Gyülekezetvezetés

Ha azt gondolod vezető vagy, és magad mögé nézve nem látsz senkit, csak sétára indultál.

Generációk a gyülekezetben

2014. május 12. 10:45 - BenBacso

"Érts, hogy értsenek!" hangzik az egyik legfontosabb elv, amit vezetőként megtanultam. Azt is tudom már, hogy az elméletek nem mindenhatók és lagalább annyi dolgot elrejtenek, mint amennyit megmutatnak. Mégis érdemes egy közösségben, egy szervezetben vagy akár egy gyülekezetben, ezzel is foglalkozni.

generációk a családban.jpg

Generációs különbségek nem csak a 21.században léteznek, de talán napjainkban éljük át, hogy ezek között a generációk között lényeges különbségek vannak akár az értékeket, gondolkodásmódot, viselkedést tekintjük. Ennek oka lehet az a változás, amely az elmúlt évtizedekben végbement. Az ipari társadalmat felváltotta az információs társadalom, majd pedig jött a tudásalapú társadalom. Megváltozott a munkához, a karrierhez, a kommunikációhoz való hozzáállás. Biztosan érezzük, hogy a kommunikáció egy jelentős része ma már az internet segítségével bonyolódik. Nem véletlen, hogy a mai fiatalokat úgy is emlegetik, mint digitális bennszülöttek. Az internethez való hozzáállás pedig tovább erősítette a szakadékot sok tekintetben. Nézzük meg milyen generációk vannak:

Veteránok (lásd a képen)

1925-1945 között születtek. Jellemzően már nem aktívak a munkaerőpiacon. Túléltek világháborút, rendszerváltásokat. Már életkorukból és átéleseikből is fakad, hogy nagyra becsülik a stabilitást. A kutatások azt mutatják, hogy olyan vezetőket keresnek akik erélyesen, autoriter módon vezetnek. Óriási tapasztalattal rendelkeznek. Tisztelik és becsülik a kétkezi munkát.

Baby boom generáció (BB-vel jelölve a képen)

1946-1964 között születtek. Úgy jellemzik őket, mint akik a fegyelmezettek, tisztelettudók és kitartók. A hagyományok erősen hatnak rájuk. Életük derekán találkoztak a digitális világgal, éppen ezért sokszor még idegenkedve, de már használják. A tanulási lehetőségeik jóval szélesebbek voltak, mint az előző generációé. Információra, cselekvésre vágynak. Olyan vezetőben gondolkodnak, aki gondolkodó és gondolkodtató, de mégis határozott, "utasító".

X-generáció

Ennek a generációnak a tagjai 1965-1979 között születtek. "Az X-generáció most van a teljesítőképessége csúcsán. Tudásuk, tapasztalatuk, bölcsességük, munkafegyelmük és lojalitásuk olyan érték, amely bármilyen és bármekkora közösséget a legjobbak közé emelhet." Egyes kutatók pedig ezt mondják róluk: "Az első generáció, akik már kamaszként is találkoztak számítógépekkel, a technológiai fejlesztések begyűrűztek életükbe, ők pedig - lassan vagy gyorsabban - meg tanulták kezelni azokat. Munkába állásukkor a munkaerőpiacon versenyképes fizetést kínáló, újonnan betelepült multinacionális vállalatok várták őket, akikkel együtt azonban megérkezett a korlátlan munkaidő és a korátlan munkahelyi stressz is." A munkájukért hajlandóak a magánéletüket is feláldozni, talán ezért is olyan nagy a válások száma a generáció tagjai között. Koordináló, együttműködő vezetőben gondolkodnak.

Y-generáció

1980-1994 között születettek tartoznak ebbe a generációba. A számítógépekkel együtt nőttek fel, igen gyakorlatiasak, és remekül eligazodnak az interneten. Az Y-generáció már maga alakítja, formálja a munkahelyet a saját képére. "Az ezredfordulós generáció élvezni akarja a munkahelyet: legyen az modern, a hagyományostól eltérő, nagy tág terekkel, és közös étkezésre, beszélgetésre lehetőséget adó konyhával." Valószínűleg ugyan ilyen gyülekezetre vágynak! Érdemes megnézni Nemes Orsolya y-generációról készült prezentációját. Kiemelten fontos számunkra a munka és a magánélet egyensúlya, szabadidejük érték számukra. Ez a generáció gyermekként élte át azt, hogy szüleik a munka oltárán hogyan képesek feláldozni a magánéletet, hogyan mennek a családok tönkre a munkahelyi leterheltség és a szabadidő hiánya miatt. Több nyelvet beszélnek, az ország határai nem kötik őket, nem mindent tudnak fejből, de pontosan tudják, hol keressék. Keresik a lehetőségeket, bevethető tudás elsajátítására törekszenek és gyors előrehaladást igényelnek. Az ezredforduló generációja a szüleinél érzékenyebb a közös gondokra, észleli a hibákat és megoldásokat keres rájuk. Olyan vezetőket keresnek, akik szeretik és gyakorolják a felhatalmazó vezetést!

Z-generáció

Az 1996 és 2010 között született Z generáció tagjai töltik a legtöbb időt az oktatásban, már idősebbek lesznek, amikor végre belépnek a munkaerőpiacra, azonban ilyenkor már nehezebb a szocializáció, nehezebben szokják meg a munkát, a kötelezettségeket. A mai gyerekek nem kedvelik a formalitásokat. Beleszülettek a digitális világba, és ez az ingergazdag környezet megosztott figyelmet, innovatív, kreatív gondolkodást idézett elő náluk. Ezeket érdemes figyelembe venni minden vezetőnek!

Alfa- generáció

A 2010 után születetteket már ebbe a generációba sorolják és igen optimistán ezt mondják róluk: "Ügyesebbek, gazdagabbak, egészségesebbek és magányosabbak lesznek a legfiatalabb generáció tagjai."

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.