A vezetés a keresztyén közösségekben egyszerre feladat és kiváltság. Isten maga hív el és bíz meg embereket azzal, hogy népét, Jézus példáját adaptálva, szolgáló lelkülettel vezessék. A jó vezetés áldás egy közösség számára: irányt ad, bizalmat épít, és segít betölteni a közös elhívást. Bármennyire egy nemes és szent szolgálatról van szó, előfordul, hogy olyan helyzetek állnak elő, amelyekben szükség van a vezetők védelmére – vagy éppen a fegyelmezésükre.

Egy vezető szolgálata még gondos kiválasztás ellenére is megkérdőjeleződhet. Előfordulhat, hogy valaki, aki korábban megbízhatónak bizonyult, később mégis méltatlanná válik a vezetői szolgálatra – például, ha visszaél a hatalmával, vagy valamilyen súlyos bűnt követ el. Ugyanakkor az is gyakori, hogy egy vezetőt alaptalan vádak érnek, pusztán azért, mert bátor volt dönteni, kiállni valami mellett, vagy éppen nemet mondani. Épp ezért nagyon fontos különbséget tenni a megalapozott és a megalapozatlan vádak között. Meg kell védenünk azokat a szolgálókat, akiket igaztalan támadások érnek – ugyanakkor bátorságra és felelős eljárásra van szükség akkor is, amikor egy vezető erkölcsi okokból diszkvalifikálja magát, és ezért már nem maradhat pozícióban, mert másokra gyakorolt hatása ártalmas lehet.

De hogyan lehet ezeket a kényes helyzeteket evangéliumi szemlélettel és krisztusi lelkülettel kezelni? Hogyan álljunk helyt ebben a feszültségben – fenntartani az ártatlanság vélelmét amíg nem igazolódik az ellenkezője, és egyszerre érvényesíteni az igazságot, de a szeretet kontextusán belül maradva?

1. A vezetők elleni vád

”Presbiter ellen vádat ne fogadj el, csak két vagy három tanú szavára."[1] Az itt található görög szó a ”katégoria”, ami egy jogi kifejezés volt már az Úsz keletkezésének idején, jelentése ”vádat benyújtani/emelni/felhozni”. Például János evangéliumában is találkozunk ugyanezzel a kifejezéssel Jézus perében: "Pilátus ekkor kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte: "Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?" [2] Ebből a példából is elég egyértelmű, hogy ez a görög kifejezés egy nagyon erős szó. Nem egy emberi hibára, vagy gyengeségre vonatkozó kritika, nem is csupán egy negatív vélemény valakiről, aki nem szimpatikus valamiért. Ez a kifejezés arra utal, hogy valakik azt állítják valaki másról, hogy az illető áthágott valamilyen törvényt vagy fontos közösségi normát, és ezért büntetőjogi vagy fegyelmi eljárás alá kell vonni őt.

Nyilvánvaló, hogy amikor Pál apostol Timóteusnak a vezetők védelméről és szükség esetén fegyelmezéséről ír, egyensúlyt keres a védelem és az elszámoltathatóság között. Az általa használt jogi kifejezés nem csupán a pletykáktól akar óvni, hanem attól is, hogy megalapozatlan vagy egyoldalú vádak alapján ítéljünk meg egy szolgálattevőt. Csak akkor szabad komoly vádat figyelembe venni, ha azt két vagy három tanú hitelesen megerősíti – vállalva ennek erkölcsi súlyát és következményeit is. Ez a szabály egyaránt védi a vezetőt a rágalmaktól, és nyitva hagyja az utat a felelősségrevonás előtt, amikor az valóban indokolt, mert gondosan megvizsgált tényekkel alátámasztott eljárást feltételez.

Miért azzal kezdi Pál apostol, hogy ” Presbiter ellen vádat ne fogadj el....”? Miért ennek kellene lennie az első, alapértelmezett reakciónak keresztyén közösségekben? Talán azért nem szabad túl könnyen helyet adni a vezetők elleni vádaknak, mert mielőtt valakit felhatalmaztak egy vezetői szolgálatra, át kellett esnie egy komoly átvilágításon, amivel kapcsolatban szintén Pál apostol azt mondja, hogy "nem vádolható” és ”feddhetetlen"[3] ember alkalmas csak arra, hogy vezető legyen egy gyülekezetben, vagy az egyházban. Erről a közösségnek meg kellett győződnie, és csak azután állíthatta szolgálatba az illető vezetőt.

A szolgálat viszont járhat együtt sok konfliktussal is, amit egy vezetőnek vállalnia kell. Ha egy vezető a szolgálatával együttjáró konfliktusokat nem vállalja fel, akkor ezt valószínű azért nem teszi, mert félti az egzisztenciáját vagy a népszerűségét, vagyis embereknek akar megfelelni. A vezetőknek erről a kísértéséről Pál így ír: "Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája."[4] Pál életét figyelve világosan látjuk, hogy ez így van. Kicsinyes, irigy, bűneikkel megalkuvó és hamis tanításokat terjesztő emberek vádaskodása kísérte végig egész szolgálatát. Ha egy vezető mindenki kedvence, akkor azon el kell gondolkodni. Krisztust és ezzel együtt a gyülekezet érdekét szolgálni nagyon sokszor nem azt jelenti, hogy a gyülekezet egyes tagjainak kívánságát kell kiszolgálniuk a vezetőknek. Éppen ezért a jó vezetőket nem csak szeretik, hanem vannak, akik ellenségesek velük.

2. Mikor lehet egy vezető ellen vádat elfogadni?

A vád komolyságát jelzi, ha ketten vagy hárman Isten előtt is, és a közösség előtt is merik vállalni, hogy egy etikailag problémás vezetői magatartásról tanúskodjanak. Ebben az esetben azt mondja Isten Igéje, hogy meg kell vizsgálni az ügyet. Miért szükséges a két vagy három tanú? Emögött egy ószövetségi alapelv húzódik meg.

 Mózesnek ezt a rendelkezést adta Isten: "Csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása alapján nem szabad. A tanúk emeljenek rá először kezet, amikor kivégzik, csak azután az egész nép. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!"[5] Az ószövetség idején vádemelés komolyságát fejezi ki az, hogy annak, aki a vádat emelte, részt kellettvennie a kivégzésben, azzal a tudattal, hogy az ártatlanul kiontott vért Isten számon fogja kérni a kezéből. Erre utal Pál apostol is, tehát a gyülekezetek esetében is igaz az, hogy az ártatlanul meghurcolt vezetők becsületét is Isten fogja számonkérni a hamis tanúktól azon a napon, amikor minden kimondott szóért el fogunk számolni vele[6].

Néhány fejezettel később ezt olvassuk a Tórában: "Nem lehet elég egy tanú senkinek a bűne vagy vétke dolgában sem, bármilyen vétket követett is el. Két vagy három tanú szavával lehet érvényes egy ügy. Ha valaki ellen hamis tanú áll elő, és törvénytelenséggel vádolja őt, akkor az a két ember, akinek pere van egymással, álljon az ÚR színe elé, a papok és a bírák elé, akik akkor hivatalban lesznek. A bírák vizsgálják ki jól az ügyet, és ha hazudott a tanú, hazugságot vallott embertársa ellen, azt tegyétek vele, amit ő akart tenni embertársával. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!"[7] Ennek a szakasznak az alapján négy fontos következtetést lehet levonnunk.

(1) Világos, hogy az, akit megvádolnak, nem feltétlen vétkes azzal, amivel vádolják. Az ártatlanság vélelme megillet mindenkit egészen addig, amíg nem bizonyítják az ellenkezőjét. Még az Úr Jézust is megvádolták hamis tanúk[8] mégsem lehet kétségünk afelől, hogy tökéletesen ártatlan volt mindabban, amivel vádolták.

(2) A vádemelés nem csupán a nép vezetői előtt, hanem az "az Úr színe előtt" is történik. Ezzel a tanúknak is tisztában kell lenniük, mert ez azt jelenti, hogy az Úr lesz az, aki elszámoltatja őket emiatt. "Nem marad büntetlen a hamis tanú, és elpusztul, aki hazugságot beszél."[9]

(3) A hamis tanúkból könnyen lehetnek vádlottak, akik ellen saját hamisságuk tanúskodik. Velük rendkívüli szigorral kellett elbánni.

(4) Ha a vád igaznak bizonyult, azt komolyan kell venni, és ha vezetőről van is szó, megfelelő módon reagálni kell rá, nem lehet szőnyeg alá söpörni.

Ezen a ponton azt is látnunk kell, hogy az Ige sehol nem két vagy három panaszkodóról beszél, hanem két vagy három tanúról, akik felvállaják, hogy az Úr színe előtt és a többi vezető előtt vádat emeljenek egy szerintük bűnben élő vezetővel szemben. Ezért fontos ebben a témában az is, hogy tisztázzuk mit jelent tanúnak lenni.

3. Mit jelent az, hogy tanú?

A tanú olyan ember, aki hiteles információval tud szolgálni egy üggyel kapcsolatban, azért mert valamilyen módon részese volt annak. Látta, esetleg hallotta, vagy az is lehet, hogy részt vett abban amiről tanúskodik.

János apostol például így ír arról, hogy miért hiteles az ő tanúskodásuk: "Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. ... Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal."[10]

Ez azt jelenti, hogy a tanú nem a sejtéseit, a véleményét, a feltételezéseit vagy az érzéseit osztja meg másokkal. Csupán tényekről tanúskodhat, azok közül is csak azokról, amelyeknek tanúja volt valamilyen módon. Minden olyan vádat el kell utasítani, amely sejtéseken és nem bizonyítható tényeken alapul.

Valaki azt mondhatná erre, hogy bűneink nagy részét titokban követjük el és igyekszünk is titokban tartani. Ez így igaz, csakhogy nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a gyülekezet Krisztusé, és Neki egyáltalán nem mindegy, hogy milyen emberek állnak az élén. Van hatalma arra, hogy egy bűneitől elfordulni nem akaró vezetőt leleplezzen mások előtt, hogy a napvilágra került bűneit látva a többi vezető félreállítsa a szolgálatból. Pál apostol Galata levélben megfigyelhető szóhasználata is arra enged következtetni, hogy Isten gondoskodik arról, hogy a bűneitől elfordulni nem akaró embert "tetten érjék"[11] a bűnben. Nem arról beszél itt az Ige, hogy hívők bizalmatlanul nyomozzanak egymás bűnei után, hanem arról, hogy a bűn a közösség tagjai előtt akaratlanul is lelepleződik, így tanúivá válnak azok, akik ezt látták.

4. Mit kell tenni akkor, ha a vád igaznak bizonyult?

"Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon."[12] Írásmagyarázók között vita van arról, hogy mit kell érteni a "mindenki előtt" kifejezés alatt. Vannak, akik azt gondolják, hogy ez annyit jelent: a többi vezető előtt. Mások szerint ez a gyülekezet előtti nyilvános fegyelmezést jelenti. Ha figyelembe vesszük, amit Jézus a nyilvános fegyelmezésről tanít[13], akkor feltételezhető, hogy már voltak szűkebb körű próbálkozások a bűnben lévő vezető helyreállítására. A "mindenki előtt" tehát valószínű azt jelenti, hogy a gyülekezet nyilvánossága előtt kell megfeddeni a vezetőt.

Miért van szükség arra, hogy a bűnbe sodródott vezetőt a gyülekezet nyilvánossága előtt feddjék meg? Ezt Pál így indokolja: "Többiekben is félelem támadjon". A vezető sokak számára példa, és ez így van jól: "Legyetek a követőim testvérek, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek."[14] - mondja Pál. Az itt olvasható kifejezés (sümmimétés) jelentése: ”aki valakit másokkal együtt követ = együttkövető”. Tehát a vezetőt követik a többiek, ő példa lehet a jóban is, de például szolgálhat a rosszban is. Indokolt tehát a gyülekezet nyilvánossága előtti fegyelmezés ilyen esetben, mert ez az aktus leválasztja az elbukott vezetőről azokat, akik eddig ővele együtt követték Krisztust. Azért van szükség erre a leválasztásra, hogy a bűnbe viszont már ne kövesse már senki.

5. Mi a tennivaló akkor, ha vád nem igaz?

Láttuk, hogy amikor Pál a vád elfogadásának feltételeként két vagy három tanúról beszél[15], akkor az ószövetségi alapelvekre nyúl vissza. A Tórában Isten elmondta Izráelnek, hogy mi az akarata ebben az esetben: "ha hazudott a tanú, hazugságot vallott embertársa ellen, azt tegyétek vele, amit ő akart tenni embertársával. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!" [16]

Akkor tehát az a kérdés, hogy vajon mit akartak elérni azok, akik vádat emeltek egy vezető ellen és hamis tanúnak bizonyultak? Azt hiszem nem nehéz belátni, hogy a vezető becsületét be akarták szennyezni mások előtt, hogy a szolgálatában ellehetetlenítsék. Ma ezt hívjuk karaktergyilkosságnak. Ha tehát az Úr parancsa az, hogy "azt tegyétek vele, amit ő akart tenni embertársával", akkor mit kell tennünk? Két fontos lépést.

(1) Nyilvánosságra kell hozni az ügyet a közösség előtt, mert több mint valószínű, hogy aki hamis tanúskodásra hajlandó, az pletykától sem riad vissza és ezért biztosra vehető, hogy a gyülekezetből is sokan tudnak a dologról, csakhogy nem rendelkeznek a valóságnak megfelelő információkkal. Ezzel a lépéssel a gyülekezet vezetői nyilvánosan megvédik annak a vezetőnek a becsületét, akit hamisan vádoltak meg. Az Ige előírja a hívők előtti nyilvánosságot, nem beszél a ”titokban”, ”egymás között lerendezett”, ”csak vezetőkre tartozó” problémakezelési módszerekről. Hinnünk kell abban, hogy Isten képes az általunk vezetett testvéreknek megmutatni az igazságot, és hogy nekik van vágy a szívükben arra, hogy megértsék és kövessék azt.

(2) Szintén nyilvánosságra kell hozni azt is, hogy a tanúk hazudtak. Így lelepleződnek mindenki előtt és a szavahihetőségüket elvesztik azok előtt is, akik eddig talán bizonytalankodtak, hogy higgyenek-e a pletykáknak.

Nem lehet másképp? Amit az Igében Isten kér a vezetőktől azt nem könnyű megtenni, érthető, hogy ha csak lehet kerülni a konfliktusokat vagy a botrányokat, akkor ezt teszik. Szinte biztos, hogy a legtöbben tartanak az ilyen radikális döntésektől, hiszen egy konfliktus sebekkel, fájdalommal, feszültséggel, keserűséggel és megosztottsággal járhat együtt. Ezért meg kell néznünk, hogy milyen haszna lehet, annak, ha a vezetők a kockázatoktól való jogos félelem ellenére felvállalják, hogy úgy járjanak el, ahogy azt a Biblia tanácsolja.

6. Milyen haszna van a biblikus eljárásnak?

(1) Ígéretünk van rá, hogy a viszály megszűnik. Isten Igéje azt mondja: "Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály. A szén parázslik, a fa lángol, a viszálykodó ember pedig perpatvart szít. A rágalmazó szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe. Az ezüstmáz bevonja az agyagedényt, a sima ajak pedig a gonosz szívet. Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol. Ha kedvesen szól, ne higgy neki, mert hét utálatosság van szívében! El lehet takarni a gyűlöletet csalással, de lelepleződik a gonoszság a gyülekezetben. Aki vermet ás, beleesik, és aki követ dob el, arra esik vissza. A hazug nyelvű gyűlöli azt, akit eltiport, és a sima szájú bukást idéz elő."[17] "Űzd el a csúfolódót, és elmegy vele a perlekedés, megszűnik a peres ügy és a gyalázat."[18]

(2) Megelőzhetjük, hogy az egész gyülekezetet tönkre tegye az adott helyzet. Az előző helyen azt mondta a Példabeszédek könyve: "A rágalmazó szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe." Az analógia a közösségre utal, vagyis ez igaz a gyülekezetre is (ami a Krisztus teste). Tudjuk, hogy ha egy elfertőződött sebet időben megtisztítanak az fájdalommal jár együtt, de elkerülhető, hogy később esetleg amputáció árán lehessen megmenteni a testet attól, hogy a betegség eluralkodjon rajta. "A szén parázslik, a fa lángol, a viszálykodó ember pedig perpatvart szít." Meg kell-e várni, amíg a gyülekezet lángba borul és sokan bent égnek? Azt gondolom nem, sőt azt is tudjuk, hogy az Úr felelősségre fogja vonni a vezetőket, ha ilyen esetben a félelmeik miatt kerülik a konfliktusokat. De mi történik, ha a vezetők megteszik időben, amit kell? "Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály."

(3) Isten felhasználhatja a gyülekezeti fegyelmezést arra, hogy helyreállítsa azt a testvért, akit rágalmazáson értek, és szembesítették bűnével. Jézus azt mondja, hogy ha valaki elfogadja az intést és hallgat rá, akkor "megnyerted atyádfiát"[19].  

7. Exkurzus – néhány időszerű elvi és gyakorlati kérdés

Mai nyilvános terek bevonhatók a vezetőkkel kapcsolatos fegyelmezésbe?

Ma sok konfliktus és vezetőkkel kapcsolatos botrány az internet nyilvánossága elé kerül. A nyilvánosság bevonása vezetőkkel kapcsolatos etikai problémák során azért merül fel, mert az 1Tim 5:19-ben a Szentírás úgy rendelkezik, hogy azt a vezetőt, akiről kiderült, hogy vétkezett "mindenki előtt fedd meg". Láttuk azonban, hogy ennek a rendelkezésnek az értelmezésével kapcsolatban vita zajlik az írásmagyarázók között arról, hogy ez pontosan mire vonatkozik. A többi vezetőre? Ez esetben a vezetői csapat belső nyilvánosságára utal Pál apostol. Esetleg a gyülekezeti tagokra vonatkozik? Ebben a tágabb értelmezésben a gyülekezet nyilvánosságáról van szó. Akár melyik értelmezés mellett is dönt valaki, az biztos, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni az akkori gyülekezeti nyilvánosság és a mai Internet nyilvánossága közé. Ez olyan hiba, ami pont a gyülekezetet veszi ki a képletből, és egy másik kiszámíthatatlan nyilvánosságra bízzuk rá a problémát, ami a legjobb esetben is csupán egy laza, kontrollálatlan keresztyén olvasóközönség, amelyben nem biztosított a szeretet, a bölcsesség és a lelkigondozói felelősség kontextusa.

Azt gondolom, hogy a gyülekezeti közösség fegyelmező, helyreállító és védő funkcióját nem lehet egyszerűen kiszervezni a személytelen közösségi médiatérbe. Amikor Pál azt mondja, hogy "mindenki előtt fedd meg", akkor a „mindenki” alatt nem az egész várost értette, és nem a szekuláris kommunikációs terekre gondolt, ezt abból is tudhatjuk, ahogy a korinthusi hívőket figyelmezteti arra, hogy a gyülekezeten belüli konfliktusokat ne vigyék ki a világi bíróságok szekuláris jogi kontextusába, hogy ott rendezzék[20].  Az a teológiailag és lelkigondozói szempontból elhamarkodott gyakorlat, amely egyenlőségjelet tesz a gyülekezeti nyilvánosság és az internetes nyilvánosság közé, akaratlanul is komoly károkat okozhat minden érintett számára. Azoknak, akik elbuktak megnehezíti a helyreállást, más érintetteknek (pl. házastársak, gyermekek, tágabb család) felerősíti a szégyenérzetét, mert kiterjeszti olyan körökre is, akiknek semmi közük az ügyhöz, és emiatt további még komolyabb sebeket kaphatnak.

Mikor lehet mégis indokolt az Internet nyilvánosságához fordulni? Például abban az esetben, ha az érintett vezető maga használja ezt a nyilvánosságot arra, hogy fenntartsa a tevékenységét, és nincs más mód az érintett gyülekezetek vagy további potenciális áldozatok védelmére. Vagy abban az esetben, ha egy vezető kitart a nyilvánvaló és közismert bűnében, és sem gyülekezeti, sem felekezeti, sem más szervezeti eljárás nem vezetett eredményre vagy nem lefolytatható, akkor indokolt lehet a szélesebb nyilvánosság igénybevételé. Azonban ilyenkor is érdemes figyelembe venni néhány fontos alapelvet: mint pl. a fokozatosság (szükséges és elégséges nyilvánosság), tárgyilagosság (bizonyítható tényeken és ne sejtéseken, véleményeken, pletykákon alapuljon), és a célja mindenképpen a vétkes helyreállítása és a mások védelme legyen, és ne a bosszú.

Azzal azonban a szélesebb nyilvánossághoz fordulóknak tisztában kell lenniük, hogy egy valamilyen bűnben elbukott testvérnek is vannak jogai, nem lehet vele bármit megtenni, róla bármit közölni (főleg, ha nincsenek rá bizonyítékok). Ezeket a jogait a társadalmi együttélést szabályzó jogszabályok okkal védik. Egy meggondolatlan akcióval a vádlók is könnyen lehetnek vádlottak, méghozzá nem feltétlen alaptalanul.

A vezetők bűnei, avagy mit tudunk a rossz vezetőkről?

Barbara Kellerman a rossz vezetés (bad leadrship) nemzetközileg elismert kutatója, a vezetés tudomány szemére veti, hogy csak arra koncentrált sok évtizeden át, hogy mi van a vezetői sikerek mögött. Sok érdekes felfedezés született a jó vezetés ismérveivel és feltételeivel kapcsolatos kutatásokból, de elmulasztottuk alaposan megvizsgálni azt, hogy mi jellemző a rossz vezetésre, és milyen következményekkel fog járni. Pedig (mondja Kellerman) rossz vezetőből lényegesen több van, és a hatásuk sem elhanyagolható. A vezetéselméletnek ez az egyoldalúsága olyan, mintha egy orvostudományi egyetemen csak az egészségről tanítanának, a betegségekkel, azok diagnosztizálásával, okaival, tüneteivel és következményeivel nem törődnének. Hova vezetne ez? Lehetetlenné válna a megelőzés is és a gyógyítás is. Tehát nem elég csak a jó vezetést tanulmányoznunk, meg kell értenünk a rossz vezetés mibenlétét is. Talán nem véletlen, hogy a Biblia milyen transzparens és kiegyensúlyozott ebből a szempontból, amikor bemutatja a jó és a rossz vezetést és vezetőket.

Kellerman kutatási eredményeit frappánsan úgy összegzi, hogy a rossz vezetésnek 3 oka lehetséges: (1) az alkalmatlanság, (2) a jellemtelenség, és (3) a kettő együtt. Mind az alkalmatlanság, mind a jellemtelenség olyan vezetői deficitek, amikről bőséges forrásokat találunk a Bibliában. Kellerman felállított egy tipológiát[21] a rossz vezetésről, amiben 7 alaptípust különböztetett meg egymástól:

1. Alkalmatlan vezetés: Hiányzik a vezetőből az akarat vagy a képesség (vagy mindkettő) ahhoz, hogy tartósan hatékony befolyást gyakoroljon a szervezetére/közösségére annak érdekében, hogy a hozzáállás, a környezet vagy a folyamatok jó irányba változzanak. Ilyenkor van az, hogy tartósan fennmaradhatnak diszfunkcionális folyamatok, toxikus kultúrák vagy korrupt döntési folyamatok. Például ilyen helyzetben látjuk Áront[22], aki Mózes távollétében képtelen volt megfékezni a népet, inkább aranyborjút készített nekik engedve a csoportnyomásnak.
2. Merev (rigid) vezetés: A vezető merev és hajthatatlan. Bár kompetens lehet, nem képes vagy nem hajlandó alkalmazkodni a változó körülményekhez, új ötletekhez, új információkhoz, új generációk megjelenéséhez. Nem hajlandó felülvizsgálni saját döntéseit, gyakran autoriter hajlamú, képtelen alkalmazkodni és nem hallgat a tanácsra. Ilyen vezető volt Roboám[23], Salamon király fia, aki az ölébe hullotthatalomtól megrészegedve nem hallgatott az idősebbek tanácsára, hanem keményebb igát akart rakni a népre. Ez az önfejűség Izráel kettészakadásához vezetett.
3. Gátlástalan (intemperate) vezetés: A vezetőből hiányzik az önuralom és olyan követők segítik és/vagy buzdítják, akik nem akarnak hatékonyan beavatkozni. Többnyire akkor lehetséges ez, ha hiányoznak az intézményesített, rendszerszintű fékek és ellensúlyok, amik megakadályozhatnák, hogy túl nagy hatalom összpontosuljon egy vezető kézében. Ilyen példa a vezetői gátlástalanságra Akháb[24] király és felesége Jézabel, akik visszaélve a hatalommal a családi birtokot növelték törvénytelenül kifosztva a nekik kiszolgáltatott alattvalóikat.
4. Érzéketlen (callous) vezetés: A vezető közömbös a követői problémái, küzdelmei, szenvedése iránt, vagyis érzéketlen és önző. Figyelmen kívül hagyja vagy leértékeli az általa vezetett szervezet vagy közösség legtöbb tagjának szükségleteit, problémáit, igényeit, akaratát vagy kívánságait. Nemtörődöm és kíméletlen az általa vezetett csoport tagjaival szemben, ezért olyan döntéseket hoz, amelyek egy kiváltságos kisebbség számára előnyösek, de a többség számára hátrányosak és nem mutat együttérzést a helyzetük iránt. Ezt a vezetői érzéketlenséget kérte számon Jézus[25] is saját korának vezetőin, akik egyszerre voltak politikai és spirituális vezetők is egyben. Így jellemezte őket: „Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani. Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek… a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni; szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket.”
5. Korrupt vezetés: A vezető saját és maximum egy hozzá közel álló kisebb érdekcsoport hasznát akarja maximalizálni, és ha az előnyösebb ebből a szempontból, akkor visszaél a hatalmával. Az érvényes normákat meghaladó mértékben az önérdekeket a közjó elé helyezi, ha szükségesnek látja a normatív rendszert is úgy alakítja át, hogy a visszaéléseit legitimálni tudja az általa hozott etikátlan szabályokkal. A Biblia nem csak ismeri korrupciót, de nagyon határozottan küzd ellene. Amikor Izráel megkapja Istentől a szövetség dokumentumát a Tórát, abban nagyon sok rendelkezés az egészséges társadalmi együttélés szabályairól szól. Például a 2.Móz 23:8-ban ezt olvassuk: „Vesztegetésre szánt ajándékot ne fogadj el, mert az ilyen ajándék vakká teszi a világosan látókat, és az igaz beszédet is elcsavarja.” A próféták nagyon erőteljesen léptek fel a korrupt vezetés ellen, pl.: „Halljátok meg ezt, Jákób házának elöljárói, Izráel házának vezetői, akik utáljátok a törvényt, és minden igaz ügyet kiforgattok… Elöljárói megvesztegetve bíráskodnak, papjai megkérik az árát a tanításnak, prófétái pénzért jósolnak….” [26]
6. Elszigetelő (insular) vezetés: A vezető minimalizálja vagy figyelmen kívül hagyja az általa vezetett csoporton vagy szervezeten kívüli tágabb kontextushoz tartozók érdekeit vagy jólétét. Az általa vezetett közösség tagjait igyekszik elszigetelni a külvilágtól, és arra bátorítja őket, hogy ne törődjenek mások igényeivel, érdekeivel, szükségleteivel stb. Keresztyén közösségek vezetői nagyon hajlamosak belecsúszni ebbe a szemléletbe, rosszul értelmezve azt, hogy védeni kell az általuk vezetett közösséget az elvilágiasodással szemben, amire az egyik kézenfekvő eszköz az elkülönülés. Valóban van feszültség abban, hogy a Biblia azt kéri, hogy „ne szeressük a világot”[27], miközben Istenről azt állítja, hogy Ő „szereti a világot”[28], és Jézus úgy könyörög értünk, hogy Isten ne vegyen ki minket a világból, hanem őrizzen meg a gonosztól[29]. Talán érezzük, hogy a „világ” kifejezés jelentésének több rétege van. A felszínes teológiai megértés vezethet egy elszigetelő vezetői magatartáshoz, ami azonban nincs összhangban a Bibliával. Például Jeremiás[30] prófétán keresztül Isten arra bátorítja a babiloni fogságba hurcolt izraelitákat, hogy ne lázadjanak, ne zárkózzanak el, hanem aktívan vállaljanak szerepet annak a városnak a jóllétéért, ahol éppen élnek. Isten népe nem csak saját javát kell, hogy keresse, hanem felelősséggel tartozik azok jólétéért is, akikkel egy társadalmi valóságban él. Ez nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem a misszió része is: az evangélium hiteles képviselete megkívánja, hogy a hívők aktívan munkálják környezetük javát, igazságát és békességét.
7. Gonosz (evil) vezetés: A vezető tudatosan és szándékosan árt másoknak – kegyetlen és erkölcstelen módszerektől sem riad vissza, hogy a hatalmat megszerezze vagy megőrizze. Képes a brutalitásra, hazugságra, manipulációra és megfélemlítésre is, hogy hatalmon maradhasson. A fájdalmat és a szenvedést tudatosan eszközként használja a vezetettekkel szemben. A követőkben okozott károk súlyosak és hosszútávon hatással lesznek, ezek lehetnek fizikai, pszichológiai, erkölcsi vagy gazdasági természetű károk és traumák. Az egyik példa a Bibliában az ilyen vezetőre Heródes[31], aki annak érdekében, hogy megtartsa hatalmát, parancsot adott a betlehemi gyermekek megölésére.

Kellerman tipológiája segít meglátni, hogy a rossz vezetés nem mindig cégéres bűnökben nyilvánul meg, hanem vannak finomabb, mégis nagyon toxikus formái. A Biblia reális képet fest a vezetés veszélyeiről, és sokféle negatív példán keresztül figyelmeztet: a vezetői felelősség mindig erkölcsi felelősség is. A jó vezetés tehát nemcsak a hatékonyság, hanem jellem kérdése is, mind a kettő egyaránt fontos. Amikor ezek hiányoznak, azzal foglalkozni kell, mert ellenkező esetben komoly károkhoz vezetnek.

Amikre érdemes lenne odafigyelni

Etikai problémák kezelésekor nem elegendő a jó szándék, szükség van biblikus rendre, átgondolt és átlátható eljárásra, lelki érettségre és közösségi felelősségvállalásra is. A szekuláris társadalmi környezetben működő szervezetek éppen ezért törekednek arra, hogy tanuljanak a múlt hibáiból. Ugyanez a tanulási folyamat az egyház és a gyülekezetek számára is elengedhetetlen, különösen a vezetőkkel kapcsolatos etikai ügyek esetében. Fontos tehát végiggondolni, hogyan kerülhetők el a tipikus hibák, és miként valósulhat meg a biblikus, hiteles és felelős eljárás(rend) egyensúlya.

• Törekednünk kell arra, hogy megőriznünk az egyensúlyt az igazságosság és az irgalom, másképp az elszámoltathatóság és a helyreállításra való törekvés között.
• Fontos a gyógyulás lelki támogatása az elbukott vezető, és az összes érintett számára, beleértve az érintettek családtagjait és a tágabb közösséget is.
• Ha egy közösségnek még nincs, akkor szüksége van átlátható, tisztességes eljárási szabályok bevezetésére és betartására. Fontosak az írásban rögzített és mindenki számára megismerhető protokollok, eljárások.
• Fontos a jogi és lelki szempontokat összehangolni. Egy ilyen eljárás nagyon szenzitív és jogilag is kényes terület, amelyeknek nem megfelelő kezelése további komoly erkölcsi és anyagi károkhoz vezethet.
• Nyitott, őszinte kommunikációra van szükség minden érintett felé. A kommunikáció során megfontoltan kell használni a nyilvánosságot, érvényesítve a „szükséges és elégséges” elvet. A személyiségi jogok és emberi méltóság tiszteletben tartása kiemelten fontosak a kommunikáció során, mert az ilyen ügyek során sok negatív érzelem szabadul fel, amik további túlkapásokhoz vezethetnek.

Amikor egy konkrét ügyet ki kell vizsgálni, milyen biblikus elveket kell követnünk?

Komoly közösségi normasértéssel kapcsolatos eljárásrendet nem találunk a Bibliában, azonban sok olyan alapelv megjelenik, amiket komolyan kell vennünk, ha szükség van arra, hogy egy etikai jellegű ügyben eljárjunk. Például az igazságosság, méltányosság, ártatlanság vélelme, felelősségre vonás és fellebbezés lehetősége – a Bibliában is megjelennek, mint amik az Isten igazságosságából következnek és ezért az Ő népének közösségi életét is védik. Bár a Biblia nem ír le egy kötelező eljárásrendet, ezek az elvek világosan felismerhetők, a Tórában, a prófétáknál, a bölcsességi irodalomban, a jézusi és az apostoli tanításban. Az alábbiakban bemutatok néhány példát a legfontosabb a bibliai elvekből.

1. A bűnpártolás, eltussolás nem kedves Isten előtt és nem a szeretet vagy a kegyelem érvényesítésének a módja – „Aki ezt mondja a bűnösnek: »Igaz vagy«, azt átkozzák az emberek, megveti a nép. De akik rendreutasítják, azok kedvelt emberek lesznek, rájuk jön az áldás.”[32] „Tudomásomra jutott, hogy paráznaság van közöttetek… és ti mégis felfuvalkodtatok, ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna. … Nem tudjátok, hogy egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti?”[33] – A Szentírás egyértelművé teszi, hogy a bűn eltussolása nem a szeretet vagy a kegyelem megnyilvánulása, hanem Isten igazságosságának eltorzítása. Aki a nyilvánvaló bűnt mentegeti vagy elhallgatja, árt a közösségnek és annak is, aki elbukott, hiszen meggátolja őt a megtérés lehetőségétől. Ha egy bűn lelepleződik, akkor a szeretet nem a bűn elfedését jelenti, mert a helyreállás kiinduló pontja az igazság kimondása, maga a bűnvallás kifejezés is ezt jelenti[34]. Az őszinte belátás a helyreállás valódi és nélkülözhetetlen alapja[35]. Az egész közösség felelőssége, hogy ne váljon közömbössé a bűnnel szemben, mert egyetlen elhallgatott vétek is megronthatja a közösség lelki egészségét.
2. Igazságosság és pártatlanság elve - „Ne tegyetek igazságtalanságot az ítélkezésben. Ne kedvezz a szegénynek, és ne kíméld a hatalmast, igazságosan ítélkezz felebarátod ügyében!” „Ne állj a rosszat akaró többség mellé, és ne vallj peres ügyben a többséggel tartva, nehogy elferdítsd az igazságot.” „Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. … nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?”[36] – A Biblia világos iránymutatást ad: Isten előtt minden ember egyenlő, és ezt az elvet a hangsúlyosan komolyan kell venni fegyelmi ügyek vizsgálata során. Az igazságosság alapja a pártatlanság – vagyis az, hogy ne a társadalmi- vagy egyházi státusz, ne a népszerűség, és ne a pozíció határozza meg, hogy hogyan ítélünk meg egy ügyet. Isten nem engedi meg, hogy bárki mentesüljön a számonkérés alól csak azért, mert ismert, nagy befolyással bír, vagy korábban sok áldás fakadt a szolgálatából mások számára. Továbbá… Egy etikai vizsgálat során a vezetők nem állhatnak a többségi vélemény oldalára, főleg, ha egy népszerű személyről van szó – az igazság az, amihez hűnek kell maradni. Ez a hozzáállás védi a közösség tisztaságát és az evangélium hitelességét.
3. Ártatlanság vélelme és alapos vizsgálat - „Egy ember ellen ne álljon meg a vád semmiféle bűn vagy vétek esetében, csak két vagy három tanú vallomása alapján.”[37] A követendő alapelv egyértelmű, senkit nem lehet elítélni bizonyítékok vagy több tanú egybehangzó tanúskodása nélkül – ez minden igazságos eljárás alapja. Ennek ellentéte a koncepciós per, ahol előre megszületik az ítélet, és utána legyártják hozzá a narratívát. Jézus pere is ilyen volt, és jól ismert eljárás a posztkommunista társadalmakban.
4. Jogorvoslat és fellebbezés lehetősége - Mózes idejében a nehezebb ügyekkel tovább lehetet lépni, kérve egy felsőbb fórum ítéletét: „A fontosabb ügyeket hozzátok elém, a kisebb ügyekben pedig magatok ítéljetek.”[38] Megfontolandó alapelv: A bonyolultabb ügyeket magasabb szintre lehessen vinni, ami fellebbezés elvét tükrözi.
5. Védelem a hamis vádakkal szemben - „Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!”[39] „A bírák gondosan vizsgálják meg, és ha a tanú hamisan tanúskodott, akkor azt tegyék vele, amit ő akart tenni testvérével.”[40] Nagyon fontos alapelv, hogy senkivel szemben nem lehet eljárni megalapozatlan vagy hamis vádak alapján. Gyakran előfordul, hogy valaki valamiben elbukik, és ezt kihasználva olyan dolgokat is állítanak róla az ellenfelei vagy a haragosai, amiket nem követett el. Fontos a bűnnel szembe nézni, de az is fontos, hogy igaztalan vádakért senkinek ne kelljen viselni a felelősséget.
6. Arányosság elve (mértéktartás) - „Szemet szemért, fogat fogért…” [41] Alapelv: az ítélet legyen arányos, ne túlzó. Az igazságszolgáltatásba könnyen belekeveredhet az indirekt bosszú, a Bibliában erre példa Lámek viszonyulása a konfliktusaihoz[42]. Ezzel szemben Jézus az arányosságot a megbocsátás felé tolja el[43], de az alapelv – hogy a büntetés ne legyen túlzó – fennmarad. Az elkövetett normasértés következménye igazodjon a bűn és annak káros következményeinek a súlyához, ne legyen se túlzó se csak látszólagos.
7. Befolyásolás, korrupció és megvesztegetés tilalma - „Ajándékot ne fogadj el, mert az ajándék elvakítja a látót, és elferdíti az igazak beszédét.”[44] Aki elnyomja a nincstelent, hogy maga gyarapodjék, és a gazdagnak ad, egyszer majd ínségre jut.[45] A követendő alapelvek egyértelműek: a tisztánlátáshoz és igazságos eljáráshoz és döntésekhez elengedhetetlen a befolyásolástól mentes vezetői magatartás. A korrupció – akár nyílt, akár rejtett formában jelenik meg, és akár anyagi, akár pszichológiai hasznokat ajánl fel – aláássa az igazságosságot, és eltorzítja a józan ítéletet. Az etikai ügyeket kezelő vezetők személyes integritása ezért kulcsfontosságú, csak az lehet valóban igazságos, aki nem függ sem személyes előnyöktől, sem kapcsolati lojalitástól. Keresztyén közösségekben különösen is fontos ezzel tisztában lenni, hiszen a szoros kapcsolati hálók – barátságok, családi kötelékek – könnyen elhomályosíthatják az ítélőképességet. Az igazságos eljárás érdekében tudatosan kell óvakodni minden olyan hatástól, ami az elfogulatlan döntéshozatalt veszélyeztetné. Ha csak lehetséges, jó egy ilyen ügyet olyanokra bízni, akik nem állnak túl közeli rokoni vagy baráti kapcsolatban ez érintettekkel.
8. Minden eljárás célja, hogy végül az evangélium jusson érvényre, vagyis az érintettek helyreállása és gyógyulása, soha nem a megszégyenítés vagy a bosszú - „Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”[46] „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél.”[47] „Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levélbeni intésünknek, azt jegyezzétek meg magatoknak: ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy megszégyenüljön. De ne tekintsétek ellenségnek, hanem intsétek, mint testvéreteket.”[48] – A követendő alapelv világos, a gyülekezet- illetve egyházfegyelmezési eljárás végső célja, az elbukott testvér helyreállítása és a érintett igazságának védelme és gyógyulásának elősegítése, az eljárás minden pontján ezt a végső nagy célt kell szem előtt tartani. Ez azért fontos, mert egy ilyen eljárás nagyon erős érzelmi hullámokat kelt minden érintettben, és ez befolyásolhatja a döntéshozókat is. Azonban a jogos felháborodás vagy harag sem indokolhatja sem az igazságosság követelményének, sem a helyreállításnak – mint nagy célnak – feladását. A fegyelmi eljárás alatt állót is testvérként kell kezelni, megilleti a tisztelet és a jogainak a védelme.
9. A kegyelemmel nem lehet visszaélni – „Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, átadjuk az ilyet a Sátánnak, teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. … Most tehát azt írom nektek, hogy ne is tartsatok közösséget olyannal, aki testvérnek mondja magát, és mégis paráznaságot űz, kapzsi, bálványimádó, gyalázkodó, részeges vagy harácsoló: ilyen emberrel még egy asztalhoz se üljetek! Hiszen mit tartozik rám azokon ítélkezni, akik kívül vannak? Hát nem azokat kell megítélni, akik belül vannak? Azokat pedig, akik kívül vannak, majd az Isten ítéli meg. Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!”[49] – Bár súlyos szavak ezek és van néhány értelmezési kihívás, az alapelv itt is világos: előállhat az a helyzet, hogy aki fontos közösségi normát sértett, ellenáll a fegyelmezésnek. Ha valaki kitart a bűnében, nem hajlandó belátni vétkét, ellenáll a gyülekezeti fegyelmezésnek és nem mutat bűnbánatot, akkor a Biblia világos iránymutatást ad a gyülekezeti közösség reakciójára. Ilyenkor helye van a kiközösítésnek, de annak reményében, hogy ez a helyreállását segíti majd és a visszafogadás mielőbb megtörténhet. Ezen a ponton ellen kell állnunk olyan társadalmi trendeknek, amik ránk is hatással lehetnek, ha ennek nem vagyunk tudatában. A bibliai kiközösítés és a „cancel culture” között lényegi különbség van a céljában, módszereiben és szándékaiban. Míg a bibliai fegyelmezés célja a bűnös helyreállítása és a közösség védelme, addig a cancel culture a személy teljes elutasítására, megszégyenítésére, erkölcsi megsemmisítésére, totális és végleges kiközösítésére törekszik. A bibliai eljárás fokozatos, személyes kapcsolatokon alapul, és mindig nyitva hagyja a megbocsátás és visszafogadás lehetőségét. Ezzel szemben a cancel culture gyakran azonnali, nyilvános és visszavonhatatlan reakció, amelyből hiányzik a kegyelem és a megtérés esélye.
10. A gyülekezet és a közösség is sérül, ezen a szinten is segíteni kell a gyógyulást – „…ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.” „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” „Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” [50] – Az elv, amit nagyon komolyan kell vennünk ilyenkor, hogy nem csak a közvetlenül érintett személyekre kell odafigyelni. A Biblia világosan tanítja, hogy a bűn nemcsak az elkövetőket és az esetleges áldozatokat, hanem a gyülekezetet vagy a tágabb közösséget is megsebzi. Egy helyreállító folyamat során erre is figyelni kell. A gyógyulást ebben az esetben is Isten adja[51], Jézusért[52] az evangélium[53] által. Ezért lehetséges a testvéri kapcsolatok szintjén is a gyógyulás komoly bűnök miatt történt sebekből is, és a bocsánatkérés és a megbocsátás által[54] helyreállhatnak a kapcsolatok.

Összegzés

Egy vezető nem vádolható következmények nélkül. Ha két vagy három tanú áll elő, akkor foglalkozni kell az üggyel. Csak bizonyítható tényeket lehet elfogadni és mérlegelni, olyan emberektől, akik azoknak valamilyen formában a tanúi voltak. A többi vezetőnek becsülettel, részrehajlás nélkül meg kell vizsgálni, hogy a tanúk állításai igazak-e vagy sem. Ha a vádak igaznak bizonyulnak a vétkes vezetőt a közösség előtt nyilvánosan meg kell feddeni és szolgálatából (átmenetileg vagy végleg) el kell mozdítani. Ha a vád hamisnak bizonyult, akkor a megvádolt vezető becsületét nyilvánosan meg kell védeni és a hamis tanúkkal szemben szintén nyilvánosan kell eljárni. Egy ilyen eljárás során az evangéliumi szemléletet végig szem előtt kell tartani, vagyis a cél soha nem a retorzió, a megszégyenítés vagy a bosszú, hanem a helyreállítás. Amennyiben áldozatok is vannak, akkor az ő védelmükre kiemelten figyelni kell és gyógyulásukat minden lehetséges eszközzel támogatni kell. Mivel ilyenkor az érintett gyülekezet, vagy a tágabb közösség is sérül, gondot kell fordítani a közösségi gyógyulásra is.

Heizer Tamás, 2025.

A szerző baptista lelkipásztor és a Barnabás Csoport munkatársa.

Jegyzetek:

[1] 1Tim 5:19

[2] Jn 18:29

[3] Tit 1:6 anegklétosz = fosztóképző + egkaleó (vádat emel) – etimológiailag ez a kifejezés a kaleó (hív) igéből származik. A jelentés úgy adható vissza, hogy nem lehet valakit perbe hívni (az az vádolni), mert nincs miért. Az 1Tim 3:2-ben anepiléptosz = fedhetetlen szó írja le ugyan ezt a követelményt. Ez a kifejezés szintén egy összetett szó, aminek az előtagja (prepozíció) egy fosztóképző + epilambanomai (megfog, megragad) ige. Etimológiaijáig ez a kifejezés a lambanó igéből származik, aminek a jelentése: fog, megfog, megragad. Ennek megfelelően a jelentés úgy írható körbe, hogy a fedhetetlen ember olyan valaki, akit nem lehet megfogni valamiben, hogy a vádhatóság elé állítsák. Egy vádlottat ugyan is megragadnak a törvényszolgák, és a bíró elé állítják. Egy fedhetetlen ember életében nem lehet fogást találni, vagyis semmi olyan bűnt nem lehet felfedezni benne, ami jogalapot adna arra, hogy megragadják és bíróság elé citálják valamilyen megalapozott váddal.

[4] Gal 1:10

[5] 5Móz 17:6-7

[6] Mt 12:36–37

[7] 5Móz. 19:15-19

[8] Mt 26:59-61

[9] Péld. 19:9 és 5

[10] 1Jn. 1:1 és 3

[11] Gal 6:1

[12] 1Tim 5:20

[13] Mt 18:15-17

[14] Fil 3:17

[15] 1Tim 5:19

[16] 5.Móz. 19:15-19

[17] Péld. 26.20-28

[18] Péld. 22.10

[19] Mt 18:15-20

[20] 1Korinthus 6:1–6

[21] Barbara Kellerman: How bad leadership happens | összefoglaló: https://www.scribd.com/document/144224080/Kellerman-How-Bad-Leadership-Happens

[22] lásd 2Móz 32

[23] 1Kir 12:1–16

[24] 1.Kir 21

[25] Mt 23:4-7

[26] Mik 3:9, 11

[27] 1Jn 2:15-17

[28] Jn 3:16

[29] Jn 17:15

[30] Jer 29:7

[31] Mt 2:16–18

[32] Péld 24:24–25 de lásd még: Péld 28:13, 3.Móz 5:1, Ézs 59:14–15, Ez 3:18–19

[33] 1.Kor 5:1-6

[34] 1Jn 1:8-10 (homologeo = együtt + mondani à a bűnt a Szentlélekkel együtt bűnnek mondani és nem kimagyarázni.)

[35] Zsolt 32:5

[36] 3.Mózes 19:15, 2.Móz 23:2, Jak 2:1 és 4, lásd még: 3.Mózes 4,22–23, 5.Móz 1:17, Ézs 10:1-2

[37] 5.Mózes 19:15

[38] 2.Mózes 18:22

[39] 2.Mózes 20:16

[40] 5.Mózes 19:18–19

[41] 2.Mózes 21:24

[42] 1.Móz 4:23

[43] Mt 5:38–39, 18:21-22, Jn 8:10-11

[44] 2.Móz 23:8

[45] Péld 22:16

[46] Jn 8:10-11

[47] Gal 6:1

[48] 2.Thesz 3:14-15

[49] 1.Kor 5:4-5 és 11–13

[50] 1.Kor 12:26, Gal 6:2, Ef 4:32

[51] Jer 17:14

[52] Ézs 53:5, 1.Pt 2:24

[53] Lk 4:18-19

[54] Ef 4:32

Idén, március 15-én, a magyarok számára méltán kedves ünnep kapcsán sok beszéd elhangzott. Ezek közül hármat egészen biztosan komolyan át kell gondolnunk és eldöntenünk, hogy a hazánkért érzett személyes felelősségünk tudatában hogyan viszonyulunk ahhoz, amit a szónokok tőlünk várnak. Ezek közül a legfontosabbra, a miniszterelnök úr beszédére akarok reflektálni, de hozzátenném, hogy sem jobbról sem balról, hanem a teológia felől. Azért tartom ezt a beszédet a legfontosabbnak, mert olyan valaki mondta el, aki az első számú vezetője, tehát legfőbb minta és norma adó szereplője hazánknak.

Érthető módon erre a beszédre nagyobb figyelem összpontosul, sokan reflektáltak is rá, hiányolva a történelmi hűséget, keresve a nemzet egésze és egysége iránti elkötelezettséget, és számon kérve a helyette megfogalmazott gondolatokat (rámutatva a „poloskákkal” kapcsolatos metafora nem túl szerencsés, dehumanizáló jellegére). A beszéd sok más, igen fontos nemzetstratégiai kérdésről is szólt, amiket elhomályosítanak az előbb említett gondolatok körül fellángolt viták. Természetesen fontos kérdések ezek, de lelkipásztorként és teológusként más valamire szeretnék rámutatni, ami veszélyes a beszélőre nézve is, de azokra nézve is, akik nem teszik mérlegre annak lényegét, amit hallottak, és elmulasztják felelősen megfontolni a saját hozzáállásukat.

A beszéd műfaját tekintve egy politikai ünnepi beszéd volt. A szóhasználata alapján azonban - bármilyen furcsán is hangzik -, szakrális jellegű beszéddel van dolgunk, ugyanis többször hivatkozik Istenre, és gyakran használ Bibliából kölcsönzött kifejezéseket és teológiai koncepciókat. Tehát látnunk kell, hogy magába olvasztja a politikai ünnepi beszédek és a szentbeszédek/igehirdetések formai és tartalmi eszközeit. Ha ezt felismerjük, akkor a mondanivaló súlya még nagyobb jelentőséget kap és más összefüggésben is kell látnunk, mint ha csak egy szimpla ünnepi beszédről lenne szó.

Az első amire szeretnék figyelmeztetni, hogy veszélyes a Bibliából kölcsön venni olyan kifejezéseket, amik Isten személyét és dicsőségét írják le, és azt bármilyen számunkra fontos és kedves ügyre vagy személyre ráruházni. Ilyen Istennel kapcsolatos attribútum, hogy Ő „örök”, más szavakkal: „időtlen”. Istenen kívül senki és semmi nem „örök” és „időtlen”, a Biblia szerint ebből a szempontból Isten egyedül az, aki örök Létező és minden más létező az Ő teremtménye. Tehát a teremtményekre ezek az isteni attribútumok, hogy „örök” és „időtlen”, nem igazak. A helyzet az, hogy a legmagasabb és a legalacsonyabb rendű életformák közötti távolság bár nagy lehet, mégis értelmezhető (pl. gondoljunk az arkangyalok és a poloskák közötti távolságra). Isten és teremtményei közötti különbség ebből a szempontból nem értelmezhető, számunkra szinte felfoghatatlan, mert Ő végtelen, örök, időtlen, transzcendens, teljesen más, mint bármely más létező. Isten örök, ez azt jelenti, hogy az Ő létezésének oka önmagában van, minden más neki köszönheti a létezését és a fennmaradását. Fontos, hogy ezt értsük, és ennek fényében gondoljuk át, hogy amikor azt halljuk, hogy „A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen.” vagy azt, hogy „Ahogy a nemzet örök, úgy a birodalmak se változnak.” – akkor erről mit gondolunk? Retorikailag lehetséges, hogy ezeknek a zsidó-keresztyén teológiában kizárólag Istent megillető jelzők, a hallgatók tetszését elnyerik és tűzbe hozzák őket, mégis veszélyesek mind a beszélő, mind a befogadóra nézve (kicsit később kifejtem, hogy miért).

A beszéd írói és elmondója egy másik, elsősorban újszövetségi kifejezésmódot is kölcsön vesznek a János evangéliumából, és annak parafrázisát felhasználva a politikai beszéd mondanivalójának szolgálatába állítják. Ez hangzott el: „A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen. Mégis, 177 évvel ezelőtt egyetlen időponttal, március idusával és egyetlen hellyel, Pest-Budával forrott össze. Azon a napon a magyar szabadság formát nyert, alakot öltött, megtestesült, és eljött közénk.” Ennek a gondolatmenetnek a kulcskifejezései valamiről azt állítják, hogy „örök”, „időtlen”, de a történelem egy határozott pontján „megtestesült” és „eljött közénk”. Ez a gondolatmenet annak ellenére, hogy parafrázis, pontosan megfelel annak, amit János apostol az evangéliumának első részében Jézusról ír: „[1] Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. … [9] Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. … [14] Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” János apostol itt arról tesz bizonyságot, hogy akit mi Jézusként ismerünk, Ő öröktől fogva létezett (praegzisztens Krisztus), Ő annak érdekében, hogy hozzánk hasonló emberré váljon testet öltött (inkarnáció) és közénk jött (életközösséget vállalt velünk). Ezek a kifejezések nagyon fontos elemei a krisztológiának, vagyis Jézus Krisztus személyéről és munkájáról szóló keresztyén tanításnak. Megint csak azt kell mondanom, hogy retorikailag lehetnek ezek a keresztyén teológia szerint kizárólag Jézust megillető kifejezések és gondolatmenet a hallgatók számára inspirálóak, de Jézus helyett valami teljesen másra alkalmazva veszélyesek, mind a beszélőre, mind a befogadóra nézve. (Hogy miért, arra kitérek lejjebb.)

Az ünnepi beszéd szónoka maga is érzi, hogy a mondanivalója a politikai síknál magasabb kontextusba jutott, ennek hangot is ad, amikor ezt mondja: „Március 15-e nekünk nem szokványos ünnep, még csak nem is történelmi, hanem szakrális pillanat.” Mit jelent ez? A szakrális latin eredetű kifejezés, ami azt jelenti, hogy szent, ellentétben a profánnal. Az autentikus keresztyénség szerint először is Isten szent, és mindaz, amit elkülönít önmaga számára. Tehát ami szent, az vagy isteni vagy Istené. A szónok ezekkel a retorikai eszközökkel végső soron arra hív bennünket, hogy már-már a vallás transzcendens világában lássuk és értelmezzük mindazt, amit az ünnep apropóján közölni fog velünk ezután. De jól tesszük-e, ha így fogadjuk a mondanivalóját?

Jó ötlet-e Isten dicsőségének és személyének szent misztériumát leíró bibliai kifejezésekkel felruházni bármi mást? A bármi más lehet egy ünnep, egy hősies történelmi kor, egy eszme, egy nemzet, vagy annak jövőjére irányuló politikai stratégia. Ezek mind lehetnek számunkra nagyon fontosak és kedvesek, olyanok, amikre méltán büszkén emlékezünk egy nemzeti ünnep során. De mit is csinálunk valójában, és milyen helyzetbe navigáljuk magunkat, amikor ezekhez az emberi dolgokhoz Isten személyéhez kapcsolódó bibliai attribútumokat társítunk? Ézsaiás prófétán keresztül Isten így figyelmeztette népét: „Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézs 42:8) Mit jelent ez? Többek között azt, hogy Isten őrzi az Ő dicsőségét a bálványainkkal szemben. De a Bibliát nem ismerő olvasó számára felmerülhet a kérdés, hogy mit értsünk az alatt, hogy bálvány. Mert, hogy az világos, hogy amikor kizárólag Istent megillető attribútumokkal ruházunk fel bármit Istenen kívül, akkor Ézsaiás próféta üzenetéből kiindulva az történik, hogy akarva-akaratlanul, tudatosan vagy tudattalanul, de létrehozunk egy bálványt. A lényeg megértése érdekében álljon itt két rövid idézet Timothy Keller: Bálványaink c. könyvéből: „…az emberi szív hajlamos megragadni valami jót, például a sikeres karriert, a szerelmet, az anyagi javakat vagy akár a családot, majd a boldogság egyetlen és legfőbb forrásaként tekinteni rá. Isteníteni kezdjük, és az életünk középpontjába helyezzük a kiválasztott dolgot, mert azt hisszük, hogy ha sikerül elérnünk, értelmet nyer az életünk, és teljessé válik általa, s végre biztonságban érezhetjük magunkat.” (14.o.) „Tulajdonképpen mi számít bálványnak? Minden, ami fontosabb számunkra, nagyobb helyet kap a szívünkben, és jobban leköti a gondolatainkat Istennél, és amitől olyasvalamit várunk, amit csak Isten adhat meg nekünk.” (17.o.) Ez alapján láthatjuk tehát a probléma jellegét és jelentőségét.

De miért veszélyes ez? Dániel könyvében olvashatunk egy uralkodóról, aki hatalmától és politikai sikereitől megrészegedve saját nagyságát már-már transzcendens magasságokban látta. Ezért Nebukadneccar királynak Isten egy álommal üzent, amit Dánielnek kellett megfejtenie. „A Felségesnek az ítélete ér utol téged, uram, király!” (9:24) Az ítélet nyomában járó büntetés pedig a király istenkomlexusával ellentétes előjelű őrület volt: „Száműznek téged az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és az ég harmatja áztat. Hét időszak telik így el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja.” (9:32) A történet nem ér itt véget, bár súlyos következményekről olvasunk, mégis Isten kegyelmének a fénye töri át ezt a sötét képet: „Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre.” (9:34). Nebukadneccar kapott egy újabb esélyt arra, hogy önmagát Istennel kapcsolatosan újra meghatározza és az alázatot válassza. Mit jelenthet ez ma nekünk? Annyit biztosan, hogy mindannyiunk szíve megkísérthető, ezért a siker, a nagyság és a hatalom oda vezethet, hogy nem látjuk tisztán a különbséget Isten és a bálványaink között, amiknek egyik sajátos változata mi magunk lehetünk.

A Biblia következetes ebben a témában, nem csak az Ószövetség, hanem az Újszövetség is őriz kijózanító történet az istenkomplexus problémájáról. Például az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 12. fejezetében olvashatunk egy politikai ünnep keretében elmondott uralkodói beszédről és következményeiről. Lukács egy jeles napról számol be (12:21), de Josephus Flavius „Zsidók régiségei” című könyvéből (xix. 8, 2. §) tudjuk, hogy a színhely a Césarea-i színház volt. Heródes Agrippa ünnepi játékokat rendezett Claudius császár tiszteletére. Ezüst szövetből készült ruhába öltözve mondott ünnepi beszédet, a ruhán a napfény megcsillant és a nép erre a jelenségre és a beszédre reagálva így kiáltott fel: „Isten hangja ez, és nem emberé!” (19:22) Agrippát megszédítette a pillanat ereje, ki akarta élvezni a néptől kapott dicsőséget, ami azonban illúziónak bizonyult. A történet szomorúan zárul: „Az Úr angyala pedig azonnal lesújtott rá, amiért nem Istennek adta a dicsőséget. Férgek emésztették meg, így pusztult el.” (19:23). Agrippát a hatalom illúziója és a nép feléje irányuló imádata félrevezette, ami a bukását okozta.

Végül még egy olyan momentuma volt a március 15-i ünnepi beszédnek, ami annak „szakrális” jellegéhez tartozik, de a politikai ellenfelekkel volt kapcsolatos. „Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket.” Az ítéletalkotás nagyon fontos felelősségünk, az Újszövetség eredeti görög szövegében olvasható kifejezés (krinó) szétválasztást, megkülönböztetést is jelent. Ma az egészséges kritikai gondolkodást értjük alatta. Azt jelenti, hogy meg kell ítélnünk, különbséget kell tennünk jó és rossz, igaz és hamis, építő és romboló, követendő és elutasítandó stb. között. Ettől a Biblia nem óv, hanem erre bíztat minket, mert az Istentől ajándékba kapott életünkért vállalat személyes felelősségünk nyilvánul meg benne. Azonban a Biblia vissza akar tartani bennünket attól, hogy mi emberek egymás örökkévaló sorsáról mondjunk ítéletet. Jakab apostol ezzel a minket könnyen megkörnyékező lelkülettel kapcsolatban így figyelmeztet: „Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” (4:12) Pál apostol a Római levélben szintén erről azt írja: „Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!” (2:1) Tehát, amikor mi egymás örökkévaló sorsáról mondunk határozott ítéletet, akkor olyan területre tévedünk, ami kizárólag Isten jogköre, nem adta át nekünk és nem is tűri azt, hogy az Ő bírói székébe üljünk. Miközben szükségszerű, és időről időre elkerülhetetlen, hogy politikai vagy bármilyen ellenfeleinkkel szemben képviseljük az általunk helyesnek tartott álláspontot, fontos lenne, hogy ne ellenséget, hanem vitapartnert lássunk a másikban, aki annak ellenére, hogy mást gondol, a honfitársunk. A vitapartnert meggyőzni kell, az ellenséget megsemmisíteni, ha másképp nem lehet, akkor legalább erkölcsi értelemben, és erre alkalmasak lehetnek az olyan mondatok, amelyek a másikat már a pokolban láttatja. A Biblia figyelmeztet: rendben van, hogy vannak vitáink, de ne csináljunk a vitáinkból harcot, és főleg ne toljuk át transzcendens síkra azokat, mintha nekünk lenne jogunk vagy lehetőségünk bárkinek az üdvösségéről vagy kárhozatáról dönteni Isten helyett. Amikor Isten helyére lépünk és az Ő bírói székébe ülve ítélkezünk másokról, akkor valójában magunkból csinálunk bálványt.

Mindezek fényében mit érdemes tehát tudatosítanunk magunkban?

Fontosak a különbségek és a határok, főleg, ha Istenről és a hozzá való viszonyunkról van szó. Az Isten iránti szeretet és az istenfélelem segít a szívünkre ügyelni, mert az emberi szív – az előbb idézett Timothy Keller szavaival élve –, valóságos bálványgyár. Rejtőzködő bálványaink ott lehetnek a kultúrához, a gazdasághoz, nemzeti öntudat szélsőséges változataihoz és a hatalom világához, vagyis a politikához való viszonyulásunkban is. Mindegy, hogy vezetők vagy követők vagyunk-e, a bálványok,  ha helyet adunk nekik, oda állnak Isten és közénk, megfosztanak az emberhez méltó élettől, alkalmasint kiforgathatnak bennünket önmagunkból és rávehetnek olyan döntésekre és cselekedetekre, amiket józan pillanatainkban utólag majd szégyellni és bánni fogunk. A bálványok egyaránt alkalmasak arra, hogy aktivizáljanak és fanatizáljanak bennünket, de arra is, hogy félelmet keltve elhallgattassanak amikor szólnunk kellene. A politikának és a közéletnek is megvannak a maguk bálványai, bár szeretnek rejtőzködni, a jelenlétük szinte biztos ott, ahol a gyűlölet és a széthúzás legyőzi a józanságot, ami lehetővé tenné a békés egymás mellett élést. Szinte biztosan jelen vannak, amikor a szavak bármit és annak az ellenkezőjét is jelenethetik attól függően, hogy éppen mire akarjuk felhasználni őket.

Fontos a hazaszeretet, van jelentősége annak, hogy büszkén gondoljunk elődeinkre és közöttük főleg a hőseinkre. Az sem mindegy, hogy ki hogyan képzeli el hazánk jövőjét. Természetes, ha egy demokráciában élve a nemzeti ünnepeket is arra akarja felhasználni egy vezető, hogy társadalmi bázist építsen maga mögé, hogy a céljait a követői segítségével elérje. De nincs az a politikai cél, ami szentesítené azt az eszközt, hogy isteninek mondjunk bármit, ami nem az. A szónok felelősen áll nem csak az emberek és a társadalmi nyilvánosság előtt, hanem Isten előtt is. De a hallgatókra is igaz ez, az ő felelősségük, hogy hogyan hallgatnak, mit fogadnak be és el, és mit tesznek annak fényében. Ne faragjunk bálványokat a szavak erejét felhasználva, és ne kövessünk bálványokat akkor sem, ha arra hívnak bennünket mások! Ha hiszünk abban, hogy az élő Istenre van szüksége a világnak, akkor tudnunk kell azt is, hogy Őt nem lehet kisajátítani és főleg nem lehet felhasználni, és egyáltalán nem lehet másokra kényszeríteni.

2025. 03. 19., Heizer Tamás írása

A napokban újraolvastam Tim Keller: Gyülekezet a középpontban c. könyvét. Nagyon hasznosnak találtam, hogy a leír 6 jellemzőt a missziós gyülekezetről. Ezt a 6 pontot, jellemzőt szeretném ebben a cikkben röviden bemutatni. 

1. Konfrontálódnia kell a tágabb közösség "bálványaival" 

Nagyon hasznos, ahogyan Tim Keller rámutat arra, hogy a modern kor embere miként tette az egyéni boldogságot és a személyes önmegvalósítást "mindenek felett valóvá." Azt mondja, hogy ez a "bálvány jelenik meg a materializmusban, a konzumerizmusban és a pénzéhségben, amely aztán társadalmi igazságtalánsághoz vezet." 

2. A gyülekezetnek szakértő módon kell kontextualizálnia az üzenetét és közérthetően kell azt kommunikálni

A misszionáló gyülekezet felismeri, hogy a "népszerű evangélium" amelyet az utóbbi időben megfogalmaztak, túl sekélyes és süket fülekre talál. Ezért nagy körültekintéssel kell az "örök igazságot" a mai kúltúrában élő emberek felé, helyzetükre és kérdéseikre válaszként újrafogalmazni. 

3. A gyülekezetnek föl kell készítenie tagjait arra, hogy az életük minden területén misszionáriusok legyenek

Három dolgot javasol Keller ennek érdekében: 1, Képessé kell tenni, hogy a tanúságtételt szavakba tudják öneteni a gyülekezet tagjai, a hétköznapi életük során. 2, Szeretniük kell a környezetükben élőket. 3, Meg kell élniük hitüket hivatásuk révén. 

4. A gyülekezetnek ellenkultúrává kell válnia a közjó érdekében 

Keller kiemeli, hogy: "alternatív társadalommá kell lennie, amelyben a kapcsolatok erősek és mélyek, amelyben a szexualitást, a családi viszonyokat, a gazdagság és a vagyon kérdéseit, az etnikai és hatalmi ügyeket mind Isten szerint, egészen másképpen élik  meg és gyakorolják...idejét és anyagi javait arra szánja, hogy a város jólétét előmozdítsa." 

5. "Szivacsos" szerkezet 

Úgy kell berendezkedni, hogy a gyülekezeti élet több területén nem hívők és keresők is jelen legyenek. Miért ne szolgálhatna együtt a hangtechnikában a kereső és a hívő? Miért ne segíthetne a szeretetvendégsében az aki még kereső? 

6.  Gyakorolni az egységet 

Korábban nagyon gyakran a különféle helyi gyülekezetek egymáshoz képest határozták meg magukat. Tradcionálisabb, modernebb, nyitottabb stb. Keller felhívja a figyelmet, hogy sokkal inkább a kultúrához képest meg megmutatni másmilyenségünk. 

Ez a hat szempont igen elgondolkodtató. Egy ilyen "missziós gyülekezet" minden bizonnyal vonzó módon képes kommunikálni az Istentől származó örömüzenetet. Számomra különösen is fontos ez a modell, mert egyensúlyt igyekszik teremteni a gyülekezet céljai között. Már az 1560-as skót hitvallás kimondja: "Nem gondoljuk, hogy bármely irányelv és egyetlen ceremóniális rend megszabható minden korra, időre és helyre." Ennek fényében a megjelenési formát újra és újra végig kell gondolni. Ebben segít a fenti szempont.

Elegem van abból, hogy keresztény társaim szinte csak arról beszélnek, mi a baj a lelkészekkel és a helyi gyülekezetekkel. A következő egy összetett történet arról, ami emberek tízezreinek életében történik minden héten, és amiről nem beszélnek eleget.

Egy fiatalember diszfunkcionális családba születik. Ez az otthon tele van bántalmazással, ivással, kábítószerrel való visszaéléssel és pornográfiával. Tizenéves kora felé haladva az apja elhagyja a családot, mert úgy gondolja, hogy az élet egyszerűen túl nehéz. A fiatal fiú ezután házról-házra sodródik, és felnőve sosem találja meg a szerelmet vagy a biztonságérzetet. Új mostohaanyja gyűlöli őt, és végül kirúgja.

Kevés lehetőség és perspektíva nélkül a fiatalember, végül egy másik diszfunkcionális családhoz költözik. De legalább volt otthona és ennivalója.

A húszas évei felé haladva karrierje nem igazán indul be. Megnősül, de hamarosan rájön, hogy most már saját diszfunkcionális családja van. A generációs bűn körforgásából nem tud szabadulni. A szegénység körforgásába is beleragad. Ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, a házassága szétesik. A gyerekek továbbállnak. Most, a 40-es éveiben egyedül találja magát. Nincs családja. Nincs karrier. Nincs pénz. Nincsenek lehetőségek. Nincs remény.

A negyvenes évei végén végül így néz ki az élete:

• Egy másik házasságban.
• Próbálja kezelni a felnőtt gyermekeivel való diszfunkcionális kapcsolatát.
• Nincs kapcsolata az unokáival.
• Még mindig egy kihívásokkal teli karrierben.
• Pénzügyi gondok.
• Érzelmi küzdelmek.
• Fejlődő egészségügyi problémák.
• Bűntudat és/vagy keserűség gyötri az elszalasztott lehetőségek és az élet alakulása miatt.
• Ismét nincs remény és nincsenek lehetőségek.

Ez az ő létezése. Vedd észre, hogy azt mondtam "létezés" és nem "élet". De Isten....

Egy vasárnap úgy dönt, hogy ad egy esélyt egy helyi gyülekezetnek. Emlékezett arra a gyülekezetre, amikor még fiatal volt. Most körülbelül 80 ember jár oda. Ahogy belép, észreveszi, hogy nem csap belé a villám. Az épület nem omlik be. A dolgok rendben vannak. Élvezi az igehirdetést és a zenét. De a legjobban azt élvezi, hogy szeretetet érez. Az emberek kedvesek vele.

A kis környezet elősegíti a kapcsolatok építését. Barátokat szerez. Az idősebb felnőttek fiúként kezdik kezelni. A lelkész kedves és befogadó.

A következő évben elkezd részt venni néhány helyi szolgálati projektben. Végül a kétkezi munkát még magasabb szintre emeli, és missziós útra megy, hogy egy árvaház felújításában segítsen. Kezdi szeretni a gyülekezetét, mert még soha nem tapasztalt ilyen szeretetet. Feltétel nélkül szeretik őt. A múltja itt nem határozza meg őt. Egy vasárnapot sem hagy ki.

Aztán valami elképesztő dolog történik. Miután körülbelül kilenc hónapig járt a gyülekezetbe, a férfi átadja az életét Krisztusnak. Megmenekül. Egy halott ember életre kelt. A múltja megbocsátást nyert. Megkeresztelkedik, és új gyülekezeti családja őrülten ünnepel. A férfinak végre megvan, amire mindig is vágyott... egy szerető apa és egy szerető család.

Az 50-es évei felé haladva ez az új élete:

• Az életének célja és értelme van.
• A házassága stabil.
• A kapcsolatok helyreállnak.
• Öröme van. Mosolyog.
• Öleléseket kap, amikor megérkezik a templomba.
• Lelkileg növekszik.
• Egy szeretetteljes kiscsoportban van.
• Másokat szolgál.
• Szeretve van, és kialakult benne a képesség, hogy másokat is szeressen.
• Van reménye és jövője.
• Az örökkévalósága biztos.
• Szereti Jézust, és tudja, hogy Jézus szereti őt.

Ez több tízezer gyülekezetben történik minden hétvégén szerte a világban. Elég a helyi gyülekezetekkel kapcsolatos negatív dolgokból. Ez az a történet, amelyet gyakrabban kell elmesélni.

Az eredeti cikk itt jelent meg

Az újévi célok és fogadalmak nem mind egyformák. Az alábbiakban 16 olyat ajánlunk, amelyek jelentős megtérülést kínálnak. Némelyik csak néhány percet vesz igénybe, mások egyszerű változtatásokat jelentenek; de mindegyik pozitívan alakítja az életet, és segít jobb emberré válni.

Bár nagyon is megvalósítható, hogy idén mind a 16-ot megcsináld, de ha megijedsz, hogy túl sok, válassz ki néhányat, amire koncentrálsz. A fenébe is, kötelezd el magad, hogy csak egyet teljesítesz; ha minden évben egyetlen új gyakorlatot kitudsz alakítani, egy évtized múlva tíz pozitív szokással lesz gazdagabb az életed.

1. Szerezz be egy igazi ébresztőórát 

A reggeli első és az esti utolsó dolog, amit csinálsz, a napod margójaként szolgál, határt szabva annak, hogy mit tudnak "megtartani", és erőteljes jelzést küldesz magadnak, hogy mit tartasz a legfontosabbnak. Ha minden nap az első és az utolsó dolog, amit teszel, hogy a telefonodra nézel, akkor egy sekélyes, és zavart alapot teremtesz a köztes dolgok számára. Tartsd tehát a telefonodat távol a szobádtól éjszaka, használj reggelente egy rendes, "régimódi" ébresztőórát (vagy az órádat, ami rezeg - ford.) az ébredéshez, és ne nyúlj a telefonodhoz, amikor felkelsz, amíg nem csináltál valamit (olvasást, imát, fekvőtámaszt), ami azt az embert képviseli, aki aznap leszel.

2. Olvass el minden héten egy könyvet

Egy átlagos könyv elolvasása körülbelül öt-hét órát vesz igénybe. Ez azt jelenti, hogy ha csak napi egy órát vagy kevesebbet olvasol, akkor az év minden egyes hetében el tudsz olvasni egy könyvet. Mindenkinek van napi egy órája, amit átcsoportosíthat olvasásra: vágj ki egy órát az esti Netflixből; olvass fél órát ebédidőben és fél órát este; olvass a metrón való utazás közben; olvass a napod során felmerülő kis szabad pillanatokban. (A legjobb tippjeinket, hogy általában többet olvass, itt találod.) El tudod képzelni, mennyivel jobb ember leszel az év végére, ha 52 könyvet olvastál el?

3. Csak vizet igyál

Óriási kalóriapazarlás a kalóriadús italok fogyasztása. Egyszerűen nincs olyan jó ízük (különösen, ha üdítőitalról beszélünk), és tápértékük is alig van. Ha már finomságra vágysz, legalább fogyassz olyat, amit meg is tudsz rágni! Csak vizet inni, az egyik legegyszerűbb módja a fogyásnak; az emberek gyakran jelentős súlyt tudnak leadni, és javítani tudják az általános egészségi állapotukat, csak ezzel az egyetlen a lépéssel. Ezt a célt úgy is elérheted, hogy közben továbbra is iszol diétás üdítőt és időnként alkoholt, de jobban jársz, ha ezeket is elhagyod a tiszta H2O javára.

4. Indíts el egy erőnléti edzésprogramot

Nem számít, hogy jelenleg ülőmunkát végzel-e, vagy kardiót, és csakis kardiót, hasznodra válhat, ha erőnlétiu edzéseket iktatsz az életedbe. Az erőedzés javítja az általános egészségi állapotodat, segít a fogyásban, növeli a tesztoszteronszintedet, és általában véve férfiasabbnak érzed magad. Nem tudod, hol kezdjed? Kezd egy egyszerű kezdő lineáris progressziós programmal, vagy iratkozz fel online edzésre egy olyan programmal, mint apl a Home Workout ingyenes alkalmazás az okostelefonodra.

5. Hívd fel édesanyádat hetente egyszer

Tudod, hogy alig várja, hogy halljon rólad.

6. Adj legalább egy bókot minden nap

Az emberek azt akarják, hogy észrevegyék őket, és szükségük legyen rájuk; majdnem annyira vágynak a megerősítésre és az elismerésre, mint az ételre és a vízre. És ezt az emberi szükségletet kevesebb idő alatt is kielégítheted, mint amennyi idő alatt egy instant levest elkészíthetsz. Figyelj jobban arra, miben jók mások, akár kicsi akár nagy dolgokról van szó, és hívd fel a figyelmet ezekre a viselkedésben, teljesítményben, tehetségben, stílusban és jellemben elért eredményekre. Ne felejtsd el rendszeresen megdicsérni a saját családodat sem - akiket ironikus módon a legnagyobb valószínűséggel természetesnek veszünk!

7. Negyedévente egyszer rendezzünk vacsorapartit

A Brunch Is Hell című könyv szerzői szerint a vacsorapartik éppen az egészséges modern társadalom sarokkövei lehetnek. Hogy miért? Mert elősegítik az életreszóló kapcsolatokat és a kulturált beszélgetést. Egy vacsoraparti szervezése számos előnnyel jár a vendéglátók számára is: többek között lehetőséget kínál a főzési és szociális készségek gyakorlására, a várakozás zamatával gazdagítja az életedet, és egyszerűen arra is motivál, hogy végre kitakarítsd a házadat! Tűzd ki célul, hogy idén negyedévente rendezz egy vacsorapartit; ez könnyebb és építőbb, mint gondolnád. 

8. Minden nap tegyél egy rövid sétát

A filozófusok Arisztotelésztől Nietzschéig nem véletlenül voltak elkötelezett sétálók: a séta kitisztítja az elmét, segít megoldani a problémákat, és felismeréseket generál. Erling Kagge felfedező szerint a séta ráadásul lelassítja az időt, és emlékezetesebbé teszi az életedet. És persze a test megmozgatása jót tesz az egészségnek. Szóval tegyél egy rövid sétát minden nap, bármilyen is az időjárás.

9. Napló

Lehet, hogy a naplóírás nem mindenkinek való (ezt a szokást pl én abbahagytam), de sokan hatékony módszernek találják arra, hogy kognitívan és érzelmileg feldolgozzák mindazt, amin keresztülmennek. Az írás megköveteli, hogy logikusan és lineárisan gondolkodj, ami különösen hasznos az olyan dolgok, mint a depresszió és a düh perspektívába helyezésében. Naplózz olyan módon, ami neked megfelel: Írd le, mi történt aznap; írd le, miért vagy hálás. Írj spontán; írj előre meghatározott felkérések alapján (ezekből két készletet itt és itt találsz). Írj egy bekezdést; írj egyetlen mondatot.

10. Tervezd meg a hétvégéidet

A tervezésről gyakran csak a hétköznapokra gondolunk (amelyek ütemezése valóban hasznos lehet), míg a szabadidőnek teljesen spontánnak kell lennie. De mindenki élettapasztalata azt mutatja, hogy a jó időtöltés jellemzően nem csak úgy megtörténik; ha a véletlenre bízzuk magunkat, a szabadidőnket végül átadjuk a tehetetlenségnek, és a végén nem sok mindent csinálunk. Vegyünk tehát példát Ernest Hemingwaytől, és szándékosan tervezzük meg a hétvégéinket, és mindig legyen egy ötletünk néhány szórakoztató dologról, amit szívesen csinálnánk, amikor nekivágunk. (Ha házasok vagytok, nagyon ajánljuk, hogy ezt a tervezést a heti házaspáros randitok során végezzétek el). Könnyebben nézel majd szembe a hétfővel, ha valóban a legtöbbet hoztad ki a szombatból/vasárnapból.

11. Kapcsold ki az értesítéseket a telefonodon

Ha eleged van abból, hogy a telefonod elvonja a figyelmedet, de még nem kapcsoltad ki az értesítéseket, akkor még nem kezdtél el harcolni. Ahogy az Indistractable szerzője, Nir Eyal mondta nekem a podcast interjúnkban: "Az okostelefonnal rendelkezők kétharmada soha nem változtatja meg az értesítési beállításait. Ez nevetséges. Tényleg panaszkodhatunk arra, hogy a technológia függővé tesz minket, ha nem szánunk 10 percet arra, hogy megváltoztassuk az értesítések beállításait?".

12. Havonta egyszer böjtölj 24 órán át

A böjt nagyszerű dolgokat tesz az ember egészségéért, többek között normalizálja az inzulinszintet, elősegíti az emberi növekedési hormon kiválasztását, és serkenti a sejtek regenerálódását. Emellett a lélek edzésének is hatékony módja, hogy a lélek erősebbé váljon a testnél. A kutatások azt mutatják, hogy a böjtölés akár havonta egyszer is meghozza a fent említett fizikai előnyöket, és az anekdotikus bizonyítékok azt sugallják, hogy a havi böjt elegendő ahhoz, hogy erőteljes lelki előnyökkel is járjon.

13. Edz és/vagy ingázz a hét egy napján zene/podcastok nélkül

Csak a csendben és a magányban halljuk meg az élet legfontosabb "hangjait" - a belső hangunkat, a kreatív inspirációt, a hivatásra való késztetést, a dilemmák megoldását, azt, amit másokért tehetünk vagy másoknak fontos lenne elmondanunk. Mégis általában annyi zaj vesz körül bennünket, hogy ezek a kritikus üzenetek soha nem jutnak el hozzánk. Hogy otthonosan mozogjon ezekben a jelzésekben, szánjon hetente egy kis csendes időt edzés vagy ingázás közben, amikor zene, podcastok vagy bármilyen más, ember által létrehozott statikus zaj nélkül tölt. 

14. Kezdj el fogselymet használni. Ezúttal tényleg.

Védekezz az ínybetegségek ellen. Tegyed büszkévé a fogorvosodat. Íme, hogyan válhat végre szokássá a fogselyem használata.

15. Kezdj bele egy új hobbiba

Amikor igyekszünk uralni az életünket, gyakran megpróbáljuk kiiktatni a készülékek által keltett zavaró tényezőket. Ez jó, de ahogy a digitális minimalista Cal Newport rámutat, ha el akarod kerülni, hogy visszahúzzon a szirénhangjuk, akkor nem elég csupán kiürítened az életedet az időrablóktól - értelmes elfoglaltságokkal kell megtöltened. Itt jönnek a képbe a hobbik; találj egy olyan tevékenységet, amely ugyanolyan lebilincselő és sokkal kielégítőbb, mint a telefonon való babrálás. Nem tudod, melyik hobbival próbáld ki magad? Itt van egy lista 75 ilyen hobbiról.

16. Vegyél részt minden héten egy istentiszteleten

Még ha bizonytalan is vagy abban, hogy egyáltalán hiszel-e, a heti egy istentiszteleten való részvétel számos módon nagyban javíthatja az életedet és a kapcsolataidat. Még ha nem is vagy biztos benne, hogy hiszel a halhatatlan lélekben, a templomba járás jót tehet neki. Az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy barátokat szerezz, lehetőséget nyújt az elmélkedésre, és egyfajta fegyelemépítő szokást alakít ki. Javítja a mentális és fizikai egészséget, és lehetőséget biztosít a szolgálatra. De az a minimum, hogy egy kis csoportos éneklésben vehetünk részt, amire a mai életben túlságosan ritkán adódik lehetőség.

Az eredeti angol cikket itt olvashatod

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy Jézus nem azt akarja, hogy megtérőket nyerjünk meg? Mi lenne, ha azt mondanám, hogy az egész Szentírásban soha nem mondják, hogy térítsünk meg bárkit is? Mi lenne, ha azt állítanám, hogy az, hogy az emberek elfogadják Jézust az életükbe, még nem teljesíti a küldetésünket?

Lehet megosztjuk az evangéliumot, de ez nem mindig ugyanaz az evangélium, amit Jézus is megosztott. A mi verziónk lehet egy kicsit lágyabb. Lehet könnyebb is. Az üzenet túl gyakran felhígult. Sokan közülünk nem akarják, hogy radikálisnak nevezzenek minket. Sokan közülünk miközben átvesszük Jézus üzenetét, kihagyunk néhány intenzívebb részt, mert azok elriaszthatják az embereket.

EGY KÉNYELMETLEN IGAZSÁG

A megtérők megnyerésére irányuló vágyunkból gyakran megpróbáltuk Jézust könnyebben elfogadhatóvá tenni. Erről szól a kultúránk. Ez a helyzet könnyen csapdába ejthet bennünket. Gyakran kényelmessé és könnyűvé tesszük Jézus követését, csökkentve az elvárásokat: Nem kell semmi mást tenned. Csak higgy.

A keresztünk hordozása az önfeláldozó szeretet és alázat radikális kapcsolatából, olcsó reklámkarkötőkkel, ékszerekkel és lökhárítómatricákkal való reklámozássá redukálódott. Jézus követését alig többé tettük, mint egy örökre szóló tűz elleni biztosítást. Ezzel olyanná tettük Őt, ami Ő sosem volt: biztonságossá.

Mi történt Dietrich Bonhoeffer gondolatával: "Amikor Krisztus hívja az embert, azt mondja neki, hogy jöjjön és haljon meg"?

 A FOGYASZTÓI EVANGÉLIUM

Amikor az embereknek egy olyan Jézust "adunk el", akit könnyű követni, valóban hibáztathatjuk őket azért, hogy kiszállnak vagy elsodródnak, amikor a dolgok nem mennek simán? Nem lenne meglepő, hogy egy fogyasztói kultúrában élve, sokszor az emberek ugyanezt a hozzáállást hozzák a gyülekezetbe is: Az én utam, az én preferenciáim, az én vágyaim a fontosak. Ha nem kapom meg, amit akarok, akkor lelépek máshová.

Jézus az életünk része, holott Neki kellene az életünknek lennie. Ő maga az élet. Az Ő követése megköveteli az egész életünket. A tanítványok ettek, ittak, izzadtak és aludtak a szolgálatban attól kezdve, hogy Jézus elhívta őket, egészen a haláluk napjáig. Jézus nem csupán az életük része lett. Ő volt a teljes életük.

Mindannyian bűnösek vagyunk abban, hogy a dolgokat Jézus fölé helyezzük. Legyen szó egészségről, gazdagságról, kényelemről, ügyekről, álmokról, hobbiról vagy érdeklődési körről, mindannyian azzal az elvárással jövünk Jézushoz, hogy mit fog tenni értünk. Mindannyiunknak megvannak a szenvedélyeink és ügyeink.

 De Jézus nem azért jött, hogy véleményt mondjon dolgokról. Jézus azért jött, hogy átvegye az irányítást.

TANÍTVÁNYOK VS. MEGTÉRŐK

Sokan úgy jönnek Jézushoz, hogy azt hiszik, elég hinni, a pálya szélén állni és szurkolni neki. Jézus nem szurkolókat keres. Olyan férfiakat és nőket keres, akik bármi áron követik Őt. Radikális odaadást, ésszerűtlen elkötelezettséget és osztatlan odaadást keres.

Jézus nem megtérőket keres. Ő tanítványokat keres.

A megtérők új hívők. Mindannyian megtértként kezdjük. De túl gyakran meg is állunk ott. A kereszténység csak arról szól, hogy mi mit hiszünk. A megtérők nem rosszak természetesen. Olyanok, mint a csecsemők. Semmi rossz nincs abban, ha valaki kisbaba. A probléma akkor jön, amikor ez nem változik meg. Amikor egy baba úgy viselkedik, mint egy baba, az aranyos. Amikor egy 35 éves teszi, az szomorú. Ahogy Pál írja az 1Korinthus 13:11-ben: "Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint egy gyermek, úgy gondolkodtam, mint egy gyermek, úgy érveltem, mint egy gyermek. Amikor férfivá lettem, magam mögött hagytam a gyermekkor szokásait".

Az egyházak évek óta azon dolgoznak, hogy rávegyék az embereket, hogy döntsenek Krisztus elfogadása mellett, ami nagyszerű dolog. Ez fontos. De mi történik ezután? Hol van a folytatás? Hogyan neveljük az új keresztényeket?

A mi küldetésünk nem az, hogy megtérőket nyerjünk, hanem az, hogy tanítványokat tegyünk. Mi tehát a különbség?

1. A megtérők olyan hívők, akik úgy élnek, mint a világ. A tanítványok olyan hívők, akik úgy élnek, mint Jézus
2. A megtérők az értékeikre, érdeklődési körükre, aggodalmaikra, félelmeikre, prioritásaikra és életmódjukra összpontosítanak. A tanítványok Jézusra összpontosítanak
3. A megtértek templomba járnak. A tanítványok a gyülekezet.
4. A megtértek részt vesznek Jézus missziójában. A tanítványok elkötelezettek a misszió felé.
5. A megtértek a pálya széléről szurkolnak. A tanítványok benne vannak a játékban
6. A megtértek hallják Isten szavát. A tanítványok megélik azt
7. A megtértek követik a szabályokat. A tanítványok követik Jézust
8. A megtértek élete a hitről szól. A tanítvány élete arról szól mivé lesz
9. A megtértek kényelmesek. A tanítványok áldozatokat hoznak
10. A megtértek beszélnek. A tanítványok újabb tanítványokat szereznek. 

A tanítvány az, aki teljes szívvel követi Jézus életét és példáját, aki Jézus küldetését saját küldetésévé, értékeit saját értékeivé, szívét pedig saját szívévé teszi.

 A tanítvány olyan valaki, aki kétségbeesetten igyekszik olyan lenni, mint Jézus. A tanítvány olyan valaki, aki annyira elkötelezett Krisztus ügye iránt, hogy a pokol kapuin keresztül és vissza is követné Őt.

A tanítvány olyan valaki, aki egész identitását, célját és értelmét Jézusban találja meg. Jézus az életük középpontja. Teljesen benne vannak, teljesen elkötelezettek.

 Egy tanítvány nem csak arra hajlandó, hogy meghaljon Jézusért, hanem arra is, hogy életének minden napját érte élje.

 A SZÍV MEGVÁLTOZÁSA

Jézus nem arra hív minket, hogy megtérők legyünk vagy megtérőket nyerjünk. Jézus arra hív minket, hogy tanítványokká tegyünk másokat.

Jézus feltétel nélkül kínálja nekünk a kegyelmet és a szeretetet, de nem elvárás nélkül. Amikor megpróbáljuk felhígítani az üzenetet olyan dolgokkal, mint például: Nem kell feladnod a bűnt, nem kell megváltoznod, nem kell átalakulnod, nem kell meghalnod önmagadnak, csak hinned kell. Ezzel nemcsak az igazságtól fosztjuk meg az embereket. Megtagadjuk tőlük a hozzáférést a mindenható Istennel való valódi, átalakító kapcsolathoz.

A kereszténység nem csak egy hitrendszer. Nem egy életstílus. A kereszténység egy Jézus által átalakított élet.

Jézus nem hív mindenkit arra, hogy minden nap mindent elhagyjon. De Ő mégis arra hív minket, hogy bármikor hajlandóak legyünk mindent feladni.

Az Ő hívása mindannyiunk számára más és más. Ő minden embert egyedülállóan megajándékozott, hogy egyedi és értékes feladatot töltsön be az Ő országában. Bár az, amire elhívást kaptunk, lehet, hogy egyedi, ez az elhívás mégis egy extrém szintű: Jézusnak mindennél nagyobbnak kell lennie.

TYLER EDWARDS

Tyler Edwards lelkipásztor, szerző és férj. Jelenleg a Carolina Forest Community Church tanítványsági lelkészeként dolgozik a dél-karolinai Myrtle Beachen. Szenvedélyesen szereti megismertetni az embereket az evangéliummal, és segíteni őket abban, hogy növekedjenek benne. Ő a szerzője a Zombie Church: breathing life back into the body of Christ (Zombi-gyülekezet: életet lehelni Krisztus testébe) című könyvnek. További munkáit megtalálod a Facebookon, vagy követheted őt a Twitteren @tedwardsccc.

Eredeti: We’re Called to Make Disciples, Not Converts | RELEVANT (relevantmagazine.com)

Bacsó Benjámin beszélgetett Bedekovics Péterrel, a Magyar Cserkészszövetség országos elnökével.