Gyülekezetvezetés

Ha azt gondolod vezető vagy, és magad mögé nézve nem látsz senkit, csak sétára indultál.

6 vezetői hiba, amit elkövettem

2010. szeptember 25. 09:07 - Kereso75

Perry Noble a NewSpring gyülekezet vezető pásztorának írása:

1.  Nem utána járni a teljes történetnek, mielőtt valakivel konfrontálódtam egy-egy ügyben, amire mások felhívták a figyelmemet. A vezető, aki mindig elhiszi a legrosszabbat is az emberekről, akiket vezet, jó ha komoly önvizsgálatot tart először.

2. Megengedni, hogy az érzelmeim eluralkodjanak rajtam, és túl hamar lezárni egy beszélgetést akkor, amikor még aktívan hallgatnom kellett volna. Vezetőként sokkal inkább bízni fognak benned az emberek, ha azt érzik, hogy VALÓBAN meghallgatod őket.

3. A "nyilvánvalót" választani ahelyett, hogy a Szentlélekre figyeltem volna.

4. Nem megengedni embereknek, akiket a leginkább érint egy döntés, hogy igazán hozzá tehessenek ahhoz a döntéshez.

5. Azt feltételezni, hogy minden munkatárs és a gyülekezet is rögtön elfogad egy döntést, aminek a meghozatala hónapokig tartott. Az embereknek időre van szükségük, hogy feldolgozzák, és kérdéseket tehessenek fel. Bár ezt egyes vezetők "hűtlenségnek" bélyegzik, én inkább úgy látom, hogy a munkatársak még inkább hűségesek próbálnak lenni azzal, hogy teljesen meg akarják érteni, hogy mivel is jár egy döntés.

6. Nem konfrontálódni személyekkel, akikről tudom, hogy nem értenek egyet egy döntéssel. Vannak emberek, akiket úgy kell beleerőltetni egy konfliktusba. Egy vezető mindig veszíteni fog, amikor lát egy embert, aki nem ért vele egyet, de azért nem húzza ki belőle a problémát, mert csak a békességet próbálja megőrizni.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása