A Harvard Business Review rangos üzleti hetilap végzett a témában a közelmúltban egy felmérést, amit hasznos lehet megfontolni nekünk, gyülekezeti szolgálóknak is. Arra voltak kíváncsiak vajon vannak-e olyan tulajdonságok, amelyek a vezetés bármelyik szintjén szükségesek. Több mint 300 ezer vezetőnek, vezetőtársnak és beosztottnak tették fel az erre vonatkozó kérdéseket. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a válaszadók hány százaléka emelte ki egy adott készség fontosságát.
A diagram kis betűi miatt felsorolásszerűen is:
- Inspirál és motivál másokat
- Magas fokú integritás és őszinteség jellemzi
- Képes problémákat megoldani és helyzeteket elemezni
- Eredménycentrikus
- Erőteljesen és hatékonyan kommunikál
- Együttműködik és támogatja a csapatmunkát
- Szakértője a szakmai területének
- Kapcsolatokat épít
- Stratégikusan képes gondolkozni
- Fejleszt másokat
- Kezdeményez
- Innovál
- Ünnepli a változást
- Összeköti a csoportot a külvilággal
- Nehéz célokat tűz ki
- Gyakorolja önmaga fejlesztését
Hadd fogalmazzak meg néhány lehetséges tanulságot. Először is vannak vezetői készségek, amelyek fejlesztésére, már a kezdetektől érdemes odafigyelned. Már akkor, amikor még nem annyira égetően fontosak, ugyanis amikor helyzetbe kerülsz, már bizonyos szempontból késő lesz elkezdeni ezeket kialakítanod magadban.
Szintén érdemes ezt a listát megfontolnod, amikor potenciális vezetőket szeretnél észrevenni a gyülekezetben. Ha ezeket a készségek, tulajdonságokat meglátod, akár csírájában is valakiben, gyanakodhatsz arra, talán vezetői ajándéka van.
Végül pedig, ha a 16 készséget olvasva hozzám hasonlóan te is azt érzed, ez így egyben úgy sincs meg senkiben, jó nyomon jársz. Meggyőződésem, hogy vezetni a leghatékonyabban vezetőtársakkal együtt lehet (lásd Efézus 4).
Te mit gondolsz?
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.08.06. 23:00:11
És így időben tudsz lépni, nehogy a helyedre pályázzon. :DDD
Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2014.08.07. 08:28:27
Az általad felvetettre nem a lelépés a jó válasz, hanem az, hogy vezetőként folyamatosan fejlődnöd kell saját magadnak is. Valaki azt mondta, amint abbahagytad a tanulást, megszűntél vezetőnek lenni.
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.08.07. 08:30:57
Kereszteny Család · https://www.facebook.com/keresztenycsaladblog/ 2014.10.01. 09:40:01
Szerinte két típus van. Az egyik, lenyomja az embereit, hogy ő kerüljön előtérbe (erre több példát látok), a másik, felemeli az embereit, exponálja a sikereiket kifelé is, és ahogy emelkednek - mivel ő a vezetőjük - emelkedik ő is.
Ez utóbbi hozzáállás engem mindig a jó pásztorra emlékeztet, akinek ha hallják a hangját a juhok, követik, kényszer nélkül és önként. Nyilván azért, mert azonosulni tudnak vele.