Ha édesapám még élne, ezen a héten ünnepelnénk a 95. születésnapját. Apám volt az első mentorom és ő az a személy, aki az életemre legnagyobb hatással volt. A szavak, melyeket a halálos ágyán mondott el, azok is meghatározták a későbbi sorsomat. Ha meg akarod érteni, miért teszem azt, amit teszek, ezt a történetet meg kell, hogy ismerd:
Édesapám 50 éven keresztül volt pásztor, és leginkább apró, vidéki közösségekben foglalkozott gyülekezet plántálással. Egy átlagos prédikátor volt, ugyanakkor egy nagyszerű ács, és ami sokkal fontosabb, egy olyan férfi, akinek volt küldetése. Apám kedvenc tevékenysége az volt, hogy szerte a világon olyan gyülekezeti házak építéséhez toborzott önkénteseket, amelyek korábban a szegénység vagy természeti katasztrófák következtében pusztultak el. Amíg élt, több mint 150 templomot épített. Az 1990-es évek elején, kurdok tízezrei haldokoltak a szomjúságtól különböző észak-iraki menekülttáborokban, apa pedig csapatokat vitt, hogy kutakat ássanak és ezeknek az embereknek az életét megmentsék.
Miután idős korában rákos lett, Isten felé a mások szolgálata által érzett elkötelezettsége mit sem változott. Épp csak egy hónappal a halála előtt azt mondta nekem: „Fiam, azt gondolom, van még egy templom a szívemben, amit fel kellene építeni.” Már jócskán szenvedett a kemoterápia mellékhatásaitól, mégis azt válaszoltam: „Rendben apa, mindig is vállaltad a kockázatot. Ha úgy akarsz meghalni, hogy közben csinálsz valamit, az Urat szolgálva, inkább mint hogy otthon ülj egy kényelmes székben, rendben van, segítek. Hol akarod felépíteni azt az utolsó templomot?” „Szibériában,” válaszolta, aztán elment. Az egyik legjobban őrzött kincsem a képek közül, melyeket édesapám a nyolcvanas éveiben… rákosan… villantott fel nekem az volt, hogy egy kis szibériai templom tetején térdelve, kalapáccsal a kezében, zsindelyeket szegez fel a kegyetlen, téli hóviharban.
Ez volt az én apám. Abban hitt, hogy a helyi gyülekezet a világ reménysége. Életének utolsó hetében, a nap majdnem huszonnégy órájában félig öntudatlan állapotban feküdt a rák miatt. Ebben az álomszerű állapotban, hangosan mesélt álmairól. Ezen a héten mellette ülve, csak az által rengeteget tudtam meg róla, hogy hallgattam, miről álmodik. Ekkor már nem beszélt nekem könyvekről, amelyeket olvasott, filmekről, amelyeket látott, vagy a háborúról, amiben részt vett. Ehelyett fennhangon szólt a megálmodott, épülő templomokról, újra és újra átélve egy-egy építkezést.
Az éjszakán, mielőtt apa meghalt, a feleségem, az unokahúgom és én a hálószobájában ültünk mellette. Apa hirtelen nagyon izgatott lett és megpróbált felkelni. Ehhez persze túl gyenge volt, Kay pedig ragaszkodott hozzá, hogy maradjon az ágyban. De újra és újra csak ki akart mászni. Végül, Kay, elkeseredetten rászólt: „Jimmy, NEM kelhetsz fel. Haldokolsz. Hozunk neked amit csak akarsz. De mégis, mit akarsz csinálni?” Apa azt válaszolta: „Meg akarok menteni egy lelket Jézusnak. Csak egyetlen egyet! Csak egyet! Eggyel többet!” Egyre csak ezeket a szavakat ismételgette újra és újra. Nem túlzok, egy órán keresztül legalább százszor is elismételte: „Még egyet megmenteni Jézusnak!”
Ahogy az ágya mellett ültem, könnyek folytak végig az arcomon, miközben lehajtottam a fejem, hogy hálát adjak Istennek édesapám hitének örökségéért. Mialatt fejem le volt hajtva, apa kinyújtotta gyenge kezét és ráhelyezte az enyémre és azt mondta, mintha kinevezne egy szent hívással, „Érj el még egyet Jézusnak! Csak még egyet!” Ez volt az a szent pillanat, amikor megértettem, mit fogok tenni hátralévő életemben, tekintet nélkül a problémákra, betegségekre, konfliktusokra, kritikákra, támadásokra, nehézségekre vagy bármilyen más akadályozó tényezőre.
Nos, ha meg szeretnél nyerni eggyel több lelket Jézusnak, tedd meg, amit Jézus megtett. Időt szánva, hogy szeress másokat, szolgálatra és támogatásra azok felé, akik még nem ismerték meg Őt. Nem töltheted az időt csak azokkal az emberekkel, akik hozzád hasonlóak. Jézus nagyon sok időt töltött a „pogányokkal” amiért cserébe a vallásos tömegtől és tanítóktól megvetést kapott. Ezek az emberek besározták Jézust és a „bűnösök barátjának” nevezték. Úgy gondolták, ez a jelző degradáló Jézusra nézve, de Jézus kitüntetésnek vette. Olyan akarok lenni, mint Jézus. Még ha a vallásos emberek képtelenek is ezt megérteni, vagy kritizálnak azért, hogy a szkeptikusokkal, ateistákkal, heteroszexuálisokkal vagy melegekkel, muszlimokkal vagy mormonokkal, konzervatívokkal vagy liberálisokkal barátkozom, legyen úgy. Amit én akarok, csak annyi, hogy „még egy embert elérjek Jézus számára”.
Isten sohasem teremtett olyan embert, akit ne szeretne. Sohasem alkotott olyat, akiért Jézus ne halt volna meg. Egy embert sem teremtett meg úgy, hogy ne lenne vele célja. Végül pedig soha nem teremtett egy olyan embert sem, akit nem akarna a mennyben látni!
Az én definícióm a „még egy ember elérése Jézus számára” lépéseivel kapcsolatban a következő: Hidat építesz a szíved, és a szívük között, aztán hagyod, hogy Jézus átmenjen a hídon. Nem hozhatsz ellenségeket Jézushoz. Nekik előbb a te barátoddá kell válniuk. Mielőtt az emberek bízni kezdenének Jézusban, előbb tudni akarják, vajon TE megbízható vagy-e?
Nem zavar ha az emberek nem értik, miért beszélgetek olyan gyakran olyan típusú emberekkel, akik ellenségesen viselkednek Jézussal szemben, és miért vagyok annyit együtt olyanokkal, akik ellene vannak annak, amiben én hiszek. Ha azzal vádolnak, hogy túl lágy vagyok, túl kemény, túl naiv, túl felszínes, vagy eretnekség, amit csinálok, mert hidakat építek az emberek felé, akik még nem ismerik Jézust, az csak egy jelentéktelen ár, amit fizetnem kell. Én azt szeretném, hogy sok barátom legyen a mennyben, mert az, hogy „elértem még egyet” sokkal többet jelent számomra, minthogy azokkal vitatkozzak, akik evangelizálás helyett az idejüket kritizálással töltik.
Kész vagyok figyelmeztetni: Sohasem fogsz sokakat elérni a Jó Hírrel amíg félre nem dobod a félelmedet a rosszallástól, és a bűntudatot, amit a körülötted lévők ültetnek el benned. Jézusnak a lelkekre volt gondja, nem a politizálókra és helyezkedőkre, mindemellett Ő sohasem volt politikailag korrekt.
Arra törekszem, hogy a hátralévő életemben a „csak még egy elérése Jézus számára” legyen a fő motiváció. Hívlak téged, gondold át te is, mivel semmi ehhez hasonló nincs, aminek akkora jelentősége lenne az örökkévalóságban. Ha azt akarod, hogy Isten használjon, azzal kell törődnöd, amivel Isten is a legtöbbet foglalkozik: az általa teremtett emberek visszaszerzésével. Isten azt akarja, hogy az elveszett gyermekeit megtalálják! Semmi más nincs, ami fontosabb lenne a számára ennél! A bizonyíték a kereszt.
Van már olyan személy, akinél átverekedted már magad az akadályokon, megosztottad Jézus szeretetét és a mennybe akar kerülni, valaki olyan, aki nem része a te kis társaságodnak?
Akkor menj, és érj el még egyet Jézus számára!
Dr. Rick Warren
A Saddleback gyülekezet alapító pásztora
Saddleback gyülekezet tagjainak kiküldött emailből fordította Pataki Dávid
Játssz addig, míg le nem fújják a meccset. Ne sétálj le a pályáról meccs közben. Amikor hátrányba kerülsz - különösen, ha hátrányba kerülsz - kell a győztes mentalitás. Ha túl korán feladod, sohasem tudod megcsinálni.
Azt gondolom a legtöbb pásztor és gyülekezeti vezető a Biblia és saját tapasztalata alapján is meg van győződve a házicsoportok fontosságáról. Éppen ezért igyekszünk ilyen rendszert kiépíteni a gyülekezeteinkben, és próbáljuk is bevonni az embereket minél nagyobb számban. Kérdés, vajon mérhető, hogy valóban segít a házicsoport a lelki növekedésben, vagy csak sejtéseink lehetnek?