Gyülekezetvezetés

Ha azt gondolod vezető vagy, és magad mögé nézve nem látsz senkit, csak sétára indultál.

Hogyan taníthatunk hatékonyabban?

2014. november 11. 11:38 - Kereso75

Az újszövetségi gyülekezet egyik fontos célja a tanítás, hiszen Jézus Krisztustól kapott küldetésünk, tanítvánnyá tenni mindenkit. Ennek része megtanítani mindazt, amit Jézus átadott nekünk (Máté 28:19-20). Nem mindegy tehát mennyire hatékony, ahogyan tanítunk.

unalmas_prédikáció.jpg

 

A különböző tanulási, tanítási módszerek hatékonyságát mutatja az alábbi diagram (Forrás: National Training Laboratories (Figyelő, 2010. 22.szám)) százalékos formában:

mennyi marad meg a tanultakból.png

Hogyan alkalmazhatjuk a kutatási eredményeket a gyülekezeti élet összefüggésében?

Először is szeretném, ha meglátnánk, Jézus Krisztus milyen egyedülállóan hatékonyan tanított. Nem csak szóban adta át, amit akart, de kihasználta a körülötte látható jelenségeket, természeti képeket illusztrálva mondandóját. Aztán persze be is mutatta gyakorlatban amiről beszélt. Tanítványaival sokszor átbeszélte, amiről tanított, amikor látta, hogy nem teljes a megértés. És persze később kettesével kiküldte tanítványait, hogy alkalmazzák azt, amit addig átvettek tőle. Végső küldetésként mennybemenetele előtt pedig rájuk bízta, adják is tovább, tanítsák meg másoknak, amit tőle tanultak.

Másodszor gondoljuk végig, hogy gyülekezeti életünkben, hol lehetnek azok a szituációk, tanítási helyzetek, amikor túlléphetünk a legegyszerűbben alkalmazható szöveges tanítási módszeren, amit talán a legtöbbször alkalmazunk. Törekedve arra, hogy még többet átadjunk az üzenetből.

Azt se kerüljük meg, hogy kimondjuk, az istentisztelet keretében történő tanítás, igehirdetés során szinte lehetetlen mindezeket alkalmazni. Ha igazán hatékonyak szeretnénk lenni, oda kell szánnunk magunkat a személyes tanítványozásra, gyakorlatban be is mutatva, amit át akarunk adni.

Végül jó, ha látjuk mi a háziközösségek hatékonyságának egyik titka: ha másokkal megvitatunk, átbeszélünk egy témát sokkal jobban megértjük, és nagyobb arányban maradnak meg, vésődnek be az új gondolatok.

Ti mit gondoltok, hogyan alkalmazhatjuk ezeket a tanulási, tanítási módszereket a gyülekezeti életben?

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása