Szeretnénk három részben közreadni azt az írást, amely Wolfgang Simson: House Church (Házi gyülekezet) című könyvében fogalmaz meg. 15 pontban foglalja össze, hogy miért gondolja úgy, a Gyülekezet következő reformációjának kulcsa a házi gyülekezetek lesznek. Bár lehet némelyik pontját vitatni, de kétségtelen, hogy nagy hatású, messzire vezető, és rendkívüli módon inspiráló amit megoszt. Itt olvasható a 3. rész:
11. Ne az embereket hozzuk az egyházba, hanem az egyházat vigyük az emberek életébe
Az egyháznak abba kell hagynia, hogy megpróbálja bevinni a templomba az embereket, inkább az egyházat, magát Krisztust kellene az emberekhez elvinnie. Az egyház feladata nem merül ki abban, hogy hozzátesz a már meglévő struktúrához.
Az egyháznak gombamód kell elterjednie saját magának a spontán megsokszorozódása útján a világ azon részeire, ahol Krisztust még nem ismerik.
12. Az úrvacsora valóságos vacsora valós étellel
Az egyházi tradíciók miatt vallásos formában „ünnepeljük” az úrvacsorát – s tesszük ezt általában néhány csepp borral, ízetlen ostyával vagy kenyérrel, általában egy délelőtti istentisztelet néhány percében, ráadásul unottan és szomorú arccal. Az első keresztények számára az úrvacsora valós vacsora volt szimbolikus jelentéssel, s nem szimbolikus vacsora valós jelentéssel.
Isten újra az alkalmaink részévé szeretné tenni az étkezést, mert azzal együtt mindig beszélgetések, bensőségesség, szívélyesség, egymás megvendégelése, a szeretet gyakorlása, egyszóval közösség jár együtt. És éppen ez lenne a gyülekezet eredeti célja.
13. Felekezetek helyett egész várost átfogó ünneplés
Sajnos az egyház mai állapotát szemlélve úgy tűnik, mintha Jézus egy egyetemes mozgalmat hozott létre, amely vallásos közösségek millióit szülte. Globális hálózatuk van, mindegyik a saját kereszténység-variációját reklámozza, és bár egységet hirdetnek, ha őszintén beismernék, mást se tesznek, mint versenyeznek egymással. A kereszténységnek ez a fajta felszabdalása a protestantizmust társadalmilag is jelentéktelenné tette. Gyülekezeteink többnyire tradíciókkal és belső vallási harcokkal vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a világ előtt közös bizonyságtétellel lépnének fel.
Jézus soha nem mondta az embereknek, hogy szerveződjenek felekezetekbe. Az egyház kezdeti időszakában a keresztényeknek kettős azonosságtudatuk volt: igazán Istenhez tartoztak, vertikálisan kapcsolódtak hozzá, aztán földrajzi elhelyezkedés alapján horizontálisan kapcsolódtak egymáshoz is. Ez nem csak azt jelentette, hogy a keresztény szomszédok házicsoportokba szerveződtek, s megosztották egymással az életüket, hanem hogy a város- vagy régióbeli keresztények összegyűltek, s közös azonosságtudattal ünnepeltek, ezzel bemutatva a városban vagy régióban működő egyház egységességét. Ha a szomszédságokat közösségtudat fűzi össze, az a Krisztus Egyházát egyrészt társadalmilag jelentőssé teszi, a mondanivalója meggyőző lesz, másrészt visszatérünk a biblikus modellhez.
14. Az üldöztetésnek ellenálló lelkület
Jézus Krisztust, a kereszténység fejét megfeszítették. A mai követői valamilyen címmel, kitüntetéssel vagy társadalmi elismertséggel rendelkeznek, rosszabb esetben azonban nem is éri meg észrevenni őket, annyira jelentéktelenek. Ha kitűnnek valamivel, az nem kapcsolódik a hitükhöz, egyébként meg nem tűnnek ki semmivel sem embertársaik közül. „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek” – mondja Jézus.
A Bibliában leírt kereszténység valós fenyegetés a pogány, istentelen, bűnös világ számára, amelyben az irigység, a materializmus, a féltékenység uralkodik. A Sátán befolyásolja az etikához, szexualitáshoz, pénzhez és hatalomhoz való hozzáállást ebben a világban, a keresztény ember tehát vagy feltűnik, vagy eltűnik benne.Sok országban a mai kereszténység egyszerűen túl ártalmatlan és udvarias ahhoz, hogy érdemes lenne üldözni. De mihelyt a keresztények megütik az Újszövetségben előírt mércét, bűnnek hívják a bűnt, a világ természetes reakciója mindig vagy megtérés vagy üldöztetés volt és lesz.
Ahelyett, hogy kényelmesen befészkelnénk magunkat a vallásunkba, a kereszténységnek fel kell készülnie arra, hogy a világ számára is látható módon fellépjen a globális humanizmus, vagyis a modern rabszolgaság ellen, miszerint kötelező szórakoznunk, létünk értéke egyenlő a fogyasztásunkkal és jogtalanul középpontba helyezzük az „én”-t, mint az univerzum központját. Emiatt kell a kereszténységnek a világ „elnyomó toleranciáját” éreznie, annak a világét, amelyik elvesztett minden abszolútumot, s így elutasítja, hogy figyelembe vegye és engedelmeskedjen a teremtő Isten abszolút mércéjének. Most kell felkészülnünk a jövőre azzal, hogy üldöztetésnek ellenálló lelkületet és még ellenállóbb szerkezetet alakítunk ki.
15. Az Egyház visszatér az otthonaiba
Az ember számára hol a legkönnyebb lelkinek lenni? Talán megint szent ruhába öltözve a pulpitus mögé bújva, s szent szavakat prédikálva egy közömbös tömegnek, aztán visszavonulva az irodába? S hol a legnehezebb, s egyben leghatékonyabb lelkinek lenni? Otthon, a feleség és a gyerekek előtt, ahol minden, amit teszünk, automatikusan tesztelés alá kerül, ahol a képmutatást hatékonyan ki lehet gyomlálni, s ahol a hitelesség erősödhet.
Sok keresztény menekül a család elől, mert ez olyan hely számára, ahol kudarcot vall a lelki életben, hogy aztán egy szent épületben álarc mögé bújva játssza el a kereszténységet távol a valós élettől. Isten azon van, hogy visszahódítsa az otthonokat, s a gyülekezet térjen vissza a gyökereihez, oda, ahonnan származik. Szó szerint hazatérésről van szó, hogy a világ történelmének végén Krisztus egyháza ismét az otthonokban legyen - úgy, mint a legelején.
Különféle háttérrel, felekezettel, körülményekkel rendelkező keresztények hallják tisztán, amit Isten Szentlelke az Egyháznak mond, s kezdenek el eszerint cselekedni, s egy test szerint működni. A szomszédok házicsoportokba szerveződnek, aztán egy város vagy régió csoportjai összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljenek.
Téged is hívunk, hogy légy te is ennek a mozgalomnak a részese! Talán a te otthonod is egy olyan ház lesz, amelyik megváltoztatja a világot.
Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.01.27. 18:17:32
KORTA 2011.02.08. 11:36:50
Aki fordítottad és/vagy feltetted ezt a cikksorozatot, áldjon meg az Úr! Nekem is vannak jó anyagaim, főleg személyes fordításaim angolból, ill. hírek az organikus/egyszerű gyülekezeti mozgalomból. Ezért a látásért dobog a szívem! Kostolónak itt egy angol nyelvű videolink, a többit folyamatosan fogom feltölteni :-)
Szerettel és túláradó örömmel
vimeo.com/4521963
KORTA 2011.02.09. 19:32:33
PRÉDIKÁLJ TANÍTVÁNYOZZ GYÜLEKEZZ ÖSSZE SZAPORODJ ADJ FELHATALMAZÁST
„A papság-laikusság megkülönböztetés kivette a személyes tanítványságot az átlag keresztények kezéből (Dennis McCallum).”
A keresztény életben az nyújtja a legnagyobb örömöt, amikor Isten arra használ bennünket, hogy egy másik ember életében teljes szellemi átalakulást végezzen el. Ennek az örömnek a nagy részétől fosztottuk meg magunkat azzal, hogy nem értjük, az igazi „tanítvánnyá tevés” a mindennapi életről, mindennapi kapcsolatokról – és mindenkinek szól. Azáltal, hogy ezt gyülekezeti vagy egy olyan folyamat részét képező programmá tesszük, amelyeken kifejezett képzés folyik, visszatartjuk a keresztényeket attól, hogy betöltsék valódi rendeltetésüket és életcéljukat. Amikor a tanítványképzést úgy mutatjuk be, amit másokkal „teszünk” , ellentétben azzal, amit Isten tesz (amelybe meghívhatjuk az embereket), teljesítmény-orientáltakká válunk és manipulálunk ahelyett, hogy természetes módon hatást gyakoroljunk másokra Istennel való kapcsolatukban.
A tanítványképzés természetesen árad azokból a kapcsolatokból, amelyeket az által építünk, hogy kinyúlunk az emberek felé és szeretjük őket.
Néhány alapismeret, amit figyelembe kell vennünk
1. Tanítványképzés folyik minden kapcsolatunkban. Mivel életünket Jézus Krisztussal intim, személyes kapcsolatban és az Ő céljainak megfelelően éljük, minden kapcsolatunk hatással van az emberekre. Ennek vagy a tudatában vagyunk vagy nem, ill. nem is szándékoljuk. Így történik, akár keresztényekről van szó, akár nem. Megtörténik, akár érdeklődnek, akár egyáltalán nem. Csupán azért történik ez, mert azok vagyunk, akik vagyunk. Ezért tanítványképzés folyik az összes alábbi kapcsolatban:
o A fiatalember a szomszédból, aki a helyi fűszerüzletben dolgozik, és akivel néhány barátságos szót váltottam az egyik nap.
o A barát, akivel rendszeresen találkozom, hogy együtt olvassunk egy könyvet az imádságról. Őt érdekli szellemi életének elmélyítse, bár, ezen a ponton különösebben nem érdeklődik Jézus vagy a Biblia iránt.
o A még-nem keresztény, aki jár a házi gyülekezeti összejövetelekre, és különösen élvezi a Szentírás olvasásával és megbeszélésével töltött időt.
o A keresztény, akit szánt szándékkal hívtam egy mentori kapcsolatba, mert növekedni szeretne Istennel való kapcsolatában, szellemi ajándékai és befolyása használatában.
A tanítványképzés természetes módon, folyamatosan, az emberekkel töltött idő folytán zajlik – amikor eszünk, megosztjuk egymással a dolgokat, játszunk, vagy bármi mást teszünk. Abból fakad, hogy kinyúlunk azok felé, akik felé elhívásunk szól és szeretjük őket.
2. A tanítványképzés egy ponton szándékolttá válik, mások iránt tanúsított szeretetünk révén. Mivel mi magunk is keressük Istent és az Ő életünkre vonatkozó céljait, a mások iránti szeretetünk folytán, természetes módon hívjuk őket egy együttes, szándékoltabb keresésre. A barátaink maradnak, attól függetlenül, hogyan reagálnak. Mindazonáltal ez a szándékos meghívás fontos módja annak, hogy kifejezzük mások iránti törődésünket.
3. Csak ott tudunk dolgozni, ahol Isten is dolgozik. Nem a mi dolgunk, hogy felkeltsük valaki érdeklődését Isten iránt. Csak a Szent Szellem tudja ezt megtenni. Mi annyit tehetünk, hogy felismerjük azt, amikor Isten dolgozik valakinek az életében, és meglátjuk a lehetőséget, hogy kifejezhessük szeretetünket feléje azáltal, hogy meghívjuk, csatlakozzon hozzánk Isten elmélyültebb keresésére.
4. Nem kell szakértőnek lennünk vagy mindent tudnunk ahhoz, hogy másokat tanítványozzunk. Amikor szándékoltabban hívjuk az embereket, hogy csatlakozzanak hozzánk Istenkeresésünkben, nem kell, hogy tudjuk a válaszokat. Azt akarjuk, hogy az emberek Jézus tanítványai/követői legyenek, ne a mienké. Ezért megmutatjuk nekik ugyanazokat az eszközöket, amelyek nálunk is működnek: imádság (beszélgetés Istennel) és Isten Igéje (amelyet még azelőtt tanulmányozhatnak, hogy teljes mértékben hinnének benne). Bemutatjuk, hogyan működik ez a két eszköz és meghívjuk őket, hogy velünk együtt tanuljanak Istenről, Istenből és Istenen keresztül. Miután teljesen megértettük ezt a folyamatot és megbízunk benne, felfedezzük, hogy igazából a természetes tanítványképzés könnyű és mindenkinek szól.
Az alábbi néhány útmutatás segíteni fog a tanítványozás folyamatában.
A tanítványképzés folyamata
1. Nyúljunk ki szeretetben. A tanítványképzés egy olyanféle kinyúlással kezdődik, amelyet az előző fejezetben tárgyaltunk. Abban a pillanatban, hogy kapcsolatban vagyunk és szeretünk másokat, az életünkkel és az életstílusunkkal hatást gyakorlunk rájuk.
2. Imádkozz. Imádkozunk azokért, akikkel törődünk, mert a legjobbat akarjuk számukra Istentől. A másra összpontosuló ima és közbenjárás annyira természetes, mint a levegővétel, amikor intim viszonyban vagyunk Istennel, és az Ő szenvedélyéhez és céljaihoz kapcsolódunk.
Jézus nekünk adja hatalmát (minden hatalom a mennyben és a földön), amennyiben készek vagyunk csatlakozni hozzá a küldetésében. Belépünk ebbe a hatalomba azáltal, hogy imádkozunk azokért, akiket Isten helyezett az életünkbe és elvárjuk, hogy Ő munkálkodni is fog.
3. Hívd meg. Amint említettem, sok kapcsolatunkban eljön az idő, amikor meglátjuk, hogy Isten valamilyen módon munkálkodik. Késztetést érzünk, hogy hívjuk őket, hogy csatlakozzanak hozzánk egy szándékoltabb Istenkeresésre. Ez sokféleképpen történhet. Az a kulcs hozzá, hogy készek vagyunk megkockáztatni, a megfelelő időben, ezt a kritikus lépést. Ez egy szeretetbeli lépés. Ez egy olyan lépés, amely arról szól, hogy törődünk másokkal. Egy olyan lépés, melyről tudjuk, hogy továbbra is adjuk magunkat szeretetben és barátságban függetlenül attól, hogyan reagálnak rá.
4. Hagyjuk Isten szavát munkálkodni. Mivel nem arra tanítjuk az embereket, hogy bennünket kövessenek, elkezdhetik használni Isten igéjét, hogy megismerjék és kövessék Őt. Az én tapasztalatom az, hogy nem kell az embereknek teljes mértékben elfogadniuk a Bibliát Isten szavaként ahhoz, hogy elkezdjenek tanulni belőle és elfogadják igazságait. Néha azt gondoljuk, hogy elmegy az emberek kedve a Bibliától. Én, azonban nem ezt tapasztaltam. Úgy találom, hogy általában véve nyitottak arra, hogy maguk fedezzék fel azt, amit a Biblia tartogathat a számukra, ha nem „prédikáljuk” nekik a szöveget, hanem meghívjuk őket, hogy ők maguk vizsgálódjanak és tanuljanak.
A Biblia, valóban sokkal erőteljesebb, mint ahogy mi gondoljuk. Isten Szellemének ösztökélése által hatalma van önmagában, szíveket és életeket átformálni. Gyakran csak meg kell hívnunk az embereket, hogy szembesüljenek vele, és hagynunk kell Istent munkálkodni.
Az a végső célunk, hogy meglássuk, az emberek magukat táplálják. Nem akarjuk, hogy tőlünk vagy más tanítóktól függjenek, hanem csak Istentől és az Ő igéjétől. Ezért szeretünk ön-felfedező tanulmányokat használni (induktív-tipusú), ahol az emberek maguk olvasnak, felfedezik és alkalmazzák az igazságokat (lásd A Függelék).
5. Hívd őket arra, hogy azonnal érjenek el másokat. Egy olyan ember számára, aki épphogy elkezdte tanulni, hogyan kövesse Jézust, lehetséges meghívnia másokat, hogy tegyék ezt együtt. Semmi okunk várni a segítséggel addig, amíg valaki meglátja az előnyeit annak, amikor elérünk és szeretünk másokat. Még az is lehetséges, hogy valaki, aki még nem „tért meg és nem merítkezett be”, másokat a Szentírás induktív tipusú tanulmányozása által Isten elmélyültebb keresésére vezethet.
Alan Hirsch ezt „cselekvő-tanuló tanítványozásnak” nevezi. Így határozza meg:
Amint megkapják az elhívásukat, Jézus a tanulás, szolgálat és misszió egy kalandos utazására viszi a tanítványokat. Rögtön mindjárt részt vesznek Isten királyságának hirdetésében, a szegények szolgálatában, gyógyításban és a démonűzésben. A misszió vonatkozásában ez aktív és közvetlen tanítványképzés. Minden nagy emberi mozgalom ugyanaz. Még a legfrissebb megtért is az elejétől fogva részt vesz a misszióban; ő is lehet szellemi hős.
6. Amikor itt az ideje, nyilvánosan végezd a bemerítést. Úgy találjuk, hogy a bemerítés nagyszerű alkalom arra, hogy az emberek meghívják családtagjaikat és barátaikat, hogy meghallgassák a történetüket, és együtt ünnepeljék, amit Isten tett. Amikor ezt friss keresztényeknek ajánljuk, egyszerűen elfogadják és teszik. Tartunk egy „bemerítési partit”, ünnepelünk, eszünk és nagyon izgatottak vagyunk, hogy több a nem-keresztény, mint a keresztény.
7. Építs mélyebb kapcsolatokat. A tanítványság, minden másnál inkább a kapcsolatról szól. Ha a személy egyre inkább táplálja önmagát, a mi szerepünk egyszerűen az, hogy támogassuk abban, hogy megtanulja Jézus követőjeként élni az életét. Amikor megnyitjuk az életünket ezelőtt a személy előtt, és sebezhetővé válunk, egy olyan kapcsolatot hozunk létre, amelyben őszintén elmondhatja, hogy mi az, amin keresztül megy, és mit érez. Ez lehetővé teszi a számára, hogy többet törődhessünk vele és segíthessünk neki, miközben ott vagyunk mellette.
8. Taníts egy kicsit (ha kell), de adj több példát és felhatalmazást. Valamennyire helye lehet keresztény alapelvek tanításának, ha ez az irányvonalad. Nem szükséges. Isten igéje elvégzi. Haszonnal járhat azonban, ha némi alapismeretet kell tanítanod. Fontos, azonban észben tartanunk, az a célunk, hogy szellemi életüket illetően eljussanak odáig, hogy felelősséget viseljenek önmagukért. Ezért a tanításuktól annak bemutatása felé akarunk elmozdulni, hogyan tanuljanak önállóan, hogy minél előbb, teljes mértékben felhatalmazhassuk őket mások tanítványozására.
9. A reprodukciót tartsd szem előtt. A tanítványozási folyamatban minden azt a célt szolgálja, hogy segítsen másoknak minél előbb elkezdeni önmaguk elérésének/tanítványozásának folyamatát. Ez elősegíti a természetes szaporodást és Isten királyságának exponenciális növekedését, az Ő szándékai szerint.
Végül, az olyan összegyülekezések, amelyekben mindenki aktívan részt vesz – a következő fejezet témája – további eszközt biztosít ahhoz, hogy folytatódjon a tanítványozás folyamata, és mindenki, Krisztus testének tagjaként teljes mértékben szolgálja annak működését.
Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2011.02.10. 09:43:55
KORTA 2011.02.10. 12:29:25
További hasznos siteok: www.simplechurch.com/ ptmin.org/ simplechurch.eu/ www.thresholdevent.com/
Rövidesen küldöm egy újabb fordításom a tanítványságról :-)
KORTA 2011.02.10. 17:49:46
Tanítványság, misszió és gyülekezet: Egy felvetés, hogy ismerjük meg történelmünket
Kelt 2009 július 26.-án Frank Viola tollából
“Tanítványság” és missziós”
Ez ma két felkapott kifejezés keresztény berkekben. Természetesen, van még az “egyszerű gyülekezet”, ami, azonban máskor egy másik vita tárgyát képezheti.
Konferenciákon szólalok fel az egész világon, és találkozok emberekkel, akik belekapaszkodtak a tanítványságba vagy a misszióba (vagy mindkettőbe). Megfigyeltem néhány dolgot.
Két missziós irányzat
1) Azok, akik megragadtak D.L. Moody gondolkodásmódjánál. Ők azok, akik alapjában véve az elveszett lelkek megmentését tartják az Isteni küldetésnek. Ezért a gyülekezetet, vagy egy lélekmentő állomásnak tekintik (mechanizmus az elveszettek megmentésére), vagy valaminek, ami nem jelenik meg a radarenyőn, annyira jelentéktelen.
“Bármilyen gyülekezetbe is járj, bármilyen formát öltsön is, és bármilyen gyakorlatot is folytasson – mindez nem számít. A gyülekezet azért létezik, hogy megmentse az elveszett lelkeket, és ezzel a történetnek vége. Így gondolkodnak ők.
2) A másik táborba, akikhez örömmel csatlakozom, azok tartoznak, akik nem az egyének lelkének megmentését tartják az Isteni küldetésnek. Az csak egy szelete a tortának, nem az egész torta. És nem is a cél. Valójában Isten szándéka már a bukás előtt is megvolt és túlmutat a megváltás keretein. Istennek van egy nem-megváltási célja – egy “örök cél” ahogy ezt Pál nevezi – ami már a szívén volt, mielőtt a bukás megtörtént. Azóta sem mondott le róla.
T. Austin-Sparks rámutatott, hogy az örök célra, mint egy egyenes vonalra gondolhatsz, amely az örök múltból az örök jövő felé halad.
Valahol középen, azonban van egy hajlat. Ez a hajlat az emberiség bukását képviseli. A hajlat alján van a kereszt. A kereszt célja, hogy visszavigyen bennünket az egyenes vonalra.
Sajnos, sok keresztény elfelejtkezett a vonal többi részéről. Tulajdonképpen elfeledkeztek a vonal elejéről és a vonal végéről. Ehelyett megrekedtek a hajlatban. Úgy tűnik, hogy nem tudtunk túllépni a üdvösségen és a megváltáson. Kiinduló pontunk az 1 Mózes 3 (az emberiség bukása) az Efézus 1-el és a Kolossé 1-el szemben (Isten célja az idők előtt).
Következésképpen Isten szolgálatát, mások segítését, próbálkozásokat a világ jobbá tételére, lelkek mentését a pokolból, Isten imádatát, stb, nevezik rutinszerűen a nagy Isteni küldetésnek.
Állítom, hogy Isten célja túlmegy mindezeken, és az sokkal inkáb egy szándékolt lángolás magáért Istenért, mint hogy egyszerűen emberi érdekeket szolgáljon.
Az örök cél felmérhetetlen, kifejtése meghaladja ennek a cikknek a kereteit. (Máshol megtettem.)
Két tanítványsági irányzat
Két tanítványsági irányzatot figyeltem meg. (Figyelemreméltó, hogy az Új Szövetség a “tanítvány,” “megtért, ”hívő,” és “keresztény” szavakat egymás szinonímáiként használja. A tanítványság szót ma gyakran abban a bibliai értelemben használják, hogy Krisztus képére átváltozni vagy formálódni. Ez a szó keresztény növekedést vagy szellemi formálódást határoz meg. Így most itt mi is ebben az értelemben használjuk):
1) Vannak akik azt mondják, “A tanítványság a fontos; a gyülekezet nem számít. Ne beszéljünk a gyülekezetről; inkább arról beszéljünk, hogyan tegyük a megtérteket tanítványokká.”
Egy tényről árulkodik az, amikor az emberek így beszélnek: A gyülekezetről alkotott fogalmunk ma távolról sem az, amit az Újszövetségben jelentett.
Amikor az emberek ilyen kijelentéseket tesznek, valójában arról beszélnek, hogyan “csináltuk” a gyülekezetet.
Amikor az emberek egy tradicionális lencsén át nézik a “gyülekezetet”, nem nehéz észrevenni, hogy mennyire égetően szükség van a tanítványozásra.
A másik tábor helyesen érti, hogy a tanítvánnyá tevést nem lehet különválasztani az eklézsiától. Nem válaszhatjuk el egymástól az emberek formálását Jézus elkötelezett követőivé és az élő, lélegző, vibráló közösséget, amely az Ő fősége alatt gyülekezik össze.
Más szavakkal, nem választhatjuk el a tanítványságot az eklézsiától, ahogy a gyermeknevelést sem választhatjuk el a családtól. Az eklézsiát nem válaszhatod el magától Jézustól sem, az az Ő teste. Képzeljünk el egy sósvizi halat. Ez a hal csak az ő természetes élőhelyén élhet, ami számára az óceán. Miért? Azért mert az ócean nyújt a halnak mindent, ami szükséges az életéhez, lélegzéséhez, létezéséhez.
A hal másoktól függő, teremtett lény is egyben. A halak halrajokban úsznak.
Most vegyünk egy másik képet. Képzeljük el, hogy a halat kivesszük az óceánból, a halrajból és valakinek a hátsó kertjébe dobjuk. Az emberek felváltva, 15 percenként vizes tömlővel locsolják. Sót is szórnak a testére.
Ez a modern tanítványságnak megfelelő kép.
A tanítványságot külön választottuk a keresztény természetes élőhelyétől (eklézsia), ami nagyban individuális eseménnyé vált. Az egyéni tanítványozó “tanítványozza” az egyéni tanítványt, hogy az jobb egyéni tanítvány legyen.
Mi, azonban nem így ismertük meg Jézus Krisztust.
A kereszténység mindig is kollektív, testületi életet és törekvést foglalt magában és az is marad.
Ezért nem a tanítványság a kérdés. A kérdés az eklézsia helyreállítása Isten eredeti szándékának megfelelően, mivel az eklézsia a keresztény természetes élőhelye. Minden egyéb pedig ebből következik.
Hogyan tanítványozott a 12?
A hal metafórája által szembe kerülünk azzal a kérdéssel, amit ma ritkán tesznek fel: Hogyan tettek eleget az apostolok, akik közvetlenüli Jézustól kapták megbízásukat, hogy “tegyetek tanítványokká minden népet” ezen küldetésüknek?
Ha időrendi sorrendben olvassuk az Újszövetséget az Apostolok Cselekedeteitől a Jelenések Könyvéig, csak egy választ adhatunk. Úgy tették, hogy eklézsiákat plántáltak az egész ismert világban.
Bárki kétségbe vonhatja álláspontomat.
A megtértek természetes és organikus módon váltak a Messiás elkötelezett követőivé és maradtak meg egyszerűen azáltal, hogy a helyi eklézsiához tartoztak városukban.
A 12 maga is ismerte az eklézsiát. Magával Jézussal együtt éltek annak embrionális megnyilvánulási formájában, Galileában. 3 és fél évig a 12 és bizonyos asszonyok egymással közösségben éltek, ahol Jézus volt közös életük központja és a feje is.
Ma egy keresztény tanítványképzésben részesül csupán azáltal, hogy a Krisztus Teste élő megjelenési formájának része. Ugyanúgy ahogy a sósvizi hal növekszik, táplálkozik és fennmarad egyszerűen azért, mert az óceánban él és halrajban úszik.
Az eklézsiába, ezért Isten minden gyermeke beleszületik. Abban élve Isten népe természetes módon szívja magába Krisztust. Azaz Krisztus “tanítványozza” őket Krisztusba a hívők közösségén keresztül.
Nem ismerjük történelmünket
Megfigyeltem egy másik dolgot is. Úgy tűnik, hogy azok az emberek, akiket felcsigáz a tanítványság (rendszerint 20-as éveinek közepe/vége felé és 30-as éveinek elején járó férfiakat – vezetőik pedig 40-es és 50-es éveikben járnak) nem ismerik a modernkori tanítványság történetét, honnan származik, egyáltalán miért létezik.
A történet visszanyúlik a korai 19. századba John Nelson Darby tanításaihoz. Darby az Új Szövetség egyes igeszakaszaival igazolta a megtérés és Jézus követésének szétválasztását.
A megtérés és Jézus követése közötti különbségtétel szakadéka tovább mélyült a Dallas Theological Seminary és korai tanítóinak megjelenésével. Állandósították Darby doktrináját, amely a hitet Jézusban, mint Megváltóban elválasztotta Jézusnak, mint Úrnak követésétől.
Ennek eredménye ismerős lehet a számodra. A keresztény tájékon sok olyan keresztény hitre áttért ember jelent meg, akik tűzkárok ellen kötöttek biztosítást, azonban közülük csak kevesen követik Jézust, mint ennek a világnak igazi Urát.
Ennek volt ellenszere a tanítványozás, mint módszer és program. A para-egyházi szervezetek magukhoz ragadták a kezdeményezést. Lérehozták ez első tanítványsági “programokat”, amelyeket a felekezeti gyülekezetek is elkezdtek használni.
Hogy nézett ez ki? A “tanítvány” legalább egyszer egy héten találkozott a “tanítványozóval”. Együtt memorizálták az igeverseket vagy tanulmányoztak egy bibliai szöveget, átvették az elkövetett bűnöket (ezt hívják úgy, hogy “egymást elszámoltathatóvá teszik”), együtt imádkoztak, átbeszélték az elveszettek felé való tanuskodást, és meghatároztak a következő “tanítványsági” találkozó időpontját.
Az ifjú keresztények kezdetben izgatottak voltak, idővel azonban kezdték látni az egész romlottságát. Ez szélesre tárta az ajtót a megszokásszerű, lélekölő és áporodott tanítványsággal, mind módszerrel szembeni erőteljes reakciók előtt.
Ezen az ajtón át sétált be a kenetteljes kegyelem mozgalom, amely Darby tanításainak túlzásba és végletekbe vitt változata volt. “Tedd ami jól esik, mert kegyelem alatt vagy” szólt a mantra. Amíg ez folyt, az Úr egy hatalmas ébredést küldött Amerikára, és sok fiatal az ellenkultúrából megtért Krisztushoz.
Sok nagyon megajándékozott szolgáló megragadta az ébredés kerekét és új mozgalmat indított el, ami “tanítványsági” mozgalomként vált ismertté (“pásztorló” mozgalomnak is hívták). Visszaállították a régi tanítványozó módszereket, de új teológiát és szóhasználatot vezettek be. Ez volt “a delegált hatalomnak való alávetettség teológiája.”
Amikor végül kitisztult az ég, a tanítványság mozgalom megsebzett és szétzúzott lelkeket hagyott maga utánt, akik közül egyesek a mai napig nem álltak helyre. Sok keresztény elméjében a “tanítványság” egy négybetűs (angol) szó lett. Az inga – törvényszerűen – ismét keményen a törvénykezés és tekintélyelvűség irányába lendült.
A keresztény vidéket gyorsan benépesítették a névleges keresztények és langyos hívők, akik egyszerűen “elmondták az imádságot” (azaz a “bűnös imáját”).
A növekvő langyosságra és névleges megvallásokra való válaszként visszatért a “tanítványság”. Újra divatba jött, hogy megpróbáljuk helyreállítani a sérüléseket. A modernkori tanítványság szószólói azonban, nagyrészt nem ismerik a történetét. Szóval, megint visszatértünk ahhoz, hogy locsoljuk a halat a pázsiton.
Akik nem emlékeznek a múltra arra ítéltettek, hogy megismételjék azt.
-George Santayana
A történelem azt tanítja nekünk, hogy az emberek soha semmit nem tanulnak belőle.
-G.W.F.Hegel
Albert Einstein egyszer azt mondta, hogy az elmebaj meghatározása az, hogy mindig ugyanazt a dolgot tesszük és mindig más eredményre számítunk.
Amikor a gyülekezet gyakorlatára és a modernkori tanítványságra gondolok, ez az idézet jut eszembe.
Bárcsak tanulnánk történelmünkből!
Egy szóval, nem tudod a lécet emelni a tanítványság esetében anélkül, hogy ne emelnéd a lécet az eklézsiára vonatkozólag – ami a Krisztus Testének élő tapasztalata – a természetes élőhely, amelyben az igazi tanítványképzés és átalakulás történik.
Záró kihívások
Mit akarok tehát mondani? Elég egyszerű. A probléma nem a tanítványozással van; a problémát gyülekezeti gyakrolatunk jelenti.
Engedd meg, hogy megosszam ami a szívemen van.
Neked, aki a misszióra teszed a hangsúlyt, mi a látásod Isten örök célját illetően?
Te, aki a tanítványságot hangsúlyozod, hogyan értelmezed azt, hogy Isten eklézsiája nem választható el attól, hogy Jézus Krisztusnak komoly követői szülessenek: érettek, edzettek, kiegyensúlyozottak és szabadok a vallásos köteléktől?
Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember szét ne válassza.
Szívesen veszem egyet nem értésedet, sőt helyreigazításodat a fentiekkel kapcsolatban. (Ha meg tudod nekem mutatni, hol tévedtem a Szentírásra való hivatkozást illetően, akkor mindkettőnknek igaza lesz).
Egyúttal kérlek, barátkozz meg a lehetőséggel, hogy mi, akik felemeljük ezt a bizonyos zászlót lehet, hogy rájöttünk valamire. És, ha igen, te mihez kezdesz vele?
Sokkal jobban örülnék egy fair és kérlelhetetlen egyet nem értésnek ezzel a dologgal kapcsolatban, minthogy teológiai szempontból rábólintson valaki. Ugyanis az utóbbi semmin nem változtatna. Mi keresztények jól értünk ahhoz, hogy áment mondjunk, és aztán mindent ott folytassunk, ahol abbahagytuk.
,Jó lenne, ha itt most nem ez történne! Ez a kérdés túlságosan fontos ahhoz.
Forrás:
frankviola.wordpress.com/2009/07/26/discipleship-mission-and-church-a-plea-to-learn-our-history/
P4p3r Dr4g0n 2011.02.11. 09:32:04
www .konyv-konyvek. hu/ird_meg_amiket_lattal_het_lakotelepi_gyulekezet_czovek_tamas_szerk
KORTA 2011.02.11. 11:39:27