Gyülekezetvezetés

Ha azt gondolod vezető vagy, és magad mögé nézve nem látsz senkit, csak sétára indultál.

5 hazugság, amit vezetők elhisznek

2010. május 29. 08:13 - Kereso75

#1 – “Isten azért engedte felismerni ezt a problémát, hogy imádkozzak érte"

Az egyik dolog, ami nagyon zavar Krisztus testével kapcsolatban, milyen gyakran használják a keresztények az imádságot, mint kifogást arra, hogy ne csináljanak semmit. Ha imádkozunk valamiért, késznek kell lennünk arra, hogy az imádságunkkal összhangban cselekedjünk is.

Ha vezetők vagyunk, azt jelenti, hogy Jézus megadta nekünk a vezetés lelki ajándékát... HOGY VEZESSÜNK! Éppen ezért, ha enged felismerni dolgokat azért van, mert ajándékot adott, és megbízott bennünket azzal, hogy ÁTVEZESSÜK az embereket az adott helyzeten, és ne legyünk passzívak.

#2 – “Mindenre tudnom kell a választ.”

 A vezető aki ebben hisz kifogja meríteni saját magát, és az aggódás (és/vagy a büszkeség) fogja uralni az életét.

A vezetőknek NINCS meg az összes megoldásuk és válaszuk a kérdésekre. Elhiheted... Minnél hosszabb ideje vezetek, annál kevésbé tudom, hogy pontosan mit is kell csinálnom. Ez elvezett bennünket a következő hazugsághoz...

#3 – “Nem kérhetek senkitől sem segítséget, mert ezzel gyengének fogom láttatni magamat.”

Valójában éppen az ellenkezője az igaz. Ha csak a saját erőforrásaidra támaszkodva ugyan, de folyamatosan buta döntéseket hozol, ez az ami gyengének fogja láttatni a vezetőt! Isten azért helyezett az életünkbe más embereket, hogy SEGÍTSENEK nekünk.

Amikor segítséget kérünk tőlük, akkor nemhogy elveszítenénk a tiszteletüket, valójában méginkább tisztelni fognak bennünket. Egyébként pedig sokkal inkább magukévá fognak tudni tenni döntéseket, amelyek meghozatalához ők is hozzájárultak.

#4 – “Nem tehetem meg, hogy lelassítsak”

Jézus azt kéri, hogy adjuk neki a tőlünk telhető legjobbat... de nem azt, hogy közben égjünk is ki.

Egy lelkigondozó nemrégiben ezt mondta nekem: "A Bibliában Isten a dolgozni nem akarókat lustának nevezi, de azokat akik pedig nem pihennek, ENGEDETLENNEK." Mellbe vágott...

Végső soron a vezetőnek FEL KELL ISMERNIE ez az igazságot: mi nem tudjuk előidézni, hogy Isten bármit is tegyen. Annyiszor megpróbáljuk... és sokszor azon kapjuk magunkat, hogy a szolgálat miatt, már nincs is időnk arra, hogy igazán együtt járjunk vele.

Ha úgy érzed, hogy nem tudsz lelassítani, és nem tudsz szabadságra menni, akkor tulajdonképpen azt mondod, hogy nagyobbra értékeled magadat, mint Isten természetfölötti hatalmát. Vegyél egy nagy levegőt és ismerd el: Ő az aki, uralkodik!

#5 – “Minnél régebb óta csinálom, annál könnyebb lesz”

Számomra a gyülekezetvezetésben a legkönnyebb napom a 2000. január 16-a volt (Szerk. akkor alapította a gyülekezetet, ahol szolgál)... azóta egyre nagyobb kihívásaim vannak.

Volt, amikor azt gondoltam, eljön majd a nap, amikor majd végre a vezetési döntéseket küzdelem nélkül tudom majd meghozni. Volt, amikor azt gondoltam, túl fogok jutni a saját magammal kapcsolatos bizonytalanságaimon. Volt, amikor azt gondoltam, eljön a nap, hogy már nem fogok felébredni soha éjszaka, hogy rágódjak egy döntéssel kapcsolatban, amit hoztam...

TÉVEDTEM....

Minnél régebb óta vezetünk, annál inkább kétségbeesetten Istenre kell hagyatkoznunk... mert egyre inkább nyilvánvaló lesz, hogy nem vagyunk olyan jók, mint ahogy gondolnánk, és Ő pedig SOKKAL JOBB, mint ahogy elbírtuk is képzelni valaha!

Forrás: Perry Noble: Leadership, Vision & Creativity

4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csabosz · http://bibliaprogramok.blog.hu 2010.06.04. 20:41:29

Egy barátom kérdezi (joggal), és engem is érdekel, hogy hol mondja azt a Biblia, amit a #4-ben olvasunk, hogy azok akik pedig nem pihennek, ENGEDETLENEK? Azt tudom, hogy a Bibliában vannak igék a pihenéssel kapcsolatban, de ez a gondolat tényleg így megtalálható, ahogy itt megfogalmazta az illető lelkigondozó?

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2010.06.05. 12:47:53

@Csabosz: Szerintem a tízparancsolat szombatra vonatkozó része éppen elég érv itt... Sokan vannak, akik ezt nem tartják meg.

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2010.06.05. 12:49:46

Természetesen nem arra gondolok itt, hogy szombatot vagy vasárnapot tartani, hanem azt az alapvető elvet, hogy Isten azt mondja, pihenj meg!
Nagyon jó gyakorlatnak tartanám a szombat év intézményét is, amikor egy-egy vezető egy évre félre vonulhatnak a felelősségtől. Sok kiégést ellehetne így kerülni szerintem.
süti beállítások módosítása