Gyülekezetvezetés

Ha azt gondolod vezető vagy, és magad mögé nézve nem látsz senkit, csak sétára indultál.

A gyülekezet és a gazdasági környezet

2010. november 24. 17:02 - Kereso75

Lakókörnyezete általános gazdasági állapotától nem tudja függetleníteni magát egyetlen gyülekezet sem. A legközvetlenebb hatás, hogy a rosszabb gazdasági helyzetű megyékből nagyobb számban költöznek el a fiatalok a jobb boldogulással kecsegtető helyekre. Különösen akkor, ha felsőfokú végzettséget szereznek. Ez pedig nagyban meghatározza egy gyülekezet jövőjét.

Azért is érdemes végiggondolni ezt a kérdést, mert fontos tényező annak eldöntésében, hogy a gyülekezet a missziójával melyik korosztályt kell, hogy megcélozza. Ha csak a fiatalokra koncentrálunk, számolnunk kell azzal, hogy közülük nagyon sokan máshol fogják az életüket folytatni.

Az alábbi adatsor a Gfk most megjelent tanulmányából származik, és a vásárlóerővel jeleníti meg ezt az összefüggést. Jól látszik, hogy a jobb és rosszabb helyzetű megyék között akár 20-30 százaléknyi különbség is tapasztalható.

GfK Általános vásárlóerő-index

Helyezés Megye
1. Budapest 133,6
2. Fejér 109,0
3. Komárom-Esztergom 108,7
4. Győr-Moson-Sopron 105,2
5. Pest 103,6
6. Vas 103,2
7. Veszprém 99,4
8. Zala 96,9
9. Heves 93,8
10. Tolna 92,0
11. Baranya 91,6
12. Csongrád 89,2
13. Nógrád 87,7
14. Jász-Nagykun-Szolnok 87,0
15. Borsod-Abaúj-Zemplén 85,5
16. Hajdú-Bihar 85,5
17. Somogy 84,0
18. Bács-Kiskun 84,0
19. Békés 82,6
20. Szabolcs-Szatmár-Bereg 75,4

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2010.11.30. 21:29:09

Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy egy fiatalt pont a gyülekezet, vagy az ott betöltött szolgálata tart vissza attól, hogy akár országon belül máshová, akár külföldre költözzön. A másik kérdés ezért az, hogy mennyire képes egy gyülekezet olyan értéket képviselni, ami megtartja a fiatalokat...

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2010.12.01. 08:03:41

@infaustus: Igen ez feltétlenül cél. Van akit például nálunk (Kaposvár, 17. a rangsorban) is motivál ez a döntésben, de az átlag 10 fiatalból maximum 3. A 70 százalék költözik.
süti beállítások módosítása