Gyülekezetvezetés

Ha azt gondolod vezető vagy, és magad mögé nézve nem látsz senkit, csak sétára indultál.

Hogyan tervezzünk?

2014. február 10. 04:49 - Kereso75

Mindannyian ültünk már gyülekezeti vezetői megbeszéléseken, ahol valamit terveznünk kellett volna. Hosszan beszélgettünk, sok minden szóba jött, aztán mégis elégedetlenül, hiányérzettel álltunk fel az asztal mellől, mert úgy éreztük valami kimaradt, illetve sok minden még mindig nem világos. Sőt mi több, valahogy azt éreztük túl hamar elmerültünk a részletekben, és a lényeg, mintha kimaradt volna. Lehetne tervszerűbben tervezni?

David Allen: Intézzünk el mindent című könyvében nagyon egyszerű és jól használható mintát és lépéssorozatot ad, természetes tervezés címszóval. Tervezhetünk a segítségével eseményeket, programokat, akár nagyobb feladatokat, projekteket. Az alábbi öt lépés segít abban, hogy ne merüljünk el a részletekben túl korán, ugyanakkor minél több jó ötlet előkerüljön, és aztán a végcél meg is valósuljon.

    1. Célok és elvek meghatározása: Mielőtt a részletekbe merülnénk fontos tisztáznunk a miértet? Miért tesszük azt, amire készülünk? Mi a célja? Milyen elvekből nem szabad engednünk a megvalósítás során?
    2. Eredmény elképzelése: Még mindig a konkrét teendők előtt vagyunk, és fontos még megfogalmaznunk, mit szeretnénk elérni. Mikor fogjuk tudni azt mondani, sikerrel jártunk?
    3. Ötletbörze: Gyűjtsünk össze minél több ötletet. Ebben a fázisban ne válogassunk az ötletek, javaslatok megvalósíthatósága, vagy egyéb nehézségei alapján. Ne is minősítsük vagy osztályozzuk őket.
    4. Rendszerezés: El kell döntenünk ezek közül mik megvalósíthatóak, illetve rendszereznünk kell az ötleteket, összefüggéseik alapján.
    5. Konkrét következő lépések: Nem szabad úgy felállni az asztaltól, hogy ne tisztáztuk volna a konkrét következő feladatokat, illetve azok felelősét és határidejét.

Ne feledd: Példabeszédek 20,18: "Tanácsadás erősíti meg a terveket, és irányítás kell a hadviseléshez."

Természetes tervezés.jpg

 

 

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

profetikus 2014.02.26. 03:25:54

Nagyon jók ezek a gondolatok, köszönöm :)