Rick Warren: Breaking through the attendance barrier

Ha a gyülekezetedbe több mint 200-an járnak, akkor benne vannak a abban a 15%-ban ahová az ennél nagyobb létszámú gyülekezetek tartoznak az Egyesült Államokban. Eddig úgy találtam, hogy ez a létszám (ez a határ Magyarországon valószínűleg még kisebb ford.) egy nehezen áttörhető határ minden gyülekezet számára, aki eléri ezt a létszámot. Bármilyen hihetetlen a mi gyülekezetünkben nehezebb volt átlépni ezt a határt, mint eljutni 1000-től 3000 tagig.

A következő hetekben arról fogok írni, hogyan lehet leküzdeni ezt a határt. Kezdésként szeretném elénk rajzolni a kis gyülekezetek néhány jellemzőjét. Ez segíteni fog, hogy felismerd azokat a dolgokat, amelyeket meg kell változtatnod, hogy tovább növekedhessetek. Kérlek, ne érts félre, nem akarom leszólni a kis gyülekezeteket, egyszerűen megosztom a megfigyeléseimet azzal kapcsolatban mi akadályozhatja a növekedést a kisebb közösségekben.

Erős az odatartozás érzése

A gyülekezetben gyakran a közösség fele is rokonságban áll egymással: nagybácsik, unokák, és testvérek. Ezek a családi kötelékek segítenek a gyülekezetet egyben tartani. Akik részei ennek a csoportnak egy nagyon erős odatartozási és kötődési érzéssel rendelkeznek, de a látogatók amint belépnek rögtön azt érzik: „Én nem tartozom ide”.

Peter Wagner azt mondja az ilyen gyülekezeteknek „koinitisze” van (szójáték, az egészséges koinonia beteges formája ford. ). A közösség annyira erős, hogy senki más nem tud „betörni” a gyülekezetbe.

„Ismerős idegenek”

Szociológiailag az emberek egy kis gyülekezetben nagyon sokat tudnak egymásról, mégis csak kevesen vannak igazán bensőséges kapcsolatban egymással. Habár rengeteg részletet és adatot tudnak egymásról a tagok, mégis ritka az igazi önfeltárás és nyitottság. Nem gyakori, hogy valaki feláll és azt mondja: „Ezzel és ezzel a kísértéssel vannak problémáim” vagy „Házassági problémáink vannak.” A legtöbb gyülekezetben az ilyen beszélgetések elképzelhetetlenek.

Irónikus, de pontosan azért mert kicsik – és nem látják a szükségét ennek –, a legtöbb kis gyülekezet soha nem alakítja úgy a struktúráját, hogy megvalósulhasson a bensőséges közösség. Ennek eredményeképpen pedig a bensőségességet nem is kezelik úgy mint egy kulcs értékét a gyülekezetnek. Az emberek ismerik egymást, de csak karnyújtásnyi távolságból.

Más szavakkal, a kis gyülekezet csak ritkán hoz létre kis csoportokat – amelyek arra lennének tervezve, hogy létrehozzák a bensőséges közösséget, és bátorítsák a tagokat, hogy megnyissák egymás számára mivel küszködnek – mert egyszerűen nem látszik, hogy szükség lenne rá (Végülis mindenki ismer mindenkit, nem?).

Éppen ezért a gyülekezetben működő vasárnap iskolai csoportokban - amelyek a kis gyülekezetek esetleges kiscsoportjai -  az egy órás időkereten belül, beleértve a bibliatanulmányozást is, vasárnap délelőtt, a gyülekezeti környezetben, az emberek csak nagyon ritkán tárják fel a legnagyobb, a legmélyebb és a legsötétebb problémáikat. Nem mondom, hogy soha nem fog előfordulni. Csak azt mondom, hogy megfigyelésem szerint (több ezer gyülekezet példája alapján), hogy a beszélgetés nagyobb része, a bibliatanulmányozáson túl, az időjárás, a sport vagy más hétköznapi dolgok irányába tendál, és nem arra, hogy egy házaspárnak problémája van azzal, hogy a házasságukat egyben tartsák...
 

(folytatjuk...)