1. A Sátán igazi ellenség.

A Sátán valódi ellenség. Vajon el is hisszük? Szükséges, hogy ezt megosszuk közösségünk vagy barátaink körében. Ha nem tesszük, ha még mindig azt gondoljuk, hogy az egész hókusz-pókusz vagy pszichológiai kivetítés, valamint az egyetemi professzorunk is összezavart ezzel kapcsolatosan, meg kell fogalmaznunk mindezt! Ne hazudjunk, legyünk őszinték, tisztázzuk a dolgokat!
A Sátán egyik legügyesebb trükkje, ahogy a médián keresztül közvetíti magát: karikatúrák, vörös köpeny, vasvilla. „Ö az, jól ismerjük. Hogy honnan? Ő a piros fickó.” Nem olyan egyszerű. Ismeri a marketinget és a reklámozást. Ravasz, fortélyos és alattomos, és nagy szakértője a horog felcsalizálásának. Van igazi ellenségünk. Ha nem hisszük el, valljuk meg bűnként. Ez minden problémánk kezdete. Van igazi ellenségünk és igazi háborúba születtünk bele. Újjászülettünk keresztényként Krisztus oldalán a csatában. De a csata a mi életünkben dúl, akárcsak egykor az övében.

2. A Sátán meg fog sebezni

Sátán meg fog sebezni. Ez alatt azt értsük, hogy különösen legyünk résen, amikor éhesek, elkülönültek és/vagy kimerültek vagyunk. Hányan vagyunk úgy, hogy fizikai állapotunk gyengíti ellenállásunkat a kísértés felé? Jézus is volt fizikailag éhes. Amikor testi éhségünk támad, sokkal mogorvábbak, nyűgösek, kísérthetők és elkülönültek vagyunk.

Félreértés ne essék: az egyedüllét jó. A Biblia azt mondja – és majd Lukács könyvében látni fogjuk hamarosan - , hogy Jézus gyakran vonult vissza egyedül, hogy együtt lehessen az Atyával. (Lukács 5:16). Az egyedüllét jó, néha szükségünk van teendőinktől való elszakadásra, hogy Istennel lehessünk, aki felfrissít.

Ugyanakkor az elkülönülés, az elzártság veszélyes. Jézust a lélek „elkülönítette”, hogy megküzdjön a Sátánnal, ahol mi és Ádám veszítettünk. De számunkra az elzártság veszélyt jelent. Az elzártság azt jelenti, nincs túl sok keresztény barátunk, vagy ilyen jellegű kapcsolataink sekélyesek. „Hogy vagy?” „Remekül, és te?” „Jól.” „Nos, örülök, hogy mindannyian megvagyunk.”

Még barátainkat is bevonhatjuk kapcsolatunk minőségének meghatározásával. „Rendben, keresztény barátok vagyunk, és egy nem olyan jogi, jelentgető minőségben szeretnélek megkérni arra, hogy számoltass el. De mint szerető barát kérlek kapcsolatunk folyamatában, hogy valódi kérdéseket tegyél fel. Ismered bűn felé való gyengeségeim. Kérdezd meg, hogy vagyok. Tudod, milyen módon sebezhetnek meg. Tudod, hogy a Sátán hogy készíti elő nekem a csalit a horgára.” De ha nem tudják hogyan csaliz be, kérdezd meg téged körülvevő barátaidat, házastársad! Az első kérdés: „Milyen csalira harapsz rá általában? Remek, nem bánod, ha néha rákérdezek, hogy állsz ezzel?” Ezek azok a kapcsolatok, melyek kihúznak elszigetelődésünkből a közösségbe. Ez rendkívül fontos.

Ilyenkor általában az emberek addig nem kezdenek el kapcsolatokat építeni, amíg krízisbe nem kerülnek. Nem keresik keresztények barátságát, nem csatlakoznak közösségekhez, ahol együtt szolgálatot végezhetnének mint gyülekezet, vagy közösen, heti rendszerességgel kinyitnák a Bibliát, egyáltalán egymás mellett élni. Várnak, amíg be nem kapják a csalit és beleakad a horog a szájukba, és máris a Sátán birtokába eveznek, pusztulásuk felé, majd berontanak a templomba és azt mondják: „Adjatok mély, jelentőségteljes, beható, életemet megváltoztató kapcsolatokat, most!”. Megpróbálhatjuk, de sokkal bölcsebb lenne, ha akkor kezdenénk neki, mielőtt a horog a szánkban lenne.

Nincs túl késő, nem adjuk fel a reményt veled kapcsolatban. De jobb megelőzni a problémát, mint reagálni rá. Jobb, ha barátaink vannak, akik segítenek távol tartani a horgot a szánktól, mint ha már bent lenne és könyörögnénk, hogy valaki szedje ki. Elszigetelve. Beleértve a gyülekezetet is, szórakozgatva, vásárolgatva, csapongva, nem elkötelezve, becsatlakozva vagy belépve bárhova. Találjunk magunknak otthont!

A fáradtság. Néha fáradtságunk a saját bűnünk: sokáig fennmaradva, tévézve, netezve, szétcsúszva. Néha szezonális eseményként jelenve meg az életben: krzis, gyerek fogadzása – ezek mind olyan időszakok, amikor egyszerűen csak fáradtak vagyunk.

Mi van akkor, amikor éhesek vagyunk, vagy egyéb fizikai szükségletünk támad? Ez a hajlamtól a falánkságig mehet, megnyugvást adó ételek Krisztus megnyugtató Szent Szelleme helyett. Részegség, csak mert nehéz napunk volt és megérdemlünk egy italt. Lehet szexuális bűn, pornográfia, és bármilyen egyéb dolog. „Magányos vagyok, testi vágyaim vannak, amiket ki kell elégítenem”. Elszigeteltség. „Magányos vagyok, nincs segítségem, Isten elhagyott. Hol vannak a keresztény barátaim?” Fáradstág. „Kimerült, lerongyolt, megviselt vagyok.”

Jézus is éhes volt, elszigetelt, fáradt, de bűntelen. „Ne hagyjuk, hogy biológiai, fizikai vágyaink, kapcsolatok hiánya vagy fáradtságunk ürügy legyen arra, hogy azt mondhassuk. „Istenem, ez így nagyon nehéz. Azt hiszem, jössz nekem eggyel.” Nem. Megsérülünk, amikor éhesek, elszigeteltek és fáradtak vagyunk. Ezért kell egy bizonyos szintű előrelátás azon időszakokra, amikor ezek közül egyiket vagy többet is tapasztalunk. Muszáj lesz. Őszintének kell lennünk ezzel kapcsolatban, különösen, ha házasok vagyunk.

3. Jézus Krisztus, a győztes harcos királyunk

Jézus Krisztus a győztes harcos királyunk. Egészen eddig nyomorultul éreztük magunkat. Úgy mint: „Rájöttem – igazán rossz vagyok. Aki bújt aki nem, a Sátán győzött, én meg elbuktam. Rájöttem, köszönöm szépen!” Itt a reménység. De az nem bennünk van. Krisztus a reménység bennünk. Ez a remény. Nem győztesek, hanem vesztesek vagyunk.

Nos, mondhatnánk, hogy az életnek most már van értelme, mivel az iskolában mindig azt mondták, győztesek vagyunk. És ha figyelünk is egy kicsit, talán rájövünk, hogy mégsem. Ekkor azt fogják mondani, vesztesek vagyunk, de ha nagyra tartjuk magunkat, győztesek leszünk. De ezzel csak büszke vesztesek leszünk. A büszkeség a legrosszabb bűn mind közül. Ha bemegyünk egy gyülekezetbe, azt fogják mondani, hogy több önbecsülésre van szükségünk, és akkor bármi lehet belőlünk. Nem kell szegénynek vagy betegnek lennünk. Ez mind hazugság – Jézus a győztes, ez az igazság. Nem mi vagyunk győztesek, hanem Ő. Nem mi vagyunk igazak, hanem Ő. Nem mi szabadítjuk ki magunkat a bűn rabságából, hanem Ő. Nem mi változtatjuk meg magunkat, hanem Ő teszi.

Említsük meg kedvelt igeversünket a Kolossé 2:13-15-ből: „És titeket” – ezek mi vagyunk – „, kik holtak voltatok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Õ vele, megbocsátván minden bűnötöket, Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vett rajtuk abban.”

Magyarán: lista van törvényekből és parancsolatokból, mely alapján a Sátán az Isten gyermekeinek vádlójává válik, és a nap minden szakában elátkoz minket egyszerűen elővéve a listát: „Ez bűn, ez is, ez is, gondolat, szó, tett, restség, fogadalom. Azt tetted, amit nem szabad, aztán meg amit nem kellett volna. Azt mondtad és tetted, ami megsérti Isten törvényeit. Bűnös, bűnös, bűnös. Most már a tulajdonom vagy, hozzám tartozol. A horog a szádban van, én vagyok a gazdád. Engem kell imádnod.”

De jön Jézus, és szelíden azonosul velünk. Kísértetik minden módon, mégsem vétkezik. Felmegy a keresztre, és ami úgy tűnik, hogy a világtörténelem legnagyobb veresége lesz, az az Isten gyermekeivé vált foglyok győzedelmes szabadulása lesz. Jézus helyettesít a kereszten – Ő, aki minden bűntől mentes, átveszi a helyünket, szenved, és meghal helyettünk bűneinkért. Minden, a Sátán ránk formált jogát törli. Többé már nem hozzá, hanem Istenhez tartozunk. Nem szolgák, hanem örökbefogadott gyermekek vagyunk. Nem függők, hanem dicsőítők vagyunk.

A dicsőítés juttat minket bajba, és az is húz ki minket onnan. És így szükségünk van arra, hogy Jézust dicsőítsük a Szent Szellem erejének által, aki győzedelmeskedett a Sátán fölött a kereszten. Lefegyverezte, és így a Sátán már nem tud legyőzni minket. Rá tud venni minket, hogy megadjuk magunkat, de győzelmünk Krisztusban van. Sokan reménykednek értünk. Egész nap imádkoznak olyan emberekkel, akiknek nincs reményük. A szemükbe néznek, és azt mondják, amit most nekünk mondhatnának: „Azért van reményünk, mert Krisztus velünk van. És Ő nem fejezte be veled a közösséget, és nem mondott le rólad.”

Tudják, hogy jelen pillanatban bűnösnek, elkárhozottnak, és szégyenletesnek érezzük magunkat. De Krisztusban nincs kárhozat. Ítélet van, de kárhozat nincs. Az ítéletnek pont arra kellene ösztönözni minket, hogy jobban szeressük Krisztust, átadjuk neki bűneinket, menjünk és ne vétkezzünk többet, dicsőséges győzelmében járhassunk. A kárhozat bénító. Az ítélet felszabadító. A kárhozat arra vezet, hogy olyan identitásban éljünk, ami pecsétes, rongált, sérült, haszontalan és bukott. Jézus új identitást ad, olyat mely, megváltozott, szerető, gyógyult, megbocsátó, és odaígéri a tökéletes igazságosságát. Jézus győzelme a miénk. Jézus igazsága a miénk is.

Feleljünk meg mindannak, amit már kieszközöltünk. Ezért szeretjük Jézust annyira. Néhányunk mondhatná, hogy „Jézus minden bizonnyal jó, de néha nem jó poén. Nem akar megengedni egy csomó mindent amit szeretnénk. Talán a Sátán mégsem olyan rossz, mert ő ezt mind helyesli.” De a Sátán a rossz és Jézus a jó, a bűn pedig halál, és ő hazug és nekünk nem kell bedőlnünk neki. Krisztus a győzedelmes királyunk.

4. A Szent Szellem az erősséged

A Szent Szellem az erősséged. Jézus is betöltötte és vezette a Szent Szellem. Hogyan tudott negyven napig ellenállni a kísértésnek? A válasz az Isten erejében, a Szent Szellemben van. Ugyanaz a Szent Szellem, mely betölti az Isten gyermekeit. Ugyanaz az isteni erő és jelenlét van meg benned a Szent Szellem által, mint ami Jézusban. Élhetsz ugyanúgy mint Ő. Legyőzheted a rád törő kísértést, ahogyan ő is legyőzte betöltekezve és vezetve az Isten Szent Szelleme által, annak erejével és jelenlétével.

Ez nem vallás és nem bűntudat, semmi olyasmi, amit nekünk kellene megtennünk. Ez mindinkább behódolni céljainak, jelenlétének és erejének, hogy követhessük Jézus életét a Szent Szellem befogadásával. Isten nem lép hátra egyet, mondván hogy ő most akkor lepontoz, igyekezzünk. Jézus meghal a megbocsátásért, megvált, új identitást ad, elküldi a megváltó Szent Szellemet, megelevenít, átalakít és új erőt ad. Ez egy végtelenül kegyelmes és szerető Isten műve.

5. A bibliai igazság az ellenpont

A Biblia az ellenpontozónk. Pontosabban a bibliai igazság. A Sátán folyamatosan hazudik, nekünk kell felismerni az igazságot. Jézus azt mondja főpapi imájában a János 17-ben: „..őrizd meg őket a gonosztól… Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság”. Isten minden ígéje (Példabeszédek 30:5-6) hibátlan. Ez az igazság.

Amikor a Sátán jön, ismernünk kell a Szentírást. Mindannyiunknak olvasni kell a Bibliát. Sokan vagyunk olyanok, akik akkor nyitnak ki egy Bibliát, ha a lelkipásztor beszél. És ő örül, ha ezt megteszed. Örül, hogy engeded, hogy tanítson téged. Hálás, hogy figyelni és tanulni mentél. De ha ez az egyetlen állandó momentum, amikor kezedbe veszed a Bibliát, veszélybe sodrod lelked.

6. Krisztus az identitásunk

Krisztus az identitásunk. Nem érdekes mit tettünk, vagy más mit tett velünk. Azok a dolgok borzalmasak, tudunk velük foglalkozni bibliai tanácsadásokban, közösségekben, barátságokban, de az identitásunk más. Nem az a fontos mit tettünk, vagy más mit tett velünk, hanem hogy Krisztus mit tett értünk. Krisztus szemében tiszták vagyunk, megbocsáttattunk, befogadtattunk, megváltattunk, szeretetbe fogadtattunk. Sokunkban a bűntudat mély, a bűn valós, életünk romokban. De Krisztus jó és ha elhisszük, hogy identitásunkat Krisztus átformálta egy befogadó, szerető, megbocsátó, megelevenült, átalakult, megerősödött, megújult, reményéggel teli fiúvá Istenben, másként fogunk élni.

7. Mindig van kiút

Sokan nem hisszük el, hogy mindig van kiút. Ilyenkor az történik, hogy néhányunk szájában olyan hosszú ideje van a horog, hogy úgy érezzük, nem tudunk megszabadulni tőle, megettük az összes csalit, csökkentjük az adagot, nem minden héten, hanem csak minden hónapban kapjuk be.

Vagy megesszük a csalit és azt mondjuk, a szüleink hibája, hiszen ők is megették, családi örökség. Tanácsadónk mondhatja, genetikai kérdés. Hogy sokan jönnek olyan családból, akik generációkra visszamenőleg folyamatosan ráharaptak bizonyos csalikra. Nem igazán tudjuk abbahagyni. Szóval mást kell okolnunk, elintézni, elrejteni. Csak bemegyünk a sötét sarokba, megesszük a csalit, beletesszük a horgot a szánkba, és ha senki nem látja, nem számít – gondolhatnánk, de Isten látja ezt is.

Némelyünk önként bevenné a csalit és bevágna önmagának, annyira közel járunk hozzá. Ez egyszerűen hihetetlen. Szeretnénk mindent megenni, meginni, elfüstölni, kipróbálni, majd ismét. Isten azt mondaná, van egy másik ajtó amin kimehetnénk és szabadok lennénk. „Én nem látok semmiféle ajtót.” „Igazán? Nos, ott van, ni!” „Hú, ez olyan hatalmas és igazi, fantasztikus és közeli.” „A horgot látod?” „Nem, csak egy finom csalit.”

Az igazság az, hogy ként választásunk van: a horog vagy az ajtó. Vagy bekapjuk a hurkot, vagy kirohanunk az ajtón. Hogy ezt alátámasszuk, nézzük meg az 1 Korintus 10:13-14-et: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hû az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek. Azért szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást.” Ne dicsőítsünk mást, csak Istent!

Isten a következőt mondja: ha jön a kísértés, álljunk készen! Keressük a kivezető utat, valahol mindig van egy ajtó. Sokan sokáig mondtuk, hogy már elkéstünk. Már a klubban vagyunk, már elmentünk a netre, már belekezdtünk a beszélgetésbe, már félig ott vagyunk. Fussunk! Rohanjunk ki az ajtón, melyet Isten felajánl!

Két választásunk van: a horog, vagy az ajtó. Bekapjuk a horgot vagy kirohanunk az ajtón. Egész életünk nagyban függ azon pillanatok döntéseitől, amit akkor meghozunk. Mindig van kiút! Szeretünk áldozatok lenni: „Nem tudtam megállni, nem az én hibám. A barátaim bla-bla, az életem bla-bla, ez bla-bla, Isten meg bla-bla. Ez sületlenség. Az ajtó nyitva volt, a szemünk meg csukva. A bűnbánás ennek beismerése. Néhányunknak vissza kell mennünk élettörténetünkben leginkább traumatikus hatású döntéseinkhez és azt mondani: „Szent Szellem, mutasd meg az ajtót, ami nyitva volt, hogy megbánhassam szemem behunyását, és segíts nyitva tartani azt. Segíts lábam moegmozdításában.”

8. A Sátán idővel veszít

A Sátán veszíteni is tud. Álljunk ellen az ördögnek és mit fog csinálni? Elmenekül. Egyszer csak. Lehet, hogy negyven napba telik.

9. Tartsunk bűnbánatot, ha veszítettünk és küzdjünk még egy menetet

Tartsunk bűnbánatot ha veszítettünk, és küzdjünk még egy menetet. Néhányunkat megkísért a Sátán, küzdünk, de egy idő után úgy érezzük, vesztettünk, beadjuk a derekunkat, megtesszük amit akar elhisszük azt, és aszerint viselkedünk. Akkor utána mit is kell tennünk?

10. Az élet küzdelmek sorozata

Küzdjünk még, mert az életünk olyan, mint egy tizmenetes boxmeccs, küzdelmek sorozata. Csak azért mert elvesztettünk egy menetet, nem jelenti azt, hogy vége. Úgyis mindig visszatér hozzánk, akárcsak Jézushoz. Folyamatosan zaklatja Jézust. Sőt, Iskárióti Júdást fogja erősteni, hogy elárulja őt. Ez volt az első menet. A csata az üres sírig fog dúlni.

Mindez a mai napig dúl. Sokan úgy olvassuk ezt, hogy vesztettünk. A bűnbánat annak beismerése, hogy a horogra harapást választottuk az ajtón való kirohanás helyett. Beismerjük, hogy Jézus az egyetlen reményünk menekülésre és győzelemre. Alázatos beismerése bűnünknek, hogy az az kormányrúd, melyet a Sátán tart életünkben, el fog törni, hogy új életünk lehet mint Krisztusban való új teremtés és személyiség.

Forrás: Mark Driscoll The Resurgence blog (fordította: Vajda Gábor)