Gyülekezetvezetés

Ha azt gondolod vezető vagy, és magad mögé nézve nem látsz senkit, csak sétára indultál.

Hogyan kommunikáljuk a látásunkat?

2009. február 06. 11:27 - kereso

írta: Rick Warren

 

Sok lelkésznek és szolgálatvezetőnek magával ragadó, Istentől ihletett látása van arra, hogy Isten mit akar szervezetükön keresztül elvégezni. De valamilyen okból látásunk senkit nem mozgósít. Sajnos ez ilyen lelkészek és szolgálatvezetők sosem tanulták meg azt, hogyan is fejezzék ki látásukat a gyülekezet számára.

Az, hogy hogyan tudjunk látásunkat előadni, szolgálatunk sikerében döntő szerepet játszik. Az alábbi öt javaslat segíthet bennünket látásunk közreadásában.

1.  Személyes példával.  Jézus kiválóan bemutatta ezt. Fel kell vállalnunk sebezhető oldalainkat is. Hagynunk kell, hogy mások lássanak bennünket. Másoknak is látniuk kell elkötelezettségünket, és úgy kell ránk tekinteniük mint példaképük. Tulajdonképpen személyesen kell megélnünk a missziónkat. A szolgálatunkon keresztül propagált értékeknek jelen kell lenniük az életünkben.

Lee Iacocca jó példa ennek igazságára. Ő személyesítette meg a Chrysler küldetését. A Chrysler egészen addig haldoklott addig, amíg Lee Iacocca neki nem indult, és el nem kezdett hirdetéseiben szerepelni. Erre egyszerre az emberek azt gondolták: „Lee Iacocca egy elkötelezett, becsületes ember, aki tudja mit akar. Én is úgy döntöttem, hogy Chryslert veszek”. Alapjában véve ő volt a fordulat megtestesítője. Vagy egy másik jó példa az a férfi, aki egy borotvareklámban azt mondja: „annyira jó, hogy a céget is megvettem”. Erre általában azt gondolják az emberek: „Ha ez az alak ennyire hitt benne, akkor tényleg kell, hogy legyen valami ebben a borotvában”.

2.  Jelmondattal. 
Érdemes kitalálni szolgálatunkra vonatkozó jelmondatokat, jelszavakat. Minden nagy vezető ismeri a jó jelmondatban rejlő erőt.  Aki hallotta, nem felejti el Martin Luther King Jr. „Van egy álmom” beszédét. Abban a beszédben szól olyan fehér és fekete kis gyermekekről, akik egy olyan világban játszanak együtt, amelyben a személyes jellem fontosabb, mint a bőrük színe. A beszédben újból és újból felbukkan a „van egy álmom” jelmondat, és emiatt üzenete jól bevésődik.

A jelmondat erejét nem szabad lekicsinyelni. A beszédek könnyen elhalványodnak emlékezetünkben, és ez a sorsa a prédikációknak is. De egy-egy jelmondat jól megragad a fejünkben. A lelkészeknek és szolgálatvezetőknek kell, hogy legyenek olyan kifejezések a tarsolyukban, amelyek pár szóban találóan összefoglalják céljaikat, hogy mások ezt jól el tudják raktározni.

Franklin D. Roosevelt alapvetően az országot serkentette fel a nagy gazdasági világválság okozta levertségből arra, hogy higgyenek a növekedésben, amikor így bátorított: „nincs mitől félni, csak magától a félelemtől”, Kennedy azt mondta, hogy „Ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted az ország, hanem azt, hogy te mit tudsz érte tenni.”

Ezek megragadnak az emlékezetben, ezek a rövid, emberi és egyszerű mondások. A beszédeikre senki sem fog emlékezni, de ezek a szavaik örökre velünk maradnak. Az egyik legnagyobb hiba szolgálat közben, ha agyonmagyarázunk valamit, pontosabban az elérni kívánt célt, és csak folyik belőlünk a szó.

Itt Saddlebackben több tucat jelmondatunk van: „Minden tag szolgáló is”. Ez egy olyan négy szavas mondat, amely kifejezi, hogy hiszünk az egyszerű tagok szolgálatában. „Istennél többet nem tudunk adni.” Ezek hatásos jelmondatok. Ugyanez mondható el Saddleback missziós nyilatkozatáról: "Nagy elkötelezettség a Nagy Parancsolat és a Nagy Misszióparancs mellett nagyszerű gyülekezetet eredményez.”

Mi Saddlebackban öt célra összpontosítunk, mégpedig arra, hogy Isten üzenetét továbbadjuk, más hívőkkel közösségben legyünk, Isten szeretetét bemutassuk, Isten gyermekeit tanítsuk, és az Ő jelenlétét ünnepeljük. Ez az öt mondat teljességgel be is mutatja, hogy Saddlebackban miért vagyunk. Mikor valaki azzal fordul hozzánk, hogy "miért van a ti gyülekezetetek?", akkor elég ezt az öt rövid mondatot elismételnem.

(folytatjuk)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.