"Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban." ApCsel 2:41-43

Gyakran megkérdezik tőlem, hogy Saddlebackben a kiscsoportok nyáron is találkoznak-e. Hadd válaszoljak a kérdésre egy ennél alapvetőbb kérdéssel: „Mi miatt jó nekünk a kiscsoport?” Ha a válasz csak annyi, hogy az „ismerősök” miatt, akkor jobb, ha a csoportunk bizonyos időszakok között működik. De mi Saddlebackben, többet próbálunk elérni, mint csupán „ismerősöket”. Csoportjaink a gyülekezet egészséges működésének és növekedésének alapjai. Itt központosul a tanítványképzés, a szolgálatunk a kiscsoportokra épül, innen indul az evangelizáció, a dicsőítés sokszínűsége, és a kiscsoportok adják közösségünk hálózatát. 

A kiscsoportokat nem a találkozásaik rendszeressége (működési időszakuk), hanem életképességük alapján irányítjuk, kezeljük. Ehhez az általunk kidolgozott „életképesség-felmérést és tervezőt ” és a vezetőképző  anyagunkat használjuk.

Amikor a kiscsoportunknak megmondjuk, hogy mikor találkozzunk (melyik nap, milyen időpontban), mikor legyen szünet, akkor azt fejezzük ki tulajdonképpen, hogy ennyit várunk tőlük. A csoport ezt el is fogadja. Ha a csoportunknak azt mondjuk, hogy nyárra szüneteljünk, akkor szünetelnek függetlenül attól, hogy ez jó-e a csoportnak. Inkább fektessünk hangsúlyt az életképességre, és döntse el a csoport maga, hogy milyen gyakran találkozik.

Nyáron egyedül a gyerekek szabadok. A felnőtteknek általában két-három hét szabadságunk van. Tehát miért kellene a kiscsoportunknak nyáron szünetelnie? A csoportunkban a legtöbb gyerekes házaspárnak a nyári időszak lazább, mint a tanítási időszak. Miért? Mert a gyerekeknek nem kell házit csinálni, és nem kell őket külön sportprogramokra, foglalkozásra vinni. Az én kiscsoportom nagyon szeret nyáron találkozni, mivel a gyerekeknek nincs teletömve programmal a délutánjuk. Ha nyáron szünetelnénk, a legkellemesebb időtől fosztanánk meg magunkat.

Nyáron te is vakációra vonulsz? És a házastársad? És közeli barátaid? Én nem. A barátaim közül sokan a kiscsoportomba is járnak. Nem szeretnék máshol, és nem velük lenni. Ha a kiscsoportunkba olyanok járnak, akikkel nem szívesen osztjuk meg életünket, akkor változtassunk, és inkább a barátainkkal legyünk kapcsolatban. A nyár az új élmények szerzésére is nagyszerű lehetőséget nyújt, legyen a csoportunk akár új, akár régebbi alapítású. A csoporton belül kapcsolatmélyítéshez hasznosak a különböző tevékenységek. Ennek következtében a közösség mélyülhet, ezenkívül a tagok jobban átláthatják a csoport működését, így hatékonyabbá válik a tanítványképzés és jobb az elszámolás a felelősségi körökkel. Nyáron sok szolgálati és missziós lehetőség is nyílik.

Miért hagynánk ki a legjobb időszakot arra, hogy kiscsoportunk előtt egy új világ nyíljon meg?

Ha már erről van szó, akkor most kezdődik a nyár! Változik a napi időbeosztás, a szabadságot megtervezzük, és a nyári programokat is intézzük. Bár a nyár ideális arra, hogy kipihenjük az iskolát és egyéb elfoglaltságainkat, de a barátságok és közösség elmélyítésére is használható. Megosztok pár javaslatot arra, hogy lehet megőrizni a rendszerességet, új élményekre szert tenni, és hogyan pezsdíthetjük fel a kiscsoportunk életét. Osszuk meg ezeket az ötleteket mindenkivel a kiscsoportban.

Rendszeresség fenntartása: továbbra is a szokott időben találkozzunk

Ha valamelyik család, házaspár vagy tag a szabadsága miatt vagy egyéb okból nem tud eljönni, ne vegyük ezt személyes sértésnek, azzal találkozzunk, aki ráér. Ha úgy alakul, hogy csak páran érnek rá, akkor is legyen kiscsoport. Ez jó lehetőség arra, hogy személyesebben beszélgethessünk, és csodálatos, hogy mennyivel jobban el tud így mélyülni a néhány jelenlévő között a kapcsolat.

Fordítsuk figyelmünket a környezetünkben egy vagy több embertársunkra

A „missziós” út nem szükségszerűen vezet messzi tájakra. Nem kell mindig nemzetközi méretekben gondolkodni, amikor helyileg is lehet! Gondolkodjunk el, hogy a kiscsoportunk kit vagy kiket segíthet a környezetünkben. Például fel lehetne keresni valamelyik idősek otthonát. Lehet, hogy az emeletes házunkban is van gyámolításra szoruló megözvegyült néni? Ismerünk olyan idősebb embert, akinek egy kis segítség jól jönne az udvarában? A kiscsoportunk akár a helyi nevelőintézetben, iskolában, gyülekezeti nyári táborban vagy a börtönben is ajánlkozhat önkéntes munkára.

Iktassunk be más jellegű együttléteket

Legyen kerti parti, csak lányoknak / fiúknak közös esti kiruccanás. Lehet, hogy valakinek van a kertjében medence (az eredeti cikk írója Kaliforniában él :)), trambulin vagy kosárlabdapalánk, ahol jót lehet játszani, kikapcsolódni. Vagy menjen el a kiscsoport a strandra, parkba vagy ki a tóhoz. Együtt lehetünk lelki közösségben, akár egy rövidebb dicsőítést is beiktatva, aztán pedig kezdődhet a kikapcsolódás. A mi kiscsoportunk többször tartott úszóalkalmakat, kerti sütögetést a gyerekek bevonásával, a párok is szoktak maguknak alkalmat szervezni, ahol jobban megismerhetik egymást.

Tervezzük meg, hogy miben nőjünk lelkileg

Mi szükséges ahhoz, hogy nyári lelki fejlődésünk biztosított legyen? A kiscsoportos alkalmak fenntartása kiváló lehetőség, és ha naponta tartunk csendességet, azt tudom mondani, hogy csak így tovább. A lelki érés sem nélkülözi a tervezést … hogy napi teendőink közé betervezzük, hogy mikor jövünk Isten elé imában, tanulmányozzuk igéjét és mikor elmélkedjünk azon. Naponta rengeteg információ áraszt el bennünket, muszáj szívünket és gondolatainkat megvédeni. Lelki fegyverekre van szükségünk ahhoz, hogy megvédjük magunkat attól, amivel eláraszt bennünket a világ.

Vonjunk be új vezetőket és otthonokat

Tartsuk meg elkötelezetten az alkalmakat még akkor is, ha csak ketten-hárman jönnek. Ha a vezető nem érne rá, megkérhet valakit, hogy tartsa meg magánál az alkalmat. Ez nagyszerű módszer arra, hogy megosszuk a vezetés feladatát, ha ezt még nem tettük volna meg.

Értékeljünk újra

A nyár nagyszerű lehetőség arra, hogy a kiscsoportunk megbeszéljen pár irányelvét. Mindenkinek jó az alkalom napja/időpontja? Lesz az ősszel valami megbeszélnivaló változás? Toborozzunk új tagokat?
Milyen fajta bibliatanulmányozást akarunk csinálni? Ne féljünk attól, hogy ezeket a kérdéseket a csoportunkban felvessük. Egy nagy családban élük, ne csak akkor legyünk aktívak, amikor nekünk van ötletünk.

Próbáljunk ki másfajta bibliatanulmányozást is:

•    Vitassuk meg a prédikáció során készített jegyzeteket, ami igen élénk beszélgetésekhez vezet.
•    A csoport együtt olvasson át bizonyos fejezeteket a Bibliából. Válasszuk ki a Biblia egy könyvét (az egyik levelet), mindenki olvasson egy fejezetet a hét során, és tegyen fel legalább egy kérdést, amit a csoport megválaszol. Segítségképpen adjunk közre kommentárokat, bibliamagyarázatokat, tanulmányokat.
•    Hetente osszunk meg valamit a napi csöndességből.
•    Látogassunk el egy másik kiscsoportba, hogy lássuk, mit tanulmányoznak. Előfordulhat, hogy lesz valami frappáns ötletük a következő igetanulmányozásunkhoz.

Ruccanjunk ki egy teljes hétvégére

Keressünk egy táborhelyet, szervezzünk meg egy kétnapos együttlétet, üljünk le este a tábortűz körül, együnk, énekeljünk, tartsunk áhítatot. Meglátjuk, hogy egy kétnapos együttlét felér fél évnyi kiscsoportos találkozással.

Szolgáljunk együtt, keressünk hozzá konkrét teendőt!

Kiváló lehetőség, hogy a gyülekezetben segítsünk, az egyik tag otthonát rendbe rakjuk, a kerti munkákat elvégezzük egy betegeskedő embertársunknak, az egyik vasárnap délelőtt a gyülekezetben segítsünk.

Rendezzünk dicsőítő estet!

Kérjünk meg mindenkit, hogy adja meg két legkedvesebb dicsőítő énekét. Zenéljük el mindegyiket, és ossza meg mindenki személyesen, miért kedves neki az ének. Ha a gyülekezet hozzájárul, a dicsőítés végződhet úrvacsorával.

Gondolkodjunk el az alábbi versről: Saját gyülekezetünket (a közösséggel való találkozást a szerk.) ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. Zsid. 10:25

Szóval folytassuk a találkozást, és élvezzük a N Y A R A T együtt!

A cikk eredetije itt olvasható

Az elmúlt időszakban több gyülekezet vezetőjével beszélgettem arról, hogy gyülekezete missziójának komoly korlátjává vált, hogy a gyülekezetben felnövő fiatal generáció nagy többsége (min 70 százaléka) Budapest környékére vagy éppen külföldre költözik. Az éveken át virágzó ifjúsági munka gyümölcse nem náluk jelentkezik. Ilyen jelenséget kisebb falusi gyülekezetek nyilván sokkal erőteljesebben, a nagyobbak a már említett 70 százalékos mértékben tapasztalják meg.

Természetesen ez közvetlenül összefügg a társadalmi méretekben is tapasztalható elvándorlással, melyről az alábbi képen láthattok Magyarországi közelmúltbeli adatokat. (A képre kattintva nagyobb méretben is látható).

Mit lehet tenni a kesergésen túl? 

Gondoljátok végig, hogy a gyülekezetetek tudna-e más korosztályok felé is jobban nyitni! Mire gondolok? Ilyen módon jutott el például a mi gyülekezetünk arra, hogy óvodát indít. Azokat a fiatal családokat érhetjük ugyanis így el, akik már a településünkön maradás mellett döntöttek.

• Nagycsoportos összejövetelek / gyülekezeti istentisztelet / testvéri közösség
• Feladatorientált csoportok, mint Pál missziós csapata és a modern missziós szolgálatok, kiadók és jótékonysági szervezetek
• Kiscsoportok, a Szentírás ezeket házankénti csoportoknak hívja

A fenti címmel írta meg tanulmányát Beke László e nagyon fontos témában:

 Az utóbbi években sajnos keresztyén közösségeken belül is hallhattunk arról, hogy a lelkipásztorok élete kikezdhető ezen a területen is. Hogy régebben is voltak gondok e téren, csak súlyosbítja a kérdést. Dolgozatomban egyrészt szeretném feltárni az okokat, másrészt gyakorlati módon keresni a megoldásokat. Tarthatatlannak látom azt a kijelentést, amelyet mosolyogva szoktak idősebb szolgatársaink mondogatni (néha az az érzésem, hogy szinte elfogadva, tudomásul véve ennek igazságtartalmát), miszerint a lelkipásztornak négy nagy ellensége van: hírnév, ital, pénz, „szoknya”.[2] Nem hiszem, hogy bele kellene ebbe nyugodni! Ellenségünk lehet, de nem olyan, amely legyőzhetne, gátolhatna szolgálatunkban. Mindenképpen helyénvaló itt a Szentírás azon gondolata, miszerint: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különböző kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája álhatatosságot eredményez.” (Jakab l, l-2)[3]

A teljes tanulmányt itt (Pünkösd Ma) olvashatod.

Sokszor panaszkodunk - joggal - a gyülekezeti szöcskékre (vagy inkább sáskák? :)), akik gyülekezetről gyülekezetre járnak és fogyasztanak, elégedetlenek, a legnagyobb kritikusok, és maguk után felperzselt földet hagynak. De mi a helyzet azzal, ha a pásztor vált gyülekezetet? Gary Johnsontól tanultam, hogy igazán mélyreható változásokat 5 év után tud egy új vezető elindítani egy gyülekezetben, mert ennyi időre van szükség, hogy felépüljön a kellő bizalom. Erről szól a következő cikk. (szerk.)

Foglalkozol a gondolattal, hogy másik gyülekezetbe menj? Mielőtt a gondolat cselekedetet szül, figyelmedbe ajánlom, hogy milyen előnyökkel jár, ha nem váltasz gyülekezetet.

Tizenöt évvel ezelőtt férficsoportunk először látogatott el Kolorádóba az „Ígéret megtartói” (Promise Keepers, a szerk.) elnevezésű rendezvényre. A záró alkalmon a lelkészeket kihívták a színpadhoz, ahol nagy tapsot kaptak. Ahogy visszaértem a helyemre, a gyülekezetembeli férfiak körém gyűltek. Imádkoztak, mely közben elmondták, Krisztust akarják követni, kifejezték elkötelezettségüket családom, és mellettem, mint lelkészük mellett. Mivel Isten úgy indított, hogy mindezt viszonozzam, a következő vasárnap kis gyülekezetünk elé álltam, és ezt az ígéretet tettem: addig nem megyek máshova az Intermountain baptista gyülekezetből, amíg ők vagy Isten félreérthetetlenül nem közlik velem, hogy menjek. Az elkövetkező években a rendezvényen velem együtt részvevő férfiak nagy része kitartott ígérete mellett. Isten kegyelméből megadta, hogy már huszonöt éve vagyok ugyanabban a gyülekezetben. Nem volt mindig könnyű. Párszor már a határán voltam annak, hogy meggyőzzem maga, hogy ideje távozni. 

Sok oka lehet a gyülekezetváltásnak: az a tudat, hogy Isten hív, konfliktus felmerülése, amatőr vezetők miatti elégedetlenség, úgy érezzük, hogy olyan a gyülekezet mint az állóvíz, nagyobb gyülekezetbe vágyunk, „jelentősebb” szolgálatot szeretnénk irányítani. Bármi is motiváljon, az elmúlt két évtizedben megtanultam, hogy sok érv van amellett is, hogy maradjunk. Az jár a fejünkben, hogy ideje lenne változtatni? Mielőtt lépnél, kérlek, gondold át, hogy milyen sok haszna van annak, ha maradsz!

1. Először is a gyülekezetünkkel maradás jól példázza a keresztényi elkötelezettséget 

Gyakorlatilag a mai társadalom nem, vagy csak alig becsüli az elkötelezettséget. Könnyű elválni. Vér szerinti apának és édesapának lenni gyakran két különböző dolog. Általános az esküvő nélküli együttélés. A főnökök alig éreznek felelősséget munkavállalóik jólétéért. Legtöbb munkavállaló nem tartja érdemesnek, hogy kitartson munkáltatója mellett. Sajnos az elkötelezettség társadalmi megbecsülésének hiánya már egyházainkat is megfertőzte. Mi, lelkészek elborzadunk a fogyasztás-központúságtól, „mit kaphatok itt?” felfogás miatt sokan egyik gyülekezetből a másikhoz csapódnak, keresve az „igazi dicsőítést”, jobb ifit, vagy ahol „jól lehet lakni” (bármit jelentsen is ez). De egy olyan korban, amikor a lelkészek magunk is átlagosan 5-8 évente gyülekezetet váltanak, lehet, hogy ők is ugyanettől a problémától szenvednek? Hol lássanak a hívők arra példát, hogy milyen a hosszú távú elkötelezettség, ha nem lelkészük életében?

Hiszem, hogy a lelkész elhívása arra, hogy krisztusi elkötelezettséget bemutassa, Jézus, a jó pásztor által adott példában gyökerezik. A Jn. 10:11-13-ban Jézus azt mondja: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem a tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.”

Jézus, a jó pásztor tanúbizonyságot tesz az elkötelezettségről. Van úgy, hogy az elkötelezettség azt jelenti, hogy személyes életünket – például álmainkat, becsvágyainkat vagy céljainkat – a juhok (gyülekezetünk tagjai) érdekében háttérbe szorítjuk. Ezzel szemben, akik béres lelkülettel szolgálnak gyorsan lelépnek egy másik gyülekezetbe, amikor nehézzé válik minden vagy „jobb ajánlat” jön. Nem azt akarom mondani, hogy Isten sosem vezet lelkészeket másik gyülekezetbe. Igenis vezet. De ettől függetlenül, ha sokat változtattunk már, sosem kötelezve el magunkat egyetlen gyülekezet mellett, akkor hogyan tudhatjuk mi magunk vagy a gyülekezetünk tagjai megtapasztalni, hogy milyen áldásokat rejteget a hosszú távú elkötelezettség?

2. A második haszna, ha nem váltunk gyülekezetet, különösen veszekedés esetén, a lelki növekedés

Jakab 1:2-4-ben ez áll: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül”.

Könnyű az állhatatosságról prédikálni, de sokkal nehezebb gyakorlatban megélni, amikor a gyülekezetben rosszra fordulnak a dolgok. De ettől függetlenül Jakab azt mondja, hogy az embert próbáló körülmények – többek között a gyülekezetben megtapasztalt nehézségek – közepette az állhatatosság gyümölcse a lelki érettség. Tehát mi történik akkor, ha rutinszerűen úgy reagálunk a gyülekezeti nézeteltérésekre, hogy lelépünk? Nem fosztjuk meg magunkat és gyülekezetünket a lelki növekedés lehetőségétől?

A Kol. 3:13-ban, Pál úgy szól a helyi gyülekezet vezetőihez: „viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is”. Lelkészként a helyi közösség tagjai vagyunk, amelyet szolgálunk. Mi is e parancs hatálya alá tartozunk. Amikor igazságtalanság ér bennünket, „viseljétek el egymást” nem azt jelenti, hogy elkezdjük az önéletrajzunkat küldözgetni. Csak a gyülekezet melletti kitartással és a konfliktus rendezésével tanulunk meg kitartani, és megbocsátani, ahogy az Úr is megbocsátott nekünk Krisztusban. Akármilyen fájdalmas is ez a folyamat, megalkuvás megfoszt bennünket a növekedés lehetőségétől.

3. A hosszú pályafutás segít a lelkésznek, hogy hatásosabban tudja hirdetni az igét

Haddon Robinson így írt: „Hosszú szolgálatnak az egyik előnye egyértelműen az, hogy a lelkész megítélése és a valóság közelebb áll egymáshoz. A régóta szolgáló lelkészt inkább a viselkedéséről, mint az általa egy adott alkalommal keltett benyomás alapján ítélik meg. Inkább ilyeneket mondanak róla, hogy „a lelkész nem csak prédikálja a szeretet, hanem tényleg szeretet van benne. Segített nekünk, amikor segítségre szorultunk, amikor a családban baj történt”. A mások iránt tanúsított gondoskodás, szeretet többet ér, mint sok, tökéletes prédikáció. Az egy gyülekezettel eltöltött huzamosabb idő elősegíti, hogy Krisztus bennünk végzett munkája az igehirdetés üzenetét nyomatékosabbá tegye.

4. A személyesebb segítségnyújtás lehetősége

Mások irányában személyesen szinten kizárólag „meghívásos alapon” nyílhat meg a szolgálat lehetősége. A hívők is alig hajlandóak mélyebb lelki gondjaikról beszélni – legyen ez a lelki terror, zaklatás, agresszió, kihasználás okozta mély sebek, pornográfiával folytatott küzdelem, homoszexuális késztetés, széteső házasság vagy saját hitükkel szembeni kételyek – kivéve, ha úgy gondolják, hogy ezt nyugodtan, kockázatmentesen megtehetik. A nyugalom érzéséhez bizalom szükséges. A bizalom pedig csak idővel alakul ki. Ezért az egy gyülekezetben eltöltött hosszú szolgálat szinte mindig nagyobb lehetőséget enged arra, hogy másoknak személyesebben, személyre szabottabban tudjunk segíteni.

5. Megláthatjuk, hogyan formál Isten családokat a generációk során 

Amikor Salt Lake Citybe költöztünk, hogy megalapítsuk az Intermountain baptista gyülekezetet, Isten elhívta az ingatlanügynököt és családját. Olyan jó látni, hogy a legidősebb fia, felesége és két gyerekük Jézust követik és szolgálják a gyülekezetben. Az öccse a hadseregben szolgál, és azt fontolgatja, hogy főállásban lelki munkát vállaljon. Van úgy, hogy felhív, hogy bátorítson, és személyesen megköszönje lelkipásztori munkámat.

A gyülekezet másik oldalán egy fiatal házaspár ül. A nő egy összetört családi háttérből jön, még fiatal tiniként lett hívő. Most ő és férje a gyerekeiket az Úr útmutatása szerint nevelik. Az egyik legnagyobb áldás számomra látni, ahogy Isten családokat generációk során formál. Ha nem maradtam volna az Intermountain gyülekezetben, sosem láthattam volna, ahogy hívők gyerekei nevelik hitre saját gyerekeiket. Ezt az örömöt nem cserélném el egy „nagyobb” vagy „jobb” gyülekezetre.

6. Megtanuljuk, elkerülni a semmibe vevő hozzáállást. Ha maradunk, több lehet a reménységünk a számadáskor

A Zsidók 13:17-ben a hívők utasítást kapnak, hogy „bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak”. Ha felelősséggel tartozunk azok lelki állapotáért, akiket pásztorolunk, akkor az ő öröklétüket a saját kívánságaink vagy „karriercéljaink” elé kell helyeznünk. Mikor felmerül bennünk a költözés gondolata, mérjük fel, hogy milyen hatással lesz távozásunk a jelenlegi gyülekezetünkre. Kérdezzük meg magunktól, az általunk vezetett nyáj számára végeredményben előnyös vagy káros lesz-e távozásunk.

Ismét hangsúlyoznám, hogy ez nem azt jelenti, hogy sosem távozhatunk egy gyülekezetből egy másik kedvéért, hanem azt jelenti, hogy ezt ne hamarkodjuk el. Mivel felelősségünk van Isten népének lelki jólétéért, azért a sok ima és motivációink őszinte megvizsgálása előfeltétele a gyülekezetváltásnak. Ha Isten népének kárt okozunk egy meggondolatlan vagy önző váltással, számon fogja tőlünk ezt kérni. Amikor a maradásról vagy távozásról gondolkodunk, az örökkévalóságot tartsuk szem előtt.

Sok oka lehet a gyülekezetváltásnak. Vannak dicséretreméltó és nem helyeslendő okok is. Mielőtt lépnénk, mindenképpen ne csak a távozásunk, hanem maradásunk előnyeit is vegyük észre. 

A cikk angolul a Sermon Central oldalon olvasható.