Biztosan nem csak velem történt már meg prédikálás közben: A hallgatóság láthatóan nem túl élénk, nem mondható feszültnek a figyelem, míg nem egy történet mesélésbe kezdek és hirtelen mintegy varázsütésre minden megváltozik.

A fejek felemelkednek, érdeklődő szempárok szegeződnek rám, és ha jó a történet érzelmileg is láthatóan bevonódnak. Mosoly, nevetés vagy éppen fátyolossá váló tekintetek. Miért működnek a történetek? Miért érdemes a tanításban is alkalmazni?

Természetesen önmagában Jézus példája is elegendő lehetne ehhez minden igehirdető számára. Ő szinte csak történetekben - példázatokban - tanított, amit persze volt, hogy meg is okolt. Vagy lehet, hogy az evangéliumok írói már csak ezeket tudták leírni, mert erre tudtak az emberek visszaemlékezni leginkább a tanításaiból? Kétségtelen, hogy pici gyerekkorunktól magukkal ragadnak bennünket a történetek és ez az érdeklődés egész életünkben meg is marad.

Három további forrást ajánlanék még a témában:

Szalay Ágnes: Egy jó sztori és meghallják, amit mondani akarunk című cikkében a tudományos háttéről ír néhány gondolatot.

Szlafkai Éva Carmine Gallo Történetmesélés című könyvét foglalja össze cikkében.

A másik pedig Györffy Kinga pszichológus, nyelvész előadása a témában:

Új gyülekezetekre leginkább olyan környezetben lehet szükség, ahol növekszik a népesség, hiszen ott nagy valószínűséggel olyanok is megjelennek, akik gyülekezetet keresnek. Szintén tapasztalat, hogy költözés után az emberek egyébként is nyitottabbak új kapcsolatok kialakítására. Csökkenő lélekszámú vidékeken viszont nem könnyű a gyülekezet működése, hiszen a mozgások jelentős része a fiatalabb korosztályból kerül ki, ami nagyon nehézzé tudja tenni a gyülekezet mindennapos életét. Praktikusan azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan elköltöznek a fiatalok, ami nehézzé teszi, hogy a gyülekezet jövőjét megalapozzuk.

Sajnos hazánk népessége már évtizedek óta folyamatosan csökken. Ugyanakkor ennek területi eloszlása nem egyenletes. Van ahol gyorsan csökken a népesség, máshol viszont még az elmúlt években is növekedés volt. Tegnap jelent meg a képen látható térkép a statisztikai térképek Magyarországról című blogon, ahol ezt lehet részletesebben áttekinteni. Érdemes megnézni a környéket, ahol él a gyülekezeted, vagy ahol gyülekezetplántálást terveztek.

Olvasom Chris Anderson könyvet a TED előadásokról. Van pár olyan dolog, amelyet érdemes lehet megfogadni nekünk is, akik a gyülekezetben szolgálunk. Az egyik alapgondolat, amely a könyvben rendkívül hangsúlyos, hogy a TED előadók célja nem lehet más, mint adni. Éppen ezért az egyik legtanulságosabb fejezete a könyvnek a csapdahelyzetekre vonatkozik. Azokra az esetekre, amelyeket nem csak egy TED előadónak, hanem egy igehirdetőnek is el kell kerülnie. 

1, Ügynöki viselkedés

Amikor Anderson ezt a "stílust" leírja kihangsúlyozza, hogy ez a viselkedés arról szól, hogy el akarunk adni valamit, talán éppen magunkat. Egy igehirdetőnek is el kell kerülnie ezt a csapdát. Mindig gyanússá válik az a "szolgálat", amelyben túl sok van "magunkból"és túl kevés "az Igéből". A szószék nem a reklám helye, hanem az evangélium ügye. 

2,A csapongó stílus

"Amikor idefelé a kocsiban azon gondolkodtam...", "Amikor tegnap este váratlanul felkértek..." "Az jutott eszembe éppen..." Ismerősek ezek a mondatok? Amikor egy gyülekezetben valaki "rád szán" 30-50 percet, hogy meghallgasson, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy hebegve-habogva készületlenül, világos üzenet nélkül lépsz ki eléjük. Az igehirdetés szolgálata nem csak a lelkigondozás, a hit építés miatt fontos, hanem azért mert egy olyan koncentrált lehetőség, amikor a Szentlélek által is felkészítetten tudsz építeni és rombolni. A csapongás nem sugároz zsenialitást, bármennyire is szeretnéd ezt hinni! 

3, Az untató stílus

Az önfényezés, az ismételt gondolatok, az untatóan aprólékos részletek azzal járnak, hogy a közönség a TED előadásokon, a gyülekezetben pedig, akik ott vannak, hamar elvesztik az érdeklődésüket. A száraz tények, az összefüggéstelen magyarázatok, a túl sok információs is egy idő után feladásra készteti a hallgatókat. 

Pozitív javaslatok: 

1, Legyen egy világos üzeneted, amit át akarsz adni és ez ne rólad szóljon, hanem a gyülekezet Uráról! 

2, Építsd fel a prédikációt egy üzenet köré és 3-4 pontnál, érvnél ne használj többet. 

3, Alkalmazz építő történeteket! 

Hallgattam a napokban Bill Hybels-től egy előadást, arról, hogy melyek azok a jellemzők, amelyeket nyugodtan nevezhetünk a vezetés rejtett tulajdonságainak. Nem csak felsorolom ezeket a tulajdonságokat, hanem egy-két gondolatot szeretnék hozzá le is írni, amelyek ezek nyomán bennem megfogalmazódtak.

1, Kitartás

Egyre többet beszélnek erről a kérdésről, hogy mennyire meghatározó egy bizonyos cél elére érdekében. Bill Hybels azt mondja, hogy a kitartás "acélos álhatatosság egy dolog mellett", mások talán úgy definiálnák, hogy hosszú távú szenvedély. Az mindenesetre biztos, hogy a legnagyobb ellensége a kitartásnak a kényelem. 

2, Önismeret

Megdöbbentő milyen kevéssé ismerik fel a vezetők, hogy a múltjuk a "vakfoltjaik" mennyire hatnak a szervezet, gyülekezet életére. Napjainkban talán divatos kifejezések között szerepel a személyiségfejlődés, önismeret, ez nem véletlen. 

3, Leleményesség, kreativitás

"Aki ugyanazt teszi, ugyan úgy és más eredményt vár, az buta." fogalmazta át valaki nem olyan régen a jól ismert mondatot. A kreativitás kísérletezést, új nézőpontokat keres, azért mert elkötelezett az iránt, hogy egy-egy feladatot megoldjon!

4, Önfeláldozó szeretet

Egy olyan korban élünk, amikor a vezetők jobban szeretik, ha az emberek áldozzák fel magukat értük. Nárcisztikus vezetők a dicsőség, siker és népszerűség háromszögében gondolkodva, hoznak döntéseket. Kevés az a vezető, aki önfeláldozó szeretettel viszonyul az emberekhez. 

5, Világos belső motiváció

Simon Sinek videóját milliók nézték már meg ebben a témában. Hogyan? Mit? és Miért? kérdéseket teszi fel és azt mondja, erre minden szervezetnek választ kell adnia. Azt tanácsolja kezdjük a miérttel! Miért csináljuk? Mi a mi motivációnk? Ennek a felismerése és megfogalmazása az egyik legfontosabb vezetői feladat. Nem a sablonok szintjén, hanem egy őszinte szembenézés után. 

Ez a gondolat engem is foglalkoztat, mint ahogy szerintem sokakat. Ma olvastam Thom Rainer gondolatait erről a kérdésről. 10 olyan trendre hívja fel a figyelmet, amelyekre érdemes lehet odafigyelni. Ebből számunkra fontos lehet néhány, szerintem.

Az egyik, hogy meglátása szerint növekedni fog az evangélizáción lévő hangsúly. Ehhez kapcsolódik, hogy a gyakorlati teológiára is nagyobb hangsúly fog esni. Vagyis arra, hogy hogyan is kell az evangéliumot tovább adni. 

A másik érdekes, gondolat, hogy a lelkészek inkább hosszabb időt szeretnének egy helyen tölteni, mint nagyobb gyülekezetekben szolgálni, azért, hogy hosszú távon formálják az adott közösséget. 

A harmadik érdekes gondolat azzal kapcsolatos, hogy Rainerék egyik kutatása szerint egyre nagyobb szerepet kap a folyamatos tanulás, amitől azt várják, hogy eredményesebbek lesznek az adott szerepeikben.