férfiak intelligenciáját.

Az intelligenciának semmi köze ehhez. A kutatások azt mutatják, hogy a férfiak sokkal jobban tudnak koncentrálni, mint a nők, csak rövidebb ideig. Egy átlagon amerikai férfi 6-8 percen át tud folyamatosan figyelni. Ezen idő alatt, mindent kizárva, szakadatlanul figyelünk. Miután letelik a 6-8 perc, a férfiak figyelme elkalandozik. Ez az agyban levő ideg összeköttetéseknek köszönhető.

A rövid prédikációk lebutítják az evangéliumot

Ha gondunk van a rövid üzenetekkel, akkor a kereszténység alapítójával, Jézus Krisztussal, van bajunk. Nemrég fogtam egy stopperórát és lemértem Jézus példabeszédeit. Mi lett az eredmény? 38 másodperc. A leghosszabb példabeszéd is csak két perc húsz másodperc hosszú. Jézus tisztán megmutatta, hogy nem a beszéd hossza, hanem a hatása számít; ez tudja átformálni az életünket.

Több tanításra van szükségünk, nem kevesebbre, hiszen fejlődnünk kell Bibliaismeretben

Egy átlagos amerikai protestáns prédikáció 31 perc hosszú. Ez a szám egyre növekszik, míg a gyülekezetbe járó férfiak száma egyre csökken. A nemek aránya a néger gyülekezetekben a legrosszabb, ezzel együtt itt a leghosszabb a tanítás. A hosszú prédikációk nem növelik a férfiak bibliaismeretét, ha meghallgatni sem jönnek el a gyülekezetbe.

Nem rövidebb, hanem velősebb tanításra van szükségünk

Ámen. Ezzel rátapintottunk a lényegre. Valóban, a megagyülekezetek 30-45 perc hosszú igehirdetést tartanak. A férfiak általában azért járnak megagyülekezetekbe, mert a lelkipásztorok tehetséges szónokok. Ha, azonban őszinték akarunk lenni, nem minden lelkipásztor rendelkezik olyan adottságokkal, mint Billy Graham. (Karrierje elején a „15 perces tanítás” volt a védjegye.) Minden lelkész lehet jó szónok, ha megtanulja lefordítani a bonyolult lelki igazságokat egyszerű, rövid, de emlékezetes gondolatokra.

A lelkipásztorunk majdnem egy órát szokott beszélni. Olyan érdekes, amit mond! Nem bánnám, ha hosszabban beszélne

Ez a gyülekezet azokhoz akar szólni, akik képesek nyugodtan ülni egy órán át. Rajtuk kívül még sok ember van, akik azért utasítjuk el ezt a gyülekezetet, mert túl hosszúak az igehirdetések. Róluk azért nem tud senki, mert egyszer eljönnek és soha nem térnek vissza. Nagy részük férfi.

Pál apostol gyakran órákig prédikált és milyen sokan megtértek!

Pál Troászban (Apcsel 20) egy egész éjszakán át prédikált, mert másnak el kellett mennie onnan. Ezt olvassuk: „Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték fel.” Természetesen ez nem okozott gondot Pálnak, mert egyszerűen feltámasztotta és tovább folytatta a prédikálást hajnalig.

Mit hozunk ki ebből a történetből? Az írás elmondja, miért tanított Pál ilyen hosszasan:
„…mivel másnap már el akart utazni…”. Pál másodszor járt ebben a városban és a fiatal gyülekezetben szükség volt szakértő útmutatásra. Mivel lehet, hogy nem jött hozzájuk más Pálhoz hasonló szellemi óriás, ezért helyénvaló Pál hosszas igehirdetése.
Pál, a világ legjobb tanítója, újszerű és radikális igazságokról prédikált Tráósz népének. Nagyszerű dolgok ezek! Ennek ellenére egy fiatal fiú mégis elaludt és lezuhant a hosszas beszédtől.

A fiatal férfiak járnak legkevésbé gyülekezetbe. A hosszú tanítás az egyik oka annak, hogy a gyülekezetben felnövő fiatal fiúk 70%-a lelki értelemben „kiesik az ablakon” mikor tizenévesek lesznek vagy elérik húszas éveiket.

A férfiaknak is meg kell tanulniuk figyelni

Ez a kívánság biológiai okok miatt nem teljesülhet. A férfi agy verbális készségeket működtető része kisebb, mint a nőké. A nőket a szavak, míg a férfiakat a képek stimulálják. Mivel az igehirdetések 95%-a szóban hangzik el, a női közönség több információt merít belőle, mint a férfiak.

Azt hiszem, hogy azért zavarja az embereket leginkább a rövid prédikáció gondolata, mert hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Isten megismerésének egyetlen módja az, ha tanításokat és prédikációkat hallgatunk róla. De a kutatások arról árulkodnak, hogy az igehirdetés eléggé hatástalan az életünk hosszú távú alakulásában. Egy tanulmány azt mutatta ki, hogy elhangzás után 24 órával a gyülekezetbe járók 12%-a tudta csak felidézni a vasárnapi prédikáció témáját.

Itt az ideje máshogy gondolkodnunk a prédikációról. Ahelyett, hogy a keresztény lelki érettség alapkövének tekintenénk, nézzünk úgy rá, mint egy gyufára, mit meggyújtja a lángot. Mi lenne, ha abból állna a prédikáció, hogy a heti kiscsoportos alkalmak élményeit osztanánk meg egy adott témáról? Mi lenne, ha kisebb csoportokat tanítványozó férfiak, alátámasztanák a prédikációt saját példáikkal?

Beszélgettem egyszer egy pásztorral Fairbanksben, Alaszkában, akit rosszul érintett a rövid prédikáció gondolata. Megkérdeztem tőle, hogy heti hány órát tölt a vasárnapi prédikációra való készüléssel. Amikor azt válaszolta, hogy 35-40 órát, azt ajánlottam neki, hogy a következő héten töltsön csak 10 órát a készüléssel. Egyszerűsítse le az üzenetét. Csak egy tanulságot építsen a beszédébe. A maradék 15-20 órát töltse a gyülekezet férfi tagjaival. Építse őket, azzal, hogy találkozik velük a munkában, és velük ebédel. Ha ez nem terem azonnal gyümölcsöt, akkor nyugodtan térjen vissza a 30 órás készülgetéshez.

Mi lenne, ha nem a prédikációtól, hanem a tanítványozástól várnánk a változást?

Tisztában vagyok azzal, hogy ez a fajta látásmód sok pásztor pozícióját fenyegetheti. Csak azokét nem, akik elkötelezték magukat a gyülekezetükért és az odajáró férfiakért. Lehet, hogy kevesebb időt töltenek a szószéken, de több idejük lesz a férfiak életének átformálására.

Az íróról: David Murrow a Gyülekezet a férfiakért (Church for Men) szervezet vezetője. Fő feladatuk, hogy segítsenek elérni a férfiakat és a fiúkat a gyülekezetekben. Civil munkájában, David, tévé producer és író. Három könyve jelent meg. Alaszkában él a feleségével, három gyermekével, két unokájával és Papper nevű kutyájával.

Szeretnénk három részben közreadni azt az írást, amely Wolfgang Simson: House Church (Házi gyülekezet) című könyvében fogalmaz meg. 15 pontban foglalja össze, hogy miért gondolja úgy, a Gyülekezet következő reformációjának kulcsa a házi gyülekezetek lesznek. Bár lehet némelyik pontját vitatni, de kétségtelen, hogy nagy hatású, messzire vezető, és rendkívüli módon inspiráló amit megoszt. Itt olvasható a 3. rész:

11. Ne az embereket hozzuk az egyházba, hanem az egyházat vigyük az emberek életébe

Az egyháznak abba kell hagynia, hogy megpróbálja bevinni a templomba az embereket, inkább az egyházat, magát Krisztust kellene az emberekhez elvinnie. Az egyház feladata nem merül ki abban, hogy hozzátesz a már meglévő struktúrához.

Az egyháznak gombamód kell elterjednie saját magának a spontán megsokszorozódása útján a világ azon részeire, ahol Krisztust még nem ismerik. 

12. Az úrvacsora valóságos vacsora valós étellel

Az egyházi tradíciók miatt vallásos formában „ünnepeljük” az úrvacsorát – s tesszük ezt általában néhány csepp borral, ízetlen ostyával vagy kenyérrel, általában egy délelőtti istentisztelet néhány percében, ráadásul unottan és szomorú arccal. Az első keresztények számára az úrvacsora valós vacsora volt szimbolikus jelentéssel, s nem szimbolikus vacsora valós jelentéssel.

Isten újra az alkalmaink részévé szeretné tenni az étkezést, mert azzal együtt mindig beszélgetések, bensőségesség, szívélyesség, egymás megvendégelése, a szeretet gyakorlása, egyszóval közösség jár együtt. És éppen ez lenne a gyülekezet eredeti célja.

13. Felekezetek helyett egész várost átfogó ünneplés

Sajnos az egyház mai állapotát szemlélve úgy tűnik, mintha Jézus egy egyetemes mozgalmat hozott létre, amely vallásos közösségek millióit szülte. Globális hálózatuk van, mindegyik a saját kereszténység-variációját reklámozza, és bár egységet hirdetnek, ha őszintén beismernék, mást se tesznek, mint versenyeznek egymással. A kereszténységnek ez a fajta felszabdalása a protestantizmust társadalmilag is jelentéktelenné tette. Gyülekezeteink többnyire tradíciókkal és belső vallási harcokkal vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a világ előtt közös bizonyságtétellel lépnének fel.

Jézus soha nem mondta az embereknek, hogy szerveződjenek felekezetekbe. Az egyház kezdeti időszakában a keresztényeknek kettős azonosságtudatuk volt: igazán Istenhez tartoztak, vertikálisan kapcsolódtak hozzá, aztán földrajzi elhelyezkedés alapján horizontálisan kapcsolódtak egymáshoz is. Ez nem csak azt jelentette, hogy a keresztény szomszédok házicsoportokba szerveződtek, s megosztották egymással az életüket, hanem hogy a város- vagy régióbeli keresztények összegyűltek, s közös azonosságtudattal ünnepeltek, ezzel bemutatva a városban vagy régióban működő egyház egységességét. Ha a szomszédságokat közösségtudat fűzi össze, az a Krisztus Egyházát egyrészt társadalmilag jelentőssé teszi, a mondanivalója meggyőző lesz, másrészt visszatérünk a biblikus modellhez. 

14. Az üldöztetésnek ellenálló lelkület

Jézus Krisztust, a kereszténység fejét megfeszítették. A mai követői valamilyen címmel, kitüntetéssel vagy társadalmi elismertséggel rendelkeznek, rosszabb esetben azonban nem is éri meg észrevenni őket, annyira jelentéktelenek. Ha kitűnnek valamivel, az nem kapcsolódik a hitükhöz, egyébként meg nem tűnnek ki semmivel sem embertársaik közül. „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek” – mondja Jézus.

A Bibliában leírt kereszténység valós fenyegetés a pogány, istentelen, bűnös világ számára, amelyben az irigység, a materializmus, a féltékenység uralkodik. A Sátán befolyásolja az etikához, szexualitáshoz, pénzhez és hatalomhoz való hozzáállást ebben a világban, a keresztény ember tehát vagy feltűnik, vagy eltűnik benne.Sok országban a mai kereszténység egyszerűen túl ártalmatlan és udvarias ahhoz, hogy érdemes lenne üldözni. De mihelyt a keresztények megütik az Újszövetségben előírt mércét, bűnnek hívják a bűnt, a világ természetes reakciója mindig vagy megtérés vagy üldöztetés volt és lesz.

Ahelyett, hogy kényelmesen befészkelnénk magunkat a vallásunkba, a kereszténységnek fel kell készülnie arra, hogy a világ számára is látható módon fellépjen a globális humanizmus, vagyis a modern rabszolgaság ellen, miszerint kötelező szórakoznunk, létünk értéke egyenlő a fogyasztásunkkal és jogtalanul középpontba helyezzük az „én”-t, mint az univerzum központját. Emiatt kell a kereszténységnek a világ „elnyomó toleranciáját” éreznie, annak a világét, amelyik elvesztett minden abszolútumot, s így elutasítja, hogy figyelembe vegye és engedelmeskedjen a teremtő Isten abszolút mércéjének. Most kell felkészülnünk a jövőre azzal, hogy üldöztetésnek ellenálló lelkületet és még ellenállóbb szerkezetet alakítunk ki. 

15. Az Egyház visszatér az otthonaiba

Az ember számára hol a legkönnyebb lelkinek lenni? Talán megint szent ruhába öltözve a pulpitus mögé bújva, s szent szavakat prédikálva egy közömbös tömegnek, aztán visszavonulva az irodába? S hol a legnehezebb, s egyben leghatékonyabb lelkinek lenni? Otthon, a feleség és a gyerekek előtt, ahol minden, amit teszünk, automatikusan tesztelés alá kerül, ahol a képmutatást hatékonyan ki lehet gyomlálni, s ahol a hitelesség erősödhet.

Sok keresztény menekül a család elől, mert ez olyan hely számára, ahol kudarcot vall a lelki életben, hogy aztán egy szent épületben álarc mögé bújva játssza el a kereszténységet távol a valós élettől. Isten azon van, hogy visszahódítsa az otthonokat, s a gyülekezet térjen vissza a gyökereihez, oda, ahonnan származik. Szó szerint hazatérésről van szó, hogy a világ történelmének végén Krisztus egyháza ismét az otthonokban legyen - úgy, mint a legelején.
 
Különféle háttérrel, felekezettel, körülményekkel rendelkező keresztények hallják tisztán, amit Isten Szentlelke az Egyháznak mond, s kezdenek el eszerint cselekedni, s egy test szerint működni. A szomszédok házicsoportokba szerveződnek, aztán egy város vagy régió csoportjai összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljenek.

Téged is hívunk, hogy légy te is ennek a mozgalomnak a részese! Talán a te otthonod is egy olyan ház lesz, amelyik megváltoztatja a világot.

Szeretnénk három részben közreadni azt az írást, amely Wolfgang Simson: House Church (Házi gyülekezet) című könyvében fogalmaz meg. 15 pontban foglalja össze, hogy miért gondolja úgy, a Gyülekezet következő reformációjának kulcsa a házi gyülekezetek lesznek. Bár lehet némelyik pontját vitatni, de kétségtelen, hogy nagy hatású, messzire vezető, és rendkívüli módon inspiráló amit megoszt.

Itt olvasható a 2. rész:

6. Egy gyülekezetet sem vezet egyedül egyetlen pásztor

A helyi gyülekezetet nem egyetlen pásztor vezette, hanem egy bölcs, reális gondolkodással és sok élettapasztalattal rendelkező idősebb ember igazgatja, az úgynevezett presbiter. A helyi házi gyülekezetek hálózatszerűen kapcsolódnak össze, s az Efézusi levélben megemlített ötféle szolgálatra felkent tagjai (apostolok, próféták, evangélisták, tanítók és pásztorok) házról házra járnak oda, ahol éppen szolgálniuk kell (Ef 2:20, 4:11-12).

A pásztor nagyon fontos tagja ennek a szolgáló csapatnak, de nem emelkedik ki a többiek közül, a szenteket  szolgálatra való felkészítésének szolgálatában a másik négy szolgálati terület vezetőivel közösen és egységben vesz részt.

7. A megfelelő részek – rosszul összerakva

Amikor egy puzzle-t rakunk ki, szükségünk van az eredeti képre, különben a végeredmény, a teljes kép nem lesz megfelelő. Egyenként nincs értelme az apró daraboknak, de rosszul összerakva sem lesz érthető a kép. Valami ilyesmi történt a keresztény világ nagy részével is: megvan minden darabunk, jók is, de rosszul illesztettük őket össze: félelemből, tradícióból, vallási féltékenységből, hatalomvágyból. Ahogy a vizet is három formában találjuk meg, jég, víz és gőz formájában, az Ef 4:11-12-ben említett öt szolgálatot is fellelhetjük ma, csak nem mindig a jó formában és jó helyen.

Sokszor be vannak fagyva az intézményesített kereszténység merev rendszerének jegébe, néha tiszta vízként vannak jelen, vagy a gőzhöz hasonlóan elpárologtak a „szabadúszó” szolgálatok és a független, senkinek nem számító gyülekezetek levegőjében. Ahogy a virágokat is a folyékony változattal jó öntözni, ezt az öt felkészítő szolgálatot is új, s egyben az eredeti formájába kell önteni, hogy az egész szervezet felvirágozzon, s hogy az egyes „szolgálók” megtalálják a helyüket és a feladatukat az egészben. Ez még egy ok arra, hogy miért kell visszatérnünk a Tervező eredeti tervéhez, amit az Egyháza, a gyülekezete számára készített el. 

8. Isten nem hagyja az Egyházat bürokratikus papság kezében

Ahogy az előbb már említettem, az Újszövetségben egyetlen gyülekezetet sem vezetett egyetlen hivatásos „szent ember”, aki Mózes mintájára kommunikál Istennel, majd lelki táplálékot nyújt néhány pillanatnyilag aktív vagy passzív vallásos fogyasztónak. Ezt a kereszténység pogány vallásokból vette át, de a legjobb esetben is az Ószövetségből.

Az egyháznak a Konstantin óta tartó intézményesítése nagy hatást gyakorolt rá, s Isten embereit mesterségesen szétválasztotta laikusokra és papságra. Az Újszövetség szerint „egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2:5). Isten nem áldja meg a papokat, akik beékelik magukat Isten és az emberek közé. A kárpit végigszakadt, s Isten odaengedi magához az embereket Jézus Krisztuson, az egyetlen úton keresztül.

Hogy lehetővé tegyük a hívők papságát, a mostani rendszernek teljesen meg kell változnia. Az adminisztratív rendszerek közül a bürokrácia a legkétségesebb, mivel alapvetően csak két kérdést tesz fel: igen vagy nem. Nincs helye a spontán cselekvésnek, az emberiességnek, nincs helye a valós életnek. A politikában és a vállalatok esetében ez még jó is lehet, de semmiképp nem a gyülekezet esetében. Úgy tűnik, Isten mostanában azzal foglalatoskodik, hogy kihozza a népét a vallási bürokratizmus babiloni fogságából, hogy egyszerű emberek kezébe helyezze, akiket Ő tett különlegessé és naggyá, hogy Isten országainak határait általuk kiterjessze.

9. A kereszténység szervezett formájától térjünk vissza a szerves felépítésig

„Krisztus teste” nem egy szervezett, hanem egy szerves egész. Helyi szinten a gyülekezet lelki családok sokaságából áll, amelyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, mint egy hálózat, s ezek a részek az egész utasítása szerint működnek együtt. A túlszervezettség, amely mindig megfojtja a szervezetet,  abból a félelemből fakad, hogy ha nem szervezünk meg mindent, valami rosszul sülhet el. Ez a félelem azonban éppen annak a hitnek az ellentéte, hogy az Isten nevében tervezett és megtett dolgainkba maga a természetfeletti Isten is beavatkozhat.

A félelem ellenőrizni és irányítani akar, a hit azonban tud bízni. Az ellenőrzés jó lehet, de a bizalom jobb. Krisztus Testére Isten vigyáz, ráadásul ez a Test olyan emberekből áll, akiknek megadatott az az ajándék, hogy hihetik, hogy Isten a kezében tartja a dolgokat akkor is, ha az övékből más kicsúszott. Ahhoz, hogy a kereszténység újra szerves formát öltsön, olyan regionális és nemzeti hálózatokat kell kiépíteni, amelyeket a bizalom köt össze, és nem a puszta struktúra.

10. Ne a dicsőítésünket dicsőítsük, hanem Istent

A kereszténység nagy részét – kicsit eufemisztikusan – úgy lehetne jellemezni, hogy „egy szent nap szent órájában szent emberek rendszeresen szent helyre gyülekeznek, hogy részt vegyenek egy szent szertartáson, amit egy szent ruhába öltözött szent ember vezet szent honorárium ellenében”.

Mivel ez az istentiszteletnek nevezett rendszeres előadás-orientált vállalkozás nagy szervezési készséget és adminisztratív bürokráciát igényel, a formalizált és intézményesített minták hamar merev tradíciókká fejlődtek. A hagyományos, egy-kétórás istentisztelet nagy befektetést igényel, de nagyon kevés gyümölcsöt hoz az emberek tanítványozása és az életek megváltoztatása terén. Ha gazdaságossági oldalról nézzük, sok befektetés szükséges a kevés eredményhez.

A vágyunk, hogy a megfelelő módon dicsőítsünk, az idők során átváltozott "felekezetiségeskedéssé" és névleges szokásokká. Ez nem csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy a keresztények arra lettek elhívva, hogy „igazságban és szellemben dicsőítsenek”, s nem templomokban énekeskönyvvel a kezükben, hanem azt is, hogy az életünk nagyobb részét nem a templomban töltjük, sőt, a vallásos életünket sem elsősorban a templomokban éljük, hanem az emberek között – hiszen a kereszténység „az Élet útja”. Nem kellene végre a hatásos "színházasdit” felcserélni hatásos cselekedetekké megélt valósággá? 

Írta: Wolfgang Simson 

Szeretnénk három részben közreadni azt az írást, amely Wolfgang Simson: House Church (Házi gyülekezet) című könyvében fogalmaz meg. 15 pontban foglalja össze, hogy miért gondolja úgy, a Gyülekezet következő reformációjának kulcsa a házi gyülekezetek lesznek. Bár lehet némelyik pontját vitatni, de kétségtelen, hogy nagy hatású, messzire vezető, és rendkívüli módon inspiráló amit megoszt.

1. Az Egyház életstílus, nem vallásos összejövetelek sorozata

Krisztus követőit eleinte nem keresztényeknek hívták, hanem „úton járóknak”. Ennek az volt az oka, hogy szó szerint megtalálták a helyes utat egy helyes, Istennek tetsző élethez. Az Egyház igazi természetét nem tükrözik a felszentelt,  az Istennel való kapcsolat megtapasztalására kijelölt épületekben rendszeresen megtartott vallásos összejövetelek, amelyeket hivatásos papság vezet.

Krisztus egykori követőit inkább úgy lehetett volna jellemezni, hogy egy nagy, lelki családban élik a mindennapi életüket, élő válaszként a társadalom által feltett kérdésekre, egy olyan helyen, ami a leginkább számít: az otthonaikban. Hiszem, hogy ennek ugyanígy kellene lennie ma is.

2. Itt az ideje, hogy megváltoztassuk a rendszert

Hogy a kor vallási mintáihoz alkalmazkodjon, a történelmi ortodox egyház a 4. században Konstantin uralkodása után átvette azt a vallási rendszert, ami az Ószövetségben volt érvényben: papok, oltár, keresztény templom, tömjénezés és zsidó mintára alapozott istentisztelet. A római katolikus egyház tovább ment, s kanonizálta ezt a rendszert. Luther helyreállította az evangélium tartalmát, de az „egyház” külső megjelenési formáit érintetlenül hagyta. Kálvin És Zwingli református egyházai függetlenítették a rendszert az államtól, a baptisták bemerítették, az Üdvhadsereg egyenruhába öltöztette, a pünkösdiek felkenték, a karizmatikusok megújították, de igazából a mai napig senki nem változtatta meg életének és működésének alapvető struktúráit. Ha az új évezredben is továbbélő Egyházat akarunk, nem halogathatjuk tovább, hogy megtegyük ezt!

3. A harmadik reformáció

Luther kezdte el megreformálni az egyházat a teológia megreformálásával: újra egyértelművé tette, hogy az üdvösség egyedül hit és kegyelem által nyerhető el. A 18. századtól egészen napjainkig a különféle puritán és karizmatikus mozgalmak újra felfedezték és helyreállították az Istennel való szoros közösség lehetőségét, ez volt a második reformáció. Hiszem, hogy napjainkban Isten egy harmadik reformációt kezdeményez, a felépítés, a struktúra, a „rendszer” reformációját. 

4. Gyülekezeti házak helyett házi gyülekezetek

Az Újszövetségtől kezdve nincs olyan, hogy „Isten háza”. István az élete árán is hirdette, hogy „Isten nem emberi kéz által épített templomokban lakik”. Az Egyházat Isten emberei alkotják, mert „a ti testetek a Szentlélek temploma” – mondja maga Jézus is. A gyülekezet tehát ott volt és van, ahol Isten emberei otthon vannak: teljesen átlagos házakban, a saját házaikban. 

Milyen előnyei vannak a házaknál tartott, családokra és otthonokra épülő gyülekezeti modellnek:

• a Szentlélek ereje által természetes közegükben osztják meg az életüket
• összejöveteleket tartanak, amelyek egyben asztalközösségek, közös étkezések és kötetlen, éppen ezért közvetlen baráti beszélgetések
• sokszor attól sem vonakodnak, hogy eladják a tulajdonukat, s megosszák egymással az anyagi és a lelki áldásokat
• tanítják egymást, hogy a mindennapi életben hogyan engedelmeskedtek Isten Szavának. Inkább beszélgetnek, mintsem előadásokat tartanak egymásnak
• együtt és egymásért imádkoznak, prófétálnak, intenek, egymást lelkigondozzák
• leveszik az álarcaikat, s félreteszik az egójukat, mikor megvallják egymásnak a bűneiket
• a szeretet, elfogadás és megbocsátás megtapasztalásával kialakul bennük a közösségtudat

5. A gyülekezetnek kicsivé kell válnia, hogy nagyra nőhessen

A legtöbb mai gyülekezet túl nagy ahhoz, hogy igazi közösséggé tudjon formálódni. Sokuk (élet)közösség nélküli közönségévé vált az istentiszteleteknek. Az Újszövetség gyülekezete sok kis, 10-15 fős csoportból állt, amelyek nem nőttek több száz vagy ezer fős gyülekezetté, amelyek csarnokokat vagy „templomokat” töltöttek volna meg, lehetetlenné téve az érdemi kommunikációt. Igaz, hogy az első gyülekezetek többezres létszámúak voltak, de házaknál gyűltek össze, közösségi alkalmaikat pedig a Jeruzsálemi templom tornácán tarthatták. Ha lehetőségük nyílt rá, összegyűjtötték az összes keresztényt, hogy városszerte ünnepeljenek.

A mai hagyományos értelemben vett gyülekezet nem is nagy és nem is szép: a házait kinőtte és ünneplés terén viszont még gyerekcipőben jár, a demonstratív és erőteljes dicsőítésekhez túl kicsi és megosztott.

Írta: Wolfgang Simson 

1 hét múlva folytatjuk...

Örülök, hogy egyre többen ide találnak, remélem tudtunk egy kicsit segíteni abban, hogy még jobb, szolgáló vezetőkké váljatok. Olyanná, mint amit a képen is láthattok, aki kész másokat feljebb emelni.

A tavalyi év folyamán a Gyülekezetvezetés blogon elolvasott cikkek száma több, mint 2,5-szeresére nőtt. Ez 8300 olvasást jelent, amit persze azt is mutatja, hogy még szerény kezdeteknél járunk.

Kérlek hívd fel mások figyelmét is erre az oldalra, ha úgy látod hasznos lenne a számukra! Ezt akár emailben, akár a Facebook lapunkra való meghívással is megteheted.

Végül egy lista a tavalyi év legolvasottabb cikkeiről:

1. Rick Warren: Hogyan védjük ki a végzetes vonzalmakat?
2. Könyvajánló: John C. Maxwell könyvei
3. Mark Driscoll: 10 igazság a kísértésről
4. 15 bibliafordítás egy helyen
5. Billy Graham a technológiáról, hitről és szenvedésről
6. Perry Noble: 5 hazugság, amit a vezetők elhisznek
7. Rick Warren: 5 újévi fogadalom keresztény vezetők számára
8. Nem akarunk nagyobb gyülekezetet
9. Rick Warren: Mit hiszek a vezetésről?
10. Perry Noble: 6 vezetői hiba, amit elkövettem

Nehémiásra, a jó vezető bibliai mintaképére, embert próbáló program lebonyolítása várt, amikor Jeruzsálembe visszatért, hogy a kifosztott város falai újjáépítésében segédkezzen. Sikerült neki! Irányítási módszere segíthet bennünket abban, hogyan is bonyolítsuk le missziós programjainkat. Az újjáépítési tervet megvizsgálva hét általa alkalmazott alapelv rajzolódik ki.

1. Egyszerűsítés

Nehémiás nem bonyolította túl a tervét. Nem bízott másokra feladatokat véletlenszerűen. Nem hozott létre egy teljesen új szervezetet, és nem terhelt másokat bonyolult táblázatokkal.

Mindvégig az egyszerű tervhez ragaszkodott. A szervezését a már meglévő természetes csoportosulásokra alapította, mint például a papokra, a jerikóiakra, Hasszenáá fiaira. A lényeg: ne hozzunk létre szükségtelenül szervezetet. Ha már van szervezet, próbáljunk azon keresztül és azzal dolgozni. Van úgy, hogy jön egy új vezető, és az első, amit tesz az, hogy az egész szervezetet elkezdi megváltoztatni. Gondoljunk arra: ha valami nem rossz, ne javítsd meg. A legegyszerűbb szervezetek a legerősebbek.

2. Részvétel

Pofonegyszerű a szabály: azokkal dolgozzunk együtt, akik dolgozni akarnak. Furcsamód sok vezető sosem tanulja meg ezt a szabályt. Minden idejüket abba ölik, hogy megpróbálják a lustákat és az unottakat munkára fogni ahelyett, hogy készeket használnák a munkára.

Nézzük csak, mit tett Nehémiás. Majdnem mindenkit beszervezett a fal építésébe. Részt vettek a papok, az aranyművesek, a parfümkészítők, férfiak és nők, városiak és falusiak. Mindenki rakta a téglát és keverte a habarcsot.

De volt egy kivétel (Neh. 3:5) „Ezek mellett a Tékoa-beliek javítottak. Az előkelők azonban nem hajtották a nyakukat a szolgálatba.” Nehémiás nem törődött azokkal, akik kihúzták magukat.

Minden helyzetben lesznek, akik jönnek és segítenek, és lesznek, akik távol maradnak. Nehémiás az utóbbiakkal nem törődött, és azokra szentelte figyelmét, akik készséggel dolgoztak. Nem voltak miatta álmatlan éjszakái, nem keseredett bele, sem nem pazarolt arra időt, hogy rávegye őket a munkára. Ha vezetők vagyunk, ne aggódjunk azokért, akik nem akarnak részt venni valamiben, hanem törődjünk azokkal, akik igenis készek.

A Saddleback-i pályafutások elején még nem ismertem ennek az alapelvnek az igazságát. Akárhányszor valamit terveztünk, pl. egy munkát, rendezvényt, jöttek az emberek rendesen, de én csalódott voltam azok miatt, akik nem jöttek el. Végül Isten megmutatta nekem, hogy azoknak örüljek, akik jöttek!

3. Feladatok szétosztása

Mikor szervezünk, bízzunk másokra részfeladatokat. Képzeljük el, hogy mi lett volna akkor, ha miután Nehémiás megtartotta a buzdító beszédet, és mindenki megtelt lelkesedéssel, kiadja a parancsot: „Most pedig lássatok munkához, mindenki keressen már magának valamit, ami tetszik!” Ez lett volna a fatális kudarc.

Ehelyett Nehémiás a falat az éjszakai körbejárás alatt részekre osztotta. Mindent egyszerűen csinált, és aztán következett a feladatok szétosztása. Ennek során:

• A fő feladatokat osszuk kisebb részekre. Mikor Saddlebackban megkezdtük a munkát, mindenkit egyszemélyes bizottsággá tettem. Mindegyikünknek megvolt a maga dolga. Egy valaki szórólapozott, másvalaki a gyermekmegőrzést szervezte. Mindenki kapott valamit tennivalót.
• Mindenkinek legyen „munkaköri leírása”. Minden munkásnak jó tudnia, mit is várnak el tőle.
• Megfelelő embereknek megfelelő munkát adjunk. Rossz ember rossz feladattal csak zavart okoz, mindenféle érzelmi problémákat generál. A feladatok szétosztása nem azt jelenti, hogy sózzuk valakire a munkát. Tudnunk kell, mi a tulajdonképpeni feladat, az adott személynek mi az erőssége, és ezt követően már csak az marad, hogy jól párosítsunk.
• Amiért mindenki felelős, azért senki sem felel. Minden egyes felelősségi kört valakinek vállalnia kell.

4. Ösztönzés

Amikor egy tervet megvalósítunk, gondoskodjunk arról, hogy az emberek magukénak érezzék. Nehémiás könyvében többször előjön, hogy az emberek otthonaik környékén végeztek javításokat. Ha mi is Jeruzsálemben laktunk volna, hol lenne legfontosabb a fal építése? Valószínűleg az otthonunk mellett!

Ha engedjük, hogy az emberek a tervet magukénak érezzék, sokkal inkább motiváltak. Úgy gondolom, Nehémiás azt sugallja, hogy végezzétek a lehető legcélszerűbben a munkát. Nehémiás hagyta, hogy az emberek ott dolgozzanak, ahol leginkább érdekelte őket a munka. Ez a szervezés igen fontos alapelve; a jó szervezés esetén az emberek saját területüket maguk építik.

5. Együttműködés

B.C. Forbes, aki a Forbes magazin alapítója, azt mondta, hogy a siker építőköve a csapatmunka. Az együttműködés a jó szervezéshez elengedhetetlen. Nemrég olvastam, hogy a vadludak 72%-kal tudnak messzebb repülni, ha alakzatban és nem egyedül repülnek.

Ha együttműködünk, ha a csapat összedolgozik, jelentős a növekedés. Az együttműködés jobban motivál mint a verseny, sőt erőteljesebben hat ránk, mert úgy érezzük, hogy egy nyerő csapat részesei vagyunk.

A jó szervezés a bizalmat és csapatmunkát erősítve teremt támogató légkört. A Biblia, ha gyülekezeti hívőkre hivatkozik, 58 esetben az együtt szót is használja. Szinte Isten azt mondja: „Értsétek meg, segítsetek egymásnak!” Nincsenek remete hívők. Együtt vagyunk a hívő életben. Egy csapat vagyunk. Rendkívüli erőt rejt magában az együttműködés.

Isten az egyházban majdnem bármi felett el tud nézni, de a megosztottságot nem tűri. Az Apostolok Cselekedeteinek első 10 fejezete tízszer fogalmaz úgy, hogy a hívek egy szívvel és egy lélekkel együtt voltak. Amikor olyan egység van köztünk, mint az Apostolok Cselekedeteiben, akkor rendelkezünk azzal az erővel, ami ott is megnyilatkozik.

A hó nagyszerűen illusztrálja, hogy Isten mit tud pár hópehelyből kihozni. A hópelyhek lágy, tünékeny dolgok, de elég sok belőlük megállítja a forgalmat. Én egyedül semmire nem jutottam volna Saddleback Valleyben, de együtt a saddlebacki hívők nagy családja tízezreket érintett meg.

6. Szervezetbe épülés

Ha a feladatokat szétosztottuk, akkor a munka ellenőrzésével is foglalkoznunk kell. Nehémiás is végigjárta a falakat, és ellenőrizte a munkát. Tom Peters a Szenvedéllyel kiválóan című könyvében úgy nevezi ezt, hogy irányítás körbejárással.

Nehémiás is tudta, ki mit épített, mert körbejárt, embereket ellenőrizve. Így tudta nyomon követni, hogyan folynak a dolgok. A jó vezetés eredményeképpen egyértelmű, hogy kinek a kezében van az irányítás. Az emberek nem azt csinálják, amit a főnök elvár, hanem amit a főnök ellenőriz.

7. Elismerés elve

A jó vezetők elismerik mások munkáját. Például Nehémiás is név szerint ismerte a falon dolgozó embereket. Véleményem szerint ez egy jó vezető ismertetőjele. Sőt még a könyvében is felsorolta őket, és mi több ezer év múltán kicsit akadozva ugyan, de felolvassuk a neveiket, Nehémiás segítőinek nevét. Mert neki arra is volt gondja, hogy elismerje ezen férfiak és nők munkáját. Tudjuk, hogy ki végez jó munkát a szervezetünkben? Ha igen, szavakkal is ismerjük el munkájukat.

Nehémiás előtt óriási feladat tornyosodott, amikor a Jeruzsálemet körbevevő fal újjáépítése során kellett emberek munkáját megszerveznie. De megbirkózott a feladattal. Isten adta Nehémiás elébe ezt a hét elven működő rendszert, méghozzá azért, hogy ezek működőképes elvek.

Nos, mi milyen programban tudjuk ezeket az elveket alkalmazni?

Rick Warren