Gyülekezetvezetés

Ha azt gondolod vezető vagy, és magad mögé nézve nem látsz senkit, csak sétára indultál.

A 3 bálvány, amitől legjobban fertőzött ma a nyugati kereszténység

2016. december 22. 17:03 - Kereso75

timothy_keller_balvanyokrol.jpg

Timothy Keller egy interjúban beszélt a témáról, amiről egy rövid összefoglalást osztanánk meg, de egészében is érdemes megnézni.

1) Tapasztalat

Ahelyett, hogy Isten Igéjét néznénk, mint normát és iránymutatást, az emberek hajlamosak a saját tapasztalataikat, érzéseiket, intuiciójukat, benyomásaikat elsődleges helyre tenni. Ez része az amerikai (ford. de általában véve is nyugati) individualizmusnak. Az érzelmek persze nagyon jók lehetnek, de amikor ezt fontosabbá teszed mint Isten Igéjét, akkor bálvánnyá válik.

2) Doktrínák, tantételek

Ez sokakat meglephet, miért is mondom, de úgy látom vannak emberek, akik tantételekből csinálnak bálványokat. Vannak az Egyháznak olyan részei, ahol azt mondják, ha rendben vannak a tantételek, amelyekben hiszel, akkor Istennek máris kedves vagy. Azt mondják, ha rendben van a tanítás amiben hiszel, akkor máris a megoldás része vagy, nem a problémához tartozol: nem vagy tévtanító, mint mindenki más. Van egyfajta büszkeség és pedánsság abban, hogy a megfelelő tantételekben hiszek, ami számomra már úgy tűnik, majdnem Jézus Krisztus megváltó kegyelmének a helyére kerülhet egyesek számára.

3) Fogyasztói szemléletmód

A gyülekezettől ahelyett, hogy azt várná, hogyan szolgálhatná a körülötte élő lakóközösséget, inkább azt várja, hogy adja meg neki megfelelő szolgáltatásokat. Vannak érzelmi, kapcsolati, társadalmi szükségleteik és azért járnak gyülekezetbe, mert úgy gondolják, az egy jó hely a társasági élet megélésére. A gyülekezethez sokkal inkább úgy állnak, mint egy bevásárlóközponthoz, mintsem egy családhoz, aminek a számára odaadjuk magunkat. A fogyasztói szemléletmód bálvánnyá válik, az érzett szükségleteim bálvánnyá válnak. Fontosabbak, mint, hogy részei vagyunk egy közösségnek.

Timothy Keller nézőpontja szerint, még ha ezek a bálványok nem is érintik mind ugyanolyan mértékben mindegyik gyülekezet életét, kétségtelenül ott vannak, és kárunkra vannak.

A bálványokat, nem lehet csakúgy elvenni valakitől, valamire ki kell cserélni. Keller Bálványaink című könyvében jól kifejti, ha a bálványokat nem az evangéiumra cseréljük, más bálványok fognak felnőni helyettük.

Eredeti cikk

 

7 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.12.22. 21:44:00

egész jó.Tehát akkor a kereszténység bálványimádó? Mert azt hiszem hogy főleg a második pont nélkül nincsenek is egyházak

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2016.12.22. 21:50:37

@sefatias: Szerintem félreérted. Nem az a kérdés, hogy vannak-e tantételei az keresztény felekezeteknek. Nyilván mindegyiknek vannak. Arról beszél Keller, hogy az, hogy feltudod mondani a helyes tantételeket nem helyettesítheti a JK-ban való hitet. Márpedig sok olyan gyülekezet van, ahol a doktrinákba vetett hit van túltolva, és még párosul is a szintén említett, "mindenki más pedig rosszul hisz".
Az, hogy valaki helyes dolgokat tud felmondani, még nem az üdvözítő hit.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.12.22. 22:13:52

@kereso: a posztban a dogmák túlhangsúlyozásáról, azok Krisztus helyére állításáról van szó. És tapasztalataim szerint nagyon kevés keresztény van, aki bizonyos dogmákat ne tenne Krisztussal egyenrangúvá. Sőt az üdvösség feltételévé teszi. Bizonyos esetekben még olyanokat is, amik nem dogmák, csak pillanatnyilag divatos nézetek

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2016.12.23. 08:52:50

@sefatias: Akkor jól érted. ÉS pontosan, ha a dogmákat Krisztussal egyenrangúvá tesszük, akkor bálványt gyártottunk belőle.

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2016.12.23. 08:56:11

@sefatias: Arra azért pedig, hogy nincsenek is olyan egyházak, szerintem egyértelműen az a válasz, de vannak. Szerintem pont hogy elég sok olyan evangéliumi felekezet van, ahol a JK-ba vetett üdvözítő hittel nincs egy szinten semmilyen más hitelvük fontosság tekintetében. Én ezt tapasztalom például a kaposvári evangéliumi pásztorkörben, hogy nagyon jól tudunk együtt lenni, együtt működni, evangélizálni pontosan ezen az alapon. Minden más ehhez az alaphoz képest már csak másodlagos lehet.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.12.23. 09:48:48

@kereso: Az én tapasztalatom pedig az, hogy az evangéliumi keresztények is örömet találnak bizonyos dogmák üdvösség feltétellé kikiáltásában. De ez nem zárja ki, hogy ne lenne olyan, amit te állítasz. az viszont teljesen biztos, hogy egyetlen egyház sem propagálja olyan hangosan ezt, mert akkor nem lenne ez a jelenség. Legalább is nem ilyen széles körben. Ha az egyházak nyíltan kiállnának amellett, hogy az őket egymástól elkülönítő dogmáknak nincs jelentősége, akkor az a párbeszéd, amit te tapasztalszrésze lenne a keresztények mindennapjainak. de valljuk be, sajnos a kereszténység piszkosul megosztott. És ez főleg annak köszönhető, hogy az egyházak saját jellegzetességét kialakító dogmák, sokkal fontosabbak mint az, hogy valaki hisz Jézusban vagy sem

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2016.12.23. 11:36:48

@sefatias: Nyilván igaz ez is, hiszen pont ezért mondja Keller is, hogy mint bálvány tud működni egy doktrina.
süti beállítások módosítása